![]() |
|
Platschu : Feltámadás - Homokvár - Nyomtatható verzió +- Abydos Gate Fórum (https://forum.csillagkapu.hu) +-- Fórum: Abydos Gate - Csillagkapu.hu (https://forum.csillagkapu.hu/forum-4.html) +--- Fórum: Magyar Csillagkapu Klub (https://forum.csillagkapu.hu/forum-45.html) +---- Fórum: Rajongói történetek (https://forum.csillagkapu.hu/forum-18.html) +---- Téma: Platschu : Feltámadás - Homokvár (/thread-249.html) |
Platschu : Feltámadás - Homokvár - Chaya - 2009-04-24 Bocsi. Sikerült valahogy törölnöm Chaya hozzászólásának tartalmát. A fan fictiont meg nem engedte berakni, mert túl hosszú és a fórummotor is rosszul lett tőle. -- Platschu
Platschu : Feltámadás - Homokvár - nbbarcs - 2009-04-24 Apophis naplóját ismertem, de a másik eddig elkerülte a figyelmemet. Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 A "Feltámadásnak" annó írtam folytatását, de azt már sose publikáltam, mert az első sem aratott túl nagy sikert, mert leszólták, hogy túl komplikált a történet és elrugaszkodtam a karakterektől. Kicsit depressziós is a hangulata, mert egy sikertelen vizsgaidőszak után irkáltam a kezdő írók összes hibájával. Azért számomra kellemes emlék és tapasztalat volt. Ma már csak mosolygok 8 évvel ezelőtti önmagamon. Akit érdekel a folytatás, annak esetleg elküldhetem, bár befejezve sosem lesz. Azt azért jó, ha tudjátok, hogy akkor még csak a német RTL II a 4x01-4x02 körül járt és én épp én éppen kimaradtam az Oma Desalás 3x20-ból. Így az egész "feltámadást" magamtól találtam ki az egyiptomi mitológia bevonásábal, ami később a sorozatban a felemelkedés koncepciója lett. Rövid utalások vannak az akkori hazai fan fictionökre is (ld. Zimke, Muspell), illetve egy kis kikacsintás más sorozatokra és az Atlantiszra. Akkoriban persze még szó nem volt spin-offról és a sorozat későbbi történetével is ütközik itt-ott. Platschu : Feltámadás - Homokvár - zsmaros - 2009-04-24 Apophis naplója nekem nagyon tetszett, főleg, a humora. Miután Chayanak köszönhetően olvastam a topicban, hogy van még egy "Feltámadás" is. Még csak az elejénél járok, de szeretném majd a folytatást is elolvasni. Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 suMckay Írta: Apophis naplója nekem nagyon tetszett, főleg, a humora. Azért nem is csináltam neki korábban egy témát, bár nem igazán vagyok büszke rá, de mivel nincs vesztenivalóm, ezért most a rövidke kis folytatást is csatoltam. Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 2. fejezet : Feltámadás Carter őrnagy érkezett meg az eligazítóhoz utoljára. A két fegyveres marcona SGC őr odébblépett és így feltárult előtte a szokásos tárgyalóterem a vezérlő fölött. Hammond tábornok, O'Neill, Teal’c és Daniel már vártak rá. Arckifejezésük alapján inkább meglepettnek tűntek mintsem idegesnek, ahogy belépett a helységbe az ajtón. - Elnézést a késésért! - mondta kissé dühösen, mint aki magában bosszankodik valamin, majd kezében egy adag vaskos könyvet tartva határozott léptekkel elindult a széke felé. A tudós a vetítő melletti asztalon lévő jegyzeteit rendezgette és kissé feszült pillantást vetett a későn érkezettre. Jack persze, aki nagyon unta dr. Jackson általában végeláthatatlanul hosszú előadásait, kaján mosollyal az arcán a nő ruháját vizsgálta. Az asztrofizikus kivételesen nem a megszokott uniformisában pompázott, hanem egy világoskék pullóver és farmer volt rajta. Daniel elkezdte a szemüvegét babrálni elterelésként, majd kérdően a tábornok felé nézett, aki az asztal végében foglalt helyet. A régész az őrnagy háta mögött O’Neillnak mutogatott valamit vele kapcsolatban. Teal’c, aki Jack mellett a tudósnővel szemben ült, szintén csak sejtelmesen mosolygott a maga módján. Egyáltalán nem volt rá jellemző és inkább rémisztőnek hatott. Hirtelen még a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha lett volna ilyen mélyen egy darab is. - Valami probléma van ezredes? - törte meg a csendet Sam, aki megunta a többiek furcsáló és O’Neill vetkőztető tekintetét. Az ezredes hátragördülve hol Danielt, hol őt figyelte. A nő végül vidáman hozzátette: - Még nincs itt a tavasz! - Mindig így kellene öltöznie! - bókolt Jack egy kicsit, mert imádta azt, amikor a nő pirulni kezd és zavart lesz. Ez pedig pont egy ilyen alkalom volt. Felvette megint a müzlievős önelégült mosolyát. - Valaki eltűntette a szekrényemből a felszerelésem egy részét! Alig másfél órája még ott volt mielőtt Janethez, akarom mondani Dr.Fraiserhöz mentem ellenőrzésre. Nem baj, majd a biztonsági videók alapján elkapom azt a szarkát! Már elnézést a kérdésért, de nem Ön volt? - faggatta a nő Jacket, akitől még ennél durvább és váratlanabb poénok is kiteltek a leglehetetlenebb időpontokban. Sam pedig nem emlékezett semmilyen mostanában megünnepelendő eseményre. - Hogy éééééééén? - válaszolta O’Neill a lehető legártatlanabb arcot magára erőltetve. - Amióta visszatértünk a P3X785 vagy a P3X767-ról vagy mi is volt a neve annak a kócerájnak, nem is találkoztunk! Sajnos… - Ezt majd még később megbeszéljük, uram! - válaszolta az őrnagy a pikáns felhangú megjegyzésre. - Ez a civil viselet is jó lesz, de ne felejtse el, hogy a hadseregben van, ahol az alapvető katonai előírásokat illene sőt be is kell tartania! Dr.Jackson most már belekezdhet, mindenki itt van az SG-1-ből! - szólt Hammond tábornok, aki már megszokta a “fiatalok” viccelődését, de a legjobbaknak egyébként is elnézett volna ennyit. - Szóval, egy Bar’Kqdrac nevű Tok’Ra kém tanácsára ellátogattunk a P3X767-re - Jack közben diadalmasan Carterre nézett, ahogy a tudós a bolygó számát említette - ahol megtudtuk a már korábban leadott beszámolónkban említett helyi bölcstől, hogy egy bizonyos Thot nevű Goa’uld is járt a Földünkön és fontos szerepe volt történelmünkben. Ha megengednek egy rövid bemutatást róla. - erre régi ábrázolásokat mutogatott szakkönyvekből. - Ő volt a bölcsesség istene, akit íbiszként vagy fehér babuinmajomként ábrázoltak. Legfontosabb városa Hermupolisz volt. - folytatta Daniel, miközben az ezredes szerényen ásítozásba kezdett. - Mikor eltűnt a Nap, azaz Ra, akkor ő próbálta eloszlatni a sötétséget, mivel a Holddal azonosították. A földi mítoszok szerint neki köszönhető az egyiptomi civilizáció felemelkedése, számos technikai vívmány, mint például a hieroglifikus írás. Állítólag ő egy nagyhatalmú pap volt, aki az első telepeseket vezette ki Atlantisról annak pusztulásakor és részt vett Egyiptom megalapításában a Nílus partján valamikor az ősidőkben. - Daniel, az Isten szerelmére! A hely létezésre nincs egyértelmű bizonyíték. A fickót egyébként erről miért nem kérdeztétek meg abban a templomban? Platón mikor megírta az egész útibeszámolóját, valószínüleg túl sok bort vedelt, aztán kitalálta az egész mesét a vörös és fehér kövekből álló szuperfejlett szigetbirodalomról! - reagált a szokásos lelkesedéssel O’Neill. - Ha létezett is valahol az Atlanti-óceán közepén, elpusztította Krisztus előtt … ööö … valamikor … ööö … régen egy valószínüleg meteoritesőt követő szökőár. Egyes vélemények szerint a görögországi szanatóriumot … izé … - itt csettintett a kezével, hogy beugorjon neki a megfelelő név - Santorint és Thébát - itt egy kicsit megborzongott Daniel, ezért Jack kijavította magát - Thétát … Thérát, ki lehet zárni, mint helyszínt, ahogyan Spanyolország nyugati partjait és a Kanári-szigeteket is. Talán a mai Bermuda-háromszögben volt, ami megmagyarázná a titokzatos tengeri katasztrófákat. Minden esetre biztos tetszik a halaknak ott lent ami megmaradt belőle! - folytatta a feltűnően tájékozott Jack, majd a többieknek az áltudományos maszlagtól ledöbbent tekintetét látva hozzátette büszkén: - Ezt mind a ponyvákból tanultam. Azért én értek máshoz is az általad lebecsült piff-puffon kívül, Daniel! - A gombászkodásra gondol?! - Carter ezen megjegyzésére a régész leállt köhögni, majd kapkodva inhalált egyet az asztalon lévő aeroszolból, hogy ismét tudjon majd beszélni. Mindenki sajnálkozóan nézett szegényre. - Ha-ha-ha… - válaszolta az ezredes, aki látva társa szenvedését hozzátette: - Bocs Dany és többiek mégegyszer! - Hogy lehet ponyvából olvasni? - kérdezte bambán Teal’c, aki nem ismerte ezt a fogalmat és értetlenül nézett körbe. - Túl sok Erich von Daniken típusú könyvet olvashattál vagy inkább néztél meg videón Jack! - mire O’Neill fanyalgott Dr.Jackson megjegyzésére. - Elvből nem szoktam semmilyen általam olvasott művet így becsmérelni, ahogyan ezt te tetted. Szebb úgy, hogy nagyközönségnek szánt. - az ezredes már nem is reagált az újabb piszkálódásra. - Ha már a könyvekről van szó, Thotnak köszönhető a papiruszkészítés, a beavatási rituálék és a legendás Halottak könyve is. Őt tekintették a hang urának, a szavak mesterének, az írnokok védőjének, a … - Még valami? - vágott a szavába az ezredes. - Egyébként visszatérve nyelvészkém, mi bajod van neked azzal az íróval? Ő legalább már kapisgálja azt a dolgot, amit mi ezen a helyen próbálunk leplezni. Na mindegy. Folytasd a tömjénezését annak az izének! - Thot egy isten! Több tisztelettel…! - gúnyolodott helyeslőleg Carter vélhetően Daniel rovására. - Muszáj Önnek állandóan kritizálnia a mondókáját? Ha felhúzták, úgyse lehet leállítani! Mint a Duracel nyuszik… - Vicces kedvetekben vagytok ma reggel. Bolondgombát szedtél megint Jack? Hapci! - erre Jackson a papírzsepijét kezdte keresni, mire Sam adott neki egyet. - Te is fiam… , Brutus? - vágott vissza Jack a rögtönzött szójátékkal. Teal’c összefonta a karját, hogy megpróbáljon semlegesnek látszani. - Kicsit vegyék már tényleg komolyabban magukat! - utasította őket Hammond az asztal végében ülve. - Szóval, ha megtalálnánk őt - s itt dr.Jackson egy kis drámai hatásszünetet tartott, hogy gyér hallgatóságát újra figyelésre összpontosítsa a szócsata után - sok mindent megtudhatnánk a saját bolygónk múltjáról és talán jövőjéről. A kutatás szempontjából a legjobb megoldás az alexandriai könyvtár lehetett volna, mivel ott tartották az ókor összes tudását, feljegyzését. Sajnos ez többször is leégett illetve felgyújtatták a történelemben, így ha voltak is ott információk a Goa’uldokról, akkor azok elvesztek. Az egyik legendás iszlám vezető, egy bizonyos Omar kalifa azzal indokolta döntését a középkorban, hogy ” vagy benne van a Koránban, amiről ezek a könyvek szólnak, akkor fölöslegesek. Vagy nincs benne és akkor haszontalanok. ” Ezt a viselkedést sosem fogom megérteni és elfogadni. - Hidd el mi sem, pedig sajnos még nem is olyan rég lejátszódott ehhez hasonló Németországban. Lehetséges, hogy a régi forrásokat valamelyik itt maradt Goa’uld semmisítette meg. Seth vagy Hathor, aki így akarta a lázadás utáni későbbi lelepleződést megakadályozni, hogy majd újra kezdhessék pár évszázad múlva az egész isteni színjátékot. - vélekedett Carter, aki közben a tollát birizgálta. - Nem lehet kiszámítani mikor mit akarnak ezek a lények. - Sötétben jó hasznát vehette annak a kígyónak a testében az a Thot, mert ha világít a szeme könnyebben tud olvasni! Mégis, hogy akarsz vele elbeszélgetni? A kedvenc “isteneink” nem erről híresek! Hathor sem beszélgetni akart…! - szólt közbe megint jól megszokott cinizmusával az ezredes, akiben élénken éltek kérészéletű Jaffaságának emlékei. - Ez egy Goa’uld Daniel, aki ugyanúgy a mi elpusztításunkra törekszik, mint Apophis meg a többi aberrált szörnyeteg. Nekünk is ezt kellene tennünk vele! - Jolinar is ezért halt meg. Nem hittek neki, amikor kellett volna. - jegyezte meg szomorúan Carter. - Elnézést, uram! - mondta Hammond tábornoknak és a jelenlévőknek, akik tudták, hogy igazat mondott. Teal’c is Danielék mellett foglalt állást: - Még kiskoromban, mielőtt Jaffává avattak volna a Chulackon, hallottam legendákat egy kitaszított istenről. Őt az összes többi el akarta kapni, mert túlságosan is szerette az embereket és mindenféle tiltott hatalommal halmozta el őket. Ezt a történetet régen mesélte nekem mesterem. - Azt ne felejtsük el, hogy ezeknek a parazitáknak elsőként meg kellett nyerniük az egyszerű embereket. Ezek alapján akármelyik Goa’uldra igaz lehetne az állításod. Semmi biztosíték nincs arra, hogy ez a Thot azóta már nem lett mániákus embergyilkos, feltéve, hogy róla van szó. - vetette oda O’Neill. - Teal’c emlékei alapján ez akár lehetne Pandóra a kis szelencéjével vagy akár maga Prométheusz ?! - Valóban, ők is megajándékoztak minket Daniel… , de mint tudjuk a Goa’uldok egy része az ókori Hellasban is kiadták magukat isteneknek, hogy rabszolgákat elhurcolva, majd őket szolgálják más bolygókon. - érvelt Sam. - Találkoztunk idáig Kronosszal, meg Aphroditével, mármint Hathorra gondolok. Ennyi bőven elég is volt abból a panteonból! - Nem, a lázadó neve The-uth volt, ha jól emlékszem. Az elveszett őshaza nyugati vidékéről származik, ahol csak a nagy víz van. Állítólag összeveszett a többi Hatalmassal, mert nem bírta nézni a különböző emberek elrablását és sanyargatását. - kapcsolódott be a vitába Teal’c. - Mindez persze a szájhagyományainkban teljesen más színezetet kapott, csak most látom tisztán a szerepét, mióta átlátok a stratégiájukon. Pár hívét beavatta valamilyen titkos papi misztériumokba, akiknek fontos szerepük volt a Tauri pusztulásában. - Ezen a Goa’uldok hatalmának meggyengülésére vagy magára a lázadásra gondolsz? - Valószínüleg arról szólnak az ősi legendák, már ha igazak. - A forradalmat ő robbantotta volna ki? - érdeklődött az izgatott Carter. - Egyedül? - Lehetséges, de biztos szerepe volt benne valamilyen nagyobb hatalomnak. Egymaga szerintem nem tudott volna elkergetni több tucat Goa’uld Rendszerúrat, akiknek addigra már rengeteg szolgájuk lehetett. Talán az Asgardok vagy egy másik intelligens faj segített! - Lebecsülitek az ókori emberek képességeit. Még a piramisokat is megkérdőjelezik, hogy tényleg fel tudták-e építeni. Az nem lehet, hogy egyszerűen csak ledöntötték a kaput és elásták? - kételkedett O’Neill. - Van benne valami, amit mondasz. De lehet, hogy azért győztek, mert akkorra a Galaxis felosztás miatt már egymás ellen fordultak a Goa’uldok. Amon-ra eleve ősellensége volt a mélység kígyójának, azaz Apophisnak, akivel minden éjszaka meg kellett küzdenie a bárkáján az egyiptomiak hite szerint. Ez akár űrhajó is lehetett, a küzdőtér pedig a Naprendszerünk! Aztán ott van Seth és Hórusz harca. Seth, mint tudjuk veszthetett és itt rejtőzött el, míg nem végeztünk vele. Hórusszal először a Cimmerianon találkoztunk, mikor Thor révén megakadályoztuk az invázióját. - Velük legalább már nem lesz gond…! - jegyezte meg Teal’c. - S ha ez a Thot maga Thor ? - Nem hiszem, ezt már megtudtuk volna az Asgardoktól. Bár úgyis azt mondják el és akkor, amit ők akarnak. Visszatérve a viszályhoz - erre Jack unalmában elkezdett tiltakozásként a székével játszani - Wsirt, azaz görögül Oziriszt Seth legyőzhette. Hathor, aki egyébként Ra felesége volt, szintén itt maradhatott miután elvesztette a hatalma nagy részét. Azt nem tudjuk egyelőre mit keresett Mexikóban. Lehet, hogy ő csak később tért ide vissza. - folytatta Daniel, ahogy lassan összeálltak bennük a mozaikok az eredeti témától kissé félresiklott beszélgetés közben. - Persze mindez csak egy alternatíva, ahogyan Atlantis léte és pusztulása is. - Lehet meg talán. Esetleg. Túl sok a feltételezés Daniel! - jegyezte meg Jack, akinek viselkedéséből úgy tűnt, hogy az egész kutatást feleslegesnek tartja. - Igaza van ezredes. Bizonyított tényekre van szükségünk! - szólalt közbe hosszú hallgatás után Hammond tábornok. - Már hallgató korodban is kinevették az oktatóid az elméleteidet. Megértjük, hogy szeretnéd alátámasztani a feltehetőleg helyes teóriádat. A világ azonban még ennek a bázisnak a létére sem elég érett, ebben igaza van az ezredesnek. - védte meg Sam Danielt. - Hogy fogadnák szerinted a igazságot, ha majd egyszer mindenre rájönnek? - Ehhez definiálnod kéne, hogy mi is az a fogalom. Úgyis ki fog derülni mik zajlanak itt. Ha nem tőlünk, akkor majd attól a Fox Mulder nevü FBI-ügynöktől, aki a múltkor is itt szimatolt vagy az oroszoktól. Akkor kénytelenek lesznek az emberek megemészteni a történteket. Nem hiszem, hogy egy ekkora költségvetést felemésztő bázis után nem fog érdeklődni majd a média. Mindenesetre köszönöm a támogatásotokat és bizalmatokat. - Ez természetes dr. Jackson. Egy remete mondta nekem, hogy The-uth elmenekült a hívei egy részével egy bányabolygóra a Chaapa’aion át, ahol szintén lázadást szított az ottani szolgák között és ezért Ra megbüntette. - folytatta a régész gondolatmenetét Teal’c. - Ezt eddig miért nem mondtad? És ha ez Abydos? Kezdetben mi is azt hittük, hogy csak ő járt ott, ám Apophis is a Csillagkapun keresztül vitte el Skaarat és Sha’ret, tehát tudta a koordinátákat. Aztán meg Harsesis miatt tért vissza. Nem lehetetlen, hogy Thot is járt ott! Rat elpusztítottuk a bombával, de ezek szerint ez a másik Go’auld igenis él valahol, igaz rejtőzik a többi Rendszerúr haragja elől. Valószínüleg már nem azon a bolygón van, hiszen majd egy évet éltem az ottaniakkal és azt tapasztaltam a visszaemlékezéseikből és a helyi leletekből, hogy Ra mindig elpusztítatta az ellene szegülőket. Azokat, akik megkérdőjelezték az ő isteni hatalmát. Mi van ha így tett Thot abydosi lázadó követőivel is? Kasuf népe sosem hallott Thotról, mert nekik a Napisten volt az egyetlen. A térképtermet biztos, hogy nem Ra építette a hieroglifák fordításai alapján, de ehhez átfogóbb kutatásra lenne szükség. Lehet, hogy Ő volt?! - Erről az SG-10 vezetőjét kellene megkérdezni, mivel ők végeznek ott már hónapok óta hosszabb kutatómunkát. Egy órája tért vissza oda, miután itt jelentést tett. - emlékeztette őket Hammond tábornok. - Ahhoz még a te egész életed is kevés lett volna, hogy mindent elolvas! - mondta a fellelkesedett Carter. - Thot talán így akarta azoknak a világoknak az ékjeleit tudatni, ahova embereket vittek a Földről, hogy utána visszatérhessenek vagy hogy később ellenszegülhessenek Ra akaratának! - Erre sincs bizonyíték! Thot honnan tudhatta volna, hogy a Csillagkaput újra beüzemeljük és hogy ide hazajöhetnek? Egyébként is, azért, mert közös az ellenségünk, még nem biztos, hogy segítene nekünk! - szólt közbe O’Neill. - Egyáltalán mi értelme van már megint újabb bonyodalmat okozni magunknak? Ha a Tok’Ra kiterjedt hálózata nem találta meg, akkor mi mégis, hogy fogjuk? Lehet, hogy egyszerűen csak használhatatlanná tette annak a bolygónak a Csillagkapuját, ahol lapul, ahogyan a földiek tették. Az is lehetséges, hogy az Asgardok magukkal vitték egy baráti csevegésre vagy pedig már rég végzett vele valamelyik másik Goa’uld! Hagyjuk a fenébe Daniel az egészet! - Jack! Az Íbiszfejűt tisztelték a régiek a tudás isteneként. Számos olyan fejlett Goa’uld vagy egyéb technológiát átadhatna nekünk, ha megnyernénk a bizalmát. Gondolom azt belátod, hogy ez nagy segítség lenne a későbbiekben. Bármikor kitörhet egy súlyosabb konfliktus a Rendszerurak és a Föld között, amit már mi sem tudunk kézben tartani. Apophis hajóit is csak véletlenül tudtuk elpusztítani. Nem építhetünk a szerencsénkre vagy csak a szövetségeseinkre. - érvelt Daniel, mire a tábornok is helyeslően bólogatott. - Thottól megtudhatnánk Atlantisról és a későbbi forradalomról is egy csomó fontos dolgot!!! - Hát, ha állandóan csak menekült, nem hiszem, hogy volt ideje a laborban fegyvereket kotyvasztani az elmúlt pár évszázadban! - jegyezte meg félhangosan az ezredes, akinek megvolt a véleménye a tudósok értékes munkájáról. - Ezt meg se hallottuk! - reagált egyszerre dr.Jackson és dr.Carter, mire Jack hozzátette: - Elnézést! Teal’c te mit tudsz Atlantisról? Hallottál valaha róla? - próbálta elterelni a szót másra az ezredes, miután a doktorok lecsillapodtak színlelt dühükből. A figyelem a csendes Jaffára irányult a teremben. - Szinte semmit. Állítólag az őshazán egy legendás sziget, amit az istenek pusztítottak el, mert megelégelték az ott élőket. A Chulackon kellene megkérdezni Bra’tak mestert meg pár műveltebb öreget! Mikor még Apophis szolgálatában álltam, egyszer testőrként részt vettem egy tárgyaláson, ahol ő egy másik Goa’ulddal tárgyalt, már ha a vallatást annak lehet nevezni. A neve ha jól emlékszem Seshata volt. Apophis belőle akarta kiszedni Thot tartózkodási helyét, de ő ezt nem tudta vagy nem akarta elárulni. - Daniel a név hallatára elkezdte fellapozni a jegyzeteit. Izgatottan közölte a rövid keresés eredményét, amit megerősítette a gondolatát és így szinte fejből mondta: - Thotnak az egyiptomi mítológiában van egy testvére, akit Szesatként tiszteltek. Általában női alakban ábrázolták, akinek a fején egy hétágú csillag van. Ő segítette Thot tudományos munkáit. Együtt végezték a héliupoliszi Ra templomban lévő öreg fa leveleire a történelem fontosabb eseményeinek feljegyzéseit. Ha megtalálnánk és kiszabadítanánk, talán ő elvezetne hozzá. - Ezek a csillagok nem valamilyen csillagképre vagy bolygóra utalnak? - érdeklődött Teal’c. - Jack és Sam jó csillagászatban, nem én. Az ábrázolások pontatlanok. Szerintem csak díszítőszerepe lehet. Mindenesetre elgondolkodtató, amit mondtál. Majd megvizsgálom, ha több időm lesz! Seshata hol van most? - Bebörtönözhette valamelyik Goa’uld Rendszerúr vagy pedig már egyszerűen megölték. Bár ahhoz túl értékes fogoly, hogy egyszerűen elpusztítsák. Annyi viszont bizonyos, hogy hajdanán Thot ellen fordulhatott a hagyományaink alapján, úgyhogy nem hiszem, hogy bármire felhasználhatnánk. - Remek. Megint zsákutca. Ha már muszáj, akkor a legegyszerűbb az lenne, hogyha körbenéznénk a Chulackon, aztán meg az Abydoson. A Tok’Raval vagy Thorral is fel kellene venni a kapcsolatot, hátha tudnának segíteni, de szerintem ez felesleges időpocsékolás! Van épp elég dolgunk, minthogy már megint Indiana Jonest játszunk a sivatag közepén! - Jack, legalább találkoznánk az abydosiakkal. Úgy se voltunk már ott Sha’re halálának évfordulója óta. A kutatás egy próbálkozást megérne, nem? Ránk fér egy kis napozás és legalább kilábalnék a betegségemből! - Rendben. Akkor az SG-1 délután pontban ötkor átmegy az Abydosra, amennyiben Dr.Fraiser biztosít róla, hogy nem fertőzik meg az ottaniakat... Legkésőbb egy hét után térjenek vissza az SG-10-el ide jelentést tenni. Használják ki ezeket a pihenőnapokat! Leléphetnek! - mondta gondterhelten Hammond tábornok, majd elsietett a teremből, miközben a csapat felállva tisztelgett. Danielék távoztával az őrnagyot nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Jack rejtette el a holmiját: - Tehát, akkor hova rakta a felszerelésemet? Ez egyáltalán nem poén, uram! Bement a női öltözőbe? - Jaj, Carter már mondtam, hogy semmi közöm hozzá! Ott nincsen videókamera, remélem kitalálja miért. Egyébként meg kérjen újat, ha mégsem lesz meg. Az előzőt nem kellett volna annak a húsevő növénynek a nedvében megáztatnia! Imádom az orchideákat… - Igaza volt Danielnek. Nagyon vicces kedvében van ma. - fanyalgott a nő. - Nem is tudom kivezette abban a dzsungelben az egész csapatot a mérgező spórájú pöffetegekhez…..! Ő még a gondolatától is megint köhögő rohamot kap. Hetekbe is beletelhet hála magának, mire végképp meggyógyul. - Ezt mostantól mindig emlegetni fogják? - az ezredes elindult Teal’c után a vezérlő felé. Samet csaknem hagyta nyugodni a dolog, így visszament vizsgálódni. A számára fenntartott szekrénynek tárva-nyitva kellett volna lennie, ahogy hagyta dühében, de most be volt csukva. Közelebbről megnézve apró karcolásnyomokat vett észre a zárnál, amiket elsőnek is látott, de nem tulajdonított neki elég figyelmet, mivel késésben volt. Ahogy kinyitotta, meglepetten vette észre, hogy a katonai ruhája behajtva a helyén volt, rajta egy feltekert papiruszhoz hasonló feketeszínü lezárt tekerccsel. A pecsétbe az SGC piramisjele volt ütve. Carter azt hitte, biztos a srácok viccelték meg. Furcsa érzése támadt, mintha egy belső hang azt mondta volna, hogy nincs egyedül a szobában. Körbenézett, de nem látott senkit. A zuhanyzót sem használta senki. Letette a könyveit az egyik ülőkére. Gyorsan magára kapta az egyenruháját, aminek nem a szokásos fertőtlenítő szer szagát érezte. Egy vállrándítással elintézte hirtelen feléledt gyanúját, majd kivette a neki bekészített ajándékot és felnyitotta a levelet. A tárgy érintése borzongatóan hidegnek tűnt. Kitekerve azonban az üres volt, csak egy jel van rányomva fehérrel a papírra. Jobban szemügyre véve egy írás jelent meg kisebb ábrákkal, ami szinte hívogatta, hogy olvassa el. A keze elkezdett remegni az izgalomtól. Engedvén a kiváncsiságának belekezdett, miközben az egész enyhén kékesen felderengett és így majdnem elejtette : “Az vagyok én, aki te. Nem mindig veled, de nem mindig ellened. Kövess engem, és én követlek. Ha végzel velem, az lesz végzeted.” Amint végigolvasta, az óriási hieroglifa és a szöveg betűnként villámgyorsan eltűnt. Éles fájdalom hasított belé hátulról, ami ráterjedt a fejére. A padlóra esett. Aztán meg olyan érzése volt, mintha a ruha kezdené fojtogatni. A pergamen mintha hirtelen megelevendett volna. Folyékony masszává alakult át, ami ráfolyt a nő csuklójára ahogyan fogta, majd egy bilincs alakjában szilárdult meg. Carter utolsó erejével csapkodott, de úrrá lett rajta a rémület, ahogy a kezeit satuként nem engedte mozgatni ez a számára ismeretlen valami. Üvölteni kezdett, de nem jött ki egy hang sem a torkán. Egy ajtó csapódását hallotta utoljára, de nem látta ki mehetett ki. Homályosan kezdett látni. Ezek után furcsa fényeket érzékelt maga előtt, majd elvesztette a kapcsolatát a külvilággal. Alig pár pillanattal később kopogás után belépett a helységbe Jack, akinek a folyosón feltűnt a nő által keltett puffanó hang. Megijedt, ahogy elsápadva meglátta kiterülve a földön arccal lefelé. Kinyújtott kezében az a fekete valami volt, ami addigra már visszalakult azzá a tekercsé, amit a tudós is látott. Legnagyobb megdöbbenésére, ahogy Jack óvatosan megfordította, hogy felsegítse, Carter szeme egy pillanatra felízzott, mint minden Goa’uldé mikor kinyilvánította a hatalmát. Sam egyedül állt egy kiterjedt tisztáson megszokott egyenruhájában hátán a fegyverével egy számára idegen helyen egy éppen megnyitott Csillagkapu előtt. A kezét rázogatta éppen, de simán kinyújhatta. Nem értette, mit keres itt. A nő zajt hallott és mire hátrafordult a jól megszokott hangon éppen becsukódott a kapu mögötte. Elenyészett vele együtt a gyűrű is, mintha láthatatlanná vált volna. A levegőnek különös illata volt, ami bizsergetően hatott. Pár szippantás után konstatálta, hogy nem mérgező… A féreglyuk elbomlása után nézett körbe. A világoskék égbolton a kavargó felhők takarásában egy óriási gázbolygót látott roppant nagy örvényekkel. Túl nagynak tűnt ahhoz, hogy hold legyen, ráadásul négy kisebb égitestet is látott szabad szemmel a nagyobb körül. A kezét a szeme fölé tette, hogy megcsodálja a káprázatos jelenséget, amihez hasonlót ember még nem tapasztalhatott. - Mi van ha ez egy hold ahol most állok és ez a hely a másik körül kering? Gyönyörű! Vajon mennyi földi perc lehet itt egy nap? Miért ilyen sűrű a levegő? Miért van itt ilyen meleg? Bár itt lennének a többiek, hogy ők is lássák ezt! Hogy megyek haza? - gondolta nő és a magánytól egyre nyugtalanabb lett. Kétségbeesése fokozódott mikor az egyetlen menekülési módot, a kapu kapcsolótábláját sem találta sehol. Körbe szabályos nagyságú kőtömbök voltak felállítva. Leginkább Chulackra emlékeztette, de annál rendezetebbnek tűntek. Középen egy magas, díszes követ látott, aminek négy oldalát simára csiszolták, akár egy egyiptomi obeliszket. A teteje csúcsban egyesült, amin valami fémszerű bevonat volt. Az oszlop tele volt írva hieroglifákkal, ami teljesen nem passzolt a többi sima felszínű kőhöz. Ezeket nem volt kedve mélyebben tanulmányozni, figyelmét a környezet kötötte le. Az erdőnek tűnő növényi vegetációból, ami ismeretlen formájú lila és rózsaszín lombozatú fákból állt, fura lények indultak felé. Három pár lábuk volt, akár valamilyen bogaraknak. Elől viszont volt egy valószínüleg kézként funkcionáló két pár hosszú csáp. Bőrük furcsán átlátszó volt, akár a tengeri állatoknak. Mintha a szöveteik csak vízből állt volna ki. Az ér- és az idegrendszerben keringő nedvek és impulzusok áramlása jól látható volt és világítva fluoreszkált. A doktornő nem tudta arcvonásaikat pontosan kivenni a távolból. Egy idő után megálltak, körülbelül százötven méter távolságban, mintha falba ütköztek volna. Nem tűntek egyelőre ellenségesnek, csak furcsálva méregették. Aztán az egyik harci vicsorgásnak tűnő jelre rohamot rendelt el. Ahogy elkezdtek a nő felé vágtázni, valóban nekiütköztek valaminek. Kékesfehér villámlás cikázott végig körbe. Carter látta, hogy kupolaformában terjed végig és a középpont az obeliszk csúcsa. Végigfutott benne, hogy ez a védőfal hasonló, mint Hathor börtönbolygóján. Aztán morajlás hallatszott és a föld megremegett. A lények szétszéledtek és visszatértek oda, ahonnan váratlanul előbukkantak. Samantha ismét a földrezuhant. Több helyen szétnyílt a tisztás, akár egy hasadék. A repedésekből füst tört fel, aminek ammónia és kén szaga volt. Az egyik kőtömb mögül egy alak lépett elő, aki mintha végig itt állt volna. A nő döbbenten látta, hogy ez saját maga csak más ruhában. A hölgy fekete köpenyt hordott, amibe fehérrel furcsa ábrákat hímeztek. Ezen nem volt ideje elmélkednie Carternek, mert a másik megszólalt: - Hát végre megküzdhetünk! Halál az árulóra! - szólt eltorzult hangján, ahogyan hajdanán Jolinar irányítása alatt beszélt. - Csak az a kár, hogy te nem győzhetsz! - Felemelte a bal kezét, s ahogy köpenyének ujja hátracsúszott, egyértelművé vált, hogy azon egy Goa’uld ékszer volt. Varázslásba kezdett rövid koncentrálás után. Rezgés terjedt csóvában feléje. Az energialöket hátralökte a nőt pár méterrel neki az erőfalnak, ahol még az előbb a kapu állt. Ismét az előbbi kékes derengés cikázott körbe és a nő háta sajogni kezdett. Sam a fegyveréhez nyúlt és lőni kezdett védekezésképpen. A golyósorozat közül az egyik súrolta a másikat a lábán. Az ellenfele elvetődött, ugyanolyan finom kecses mozdulattal, ahogyan ezt ő hajdanán a katonai kiképzésén tanulta. A másik golyó azonban a pontos célzás miatt megsértette a hasfalát. Amint az ellenfelét eltalálta, Sam saját testén is megjelent a sebek nyoma. Keze véres lett, ahogy megérintette. A fájdalomtól összegörnyedve az egyik oszlop mögé bújt. A nő nem értette, hogy sérülhetett meg. Aztán észbekapott, mert egy lehetőség eszébe jutott, hogy ki ez a másik illető: - Te egy másik valóságbeli énem vagy! - kiálltotta oda. - Nem hinném…! Hmm. Másik valóság? Ez ismerős! - szólalt meg a hang egyre közelebbről. - De sajnos ez rossz válasz! - Nem fogok harcolni saját magam ellen! - sántikált elő merészen Samantha a fedezékéből teljesen kiszolgáltatva magát. - Akkor meghalsz! Én Jolinar vagyok. Nekem fogsz engedelmeskedni ember, ahogyan mindig is! - a másik az energiákat fókuszálva a mellette feltört hőkutakból, egy tűzgolyót lőtt Carter felé, aki a földön fekve az utolsó pillanatba kénytelen volt az egyik kőoszlop mögé vetődni ismét. -Nem bújhatsz el előlem! - erre keresztbefont keze összeütésére eltűnt az a fedezék kékes villanás mellett, ahova bújt. A nő továbbrohant, de nem talált menedéket. Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 - Carter mi baja van? - ekkor vette észre a nő kezében a felbontott tekercset. A karja vörös lett, ahogyan az egész háta és hasa, ahol a ruha érte. Ahogyan az ezredes hozzáért, őt is kaparászó érzést fogta el a torkában, de nem érezte magát különösen rosszabbul pár másodperccel később. O’Neill legnagyobb megdöbbenésére az őrnagy valamilyen ismeretlen nyelven beszélt magában összevissza. Látszott, hogy valamilyen képet lát maga előtt, mivel nyitott szemei a távolba révedtek. A lábán és vesemagasságban pedig megjelent egy seb, ami gyorsütemben vérezni kezdett. Jack a kinti telefonhoz rohant és átszólt Dr.Fraisernek és a központnak. Megnyomta a vészriasztót, mire elkezdődött a vörös lámpák világítása és az idegesítő vijjogás. Katonák rohangáltak a folyosókon, mint egy feléledt hangyabolyban. A doktornő pár pillanat múlva két katonával és négy asszisztenssel megérkezett. Sam nem tudott lábra állni, ezért egy hordágyon gyorsan elvitték. Jack feltekerte az üres levelet, miközben továbbment a többiek után az orvosi részlegbe. Időközben megérkezett Daniel, Teal’c és Hammond tábornok. Miután meggyőzte azt őt vizsgáló orvost, hogy jól van, odament a többiekhez, akik nem értették mi is ez az egész. - Mi történt Jack? - kérdezte a meglepett tudós. Erre az ezredes elmesélte a történteket. A tekercset odaadta Jacksonnak. Teljesen üres volt. Ahogyan azonban Teal’c hozzáért, megjelent egy jel, ami az egész lapot kitöltötte. Dr.Fraiser közben elkezdte vizsgálni egy benti helységben Cartert, amíg ők kint várakoztak. Az elsősegélyt befejezve a doktornő pár perc múlva gondterhelt arccal tudatta a többiekkel, mit talált: - Most már bemehetnek. Mindjárt aludni fog. A ruhája valamilyen vegyszerrel van átitatva, ami allergiás rohamot váltott ki. Az előzetes vizsgálatok alapján hallucinogén drognak néz ki és ezért beszélt össze-vissza. A szövetet leszedtük, már elküldtem analízisre. Nem tudom fog-e hatni az ellenszer egyáltalán. A sérülései súlyosak, de sikerült a vérzést elállítanom. A fejével van valami. A készülékek fokozott agyi aktivítást mutatnak. Őszintén szólva fogalmam sincs mi okozhatta benne ezt a rosszulétet, de romlik az állapota. Még nem láttam ilyen erős növényi alkaloidot, ami így kiütne valakit. Magára viszont nem hatott. Remélem majd ha magához tér, elmondja mit látott. Az előbb adtam neki nyugtatót, hadd pihenjen. Ha az, amit olvasott veszélyes, akkor jobban tennék ha nem fogdosnák szabad kézzel és nem néznének bele! - Ezzel már elkésett, doki. Egyébként semmi sem volt írva mostanáig arra a papírra! - mondta Jack, akinek egyáltalán nem tetszett, ami Sammel történt és egyre feszültebb lett. Nem tudta leplezni, hogy nagyon aggódik a társáért. Több volt ez, mint munkakapcsolat. - Dr.Fraiser! Nem lehet, hogy ez az a spróra, amit belőlem izolált a múltkori küldetés után és az most hat? - Nem Daniel. A mikroszkópos vizsgálatok szerint legalábbis. Ezt valami más okozza. Valami, ami nem földi eredetű. Biztos, hogy világított a szeme? Jolinar meghalt, mikor megmentette az életét a Vadász támadása után. Semmi jel nem utalt arra, hogy Goa’uld szállta volna meg megint. - jelentette ki a doktornő. - Igen, egy pillanatra sárgán felderengett gyengén a szeme. Mint tudjuk a szimbionta halála után bizonyos képességek megmaradtak benne. Nehezen bár, de tudja használni a Goa’uld tárgyakat. Kronosst is ő gyógyította meg. Jolinar nélkül odavesztünk volna Sokar börtönében. Valami ősi nyelvet beszélt, ami nem hasonlított az általad beszélt ó-egyiptomira a hangzása alapján. - Nem lehet, hogy ez is hasonló, mint ami téged megszállt hajdanán? Tudod, mikor “megtanultál” az Ősök nyelvén beszélni? - kérdezte Daniel. - Az a tudást az Asgardok elvették még időben, mielőtt végleg beleőrülök. Nem hinném, hogy nekik most közük lenne ehhez. Nézzék Cartert! Mitől sérült meg? S ki a fene tette azt a valamit a szekrényébe? - ebben a pillanatban égési sebek keletkeztek a bal karján, ami elkezdett felhólyagosodni, ezért gyorsan jegelni kezdték, hogy csökkentsék a nő fájdalmát. Egyre több nyugtalanító kérdés jutott mindenki eszébe. - Azt hiszem ideje, hogy szóljunk az apjának! A Tok’Rák majd megmondják mi ez a fekete tekercs és hogy honnan származik. - javasolta Daniel. - Nem tudom, de annyira hideg. Mintha maga a halál érintése lenne. - Thot jelképe a toll? Ő az írás istene vagy nem? - érdeklődött ezredes. - Kellett nekünk felemlegetni! - Nem az biztos, hogy ez a hieroglifa Maat jele, amit rengetegszer láttam már Abydoson és Egyiptomban. Majd megpróbálok utánanézni a faragás mintájának a Neten és a szakkönyveimben, hátha lelek még valamit. Nagyon ismerősnek tűnik, de most még nem akarok nyilatkozni. - mondta miközben a folyosók felé mentek. - Tegye majd ezt Dr.Jackson! Az abydosi út egyelőre lefújva. A bázis lezárásáról már intézkedtem! - mondta Hammond, aki már indult is a csigalépcsőn fel a vezérlőbe a Tok’Rák hívására. A kódjel megérkeztével az Íriszt kinyitották és egy csuklyát viselő alak lépett át a féregjáraton, aki nem tűnt ismerősnek. A katonák készültségben maradva fegyvereikkel rá céloztak. Az Írisz összezáródásával és a kapu becsukásával a kékes ragyogás abbamaradt. A fémes hangra az alak idegesen hátrafordult. Hammond tábornok a hangosbemondón keresztül szólt le a vezérlő ablakában állva: - Tok’Ra? - mire az idegen egyenesen felnézett az üvegen át a tábornokra. A szeme felízzott a csuklyájának kámzsája alatt, mire mindenkinek a hátán futkosni kezdett a hideg a feszültségtől. - Tau’Re? - kérdezte válaszként érdekes hangszínén, ami arra utalt, hogy most a szimbionta irányít. - Igen. - Egyedül? - lepődött meg a tábornok. - Hol vannak a többiek? Anise? - Amint látszik…, majd később elmondom a távolmaradásuk okát. A határozott válaszokra a riasztó idegesítő hangja is abbamaradt. Az oldalsó biztonsági kapu felnyíltával Hammond tábornok, Jack és Teal’c lépett a fegyverüket leeresztő őrök közé. Az idegen elindult lefelé a pallón, amin a felderítőszondát szokták a kapu magasságába jutatni. Menetközben hátravetette a csuklyáját. Ekkor vették észre, hogy egy gyönyörű vörös hajú nő áll előttük. A köntös alatt, már amennyit hagyott láttatni magából, egy míves fekete szövetpáncélt viselt. Súlyától függetlenül könnyedén mozgott benne. A többi felszerelése nem látszott, de nem is akarták átvizsgálni. - Hadd mutatkozzam be! Hammond tábornok vagyok, ő Teal’c, ő Jack O’Neill ezredes és ő pedig Dr.Daniel Jackson. - mutatta be röviden a többieket meghajlással, miközben a kitáruló ajtón át Carterhez siettek. - Tudom. Selmak sokat mesélt Önökről. Jacobék egy küldetést teljesítenek, ezért jöttem én. Hadd mutatkozzam be. A nevem Ta’amar. - hajolt meg, majd ezután a hangja normálisra váltott. - Az én nevem pedig Karesha. Gondolom nem engem vártak. Az üzenetük elég rejtélyes volt! Nincs vesztegetni való időnk! Kérem vezessenek dr. Carterhez! - Rendben. Pont ezért hívtuk a Tok’Rát, mert most nagy szükségünk lenne a segítségükre. Erre katonák kíséretében mindannyian átmentek Samhez a lábadozóba, aki már félálomban volt. Több kisebb seb jelent meg a testén, amik lassan véreztek. Elmesélték séta közben a látottakat, de az idegen nem szólt semmit. Karesha a kórterembe belépés előtt megállt egy pillanatra, furcsán fogni kezdte a fejét. Fejét lehajtva hagyta, hogy Ta’amar visszavegye az írányítást. A ruhája alól kivette az övén lévő zacskóból egy hasonló köralakú szerkezetet, mint amilyet Carter a vikingeknél talált, majd feltette a jobb kezére. Erősen koncentrálva valamit mormogott. Daniel kérdően a többiekre nézett. A tenyerénél lévő ékkőből rövid ideig kék füst kezdett el kiáramlani, ami körbe-körbe gomolygott a nő körül. Többször mélyen belélegezték. Az archeológus leállt ismét köhögni, ahogy beszippantotta. Nem emlékeztette semmi jellegzetesre. Teal’c kivételével mindenkit megbabonázott a látvány. Jack oda is súgta halkan Danielnek: - Erre engem is megtaníthatna! Mennyi újat tudna nekem mutatni…! - Jack, most már én is kezdek aggódni érted! - válaszolta Daniel, aki értette az ezredes kétértelmű megjegyzését. Figyelmét inkább a vendég kötötte le, aki Sha’rera emlékeztette az arcvonásaival. - Pedig még a neve is szerelmemet jelent. Amore mio! - mondta sóhajtva szappanoperákból szerzett nyelvtudásával O’Neill, akit megbabonázott az érzéki nő. Daniel csak csóválta a fejét. - Nem tudom, de nekem nem tetszik valamiért! - súgta oda a többieknek Teal’c, de azok nem törődtek a véleményével. - Hívják a többi Tok’Rat nagy baj van! Nem tudom szabad-e belépnem, de szükségem van a segítségükre! - szólalt meg a nő megint a normális hangján. - Megéreztem valamit és ezért aktiváltam ezt a védőpajzsot. Ez megvédelmez attól, hogy elkapjam ezt a … , hogy is mondjam betegséget! Önökre ez nem veszélyes, hacsak valamelyikőjük nem Goa’uld, de azzal akkor én fogok végezni! - jegyezte meg fenyegetően. Ezekután belépett. A kék füst elkezdett áramlani az ágy körül is. Ta’amar becsukta a szemét és mély transzba esett több percre, miközben bal kezét a nő homlokára tette. Az őrnagy ereje egyre jobban fogyott, míg a másik láthatólag nem tűnt fáradtabbnak. Ellenfele lába egészen gyorsan gyógyult, míg az ő mozgása egyre lassult. A hasát fogta, hogy csillapítsa a vérzést, ami lassan abbamaradt. Ezután borzasztó fáradtság futott végig rajta, amely nem tudta honnan tört rá. A fegyverét nem akarta használni, erre elővette a kését, hogy majd megpróbálja azzal ártalmatlanítani. Mindkettő eltűnt kisebb látványos kék felvillanás mellett. - Már mondtam, hogy nem győzhetsz! Add fel, egyesülj velem! Akkor meghagyom a szánalmas kis életedet! - mondta a nő, ahogyan egyre közelebb jött. Aztán összecsapta a kezét. Az egész füves tisztás üres lett. Most már csak ők ketten voltak. Ellenfele egy gépfegyvert vett a másik kezébe a ruhája redői közül. - Te nem Jolinar vagy! Ő nem tenné ezt velem! Te abból a világból jöttél vissza, ahol azok az indiánok vannak? Én nem ártottam neked, sem a népednek, sem T’akayának vagy Xe-isnek! Ha engem elpusztítasz, meghalsz te is! - s ahogy ezt mondta, részben beugrott neki a papíruszon olvasott vers szövege. Próbálta felidézni, de ebben a zaklatott állapotában nehezére esett minden tudatos cselekvés. Valamilyen belső hang miatt érezte, hogy ezt kell tennie. - Hazudtam volna? De hát ki nem? Lépj közelebb Samantha és add meg magad a sorsodnak! - erre a Goa’uld kesztyű világítani kezdett pont úgy, mint Apophis hajójában Danielnél vagy amikor ő meg Hathorral viaskodott. Beugrott neki, hogy milyen nagy hipnotikus ereje van ennek a fegyvernek. Kétségbeesetten próbált elhátrálni minél messzebbre, de tudta, hogy nincs hová menekülnie ilyen lábsérüléssel. Végül kitört belőle, ahogyan ellenfele ismét mellé lépett: - Soha! - Furcsa gondolatok futottak végig benne. Képeket látott a fájdalomtól felvillani, ami tudta, hogy egykori szimbiontájáé lehet. Az idegen megállt és becsukta a szemét. Fejét furcsán felhajtotta, majd így szólt: - Lám-lám-lám! Jolinar még mindig benned él, de majd teszek róla, hogy végképp megsemmisüljön és vele együtt te is! Ashrak hibázhatott, de én nem fogok! Ha értenéd miért jöttünk, akkor nem ellenkeznél! Kék derengés vette körül az igazi Cartert, ami felfogta az első golyósorozatot körübelül két méter távolságban a testétől. Egy ismeretlen hang hallatszott, ami valójában Ta’amaré volt. Pajzsot aktivált kettőjük köré, ahogyan a kezén lévő ékszeren egy színes követ megnyomott az ágy mellett állva. Mindebből Jackék nem láthattak semmit. - Ki vagy te? - kérdezte az elgyötört asztrofizikus fennhangon a semmitől. - Erre nincs időm! Emlékezzen Jolinar! Önön pedig csak az segíthet, ha rájön a megoldásra! Nem avatkozhatok be tovább itt a küzdelmükbe! - és ezek után a hang egyre távolabbinak tűnt. A másik nő a jobb kezében lévő gépfegyverből lövedékek tucatjait lőtte rájuk, de mind ártalmatlanul lepattant. - A többiek miért nincsenek már itt? - vetette oda ingerülten a Ta’amar, ahogy magához tért a transzból. - Nem lehet ismét kiválasztani Vorash, nem tudjuk miért. - mondta a vezérlőből visszatért Hammond tábornok. Közben Sam tekintete egyre bágyadtabb lett. - Dr. Fraiser! Adott neki nyugtatót? - kérdezte remegve az erőlködéstől, mire Janet helyeselt. - Az nem jó! Fel kell élénkíteni, különben a gyógyszerrel csak segítünk annak a szörnyetegnek! - erre a doktornő az utasítás szerint cselekedett, gyorsan több ampullából injekciókat szívott fel. - Ha elalszik, meghal! Próbálják megint hívni őket! - Miféle szörnyetegnek? - aggódtak a többiek, de Ta’amar nem válaszolt. A tábornok kiviharzott a vezérlőbe. Erős koncentrálás és hangos kántálás után vörös fénnyel elkezdett világítani az ékkő Ta’amar jobb tenyerében, ahogyan elkezdte használni megint a gyógyító tárgyat. A nő megremegett az erős szellemi megterheléstől. Jó ideig fölé tartotta, ám egy idő után azonban nem bírta tovább és eszméletlenül esett össze. Teal’c és az egyik katona áttette egy vizsgálóasztalra. Egy másik orvos elkezdte a nővérekkel vizsgálni. Ekkor lépett be az SG-7 egyik tagja, aki kezében egy zattal, amit Jackék még Apophis hajójáról hoztak, egyenesen Ta’amart vette célba. A lövései célt tévesztettek, mert a Jaffának az utolsó pillanatban sikerült egy erőteljes ütéssel félreütni a kezét. A tárgy végül a földreesett az ágy mellé. Ezekután a katonáknak rövid kézitusa után nem esett nehezére elfogni és kivezetni a teremből az indulatos férfit, aki végig azt hajtogatta magából kikelve : - Ez a nő megöli Samet! Ez …. - erre valaki hátulról fejbecsapta és ezekután az ezredes intézkedett, hogy vigyék egy zárt szobába a dühöngő férfit. Eközben Carter két sérülése látványosan gyógyulni kezdett, ahogyan a vörös fény érte a nőnek köszönhetően. Teal’c elment az őrökkel, hogy többet megtudjon a támadó okairól. Sam érezte, hogy energia áramlik bele valahonnan. Súlyos sérülései elkezdtek beheggedni. Látta, hogy a kisebb erőfal, ami őt övezte már halványodva bomlik a sok találattól. Ellenfele nem csinált semmit egy darabig, majd alakot váltott. Fokozatosan átalakult azzá a Nox nővé, akivel már többször is találkoztak. Lya két kezével széles mozdulatot tett. Erre az aktivizált Csillagkapu megjelent a tisztás túlsó végében. Közben a környezet átalakult. Egy másik helyen álltak egymástól hasonló távolságra. Az őrnagy rájött, hogy ez a már látott Nox-anyabolygó a felhővárossal. - Kiálltad a próbámat, ember! - szólalt meg gúnyosan a tér közepén állva az ismeretlen. - Az eddigi csak illúzió volt. Látni akartuk mennyit változtatok a legutóbbi találkozásunk óta. Hiba volt a kezedbe fegyvert adni. Elkerülhető lett volna a kín…! - Meg kellett magam védenem! Miért támadtál meg? Ez nem jellemző rátok! - szólt vissza elkeseredve a nő. - Jolinar is hajdanán a világunkban járt és elvett valamit, ami a miénk. Ha feltámasztom a testét és megkapom azt az információt, amit kerestetnek velem, akkor elengedlek. Nyisd meg elmédet! - Honnan tudjam, hogy nem versz át? Nem tud ártani nektek! Gyógyíts meg teljesen, aztán tárgyalhatunk! - Nem tehetem. - a válaszra Samanthának beugrott, hogy ellenfele megint hazudik. A kapu abban a pillanatban eltűnt megint és magukra maradtak. Olyan volt, mintha ez az idegen olvasta volna a gondolatait. - Tudtam, hogy nem fogsz hinni nekem. S az a hely sem tetszett? Ott kezdődött és ott fog végződni minden…! Meguntam a játékot! - Ezekután a fegyverét a földre dobva egy katonai kést vett elő az övéből, majd kacagva mellkason szúrta magát markolatig. Ettől mindketten térdreestek és ezt kezdte hörögni: - Haláloddal most már az enyém vagy, ahogyan mindig is! Ha kell ezerszer pusztítalak el! Még ma megfogsz méretni! Ahogyan Ő is! Az igazi Carter is a földre zuhant térdepelve. Tudta, hogy a döfés miatti vérzés pár perc alatt végez vele. Ellenfele teste átalakult, s felvette egy fénylő lebegő lény alakját. Hasonló volt az idegenekhez, ám ennek a hátán két pár szárnya volt, ami felváltva csapkodott, akár egy tengeri rája. Elől pedig a csápjaival nyúlkált feléje. A hátulsó két lábát pedig felhúzta áttetsző teste mellé. A levegőben siklott a nő felé sértetlenül. Kilépett eddigi alakjából, ami ott lent maradt és fokozatosan elhomályosodott. A lény azonban figyelt. Samban furcsa dolgok kavarogtak és régi dolgok jöttek fel benne. Érezte, hogy szívverése egyre lassul. Még mindig a szövegen gondolkozott a földön agonizálva az ismeretlen hang tanácsára, majd hirtelen ötlettel a sorok kezdőbetűit mondta: - ANKH! - erre a másik elkezdett eltűnni, miközben az valamit még sivított. - Az Életet választom! - ezekután a nő elájult, de még látta, ahogy az idegen teretmény ezt bömbölte: - Most győztél, de még találkozunk! Ebben biztos vagyok, áruló! - A lény fluoreszkáló teste hirtelen vakító fényt kezdett el generálni, és mire eloszlott, már nem volt sehol. A környezet elfeketedett és Sam egyedül maradt a sötétben. Ezek után a különös utazás véget ért. Carter halálos sebe megjelent a központban fekvő testén is. Dr. Fraiser és a többi orvosi segítő kapkodva próbálta visszahozni az életbe. Az orvosi műszereket nézte mindenki, amik jól tükrözték a nő haláltusáját. Ta’amart ekkor térítették magához. Újra nekiveselkedett a gyógyításnak és csak hosszú percek után szólalt meg: - Elment. - Mindenki úgy értette, hogy meghalt. Az EKG hosszú sípolása után azonban a beinduló szívműködés alátámasztotta, hogy a nő él. - Mármint most már rendben lesz. - törte meg a hirtelen keltett feszültséget és bánatot Ta’amar furcsa hangjával. Lehajtotta a fejét és Karesha folyatta: - Hagyjuk pihenni, nemsokára felébred. Rengeteg a megbeszélni valónk! Azt szeretném, ha részletesen elmesélnének mindent! Az említett támadómmal is találkozni kívánok! Menjünk fel a tárgyalóterembe! - Jobban érzi magát? - érdeklődött Jack, aki egy csésze kávét kínált a vendégnek, de ő visszautasította. - Én igen. - mondta Karesha. - Ta’amar viszont meggyengült, de rendbe fog jönni remélhetőleg pár óra alatt, akárcsak dr. Samantha Carter. Szeretnék beszélni a merénylőmmel, ha lehetséges. - Nem árthat többet önnek. Eszméletlen és benyugtatóztatták. - jelentette ki Hammond tábornok. - Nekem beszélnem kell vele! Most! - A tábornok azonban ellenkezést nem tűrő képet vágott. - Kérem…! - Már mondtam, hogy most nem lehet. Teal’c vigyáz rá, hogy ne tehessen kárt. Szeretnék elnézést kérni a nevében! - Rendben. Meséljék el, hogy nem volt-e valami furcsa a doktornőnek a mai viselkedésében? - Hát… A mai megbeszélésre késve érkezett, mert azt mondta, hogy nem találta a helyén a felszerelését. Aztán egy hosszú megbeszélés után úgy döntött, hogy lemegy még egyszer körbenézni. Én később értem oda. Bent feküdt és meredt maga elé. Valami furcsa nyelvet zagyvált. A kezében egy fekete tekercs volt, aminek a tartó részén is az a jel volt, mint a papíron. Egy toll. Daniel, hozd be légyszíves! - szólt O’Neill a tudósnak, aki inkább kiküldött érte egy őrt. - Ez jellemzően Goa’auldok által használt fegyver merényletekhez. Valamilyen díszes tárgynak néz ki, hogy felhívja az áldozat figyelmét. Olvasás közben valójában ez segít megnyitni a tudatát, miközben a test fogollyá válik. A tárgy a karok rögzítésével megakadályozza a parazitát abban, hogy magát védhesse. Legalábbis a legendák szerint… - Akkor jelent meg ez a jel, amikor Teal’c megérintette. Addig nem volt semmi sem ráírva. - Igen, mert tudatni akarták az elkövető felségjelét. Ha egy kifejlett Goa’uld megérinti, akkor aktivizálódik. Valószínüleg így küszöbölik ki a Jaffa testőröket. Ezért nem bántotta Teal’cot vagy nem akarta. - Mitől sérült meg Sam? - kérdezte Daniel. - Ha ez a tárgy kitudja választani az ellenfelét, akkor tud gondolkodni? - A fejlett biokémiai működési elvét sajnos még mi sem értjük A monda szerint egy élet-halál küzdelem kezdődik. Találkozik egy alternatív valósághoz hasonló helyen valamilyen ellenfelével, aki egyébként többnyire ártó szándékú. Aztán… - Többnyire? - szólt közbe szokásához híven Jack, akit nyugtalanítottak a fejlemények. - Egyetlen egy Tok’Ra volt képes legyőzni réges rég egy ilyen bestiát. Csak a vele kapcsolatban fennmaradt szűkszavú feljegyzéseket ismerjük. Róla sem tudunk biztosat, mivel jópáran odavesztünk a legutolsó hasonló találkozáskor ezekkel a lényekkel. Ozirisz elterjedtebb nevén Hádész és később Ptah szolgálatában állnak illetve álltak ezek a teremtmények, amíg magukat nem önállósítva elkezdtek a Csillagkapun át közlekedni. Állítólag hajdanán egy másik realitásból vagy galaxisból hozta át őket, akik valamiért a szolgálatába szegődtek. A nevük Dhyrpi’endolhaeq’ntaser vagy valami ilyesmi, de mi csak Ártó lelkeknek hívjuk őket. Elpusztítják a parazitát vagy a szimbiontát aztán meg a gazdatestet. Valószínüleg a hajdani Jolinar miatt aktivizálódott, hogy ő meghaljon. Én is csak éreztem mindkettőjük jelenlétét, félelmet és dühöt, de nem láttam semmit. - Daniel is valami ilyesmit magyarázott! - mondta büszkén O’Neill, mire a tudós mosolygott. - Ezek szerint tudják, hogy Jolinar beleköltözött Carterbe. De mit tett, hogy ennyire el akarják pusztítani a Goa’uldok? Teal’c elpuszította a Vadászt, aki átadhatta volna a haláláról szóló információt! - Karesha szótlan maradt és láthatóan nem akart belemerülni a részletekbe. - Jó, de azóta már jártatok más bolygókon. Nem csak Tok’Ra kémek vannak, hanem Goa’auldok is. Eleve Hathor börtönében is megvizsgálták az elméteket. A Goa’uldok végtelenül beképzeltek, de nem hülyék. Megvannak az eszközeik, hogy megszerezzék, amit nagyon akarnak. - mondta figyelmeztetően Karesha. - A toll-szimbólum, ami megjelent a tekercs végében, Maat szimbóluma, ahogy már dr.Jackson is említette. Még csak nem is próbálja leplezni, hogy ő a merénylet végrehajtója. Bár ezeket a tárgyakat is el lehet lopatni… - Az egyiptomi mitológiában ő volt az, aki a halott szívét az alvilág bejáratánál megmérte a mérlegben Ozirisz előtt. Úgy, hogy az elhunyt szívét egy serpenyőbe tette, míg a másikba a becsületet jelképező tollat. Ennek nehezebb kellett lennie, mint a szervnek. Ezzel igazolták, hogy az illető tiszta élete lévén bekerülhet az alvilágba Oziriszhez. A görög mondavilágban Maathoz hasonló istenség Themisz vagy Pallas Athéné volt, de lehet, hogy mindhárom ugyanaz a személy. Elvileg az igazság istennője, a világot összetartó rend. - mesélt Daniel. - Talán régen így is volt. Nem tudjuk Jolinart miért akarja elpusztítani, de nem hiszem, hogy különös indok kellene neki hozzá. - mosolygott sejtelmesen Karesha. - Maat és Ozirisz egy pár tagból álló igen erős szövetség tagjai voltak, ami az utóbbi időben hullott szét. Még külön-külön önmagukban is roppant veszedelmesek! Ha az a katona visszatér és megmutatja azt a tárgyat, aminek a segítségével az Ártó megtámadta Cartert, szeretném magammal vinni, hogy majd tanulmányozzuk. Csak azt nem értem, hogy kerülhetett ide? - kérdezte őszintén a nő. - Valószínüleg valamelyik SG csapat hozta haza tanulmányozásra. - mondta Hammond, majd a behívatott másik katonát kiküldte, hogy kezdjék átvizsgálni az SG missziókkal a Földre hozott holmik listáit, hátha van valami nyoma. - Lehet, hogy áruló férkőzött a bázison szolgálók katonák közé. Valamit mintha éreztem volna a folyosón, ahogyan dr. Carterhez kísértek. Most fontosabb lenne látnom azt a fekete valamit! - dr. Jackson átment a laborba, hogy utána nézzen az őr késlekedésének. Egy vitrinbe elzárta azt a tárgyat, de legnagyobb meglepetésére már nem volt ott. A földön két lefegyverzett, megvert katona feküdt, akiket nagy erővel ütöttek le. Megnézte a pulzusukat és konstatálta, hogy élnek. Visszarohant a többiekhez a riasztó elindítása után. - Én ezt nem értem! Eltűnt! Nincs a helyén! A feltételezett elkövető magával vihette, de ezek szerint még itt van a bázison! Barber lenne? - Abban a pillanatban elkezdett remegni a bázis a tompítók ellenére, ahogy a Csillagkapu aktivizálódott. Hammond már tudta, hogy baj van, mivel az előbb intézkedett a beszélgetés alatt a további utak halasztásáról. Jack és a többiek lerohantak a vezérlőbe, ahol szintén elkábítva találták a két kezelőt és az egyik őrt. Az ablakról felhúzatta a számítógéppel a védőfalat. Ekkor látták, hogy az SG-7 előbb elfogott vezetője tart éppen a Csillagkapu felé. Az Írisz ki volt nyitva. A férfi mégegyszer utoljára visszanézett a vezérlőbe egyenes Kareshára, aki Jackékre pillantott, majd őt figyelte. - Ni’ya sho’va..! - üvöltötte miközben szeme felízzott zöld színben. Átdobta a tekercset a térkapun. Ezután elkezdett vicsorogni és hátrálni. Mondanivalóját befejezetlenül hirtelen beugrott az eseményhorizontba. Ahogy eltűnt, mellette nem sokkal később jóval nagyobb területen kezdett el örvényleni különböző méretben a féreglyuk úgy két méter magasan és rövid időre fényesség támadt. Teal’c ekkor futott be a lenti terembe, miután sikerült becsusszania a bezárodó vastag biztonsági ajtó előtt. Többször átlőtt a kapun botfegyverével. A féreglyuk elbomlott. O’Neilléknak nem volt idejük sokat gondolkodni, mivel az önmegsemmisítő rendszer is aktiválódott. Megkezdődött a hangosbemondón a visszaszámlálás. A két vezérkari tag a megfelelő kód beütésével megpróbállta leállítani, de a rendszer nem fogadta el. Ismétlésekre sem. Teal’c ezután érkezett meg futva a fenti helységbe. - Uramisten! Az az őrült átprogramozta ezt is! - erre mindenki a maradék pár másodpercben a halálra gondolt, ám a gép hirtelen leállt a számlálással magától két másodperccel a nulla előtt. Az emberek megkönnyebülten sóhajtottak fel. A monitoron egy szöveg jelent meg, amit csak később vettek észre: “ Talmar al nanei tarqat. Joa qua, Tau’Re?“ - Ez az SG-7-ből Steve Barber őrnagy ?! - jegyezte meg Daniel, aki ismerte a férfit több közös küldetésből. - Igen, de ezek szerint ő most már Goa’uld. - mondta a fejét csóválva helyeslően a tábornok. - Egyébként mit mondott? - Hallgass rám, áruló..! - fordított szinte egyszerre a nő és a nyelvzseni. - Biztosan önre gondolt Ta’amar, magának akart valamit mondani. S ez a szöveg mit jelent dr.Jackson? - A nevem nem …. Megértetted, Földi? Azt a középső szót nem teljesen értem. Segítenél Ta’amar vagy Teal’c? - Azt jelenti, hogy valóság. - Teal’c szeme összeszűkült, amit Ta’amar észrevett. Ezért fűzte hozzá: - Azt is jelenti még, hogy igazság egy másik kiejtés szerint. - Ez így sem értelmes. Úgy hívnák, hogy nem valóság? Illúzió? Nem értem. - sopánkodott a nyelvész, aki gondolataiban még mindig az előbbiek hatása alatt volt. Eszébe jutott az alternatív világ hasonló pusztulása közbeni távozása. Félt. - A neve igaz. Ilyet még nem is láttunk. Zöld volt a szeme vagy csak én láttam rosszul? Biztos túl sok fűszert evett…! - mondta tréfásan a vidámnak látszó Jack, hogy visszatérjen a nyugalom a bázisra. - A végén diszkózhatunk…! Úgy tűnt, mintha nem egyedül lett volna itt! Mindenesetre kedves, hogy nem robbantott fel minket! De miért nem tette? - Csak el ne szólja! - mondta Hammond tábornok, aki magában fogadkozott, hogy még szigorúbb biztonsági intézkedéseket fog bevezetni ezek után és hogy ki kellene szállni ebből az egész strapás munkakörből. Aztán rövid csend után újra megszólalt: - Legalább megvan annak a bolygónak a koordinátája ahova most ment? - Daniel és Ta’amar a másik számítógép előtt ülve bólogattak a tábornok kérdésére. - Azt legalább tudjuk most már, hogy ő tehette azt a tekercset Carter szekrényébe. Utánamehetnénk! - javasolta Jack. - Arról egyelőre szó sem lehet ezredes! Szerintem pont ezért nem törölte ki a gépből, vagy állította volna le a biztonsági videokamerákat! Ezek Dr.Jackson nem megint azok a láthatatlan lények arról a Reetalia nevű bolygóról? Meg kell vizsgálni a korábbi SG-7 expediciókból hozott tárgyakat és jegyzőkönyveket. - Uram, nem is biztos, hogy abban a világban lett Goa’uld, ahol utoljára jártak! - mondta Daniel, aki éppen a videofelvételt kezdte visszanézni az illető távozásáról. Ahogyan végnézte még egyszer a felvételt, egy pillanatra látott valamit. Visszahúzta a mozgó kamera által felvett filmet és kikockázta, majd a Cartertől még régebben ellesett módon többféle spektrumtartományban kielemezte a filmet. A különböző színtartományok alapján megtalálta, amit keresett: - Ezt nézze meg uram, ezek nem Reetoukok, mint ahogyan gondolta! Egyébként is a vörös fényben látszaniuk kellett volna, mikor idejöttek! Ez a magyarázata a fénynek! A képen szintén egy lebegő rájaszerű lény vége látszott, aminek nagy részét már elnyelte a térkapu. Kinagyítva nagyon rossz minőségben megfigyelhető volt négy csápszerű valaminek a vége és két láb. - Hihetetlen. Ez a valami itt volt a bázison és mi még csak észre sem vettük! A láthatatlansága is csak erre a pár tizedmásodpercre szűnt meg, míg át nem lépett, ööööö repült. Ha az eseményhorizontban keletkezett bemélyedéseket időben egymás mellé rakjuk a CT-hez hasonlóan, akkor megvizsgálhatjuk ennek az izének a háromdimenziós testét. Követnünk kellene, hogy megtudjuk miért is jött. - Arról szó sem lehet! Örüljünk egyenlőre, hogy a plafon még nem omlott a fejünkre. Aztán megvárjuk amíg Carter őrnagy magához tér és jelentést tesz. A kódokat ki kell cserélni, mert lehet, hogy azonnal kiválasztanak! - és valóban egy perccel rá már el is kezdett forogni a kapu, ahogyan valaki a túloldalról elkezdte a Földet tárcsázni. Az ékjelek egymás után kattanatak a helyükre. - Gyorsan csukják be az Íriszt és állítsuk át más nyító kódra! Melyik csapatot várjuk vissza a mai nap? - Az SG-4, az SG-5, az SG-12 és az SG-8-at uram! Most kell visszatérnie-e az SG-5-nek a P3X356-ról! -mondta Daniel. - Ezek a mi embereink, az SG-5! Fogjuk a jelüket! Minden csapatnak saját kódja van, a másik csapatét még Barber sem tudhatja! - Mi van, ha már Barber sugározza a jelet, amit az előbb a gépekből kiszedett és most egy bombával vagy Jaffákkal tér vissza? - fejezte ki aggodalmait Jack. A vezérlőben fontolóra vették a szavait. - Nem hiszem! Ha akarta volna már az előbb megsemmísithetett volna minket a központi rendszerrel! - válaszolta dr.Jackson. - Egyszerűen csak nemkellett volna letiltania a stoppert! Mázli, hogy nem tette meg! - Vagy nem akarta… - szólt közbe sietve Ta’amar, aki a nagy izgalomban kis pihenés után átvette a kontrollt a testen. - Rendben. Teljes harckészültség! Nyissák az Íriszt, nehogy a mieink csapódjanak neki! Az Íriszt kinyitották és addigra már több tucat katona volt harckészülten a csarnokban. Két nyílvessző csapódott be a falba, amiket feltehetően egy fejletlenebb kultúra lakói lőttek ki az odalátogató csapatra. Majd átestek a kapun a visszajelzés után az SG-5 tagjai, akik javában menekültek valakik elől. Amint mindenki megvolt, a titánlapok bezáródottak. Több placcsanás hangja hallatszott. Mentők siettek be a csarnokba az érkezettek ellátására. Az egyik nő az SG-5-ből súlyosan megsérült. - De ja vu! - csóválta a fejét Jack, ahogyan visszaemlékezett az emlékezetes chulacki exodusukra. - Biztos fájt… - Sajnos, most már más Goa’uldok is ismerik a bázis felépítését, nemcsak Hathor meg Apophis. Barber elfog mindent mondani! - jegyezte meg a tudós. - Előnyük úgyse származik belőle, meg aztán itt volt már úgyis a másik három kedvencünk is. De ez megmagyarázná azt, hogy miért pontosan Carternek szekrényébe tette a Goa’uld Barber őrnagy azt a tekercset és a mérgezett ruhát. - A bázis felépítését bárkitől megtudhatják. Elég csak fogságba ejteni valamelyik Tok’Rat vagy SG-csapatot! - vélekedett Ta’amar. - Na igen. Meg aztán ezeket az adatokat megszerezhették másoktól is. Ott volt például az a haldokló kék kristály, vagy az a lökött fickó, aki robotokat csinált belőlünk vagy ahol belekerültünk abba az őrült emlék-játékba! Gondolom Daniel, még te sem fogod egykönnyen elfelejteni. Nem is beszélve Urgoról vagy az alternatív valóságbeli éneinkről vagy például az itt megjelent többi Rendszerúrról. - Lassan már úgy fogsz gondolkodni Jack, mint én! - dicsérte a régész. - Teal’c, te nem találkoztál Barberrel? - Nem találkoztam azzal a barbárral. - ismételte meg a mondatot, ám a Jaffa kifinomult humorára senki sem reagált, de ezt várta tőlük. Végül is ők csak emberek. - Beszélni akarok Dr. Faiserrel is, hogyan csusszant ki az orvosi ellenőrzés alól Barber. Észre kellett volna venni a készülékeinek a parazita testét! Az SG-5 jelentését is mihamarabb várom, továbbá rendeljék be vissza a Barber csapatába tartozó katonákat a bázisra! Kutassák át Barber és Carter szekrényét, hátha valami nyomott még hagyott. - utasította az egyik katonát Hammond tábornok. - Ta’amar, nem ismeri ezeket a koordinátákat, ahova az áruló és az a valami ment? - A nő megnézte és a tekintetetéből látszott, hogy valami beugrott neki. Rövid gondolkodás után válaszolt, mint aki magában megbeszéli a választ. Ezen mondjuk általában már nem is lepődtek meg egy másik személyiségként felfogható szimbiontával bíró illető esetében, de ez csak egy egyszerű eldöntendő kérdés volt. - Nem tudom biztosan. Én csak egyszer láttam egy hasonló ékjelsort. Ez egy Debet nevü bolygó koordintája. Én magam még nem jártam ott, de hallottam róla ezt azt. - Kérem jöjjön fel a tárgyalóba! - mondta a tábornok, aki Ta’amarral és Daniellel elindult felfelé. - Várjunk Teal’cra? - kérdezte Hammond. - Ha nem jön, akkor folytathatjuk a megbeszélést a fejleményekről. - Az előbb azt mondta, hogy megnézi Samet, hogy jól van-e. Debeten van esélyünk Barbert elfogni és meggyógyítani? - Túl veszélyes és kockázatos, hogy odamenjenek most! Majd a Tok’Ra megüzeni, ha alkalmas lesz az idő. Egyébként is mit kezdenének vele meg az újonnan megismert védelmezőjével? Őrültség lenne ismétlem betenni oda a lábukat! Többszörös biztonsági berendezés védi a Csillagkapujukat, mióta megint harcok robbantak ki az Rendszerurak között. Örülhetünk, hogy most nem haltunk meg mindannyian… - Akkor legalább egy szondát átküldünk, hogy lássuk mi van ott! - Felesleges pénzkidobás lenne tábornok! Megérkezése után azonnal kilőnék. Túl hatékony a védekezésük. - Ön látott már ilyen zöld szemű Goa’uldot? - mire Ta’amar rázta a fejét. - Carter édesapja miért nem jött? - Egy küldetést teljesít a többiekkel egy másik helyen, de erről nem szeretnék most beszélni. A Csillagkaput is feltehetően ennek köszönhetően nem tudták megnyitni megint. Egy darabig úgyis maradni akartam. - Ön mit tud Atlantisról? - érdekledőtt Daniel, aki már megint ezzel a témával jött fel, de a tábornok nem állította le. - A Tok’Ra csak a megsemmisülését követő zűrzavaros korról tud némi információt. Azt, hogy ki építette és miért azt még ők sem tudják pontosan, de ezek szerint Önök sem. - Tehát határozottan ki tudja jelenteni, hogy létezett? - Igen, de kevés az információ. A feltételezett pusztulását követően a földi népek szétszóródtak a Taurin és kialakították saját civilizációjukat. A legtöbb kultúra felemelkedését a Goa’uldoknak köszönhetik, akik elkápráztatták őket a tudásukkal, de később nagy ára lett ennek. Emberek ezreit hurcolták el a Csillagkapukon illetve saját űrhajóikkal. A Popol Vuh, a Mahabharata és a Biblia csak részeletekben utal erre. - A Popol Vuh a maják szent könyve volt. - Igen, a maják egy részét istenük elvitte egy másik bolygóra, aminek a neve Tollan. Annak a bolygónak a lakóival többször is találkoztak Önök, akik fellázadtak és így egy Debet nevü bolygón húzták meg magukat a hívek. - Odament volna Barber is? Kinek a szolgái? Ki uralkodik ott? - kérdezte az izgatott dr.Jackson. - Egy bizonyos Quetzalcoatl, vagy más nevén Kukulcan, ahogy tetszik. - Nem tetszik. - jegyezte meg a meglepett Daniel. - Mondjuk ez megmagyarázná, hogy a róla készült szobrok és falfestések miért fehér férfit ábrázolnak szakállal. A Tollas Kígyó is egy Goa’uld volt? - Sajnos a viselkedése alapján még most is az, ám több annál. Valaha abba az ősi Goa’uld családba került, mint aminek tagjai voltak Hathor vagy Seth, de aztán valamiért kivált közülük vagy pedig ők űzték el. - mondta Ta’amar. - A fő bázisa ez a Debet nevű bolygó, ahol az innen elhurcolt maják leszármazottai laknak. Fanatikus hívek és Jaffa őrök, Unasok tucatjai veszik körül. Oda bejutni békeidőben ismétlem életveszélyes. Több Tok’Ra kém figyeli minden lépését, de ez nagyon veszélyes és kockázatos. Többet lelepleztek és kivégeztek már! - Sajnálom. - mondta együttérzéssel Daniel. - De mi köze van Quetzalcoatlnek Maathoz? Miért akarná elpusztítani Jolinar testét? Az a Tok’Ra már jópár hónapja meghalt. - Nem tudom. Az is lehet, hogy szövetkeztek, vagy foglyul ejtették Maatot és kényszerítik. Az sem biztos, hogy meg akarják semmisíteni. - vélekedett a nő. - Ilyen nagyhatalmú lenne? Komoly fenyegetést jelenthet ránk nézve? - tájékozódott az ezredes. - A Tollas Kígyó családja igen kiterjedt. Immár több kifejlett Goa’uld uralkodik a népe fölött, bár szinte mindegyik őrült hatalommániás. Olyannyira, hogy egész bolygókat megtámadnak csak azért, hogy újabb foglyokat ejthessenek. Ez is volt az oka, amiért a Taurin és a Tollanon vereséget szenvedtek. Az örökös harcok felőrölték a tartalékaikat. A polgárháború a Tollanon mindent megváltoztatott és ebbe majdnem beleroppantak. - Az orbánoknál folytatott vizsgálataim is alátámasztják a mondottakat, hogy közép-amerikai népeket is elvittek. - Az a világ már kiharcolta a függetlenségét fejlett technológiájával több generációval ezelőtt, de aztán a fejlődésük megtorpant... - A Földön itt maradt majákat, aztékokat és inkákat a spanyolok térítették meg 500 évvel ezelőtt. A hódítók legendás aranyvárosokról írtak, de mire visszatérhettek volna erősítéssel, addigra elmentek. Városaikat érintetlenül hagyták itt. Ennek mi az oka? - Quetzalcoatl a nyugati kontinensen terjesztette ki befolyását. Fokozatosan szolgák ezreit vitette át Tollanra. Végül annyira megszokta ott, hogy egyre ritkábban tért vissza ide és csak főpapjait küldte át a déli Csillagkapun! - Ja, az antarktiszi térkapuhoz már volt szerencsénk! Brrrrr….! - emlékezett Jack a jó három évvel ezelőtti eseményre, mikor Carterrel hazafelé ott anyagiasultak egy jégbarlangban és kis híjján megfagytak. - De mi volt az oka a maják eltűnésének? - Ezt sem ismerjük részletesen. A Tollas Kígyó visszatérhetett, de valamiért belátta, hogy az európai hódítókkal nem szállhat szembe. Egyébként is le volt gyengülve abban az időben, mivel éppen háborúban állt Tlaloccal. Hathort is fogságba ejtette, de az elmenekült sebesülten, aki állítólag már az egyiptomi forradalom idején meggyengült. Szolgáitól elszakadván egy szarkofágban aludta álmát, amíg rá nem találtak és ide nem jött, hogy átmehessen saját bolygójára. A többit már a ti elbeszéléseitekből tudjuk. - Még jó, hogy végeztem, már elnézést a szóhasználatért azzal a ribanccal! - jegyezte meg Jack. - Állítólag él és virul megint. - mondta sejtelmesen Ta’amar. - Ezt igaz csak viccnek szánta!!! - hördült fel az ezredes. - Mi van azzal a másikkal? Ez a nevezzük, hmmm Quiznek nem más, mint Apophis? Mind a kettő kígyóisten? Vagy ez az előbbi valami deluxe példány? Nem csak hajóból van ilyen? -Nem. Ő sokkal rosszabb. Uadzset is ott van még és akikről még fogalmuk sincs. A lényeg az, hogy Önöknek nem árthatnak, amíg nem jönnek ide az építetett űrhajóikkal! - Na most roppant megnyugtatott! - háborodott fel megint Jack. - Mit csinált azokkal a vérszívókkal? - Ezredes, a maják nem vámpírok voltak! A kincsek nagy részével délre hajóztak a kapuhoz a hódítók erősítése előtt. - Ezért volt tehát az, hogy a conquistadorok már kiürített településeket találtak. - folytatta Daniel, ahogy lassan összeállt benne a történet. - Gondolom a Quetzalcoatl hívei és a katolikus papok meg gondoskodtak arról, hogy az ősi maja kézíratokat elégessék, úgy, hogy még csak el sem olvasták! Pedig rengeteget megtudhattunk volna a múlt eseményeiről. Engem mindig megdöbbent, mikor arról értesülök régésztársaim munkáiban, hogy a csillagászat, számtan és a művészet mennyire fejlett volt a Yucatán-félszigeten. Nem ez lett a fő szakterületem, de azért követem az ott folyó kutatásaikat. Quetzalcoatl is elsőként beférkőzött a bizalmukba, hogy utána rabszolgasorba taszítsa őket, mintahogy ezt Ráék tették. Miért nem tért vissza? Fejlett technológiájával térdrekényszeríthette volna az európai nagyhatalmakat. - Azért mert valakik használhatatlanná tették távozása után a déli kaput is! Valószínüleg a közös szövetségesünk Thor műve. A Tollas kígyónak akkoriban már nem voltak űrhajói! - mondta titokzatosan Ta’amar, aki meglepően sokat tudott a Tauri múltjáról, földrajzáról és a bázison történtekről. - Mit tudna mondani Thotról? - érdeklődött dr.Jackson, aki megmutatta a jegyzeteit a nőnek. Hosszasan olvasgatta, aki néhol megvilágosodva mosolygott, néha viszont csóválta a fejét. - Daniel feltételezései többnyire helyesek. Csak annyit tudok, hogy Thotnak, bárki is az, köze volt a Tok’Ra megalakításához, bár ő egy Goa’uld! Számunkra ő már egy legenda. Hajdanán valóban szembefordult a főistennel Raval és ezért menekülnie kellett. Semmilyen nyomot nem hagyott maga után, hogy megtaláljuk. - De ez nem jelenti azt, hogy nem saját érdekében cselekedett. - tette hozzá az ezredes. - Tanith is intő példa. - Feltételezéseink szerint járt az Abydoson és esetleg ő építette a térképtermet. Hasonló adatbázissal semelyik másik bolygón nem találkoztunk. - mondta Daniel. - Nincs tudomásunk róla, hogy volt-e azon a bányavidéken. Azon a bolygón már rég nem jártunk... A kémeink is meghaltak Ra hajójában, miután azt Önök felrobbantották. Így ők sajnos már nem mesélhetnek. - Éppen most akartunk abba a világba egy expedíciót szervezni, mikor ez az idegen megbetegítette Cartert. - Ha nem baj, akkor én is Önökkel tartanék, hogy információkat gyűjtsek arról a világról. - Semmi akadálya. Nem igaz, ezredes? - kérdezte a tábornok, majd Jackre nézett, aki vállrándítással helyeselt az újabb civil tagfelvételéhez. - Bár amit meg akar tudni, azt mi is átadhatjuk. Több küldetést vezettünk már oda. Szesat neve mond valamit? - Ő egy kisebb hatalmú Goa’auld. Viszont így is elég pusztító, ezért jobb ha nem haragítják magukra. Addig jó, amíg a legtöbb úgy tudja, hogy az őshaza, a Tauri elpusztult. Azt még nem tudjuk, miért hiszik így. Valamilyen fejlettebb faj megvédte az Önök őseit a Földön. De, ahogy egyre több bolygót látognak meg, annak a veszélye egyre jobban nő, hogy megfogja támadni megint a Földet valamelyik Rendszerúr. Ráfognak jönni, hogy nem sebezhetetlenek és hogy egyaránt veszélyesek mindegyikőjükre. Én is egyszer jövök ide és máris megöltek volna kétszer! A Tok’Ra támogatja Önöket és igyekszik egymás ellen kijátszani őket, de úgy, hogy mi magunk ne lepleződjünk le. - mondta Karesha. Ekkor lépett be az SG-3 egyik tagja, Kirsch tizedes és azt mondta a tábornoknak: - Dr. Fraiser szólt, hogy Carter őrnagy kezd magához térni! Barber szekrényében egy be nem jegyzett lőfegyvert is találtunk. Amilyen sietősen távozott biztosan itt felejtette. - Ezek szerint, ha az a lény nem végezte volna el Barberrel a munkáját, akkor is elpusztították volna Cartert. Csak azt nem értem miért ilyen körülményesek? Barber simán lelőhette volna ezek szerint. - mondta a többieknek Jack. - Jolinar tudhatott valamit, ami érdekelhette őket. - vélekett Daniel, erre a magyarázatra a többiek igazat adtak. - Mit találtak még Barber őrnagy szekrényében? - kérdezte a tábornok. - Semmi használhatót, uram. Pár családi fénykép meg ilyesmik. Ha kívánja mégegyszer megvizsgálhatjuk Teal’ckal. - Nem szükséges, megbízok a képességeikben tizedes. Köszönöm, leléphet! Hammond tábornok az irodájába ment egy telefonhoz, míg a többiek lesietettek a beteghez. Már felült az ágyában és úgy tűnt jobban van. Teal’c ott állt mellette és vigyázott rá. A nő számos sebe miatt is elég elesettnek tűnt. Janet egy tálcán levest hozott. Jack már éppen beakarta mutatni Ta’amart, mikor Carter azt mondta suttogva: - Már találkoztunk. Érzem, hogy Ön az, aki hozzám szólt. - erre a többiek zavartan néztek egymásra. - Köszönöm! - Jobban érzi magát? Nem fáj semmije? - udvariaskodott nyájasan a vendég. - Segíthetnék… - Zúg a fejem. Mint akin átment az a bizonyos… - Hát ez látszik, ha még nem vette volna észre. - mondta O’Neill. - Így élethűbb. - Köszönöm uram! Hiányzott a kedvessége és a hangja. Tudnának adni egy tükröt? Ennyire rosszul néznék ki? - Nem Samantha. Ez most nem fontos. El tudná mesélni mi történt? - kérdezte a Ta’amar sürgető hangon. - Ezt én kérdezhetném Öntől, hiszen ön védett meg. Visszamentem az öltözőbe, hogy kiderítsem végre hova tűntették - erre a vádolt Jackre nézett - a holmimat a többiek. Minden a helyén volt akkorra a szekrényemben. Viszont láttam egy díszes tekercset a felszerelésemre rakva. Kinyitottam, mivel azt hittem valami ajándék. Azután tudom, hogy hihetlenül hangzik, de a ruhám viselése fájni kezdett. - Ne lepődj meg! Drogokkal volt átitatva! Összevissza motyogtál, ahogyan Jack elmesélte. - fűzte hozzá Daniel. - Héraklész érezhette ezt… - fájdalmas, erőtlen mosoly látszott a nő arcán, ahogy a vigasztalásnak szánt poénon kezdett nevetni, ami csak neki esett le. - Akkor ezért volt furcsa szagú a mellényem. Ezekután versike jelent meg a papíron, ami nem angolul volt. Azt a nyelvet egyébként nem is ismerem, de valahogy mégis megértettem. Valami érdekes jelek ismétlődéséből állt, amiket azóta sem tudok felidézni. Sosem hittem vola, hogy ilyen ereje lehet a szavaknak. Aztán meg az a fekete valami ráfolyt a kezemre és bilinccsé alakult. - Ez már a hallucinációk miatt van Sam. Az egészet képzelted! - mondta Dr.Jackson. - Lehet, hogy ezt akarták elérni! Beadták nekünk, hogy egy kicsit füveztél és azután fantáziáltad az egészet. - És a sebek? Csak tudom, hogy mit nem tudok, hogy mit láttam vagy nem…?! Már azt sem tudom, mit beszélek! - Kezd visszatérni a régi formád! - vigyorgott Jack, aki érzett valmit Teal’c és Carter távolságtartó, hűvös viselkedésében. - Szörnyű fájdalomaim voltak és mire magamhoz tértem, egy mezőn álltam egy Stonehenge-szerűség közepén. Látnotok kellett volna azt a világot! Mintha ott álltam volna a Jupiter egyik holdján és gyönyörködtem az égbolton lévő bolygóban. - Ezt már láttuk. - legyintett Jack, akiben felrémlett a kis kiruccanásuk Teal’ckal. - Mi is. Az a hely nagyon misztikus volt. Olyan növényeket és értelmes lényeket láttam egy pillanatra, amik nem földi eredetűek. Erre megjelent valaki, ami úgy nézett ki, mint én és indokolatlanul el akart pusztítani. - Próbált beszélni magával? - faggatódzott tovább Ta’amar. - Nem célzott rá mi a szándéka? - Valamiért úgy beszélt hozzám, mintha Jolinar ő lenne. Azt, mondta, hogy áruló vagyok, akivel végezni fog. - Áruló? Biztos csak összeakarta kavarni, hogy könnyebben legyőzhesse! - Teal’c látta azonban, hogy a nő szemeiben valami szomorúság kezd kiülni. Ez a reakció meglepte. - Aztán meg arról beszélt, jaj de fáj a fejem, elnézést… hogy egyesülni akar velem. - Mármint milyen értelemben? - humorizált megint az ezredes, de aztán rájött, hogy ezzel már túllőtt a célon. - Az emlékeinkre volt kiváncsi, de nem engedtem, hogy hozzám érjen. Menekülni próbáltam szűk mozgásteremből, erre az a valami egy csettintésre eltűnte a köveket és a nálam lévő fegyvereimet is. - Megint azok a kétlábon járó halak lennének? Jobb is, hogy visszatakarodtak a totemoszlopok köré huhogni! - O’Neill ezredes, nem tudom miről beszél. - mondta Ta’amar, ami furcsának tűnt Tok’Ra létére. Sam Teal’cra nézett. - Én már nem tudok semmit. Aztán felvette egy Noxnak a testét és egy kis hókuszpókusz mellett arról beszélt, hogy Jolinart feltámasztja. Rajtam nem volt hajlandó segíteni és ebből jöttem rá, hogy hazudik. A Noxok jóságosak! - Hogy győzte le őket? - kérdezte Ta’amar, aki végig szemével Teal’cot figyelte. - Aztán vendégetek tanácsára hallgattam. Felidéztem azt a rövid szöveget, ami megjelent azon a tekercsen. Az segített, de aztán eltűnt. Nem azért mert láthatatlan tintával írták… Azt mondta, hogy az a vers az egyetlen esélyem, amit olvastam. Ellenfelem végezni akart magával, hogy én meghaljak és ezért szíven szúrta magát. Végül rájöttem a megoldásra. A kezdőbetűkből állt össze, hogy ankh! Ezt kimondva ez az idegen eltűnt, de nem hiszem, hogy meghalt volna. Átváltozott és így láthattam igazi külsejét. Az előbb miért beszéltek többesszámban? Csak ő egyedül támadott meg! - Láttad már a fényképet? Ez az egyetlen bizonyíték, hogy itt jártak a valóságban is azok a …, ahogyan az ezredes mondaná alienek. - Daniel elővette és megmutatta a kinagyított képet, amit a videóból csinált. - Holy Hannah! Gyönyörű! Pont egy ilyet láttam, mármint ennek a nyúlványnak a birtokosát! Meg hozzá haonlító kisebbeket. Egy ilyen szép lény nem tudom, hogy tud ennyi fájdalmat okozni? - Barber őrnagy is meg akarta ölni magát és Ta’amart, de Teal’c megállította. Az a férfi inkább mindkettőjükkel végzett volna. Elfogtuk, de kicsusszant az ellenőrzésünk alól és elmenekült a Csillagakapun. Ő most már Goa’uld. Nem érezte a jelenlétét a bázison? - Nem ezredes. De ilyen állapotba semmilyen képességemet nem tudnám használni. - Ta’amar bólogatott, ám mintha nem értett volna egyet. - Azon tűnődtem mire volt jó ez az egész küzdelem, hogyha egyszerűen egy mozdulattal megölhetett volna? Mire volt jó ez a játék? Szerinted megkapták, amit akartak? Minek jelent meg a vers? - kérdezte a többiektől az elgyötört Carter. - Ezt nálunk úgy hívják, hogy Végzetvers. Az egyenlőtlen párbaj előtt ezek szerint egy utolsó lehetőséget ad a merénylő az áldozatának valamilyen eltorzult becsület-kódex miatt. Az Ártó mindkettőnkkel is tudott volna végezni, de aztán elmenekült. Az a fiatal gazdatest, most valószínüleg jelentést tesz a megbízójának Debeten, ha tényleg odatávozott azzal a lénnyel. - mondta Ta’amar, aki Janet mellett állt. - Hátrahagyta a névjegyét az az áruló! Mit is jelent az a szöveg? - fordult Jack Danielhez. - “A nevem nem valóság/igazság.” Nem értjük. Most ez arra vonatkozna, amit te átéltél? - S mi van, ha a megbízó nem Maat? Mi van akkor, ha ezt valaki más készítette és úgy álcázta, hogy ő tűnjön bűnösnek? Miért is ment volna akkor Quatzalcoatlhez Barber Goa’uld létére? - kérdezte Dr.Jackson. - Samantha, mire emlékszel még abból a helyből ahol küzdötettek? - Ő is Goa’uld? - mondta Carter, majd észbekapva gyorsan folytatta. - Daniel, úgy tűnik sok mindenből kimaradtam az álmom alatt, már ha az volt. Mindent el kell mesélned. A tisztás közepén egy obeliszk szerűséget láttam, aminek a hieroglifáit mintha már láttam volna valahol. Aztán meg a Nox-anyabolygón voltunk. Az az álnox pedig… - Álnok. Ja. - O’Neill szójátékán most senki nem tudott derülni. Teal’c is egyre komorabb és feszültebb lett. - Jaj, ezredes ne fárasszon! Túlságosan beteg vagyok én ehhez. - mosolygott erőtlenül Carter. - Szóval le tudnád rajzolni az oszlopot? Én elolvashatnám, - villanyozódott fel az archeológus. - s így el tudnánk menni arra a helyre, hogy felelevenítsük és értelmezzük Jolinar emlékeit. Ha létezik az a hely, akkor felbecsülhetetlen jelentőségű leletet lehet ott találni. Az első világ lenne, ahol nem a Goa’uldok által a Csillagkapuk köré kialakított földihez hasonló környezet található. - Nem tudom, Daniel. Dr.Fraisernek regresszív hipnózissal sikerülnie információkat előhozni belőlem. Később lehetne? - Hát persze. Most hagyunk pihenni. - javasolta Jack és ezekután elindultak a doktornő hesegetésére ki a kórteremből. - Én még maradnék. Nekem még lenne pár kérdésem…! - mondta határozottan Ta’amar, mire Jack finoman elkezdte kihúzni. Furcsa hidegség futott át rajta, ahogy megérintette. - Ne merj hozzám érni, ember! - Igazod volt Teal’c! Lőjj! - kiálltotta Carter. A Jaffa elővette a háta mögül kézi lőfegyverét és a háttal álló nőre célzott, ám annak abban a pillanatban aktivizálódott a pajzsa egy kisebb körben. A többszörös találatatot a zatból gond nélkül hárította a védelme. A Ta’amar mellett álló Dr.Fraisert egy erős mozdulattal harcképtelenné tette, aki Samantha ágyára esett. Leverte nagy csörömpöléssel a tálcát és a vázát a virággal, ami a végében lévő asztalkán volt idáig. Ta’amar megfordulva gonosz mosolyba kezdett. A csuklyája alól elővette a Goa’uld kesztyűs kezét. Carterre irányította, aki legyengülve nem tudott immáron ellenállni az akaratának a térfalon belül. Teal’cra nézett: - Valóban azt hitted Jaffa, hogy megölhettek ilyen egyszerűen? Egy istent? Megint…? Sokan próbálták már! Jack és Daniel döbbenten nézett az előttük álló nőre. Az ezredes a riasztó felé próbált ugrani, ám ez nem sikerülhetett. Az idegen gyors erőütése O’Neillt hozzávágta a falhoz. Utána érezte, hogy nem bír felállni, ahogyan Daniel sem tudott felkelni a székéből. A jelenlétük láthatóan nem zavarta Ta’amart, aki éppen az általa elkábított Samanthára varázsolt. Hosszasan állt mellette becsukott szemmel és közben összpontosított. Az ismerős sárga fény az asztrofizikusból táplálkozott. Teal’c a zattal újabbat lőtt, de az is lefoszlott. Az ezredes próbált felkapni egy széket, hogy az erőfalhoz való hozzávágás után lőjjön a Jaffa, ahogyan ezt már korábban egy küldetésen kikísérletezték. A narancs színű védelem azonban ezt a kombinált támadást is felfogta. Ta’amar éppen befejezte, amibe belekezdett egy perccel korábban. Az ezredesék próbálkozása nem ért semmit. Egyedül Teal’c volt képes mozogni egy ideig, de mire elérhette volna a riasztót, hogy segítséget kérjen, addigra ő is elkezdett lebénulni. - Szánalmasatok vagytok, ti emberek! Ez minden amire képesek vagytok? Azt hittétek védelem nélkül sétálok be ide? - Ki vagy te? - ismerkedett és húzta az időt O’Neill, aki az erősítést várta a zajra, de az nem jött. A lába remegni kezdett a szituációtól. - Ő Ra’Maat. - mondta határozottan Teal’c. - Vagy hívjalak egyszerűen Maatnak? - Daniel és Jack ledöbbentek újfent. - Talán mégsem vagy olyan használhatatlan, mint ahogy ezt Apophis állította. Kiváncsi voltam melyikőtök fog rájönni elsőnek igazi énemre. - mondta torz hangján. - Az a Tok’Ra keresztül húzta a számításunkat, de már nincs jelentősége. Nem tudott elpusztítani, nem mintha képes lett volna! Ő is a többi Tok’Ra sorsára fog jutni, akiket próbáltatok hívni … - Mit tettél velük? Barber valóban Tok’Ra volt? Mi volt az a fénylény? - kérdezte Daniel a nagy kavarodásban. - A társaim egyike, aki már megölte minden bizonnyal azt a menekülő kémet. Hacsak nem ütköztek mindketten a debeti Írisznek. A vicces az, hogy még csak nem is tudtatok róla, hogy köztetek él már hónapok óta. A védelme, amitől a szeme zöld volt sem tart örökké és akkor neki vége. Feláldozta magát értetek! Elvitte az egyik burkot…. - A fekete tekercsre gondol, mert az volt a teste az elmeolvasó láthatatlan szellemnek Jack! - mondta Teal’c. - Majd elmondom, ha lesz rá alkalmunk. Mire volt jó ez, ahogy Sam mondta ez a játék neked Maat? - Erről beszéltek? - mutatta a testén viselt fekete ruhadarabokat. - Sam önszántából nem adta volna át Jolinar tudását, hiába fogattam volna el bárhol. Kénytelen voltam idejönni személyesen. Az Ártó szellem felelevenítte a halálközeli emlékeit. Kicsit túllőtt a célon! Utolsó gondolataival az őrnagy, ahogyan lepergett az életének eseményei, akaratlanul is elárulta, amire kiváncsi voltam! Aztán mégis visszahoztam az árnyékvilágba. - Az Ártók tényleg léteznek? - kérdezte a tehetetlenségtől egyre ingerültebb ezredes, akinek a keze is zsibbadt. - A fénylények az Ártók, akikről beszéltem! Ostoba! Észre sem vettétek volna őket, hogyha az a férfi be nem kavar. Bizonyos tekintetben ti magatok az ideológiátokkal vagytok ezek a bomlasztó, ártó szellemek a rendszerünkben. A Noxok is csak veletek találkoztak, s ezáltal ástátok el a Föld összes népét előttük. Én nem ártottam közvetlenül senkinek, mégis ti támadtatok meg! Az a Tok’Ra is indokolatlanul próbált elpusztítani, pedig neki sem akartunk ártani! De az már egy régi történet. Shau’re és a fiad is ezért halt meg! - erre az elevenükbe talált. - Egyébként én nem hazudtam nektek, csak ti nem tették fel a megfelelő kérdéseket. Talán csak nem mondtam el a teljes igazságot, mert az csak tőlem függ. Azt a színjátékot, mármint dr.Carter megmentését B-tervnek szántuk. Nagyon okosnak hitte magát, hogy sikerült a versike megoldására rájönnie, hiszen már majdnem, hogy a szájába adtam a választ! Végzetvers? Ugyan már! Régen, talán… - A fiam balesetben halt meg, az nem az én hibámból történt! Tudod, hogy nem engedünk el benneteket a bázisról… - jelentette ki az ezredes, bár arca aggódást fejezett ki, miután érezte, hogy lába egyre súlyosabb lesz és képtelen odébblépni. Teal’c és Daniel is láthatólag erőlködött. Aztán az egyik falon lógó tükörben észrevette, hogy a háta mögött a földön állva olyan egyébként láthatatlan lények vannak, amikről Sam mesélt és valóban emlékeztette a Reeotukokra. Az egyik a csápjaival az ő fejét illetve hátát érintette meg, míg a másik kettő a másik két férfit vizsgálta. A legfurcsább az volt, hogy mintha Maat mögött is lett volna egy pillanatra egy, de az meg a levegőben. Feltehetően az, aki a többi által rögzített adatokat átadja neki. - … még ha sikerül is, tudod, hogy érte megyünk akárhova is mégy! - mondta remegve Dr.Jackson, akinek szintén földbegyökerezett a lába és a kezét sem volt képes felemelni. Borzasztóan izzadt és fázott, mint a skorpiómarásnál. - Erre már nem lesztek képesek. Tudjátok, azok a gombák önmagukban is veszélyesek, de ha a spórájukhoz beszívják azt a kék gázt, amit kiengedtem a “gyógyításkor”, akkor együtt már halálos kombináció is lehet. Teal’c talán túl fogja élni a Printája miatt, de ti sajnos nem! A lábak után a kezek, majd a szív és végül szép lassan az agy fog leállni a halálotokkor! Végig magatoknál lesztek. Ti további információkat adtok nekem, mint ő! Látom, ti edzetebbek vagytok, mint Kasuf és az SG-10 az Abydoson! - Mit tettél velük? Megölted őket?! - aggódott Daniel, aki a három férfi közül a legrosszabb állapotban volt. - Talán igen, talán nem. Annyi még a megválaszolatlan kérdés! Információk kellettek, amiket meg is adtak… - Te rohadék szadista állat! Már ezért kinyírnálak! Csak kerülj a közelembe és… - hősködött utolsó erejével az ezredes. - Ejnye Jackie, hogy beszélsz! Hát szabad ezt ilyen nagy fiúnak? - ezután megsimogatta ingerlés képpen az arcát, miután az erőtlen férfihoz lépett, aki undorodva kiabálni kezdett a kintálló katonáknak. Ezután Ta’amar a görcsben lévő Teal’c kezéből kivette a fegyverét és lelőtte, aki ettől összesett. - Ők nem hallhatnak kint téged O’Neill, mivel most éppen blokkoljuk az érzékszerveiket! Szemet-szemért…! Ezt Raért…! - ezekután felemelte a fegyvert újabb lövésre. - Nem! Ne lőjj mégegyszer! Kérlek Karesha…! - könyörgött elcsukló hangon a lassan kőbálványhoz hasonló Daniel, aki tudta, hogy a zattal a következő találat Teal’c halálát jelentené. Valójában Maat Jacket kábította el. - Karesha a szövetséges gazdatestem. Nem áruló, ahogyan Barber nevezte. Ő megérti és azt teszi, amit én akarok! Ne bosszants fel, mert akkor még a végén tényleg megteszem! - erre sárgán felvilágított a szeme. - Most pedig távozunk Samanthával, bár ő már megadta részben, ami kellett nekem. Vannak más érdeklődők is… Jóval többet tudtam meg rólatok, mint eddig bárki. Az Asgard kódját például nagyon-nagyon rég óta kerestem, de ez túl veszélyes tudás, amit jobb ha megtartottok magatoknak. A Noxok szeszélyesek, de megtalálhatnám őket, ha akarnám. Ezt a két információt nem fogom átadni senkinek! Túl nagy árat fizetnék érte. Nem kívánok egyikőjükkel sem egy galaxisközi háborúba keveredni és keverni bárkit egyelőre, ezt remélem megérted. Én már nem vagy Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 Hammond az SG-5 egyik tagjával, Otara hadnaggyal a beszámolójuk meghallgatása után elindult, hogy csatlakozzon O’Neillékhez, akik Samet látogatták meg. Ekkor szólalt meg aznap már sokadjára a riasztórendszer. Felsiettek a vezérlőbe, ami már megint üres volt. Ahogyan a védőfal felhúzódott az indító csarnokban Sam elindult Ta’amarral a Csillagkapu felé. A tábornok nem értette mi történik: - Hova mennek? Carter őrnagy? - a nő nem fordult meg, hanem eltűnt a féreglyukban. - Ta’amar? - de ő sem válaszolt, csak visszanézett a SGC vezetőjére, majd kacagva ő is átment. A két katona értetlenül nézett egymásra és már tudták, hogy baj van. A számítógépen megnézték az úticél. Látták, hogy ez Abydos koordinátái. Otara hadnagy lefutott Dr.Fraiserhöz. A látvány megdöbbentette. A két őr eszméletlenül feküdt az ajtónál, ahogyan bent ugyanúgy mind a négy ember. Furcsa szag terjengett bent. Elővett egy zsebkendőt és orrát takarva bement. Elkezdte egyesével kihúzni őket a szobából a folyosóra. A doktornő tért elsőnek magához, aki kezdetben a fején lévő púpot fogta, majd gyorsan a sérültekhez sietett. Ekkorra ért le a tábornok több segítővel, akikkel elkezdték a bázist is átfésülni. Janet elsőnek Danielt vizsgálta meg és nagyot sóhajtva örömében azt mondta: - Életben van, de nincs magánál! - amit mondjuk a többiek is észrevettek, de hirtelen nem tudta mit mondhatna. A két kinti őr és Jack szinte egyszerre tért magához. Az ezredesnek még mindig a bal keze fájt, mikor a Goa’uld hozzá vágta a falhoz. Nemsokára Teal’c is jobban lett. Mindannyiukat átvitték hordágyon a vizsgáló helységekbe. Dr.Fraiser hamar kijött, hogy közölje a híreket a felettes tiszteknek: - Semmi bajuk nincsen uram. Mérgezésnek semmi nyoma, ellentétben ahogyan dr.Jackson állítja, de majd ő elmondja mit is látott. Most már bemehetnek, de kérem ne fárasszák ki őket. A többi katona állapota is kielégítő, túl fogják élni. Nem értem mi történt, mivel engem az a nő lecsapott a beszélgetés közben. Bent Daniel és a többiek elkezdték elmesélni a nekik mondottak lényegét: - Ez a Ta’amar valójában egy Goa’uld volt, aki a védelmezői révén kiakart és ki is szedett információkat Carter hajdani szimbiontájából. Jolinar emlékeit úgy idézte fel, hogy felemlegette Sam halálát. Egyszer lelőtte Apophis a Nox-bolygón, aztán meg azok az indián szellemek tűntették el. A szimbionta visszahozta az életbe, mikor Ashrak végzett mindkettőjükkel. Mikor ez nem jött be, az a gondolatolvasó fénylény megöle valamilyen gondolati síkon. Nem bizonyított tény, de ilyenkor az illetőnek az emlékei gyorsan leperegnek. Ezekre lehetett kiváncsi. A helyszín, amit elmesélt, lehet, hogy szintén Jolinar pusztulásával kapcsolatos. Ekkor mentette meg látványosan ez a nő. - Aki nem komplett, mint már említettem dühömben. Teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magamat. Alaposan kitervelt csapdába estünk bele. Elég ramaty állapotban voltunk! Mondott még valamit neked miutám engem lelőtt? - Arról beszélt és filozofálgatott, hogy ő a rendszer őrzője, aki szerint pusztulást hozunk a világokra. Többször utalt rá, hogy kényszerből cselekszik. Át akarja adni Samanthát annak az általa emlegett Quetzalcoatlnek. Szerintem egyáltalán nem volt véletlen, hogy pont róla mesélt. Az Abydoson vallata Kasufot és az SG-10-et! - Odatávoztak Dr.Jackson és úgy tűnt, hogy az őrnagy egyáltalán nem ellenkezett. A saját két szememmel láttam, hogy szabad akaratából átsétál a kapun. Azok a lények viszont nem látszottak, mint amikor az a másik Barbert üldözte. Még itt lennének? Barber akkor szintén Goa’uld volt? - kérdezte a tábornok. - Nem, uram. Valószínüleg ő volt a Tok’Ra hozzánk beépített ügynöke, aki minket tanulmányozott. Ez több, mint valószínütlen, de ha igaz, akkor beszélnünk kell erről Selmakékkal. Maat feltűnése leplezhette le és teljesen pánikba esett. A többit már ismerjük. Azt még nem, hogy Teal’c te honnan jöttél rá, hogy ki Maat? A viselkedésed és távolmaradásod neki is szemet szúrhatott. - fordult oda Daniel a másik ágyon fekvő Jaffához. - Míg Önök fent tárgyaltak vele, addig én lementem a fogdába, ahol őrizték. Már nem volt ott, mert kijátszva az őröket meglógott. Ekkor mehetett fel a tekercsért. Elkezdtem keresni valami nyomot a helységben. Egy ellenem irányuló rasszista megjegyzést láttam felírva az egyik falra egy ábrában elrejtve, mit csak képzeletben tükrözve lehetett visszafelé elolvasni fejjel lefelé. Az egyszerűség kedvéért leakasztottam az egyik tükröt a szomszédos szobából, hogy megtudjam a Goa’uld nyelvü szöveg jelentését. Ekkor jöttem rá, hogy Ta’amar neve visszafelé olvasva Ra’Maat. Nem tudom, miért vette fel a főisten nevét is. Szerintem lehetséges, hogy ő nem is Maat! Valamilyen Goa’uld lehet, aki végig csak eljátszotta, hogy ő egy Tok’Ra. - Nem kellett nagyon színészkednie, mivel a gazdateste Karesha mellette állt a játékban! Rájöhetünk volna abból, hogy miért jött egyedül. Pedig valóban nagyon egyszerű volt a feladványa. Barber is azt írta ki a monitorra, már ha ő volt, hogy a “nevem nem valóság”. Még ha a másik értelmét nézzük, akkor is értelmes a mondat. Az igazságot magadról csak akkor láthatod, hogyha arcképedet nézed! Ehhez azonban tükör kell! Nem tudom miért akarta magát felismertetni Maat. - Azért, mert beképzelt és tudta, hogy biztonságban van. Itt voltak az Ártói végig a közelében! Folytasd Teal’c! - Ezekután szóltam Kirschnek tizedesnek. Azt mondtam, hogy nem találtam semmit. Féltem, hogy Maat nem egyedül jött át. Igazam volt. Abból a tekercsből szabadulhattak ki ezek az Ártók, amit dr.Carter olvasott. Egyébként láthatalanság ellenére is látnunk kellett volna mikor érkeztek. Bár, Charlie anyját sem vettük észre! Barber valószínüleg felismerhette a legendákból azt a fekete valamit, ha tényleg Tok’Ra. Nem tudhatta, hogy Maatnál is van belőle. Elképzelhető, hogy ezek az Ártó szellemek csak egy bizonyos vonzáskörzetben képesek anyagiasulni és csak addig, amíg éppen valakit olvasnak. Barber át akarhatta dobni a Csillagkapun valahova, de aztán menekült ő maga is. Biztos megijedt, hogy elpusztítja a számára ismeretlen Goa’uld. Ennek ellenére lehet, hogy összejátszanak és együtt tervelték ki az egészet. Bementem dr.Carterhez és gyorsan elmeséltem a történteket. Nem hagyhattam magára, mert éreztem, hogy Maat őt akarja valamiért. Amikor lejöttek, akkor már tudhatta, hogy rájöttünk. Mikor megpróbáltuk elkapni, már felkészülten várta a támadásainkat. Arra emlékszem még, hogy nem tudtam mozogni és lelőtt a zattal. - Teal’c azért nem tudtál mozogni, ahogyan mi sem, mert azt mondta, hogy kombinált légúti méreg bénít le minket. Pedig ez mégsem lehet igaz, egyszerűen csak a lényei összeolvadtak velünk rövöd időre és ez okozhatta a gyengeséget. Ez alátámasztaná azt, hogy honnan tudott és miért beszélt az Asgardokról, a Noxokról, a fiadról és Sha’reról. - Ez lehet a magyarázata, hogy miért nincs mérgezésre utaló nyom Daniel. - jegyezte meg Dr.Fraiser. - Vagy hazudott, vagy a műszerek tévednek, vagy a zattól elszenvedett találat miatt vált inaktívvá! Mégegyszer átfutattom a gépen a teszteket. - Ezeket a lényeket láttam az egyik tükörben én is. Ami furcsa volt, hogy mintha őt is irányította volna egy ilyen! Sajnálom uram, hogy önöket nem avattuk be Carterrel, de féltünk, hogy kárt tesz valakiben. - Ezt simán megtehette volna, nem tudom miért kimélt meg minket. Ez nem jellemző a Goa’uldokra. Szerintem, azt akarja, hogy kövessük az Abydosra. Ez nyilvánvalóan csapda, de már árthatott volna, ha ez lett volna a célja! Mégis meg kellene próbálnunk, mert Samet átfogja adni és a debetiek már lehet, hogy nem ilyen hóbortosak! - mondta Daniel, aki mesélt még a nő kétértelmű szavairól és éles kritikájáról. Rengeteget megtudott a bázisról, ami mindenkit zavart és feszélyezett. Számos megválaszolatlan kérdés maradt az összeesküvők személyével kapcsolatban is. - Rendben. Úgyis odamentek volna. Ha készen állnak indulhatnak! Térjenek vissza épségben az SG-10-el és dr.Carterrel! - mondta Hammond tábornok a részletes beszámoló végén, aki végül beleegyezett a hosszas unszolásra a mentőakcióba. Úgy döntött, hogy nem küld egyelőre csapatot Barber után, miután az odaérkezett szonda még csak anyagiasulni sem tudott a készülékek szerint. A tábornok belátta. hogy hallgatni kellett volna Maatra. A Tok’Ra bázist sem tudták elérni a Vorashen, hogy tisztázzák a dolgokat. A központi számítógépben is programhibákat észleltek, mintha manipulálták volna. Ennek ellenére a megfogyatkozott SG-1-nek nem is kellett több az engedély után, hogy egy negyed óra múlva már menetkészen ott álljanak a térkapu aktiválásánál. Jack feltette a napszemüvegét és a többiek után ment… A térkapun Daniel, majd Teal’c lépett ki a jól ismert abydosi piramis központi termébe. Nemsokára megérkezett Jack is, aki lemaradt. Ennyit a taktikáról. A féregjárat elbomlott és magukra maradtak a hatalmas oszlopos csarnokban, ahol borzasztóan nagy volt a csend. A félhomályban a doktor bekapcsolta a zseblámpáját, bár ez nem volt túl szerencsés és gyorsan integettek neki, hogy ne tegye őket könnyű célponttá. A katonák a felvett infraszemüveggel előreosonva a kapcsolótáblát fedezéknek felhasználva készenlétben álltak. Zaj hallatszott elől. Óvatosan kitekintettek és így látták, hogy két Jaffa vette a szondát célba. Teal’c a zattal lőtt a mozdulatlan ellenfelekre. A két idegen alakja eltűnt a pontos találattól. A földön két kis félgömb alakú tárgyat leltek, ahol a fickók álltak. - Nagyon vicces! - kiáltotta bosszankodva az ezredes. - Itt vagyunk, gyere hát elő! Nincs szükségünk újabb illúziókra! -Válasz azonban nem érkezett. További ellenségnek nyoma nem volt. Csupán az általuk keltett lárma visszhangzott még pár másodpercig a kamrákban, majd a sivatagi szél hallatszott kintről. Teal’c kezében a zattal ébren figyelt, míg O’Neill a teherhordószondára felpakolt holmikat vizsgálta meg újra, miután a harci láz alábbhagyott. Elégedetten konstatálta, hogy készleteik beosztva akár egy hónapra is elegendőnek kell lennie. Pedig nem volt oda a gondolattól, hogy Carter megmentése így elhúzódjon és, hogy neki kelljen cipekednie ezt a sok limlomot a városig, amit magukkal hoztak. A cuccok nagyrészét ezért bevitték az egyik oldalsó helységbe, hogy ott raktározzák, amíg a városból nem találkoznak erősebb teherbíró helyi férfiakkal. Az SG-10 által hónapokkal korábban ideszállított felszerelés egy része is ott volt meglepő módon. Többek közt a Shaduf 2001 néven futó program keretében a településnek ajándékozott napelemes artézivíz-szivattyúk egyike összetörve. A bolygót kutató második szonda kilövéséhez szükséges eszközök is már itt voltak. Az első készüléknek elvileg a bolygó élővilágát, nyersanyagait kellett volna feltérképeznie. Daniel csalódva emlegette fel az SG-10 és az akkor itt dolgozó SG-2 és SG-4 beszámolóját hogyan vesztették el az első műholdat fellövéskor körübelül egy évvel ezelőtt. A kormány és a NASA SGC-nek dolgozó kutatói szabotázst feltételeztek, miután hasonló titokzatos módon szakadt meg a kapcsolat a Mars-expedició műszereivel, de bizonyítani nem sikerült semmit. Végül technikai hibaként könyvelték el a több millió dolláros pénzkidobást, pedig pletykaként terjedt a bázison, hogy Seth elvakult, maradék hívei a háttérben szerveződnek az SGC központ ellen. A kételkedők az oroszokat vádolták. Fenyegető levelek érkeztek Hammond tábornoknak és ezt megtudták az FBI-ügynökök is. Csak nagy nehezen sikerült eltántorítani őket a kivácsiskodástól. Az egyikőjüket állítólag abban a szellőzőaknában kapták el a biztonságiak, amelyet a fekete lyuk miatt is használtak. Hammond tábornok ezért is volt mostanában feszült. A helyiek a homokban roncsokat nem találtak és végül az egyik kutatócsapat azonosította be orbitális pályáján. Ott keringett csendeskén az éjszakai égbolton, de minden kapcsolat megszakadt vele. O’Neillék ekkortájt Sokar börtönében voltak, így nem is ítélkezhettek a baleset ügyében. Kasuf és a vének sem örültek, mivel egy ősi jóslat szerint Abydos puszutulása fog elkövetkezni azután, hogy megjelenik egy új csillag. Aztán meteorológiai ballonokkal próbálkoztak, de azokat a felső légáramlatok messzire elsodorták és azokkal is megszakadt az összekötetés. A hatból csak kettő adott hasznos információkat a hatalmas kiterjedésű sivatagról, amik tele vannak kiszáradt vádikkal. A többi megsemmisült titokzatos körülmények között. A kamerák az egyiknél valamilyen agresszív vándorló madárrajt mutattak, amik darabokra cincálták az eszközt. Ez új lendületet adott a kutatásoknak, de az SGC ornitológusa tanácstalan volt az idegen élőlényekkel kapcsolatban. A második szondát már kisebbre és olcsóbbra tervezték, hála a beépített Tok’Raktól importált technológiáknak. Mostanság akarták üzembe helyezni. Teal’c ásatások nyomaira és becsomagolt műkicsekre bukkant. Kőtörmelék, ládák, talicskák, vésők és egyebek hevertek gazdátlanul szanaszét a földön mindenütt. A mellékelt okmányok szerint az egyik nagyobb hazaküldésre szánt dobozban annak az állatnak a csontváza volt benne kategorizálva, amelyikkel Daniel hajdanán elsőként találkozott és kishíján majdnem elvonszolta a bolygó túlsó felére. A tudós elmesélte az érdeklődő Jaffának, hogy Dr.Fraiser munkatársai akarnak mitokondriális DNS-vizsgálatokat végezni az antropológia részlegen, hogy bizonyítsák a helyi lakosság és élővilág földi eredetét és megállapíthassák áthozataluk időpontját. Dr.Zaref arab származású SG-10-vezető szerint az itteni flóra és fauna az elmúlt pár ezer évben intenzív genetikai fejlődésnek és szelekciónak volt kitéve ebben a zord világban és nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy legalább egy részük a Tauriról származik. Élőlényt nem kívántak átvinni megelőzvén az ismeretlen járványokat. Nem is lett volna hol tartani. Az otthon lejátszottt videó-beszámolók alapján kisebb kutatólabort építettek ezért Kasuf városának határába, hogy ott tanulmányozzák őket. Az utóbbi időben az állatok különös agresszivítása foglalkoztatta a tudósokat, ami periódikusan tért vissza. Feltételezések szerint a már pályára álított műhold által generált jelre lettek ingerlékenyebbek. Tervbe vették a szonda lehozását egy siklóval, de ez még szervezés alatt volt. A helyiek Ra bosszújáról panaszkodtak. Féltek, hogy Khepri miatt nyugtalankodnak az egyébként szelíd élőlények. A legenda szerint a napisten bárkájában utazgatott ez a hatalmas skarabeusz, a Hajnal istene, aki vagy ami most a planétán garázdálkodik. A földiek akaratlanul is a homokférgekkel vontak párhuzamot. Ez nem tűnt túl biztató kilátásnak, ezért fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be annak ellenére, hogy az SGC kutatói nem hittek a babonákban. A rendszerezett csontokról az érzékeny lelkületű Danielnek akaratlanul is az a bizonyos dínókiállítás jutott eszébe, amit akkor látogatott kiskorában, mikor szülei éppen a munkájuk miatt kitessékelték az ókori részlegből. A gyerekkor fájdalmas emlékeiben összemosódott a tragédia a kihalt állatok ijesztő nagyságával. Elgondolkodásából kizökkentette, ahogy társai felhívták a figyelmét arra, mit leltek. A főteremből nyíló egyik korábban is ismert lenti helységrendszeréből egy újabb oldalsó kisebb kamrát találtak az egyik Ra-képmás mögött elrejtve. Ezt hajdanán Jackson feltételezte és javasolta, miután előterjesztette otthon a helyszínek leírását és meghatározta a régészeti ásatások főbb irányelveit. O’Neill egy futó pillantást vetett a szoborra. Iszonyú volt a hasonlóság. Úgyanaz a fiatal, kegyetlen férfiarc a vörös Napot szimbolizáló glóriaszerű dísszel, amit a szakértők Bat-fejnek hívnak. Jacknek persze rögtön Gotham City lelkes denevérhőse jutott eszébe, ahogy Daniel magyarázott. A régész nem tudta leplezni izgalmát és a két férfi után ő is négykézláb bekúszott a helységbe, hogy vizsgálódjon. Borzasztó szag terjengett kifelé bentről. Addigra bent már a két katona egy fiatal nőre bukkant, aki az egyik láda mellett feküdt látszólag életettelenül. A teste fel volt puffadva, alig lehetett felismerni. Daniel rögtön tudta ki az, ahogy meglátta a zseblámpák fényében a mellette fekvő díszes faragott fekete szikomorfa-botot: - Nem! Ez nem lehet…! - lépett közelebb sírva a tudós. - Ő volt Kathal. Sha’re egyik barátnője, akinek segítségével bukkantam hajdanán rá a térképteremre. Rengeteget mesélt népéről. A hölgy afféle különc látnok volt, aki vak létére nagy tekintélynek örvendett a bányászok körében, mivel megtudta érezni a víz jelenlétét bárhol a föld alatt. Azt mondta ez Tefnut áldása és ezért lett kiközösítve. Lázító nézeteit nem nézték a vének sem jó szemmel, akik féltették a kis közösség biztonságát. Nálunk talán boszorkánynak hívták volna a középkorban, mert titkos praktikákat űzött. - Részvétem. Szegény ördög nyugodjon békében… - mondta tisztelettel az ezredes, aki még ünnepélyeség kedvéért még a bent is hordott napszemüvegét is hajlandó volt levenni. Teal’c sebet vett észre a nő hátán és ruháján, ahogy felemelték gumikesztyűben. - Már órák óta itt lehet. Megfulladása előtt hátulról szúrhatták le, de nem ez okozhatta a halálát. Nyoma sincs elvérzés miatti tócsának vagy fegyvernek. - jelentette ki tárgyilagos O’Neill miközben orrát befogta. Az egész gyilkosság roppant zavaros volt. Arra a következtetésre jutottak, hogy valaki idehozhatta bár nyoma sem volt a kevéske kis porrétegben vonszolásnak, ami azóta keletkezett mióta a pecsétet feltörték. - Szerintem azok az izék nyírhatták ki. Ostobaság volt, hogy az elmeolvasó lények elleni védelem nélkül jöttünk ide, pedig Barber példájából tudhatjuk, hogy elvileg van ilyen. Lehet, hogy mindjárt körbevesznek minket és akkor már majd minket kell megmenteni! - mondta Teal’c, aki idegesen markollászta a zatját, pedig tudta, hogy az abban az esetben úgysem érne semmit. Az ezredes helyeslően szólt a doktornak: - Igyekeznünk kell Dany. A szomorú nosztalgia helyett inkább küldjük vissza boncolásra a testét a Földre. Az erősítés, azaz Otara csapata, az SG-5 azóta már biztos fel tudta venni a kapcsolatot Jacobékkal. Bármikor itt lehetnek a Tok’Rakkal a terveknek megfelelően. Nem szeretnék mindenkit veszélybe sodorni. Újra kellene gondolnunk a tervünket! Egyébként mitől vakult meg? Semmi nyoma nincs sérülésnek a fején! - Elmesélése szerint hajdanán elmenekült Ra Jaffái elől, akik kiakarták uruk parancsára végezni. Ra ágyasa volt korábban. - Erre Jack fintorgott egy sort a számára elképzelhetetlen perverzión. - Egyszer bemehetett az űrhajónak egy olyan részébe, ahol elkalandozva valami női szobor megvakította, mikor rápillantott. Alig tudott kimenekülni és azóta üldözték. Bújkált a sziklabarlangokban, amiket a kiszáradt folyók hoztak létre az agyagrétegek között. Elszigetelődve élte az életét örökös rettegésben. Mikor felbukkantunk és Rat hűvösre tettük, akkor mert visszatérni. Rengetegszer próbálta nekem felidézni annak a tárgynak a formáját beszélgetéseinkor. Teal’cnak igaza lehet. Visszatérő rémálma volt, hogy a sivatagot valahonnan szőkőár fogja elárasztani. Ezért is szorgalmaztam a bolygó tanulmányozását, mert szerintem Abydos túlsó felén lehet, hogy van egy nagyobb tenger. - Azok a madarak is ezt támasztják alá. Még egyet sem sikerült belőle elfogni, hogy beazonosíthassák. - Igen. Kathal félelme beigazolódott, hogy a sivatag közepén fog megfulladni. Azt mondta, ez a büntetése a rendkívüli képességéért. Valóban azok az Ártók ölhették meg, de akkor minek szúrták le? S hol van az SG-10, Maat vagy Sam? Ő pedig mit csinált ebben a teremben? - Nem tudom, dr.Jackson. De azonnal indulnunk kellene! - mondta az egyre ingerültebb Teal’c, aki egy zacskóba emelte a testet. Daniel a zseblámpájával a falra világított, de a többiek ellenkezést nem tűrően terelték kifelé. Mintha kisebb remegés történt volna. Kijutva a főterembe a tudós elkezdte a tárcsázóval kiválasztani szülőföldjük ékjeleit, de nem történt semmi. Mégegyszer kétségbeesetten próbálták újra, ám akkor sem sikerült. Chulackot is próbálták hívni, de a gyűrű nem forgott. Jack körbetekintett és az egyik oszlopon Teal’c ötletének megfelelően egy hozott kézitükörből nézve egy ismeretlen szerkezetet vett észre, amit álcáztak és alig lehetett még így is észrevenni. Amint megérintette a valóságban egy ládán állva, a védelmet biztosító illúzió megszűnt. A Goa’uld designhoz hasonlító ketyerén egy piros gomb volt, amit rövid vita után más választás nem lévén Teal’c nyomott meg. Kinyílva fény szűrödött ki belőle és középen egy ismerős személy egészalakos hologrammja jelent meg, akárcsak hajdanán Thoré a Cinnemarianon. Ta’amar volt az immáron gyönyörű, valóban istennőnek megfelelő pompában: - Ezek szerint még életben vagytok…! Az előbbit csak figyelmeztetésnek szántuk. Nem hittem volna, hogy belerohantok a saját végzetetekbe... Ra elégedett lesz, hogy ideszállítottam a legfőbb ellenségeit. Valóban azt hitéttek, hogy egy primitív atomfegyver megölheti? - leállt erőltetten kacagni, miközben a monológ folytatódott: - Arra kárhoztatok, hogy a piramisában haljatok meg, ahogyan az a Jaffa is…! Ő pedig olyasmibe keveredett bele, ami nem kellett volna! El akarta venni a Palladiont, pedig ahhoz különösen ragaszkodtak! Sam is itt van velünk és alig várja, hogy üzenjen valamit! - mire teszt képpen Jack a fegyverével képzeltben jól képen vágta a virtuális nőt. A kép megremegett, majd a felvett audiovizuális adás ment tovább: - Sajnálom hegylakók. Maat korábban meggyőzött, hogy az ő oldalán elfoglalhatom végre azt a helyet, amit a Taurin sose kaptam volna meg. A nőket sosem fogják tolerálni abban a barlangban. Együtt találtuk ki az egészet és bevallom élveztem a helyzetet. Barber halála szükségtelen áldozat volt, de pótolható, ahogyan ti is. Most pedig ég veletek…! A készülék befejezte a rögzített üzenetet és a hiányos létszámú csapat összeomlott. Furcsa érzések kavarogtak bennük és egyszerűen nem tudták elhinni a hallottakat. A nőre nem volt jellemző általában ez a feminista duma. Jack csalódottságában és dühében majdnem széttörte az egész lejátszót, de Daniel leállította, hogy hallgassák meg majd újra. O’Neill csak fortyogott tovább, de megpróbált uralkodni magán. - Az a Pallidon az micsoda? - kérdezte Teal’c, aki hűvös kételkedéssel fogadta Maat szavait. - Pallasz Athénét ábrázoló legedás isteni tárgy, aminek kulcsszerepe volt a trójai háború kimenetelében. Ez volt az egyik feltétele a város elfoglalásának. Letakarva tartották az Akropolisz legfőbb szentélyben, mivel aki megpillantotta az kővé dermedt. - Ez is valami kitalált blabla a Goa’uld technológiára. Mitől kővülnének meg? Ugyan már! - szólt közbe Jack. - Akkor Maat tényleg Athéné lenne? A Chulackon sohasem hallottunk róla. - Lehetséges, de inkább felelne meg a görög Themisznek. Ő volt ugyanis a jövőbe látás, az igazság istennője. Párhuzamot nem lehet közvetlenül vonni a két nép mitológiája között. Tény, hogy nagy hatással voltak egymásra, de amióta a Csillagkaput megismertem, én már mindent el tudok hinni. Nem tudom miért mondta, hogy életben van Ra, hiszen felrobbantottuk! Maat azzal igazolná, hogy igazat mondott, hogy ha Kathal testében Goa’uld lárvát lelnénk. - mondta Daniel, akinek kezdett megrendülni a bizalma és balsejtelmei támadtak Maat jóságáról és állítólagos pozítiv életfilozófiájáról. - Én megnézem, ha gondolják a Printáját! - ajánlkozott Teal’c. Parazita azonban a nő testében nem volt. Ez újabb kérdéseket vetett fel mindenkiben. - Most már biztos, hogy hazudozik a barátod! Azok az Ártók ölték meg, mert egy Jaffa nem tud vízbefulladni! Engem kivégeztett Sokar papja vízpróbával és láthattátok, hogy nem lett semmi bajom. - Akkor Kathal a Pallidiontól vakulhatott meg hajdanán. Hallgassuk csak meg a szövegüket mégegyszer? Van egy ötletem! - Teal’c kezéből kivette a tükröt a lehetséges magyarázatokon gondolkodó Daniel, ami eddig is segített és abból nézték vissza. - Nézzétek! Carter háta mögött ott áll egy Ártó! Biztosan kényszerítik erre, hogy ezt mondja. Inkább meghalt volna, mintsem lepaktáljon ezekkel. Sosem áldozott volna fel senkit. Azt nem értem, hogy ha csak így lehet észrevenni ezt a lejátszót, akkor tudja Maat, hogy rájöttünk a trükkre. Akkor miért nem tette szabad szemmel láthatóvá? - Nem tudom, de próbálok lecsillapodni. Még ha meg is találjuk Cartert, akkor, hogy térünk vissza? Az egész térkaput átállíthatták, hogy azután ne működjön, mikor mi megérkeztünk. Nem tudom megjavítani, mert Thorék azt is kitörölték az emlékeimből. Ez a videó lehet, hogy csak később aktiválódott volna! A Jaffa-hologrammok is csak elijesztésnek voltak, hogy ha csak a szondát küldtük volna át. Mire értette, hogy itt fogunk ebben a kriptában megposhadni? Maximum az unalom végezhet velünk vagy a helyiek, hogy szétverem mindjárt ezt a túlméretezett kőrakást. - Ha még élnek. Erre O’Neill ! - mutatta a Jaffa a kezével azt az elektromos hálót, amit lezárta a kivezető utat a teremből. Hasonló volt, mint amiken átfutottak Apophis épülő hajójának megsemmisítésekor. A lenyugvó Nap sugaraitól jól lehetett látni, ahogy a portól állandóan aktív volt. Ez legalább nem volt álcázva. Leginkább Jacket és Teal’cot Thor labirintusára emlékeztette, amire nem szívesen emlékeztek. Ahogy hozzáért kapásból elrántotta a tenyerét, ami megégett. Jack minden katonai ismeretét igénybe vette, hogy ártalmatlanítsa a falat, de nem sikerült. A zattal való lövés sem vált be, ahogyan Teal’c Jaffa lőfegyvere sem. Végül egy kézigránátot hajított oda, míg ők bent fedezékbe futottak. Ez sem használt, csak a környező falakról koptak le még jobban a hajdanán Ranak szépítgetett hieroglifák. A masszív kőhegynek persze ez meg se kottyant. - Jack! Lehet, hogy pont most robbantottad le a kijutás megoldását jelentő szöveget! - vádaskodott a régész utólag, de az ezredes nem válaszolt, mivel ez tűnt helyes módszernek. Zaj hallatszott bentről már megint. Berohantak, miután kint kiszórakozták magukat. Daniel és Teal’c visszatért a főterembe, ahol meglepetten vették észre, hogy a holttest már nincs a helyén. Az ezredes káromkodott, hogy nem vették észre, hogy a nő még életben van. - A víztől való felpuffadás miatt nem vizsgáltuk meg elég alaposan, hogy biztosan meghalt-e. Pedig ilyenben nem szoktam tévedni. Keressétek meg a szökevényt, talán majd ő kivezet minket innen. Értessétek meg vele, hogy ő nem az ellenségünk, bár ha egy Goa’uld lárva van benne... Addig én megpróbálkozok mégegyszer a kijárattal! - mondta ezredes, akit a mai nap izgalma kezdtek kikészíteni. A csapat többi tagja is fáradóban volt. O’Neill azon gondolkodott, hogy bentről fogják kirobbantani illetve kiásni magukat, mint hajdanán Chulackon. Daniel ezt a lehetőséget határozottan elutasította, mivel több méter több tonnányi súlyú falat kellett volna átvágni ehhez, amihez nem volt elég idejük és felszerelésük sem. Annyira elment az idő, hogy besötétedett és egyre hűlt a levegő. Teal’c és Daniel visszament abba a lenti helységbe, ahol a Jaffanőt találták. A falak tömör gránitból voltak és nem tartalmaztak feliratokat. Korábban Daniel elolvasta az egész ismert belső termeket, míg itt élt Sha’reval, reménykedve, hogy soha nem találkozik az otthoni őrült katonákkal és nyugodtan élhetik le együtt az életüket. Behívták a hasztalanul próbálkozó Jacket, akik abban bízott, hogy hátha az éjszakában Kasuf emberei meghallják azt a lármát, amit a fegyvereikkel csaptak. - Szerintem ez is egy misztérium helység lehet. Azt a kinti termet, amin keresztül jöttünk legelőször, az itteniek akárcsak Egyiptomban a fiúk felavatására szokták használni. A körülmetélés a kígyó vedlését szimbolizálja számukra és ezért végezték Ra tiszteletére. - Jack kész lett ezekre a szavakra. - Mindegy, ez most lényegtelen. Az ott egy sziksós medence, ahol a papok végezték a kötelező tisztálkodási szertartásokat. Ide viszont már valószínüleg csak a kiválasztottak léphettek be. Az innen nyíló helység ajtaja fémből van és még nem találtuk meg, mivel lehetne kinyitni. Valamilyen elmélkedőkamra lehet mögötte, ahova bezárták a jelölteket legfőbb próbaként. Kathal is lehet, hogy idetartott vagy már át is ment. - Tapogassuk végig a falakat, hátha valamilyen rejtett kapcsoló vagy itteni tárgy a megoldás! A pár idehozott ládán kívül semmi használható nem volt ott. A régész elkezdte vizsgálgatni a falakat, hátha lel valami olyan utalást, amit Maat hagyott itt. A teremből nyíló ajtót nem tudták kinyitni. Pont a lényeget nem vették először észre, ami a fejük fölött volt. A mennyezet volt a legfurcsább. A kinti folyosók a köveket tartó fagerendák miatt háromszög alakúak voltak és meredeken vezettek lefelé. Ez viszont homorú alakjával olyan volt, mint egy gömbszelet, ami nem volt jellemző az egyiptomiakra. Rengeteg lyuk volt látható benne, amiknek a hosszúsága és a vége nem látszott még a zseblámpák fényében. Mindegyiket ötágú csillag díszítések vették körül. Daniel már kezdte sejteni, mi lehet ez. Az egyik rövidebben mintha megcsillant volna valami, amit remegés követett. Az ezredes a távcsővével vizsgálódott és látta, hogy mintha valamilyen kristály lenne. Teal’c vállára állva próbálta a kezével elérni benyúlva az üregbe, de ez nem sikerülhetett. A földről az ezredes próbaképpen zattal eleresztett egy lövést a nyílásba, mire még furcsább hang hallatszott. Reflexből odébbvetődött, ami utólag kiderült helyes lépés volt. Az összes lyukból villámlásszerű lövések jöttek ki és középen minden ott lévőt darabokra zúztak. A ládaszilánkok szétcsapódtak. O’Neill lába esés közben még így is megsérült, de rá se hederített. - Wow! Hát, ez nem volt jó ötlet! - jegyezte meg, miután a többiek bekúsztak vissza és felnyalábolták. - Örülhetsz, hogy még életben vagy! Ezek a mesterségesen készített kürtőszerűségek sugárirányban a helység középpontja felé futnak. Túl sok van belőlük ahhoz, hogy szellőzőnyílások legyenek, az elrendezésük alapján pedig talán az abydosi égbolt szabad szemmel is látható csillagjainak felel meg, amiket a gyakori homokviharok miatt nehezen lehet tanulmányozni. Legalábbis azt hiszem. Mert akkor speciel nem tudom mit keresnek ezek itt. - mutatatta a kezével azokat a lyukakat, amiknek szerinte nem feleltek meg égitesteknek. - Fekete lyukak? - kérdezte az ezredes, ami nem volt valószínű. - Talán. Meg kell nézni mit jelképeznek, mert az lehet a megoldás kulcsa. - állapította meg Daniel. Odébbtolták a terem közepén az éppen odaletett egyik láda roncsait. Letörölték a homokot a padlóról, amit a kamra felnyítása óta a szél befújt. Egy szabályos kör volt belevésve, benne a bolygót szimbolizáló háromszögszerűség az egyenessel fölötte a körrel. A tudós fellelkesedett megint, miután egy negyedórával később megoldásnak tűnő magyarázkodásba kezdett: - Nézzétek! A nem tudom miért ezüst színűre festett teliholdból egy vonal indul ki, ami átmegy a piramis csúcsán és elfelezi azt. - Erre elkezdte ízlelgetni a saját szavait, de a többiek még nem teljesen tudták követni a gondolatmenetét. - Olyan, mint egy mérleg. A túlsó oldalról nézve, viszont majdnem úgy néz ki, mint a görög Pszi-betü. Ez volt a szimbóluma az elme erejének. Ez csak is Maatra utalhat! - Jó, de a pötty hiányzik. Várjunk csak! Ahhoz, hogy a jel teljes legyen, a holdnak le kell kerülnie a piramis alá! - Tényleg. Ez utalhat a teleportra, amivel Ra hajójába jutottunk! - következtették ki egyszerre mindhárman. Ezekután kimentek a központi terembe, de lelkesedésük alábbhagyott, ahogy nem történt itt sem semmi. A függőleges térkapu nem aktiválódott. Nem jött fénysugár és a zümmögő hang. - Túldimenzionáltuk az építők fantáziáját vagy ez is később fog működni. Talán arra utal, hogy lent vannak még fel nem tárt aknák? - kérdezte Daniel. - A Kheopsz-piramisban is lent volt egy járat, amin a dolgozók elhagyták az épületet. Mivel ez a központi terem soha nem is volt lezárva, nem tudom van-e itt is ilyen. Korábban nem találtam ilyet. - Én visszamennék az ábráshelységbe vizsgálódni. - jelentette ki határozott szándékkal Teal’c. - Majd utánatok megyek. A másik két férfi furcsának találta az ötletet, de aztán elindultak lefelé egy másik lépcsősoron a kijárat után kutatva. - Hol vagyok? Hogy kerülök ide? - kérdezte Carter, miközben a fejét fogta. - Az előbb vízióim voltak. - A nő nem volt biztos benne, hogy most felébredt. Félt a lehetőségtől, hogy ez is megint csak egy álom az álomban, ahonnan nem engedik felkelni. Már nem is emlékezett rá, hogy a rémképekkel mit is beszélt. Körbetekintve vele szemben Maat ült egy díszes székben és őt figyelte. A berendezés leginkább az őket fogságba ejtő fejvadász hajójának felelt meg. - Lehet megnyugtatna, ha azt mondanám, hogy valójában még mindig a P3X767-en vagy azoknak a gombáknak a bűvöletében, de akkor hazudnék. Abydoson vagy az űrhajómban, amivel hajdanán idejöttem. Amit látni és tapasztalni fogsz mindjárt, felfoghatodnád egy rossz álomnak, de ez annál rosszabb. Most kezdődik a végjáték... - a nő hangjában volt valamilyen szomorúság és megnyugtató kedvesség, ahogy átváltott tegező formára. Carterből elszállt a félelem. Sam feltápászkodott, miközben borzasztóan sajgott a feje. Összeszedve magát a menekülésen kezdett gondolkodni. A háta mögött az Apophis csatahajójából is jól ismert kommunkációs gömb egy nagy óceánokkal körbevett, két zöldelő kontinenssel rendelkező bolygót formázott, ami forgott egy asztalka fölött a levegőben lebegve. A pontos modell körül kis fénygömbök köröztek, amik a holdakra utalt. Nem tudta leplezni kiváncsiságát és fenntartásait: - Ez a planéta tényleg az lenne? Kasuf népének sivatagja hol van? - erre a nő a széke karfáján megnyomott egy gombot. Immáron egy hatalmas, kitejedt sivatag képe volt látható, mire Carter megint visszafordult. - Ilyen lett, miután az ideérkező első Goa’uld nemzedék egy meghibásodott időjáráskontrolláló berendezéssel végleg tönkre nem tette a fél bolygót. A vizek, az erdők, az élet jórésze eltűnt. Legalábbis lappang… - Más is volt itt rajtad és Rán kivül? - gondolkodott hangosan Samantha, amit ő is hallott. - Persze, de nem ezért hoztalak ide és oldoztalak fel, hogy a lányaim tévedéseiről beszélgessünk. - erre egy másik kapcsolót megnyomva a gömb egy székké alakult át az előbbi számítógépszerű készülék. - Ezt, hogy csináltad? - kérdezte Sam, akit elbűvölt az anyag ilyetén való szabad formázása és nem is figyelt a Maat által szándékosan elkottyintott információkra. Emlékeztette a Tok’Ra folyosók kialakítására és mindig remélte, hogy egyszer Selmakék majd elmagyarázzák neki ezt, amivel talán forradalmasíthatnák majd a jövőben a bányászatot. - Ne hidd, hogy csak a Tok’rak képesek erre, hiszen ők is tőlünk tanulták! Itt viszont egyébként is minden lehetséges. - Ki vagy te valójában? Miért kellek én neked? Hol vannak a többiek? Őket legalább megkímélted? - Nem válaszolhatok neked olyan kérdésekre, amiket már tudsz. Nincs túl sok időm és rád találnak. Elégedj meg annyival, hogy mindent megfogsz érteni... Ha elmondanám miért is hoztalak ide, akkor valószínüleg nem egyeznél bele erkölcsi megfontolásokból, ami nemes, de néha szükség van áldozatokra és mi azok vagyunk. Tulajdonképpen valóban nem nekem kell a tudásod, illetve Jolináré. Tudom mire gondolsz most, érzem. Hidd el, engem nem érdekel annak a vacak Írisznek a kódja. Sokar is már bebizonyította, hogy nekünk, pláne nekem ez nem akadály. - Mégis el akarod foglalni a Földet! - mire Maat kikacagta. - Egyébként minek is jöttél volna közénk? - Ötletnek szép! Ám a Tauri mindig is az enyém volt. Mit is kezdhetnék 6 milliárd izgága emberrel, akik teljesen olyan lettek, mint mestereik? Ölitek egymást halomra és nincs meg az esély arra, hogy békében éljetek egymással és önmagukkal. Küldjem a halálba őket vagy kényszerítsem őket fegyverrel, hogy engem szolgáljanak? Ha akartam volna a lábaim előtt heverhetett volna az a bolygó is, de akkor minek is tettem volna őket szabaddá? Bár ez is relatív. Teljesen szabad akarattal a kivívott függetlenség nem ér semmit, hisz nem tudnátok miből válaszhattok utána. Szükségetek van korlátokra, hogy tudjátok a lehetőségeitek határát és hogy mit akartok felülmúlni. Mindig az a legkecsegtetőbb, amit soha nem kaphattok meg. Ám ha nem láthatjátok a nevezzük így közhelyszerűen tiltott gyümölcsöt, akkor nem is akarjátok megint megízlelni és elpusztítani a fáját, amin és ahol megtermett. - Ezek szerint jobb, ha elérhetetlen dolgokért vágyakozunk? - kérdezte Carter. - Ez fejlesztené az emberi fajt? Daniel hitt benned és én ismerem annyira, hogy megbízzak benne és ezáltal benned is. Te miért nem maradtál velünk akkor, hogy helyesen éljük az életünket? - Vissza-visszatértem a hajómmal, hogy lássam mivé fejlődtetek. Leéltem ott számos életet, hol politikusként, kurtizánként és igen… istenként, ahogyan minket a helytartókat hívtak. Sethet is hajszoltam évszázadokon át, de mindig elmenekült, aztán másképp alakultak a dolgok. Tudom, hogy azóta már megöltétek… De most boldogabbak vagytok? Elpusztítottátok a történelmetek egy szeletét, amit már sosem kaphattok vissza! - Ő támadott meg minket! Nem volt más lehetőség! - szólt vissza dühösen Sam. - Csalódást okozol nekem. Így gondolkozik egy katonanő! Tudom, hisz Jolinar elmondta, hogy több van benned. - csattant fel szintén Maat. - Minden lényben benne van a jóság és javulás képessége, aminek meg is kell adni a lehetőségét, hogy felszínre kerülhessen. Sokan halálukig nem érik el ezt a megvilágosodást, ezt a szellemi fölényt, ami legyőzi a szintén bennünk lévő örök rosszt. Ha minden tökéletes és jó lenne, akkor honnan tudnátok mi a helyes? Seth halála nagy veszteség mindannyiunknak, de ezt csak később fogjátok megérteni. Én végül feladtam a keresését. Én nem akartam elpusztítani, hanem fel akartam kínálni neki egy másik választási lehetőséget. - Neki köszönhetünk számos háborút, káoszt, anarchiát és te még őt véded? A fajtátok mind egyforma! - mondta Carter, mire a nő szeme fenyegetően leállt világítani. - Nekem is csak fájdalmat okoztál! S még csak meg sem indokoltad! - Ne bosszants fel! Mi nem akartuk, hogy így történjen! Emlékeztetnélek rá, hogy nem lett volna kötelező használni a fegyveredet, amit neked adtak. A döntés rajtad állt. - Ki az a “mi” ? Itt nincs senki rajtunk kívül. - jelentette ki Sam miután körbenézett a teremben. - Még várunk valakit. Lám, már itt is van! - mondta Maat, mire váratlanul a földre lecsapódó teleportból kilépett Teal’c kezében a fegyverével az istennőre célozva. Egy fenyegetésnek értelmezett üdvözlet miatt habozás nélkül tüzelt. A lövés keresztüllyukasztotta az ellenfelét, aki csak kacagott és ködszerű teste újra összeállt, amit ámulva figyeltek. - Ezt vártam. Tudtam, hogy ráfogtok jönni a fejtvényemre. Légy üdvözölve, Apophis Jaffája! - mondta erőteljesen kihangsúlyozva. - Bennem sem tehettek már kárt, ahogyan szegény Sha’reban sem… - Miért? Ki vagy te valójában? - követelte a választ Carter, aki nem vette észre az előbbi döbbenetet a férfi tekintetében, aki csak hallgatott. - Te, hogy kerülsz ide Teal’c? - Akkor majd én válaszolok, hiszen mindig is az én dolgom volt kimondani az igazságot. Ez a Halál misztériumokba beavatott Jaffa eljött érted, hogy megmentsen. Tetszik ez az összetartozás. Évek óta titkolta előttetek az esküje miatt, hogy önsanyargatással, erős meditációval vagy bizonyos füvek segítségével, hogy is mondjam, hogy megértsed… képes kilépni testéből és a Ka-jat azaz a Képmását, a ti nyelveteken Asztráltestét kiengedve kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Akik idejutnak, gyakran soha nem térnek ép elmével vissza, már ha egyáltalán képesek rá. Egy kis hiba okozhat tudathasadást vagy kómát. A legtöbb Jaffa vezetőnek át kell esnie ezen a próbán, hogy félelem nélkül szolgálhassák isteneiket. Teal’c is ezért ismerte fel az átmenetet kialakító fekete tekercseket, de el nem mondhatta. Hiszen ő már látott hasonló élőlényeket! - Jobb lenne, ha többet nem mesélnél el nekik, Úrnőm! - mondta egy sziszegő hang a semmiből. Aztán láthatóvá vált az a lény, akivel Sam azon az ismeretlen helyen küzdött. Teal’ckék is felismerték, hogy egy ugyanilyen lényt nagyított ki a képen Daniel. A teste most merőben más volt. Fenséges testének kitárt szárnyaival ott csapkodott Maat mögött. A fénylő lelógó csápok, mint egy ruha körbevették. Ekkor vették észre, ami idáig fel se tűnt nekik, hogy mióta Teal’c lelőtte a nőt, azóta lebegett a föld felett, majd megállt a talajon. A Jaffa sejtette, hogy mi volt ez és Maat biccentett neki, majd Carterhez fordult. - Ne engem gyűlölj Samantha, hanem a páromat, Hut. Rá Szava hatalmas erővel bír. Mikor elolvastad azt a lelkiismeretről szóló versikét, akkor fogadtad be az ő esszenciáját. A találkozás és a harc önmagunkkal szörnyű dolgokat képes elszabadítani. Én már csak tudom. Szerencsére idejében közbeléptünk. Ő túl durván fogott bele a vallatásodba. Hidd el, a többiekkel ellentétben ő csak miattam csinálta! A nevem Syliah. - suttogta a lény, aki teljesen össze volt kapcsolódva Maattal. - Régen Szianak hívtak az egyiptomiak. Ő közülük már tudták egy páran, milyen erős is lehet a gondolat. - Az enyém pedig Maat, de hívnak Themisznek is. Én voltam a Kérek, azaz az Anunnakik vezetője! - hajolt meg ünnepélyesen Ta’amar. Teal’c és Carter meglepődve néztek össze, miután eszükbe jutott, hogy ezek szerint Maat a Sorsistennők egyike. - Akkor mi most a “másik oldalon” vagyunk? Az alvilágban? Halott vagyok? - Nem, még nem. Vannak olyan világok és hatalmak, amikről még nem lehet fogalmatok. Életben vagy dr. Samantha Carter, de testedet már egy másik, még ki nem fejlett Ártó irányítja! Most is itt van és figyel téged, de … - Mármint Syliah népére, azokra a kisebb lényekre gondolsz? De hát ők másképp néznek ki! - Igen. Képzeld el, milyennek szeretnél látni! - suttogta a lebegő lény s rögtön elkezdett átalkulni, mikor eltávolodott Maattól, ám csápjaival kapcsolatban maradt vele. Felvette egy madár alakját. Egy olyanét, mint ami kicsinálta azokat a meterológiai ballonokat a sivatagban. Azután visszaváltozott. - A formák itt nem sokat számítanak. Mindkettőnk igazi énjét láthattad... Bármikor kitörölhetjük ezt az utazást az emlékeitekből, ha nem lesztek méltók a küldetésünkre, amiért idehívtunk benneteket. Teal’c, tudtam, hogy a szeretet felül fog emelkedni becsületeden és meggondolod magad. Elmondom hát röviden életem végét, mivel az elejére már én sem emlékszem. Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban vette kezdetét a történetünk… A születésem előtt már tombolt a harc egy idegen faj, a fagyóriások, általatok ismert nevén a Titánok és a Goa’uldok, később az Asgardok között a világegyetem azon szegletében. Ők is jártak a bolygótokon jóval korábban, mint azok. Játszottak az emberekkel, tanították őket, hogy azt ne mondjam a saját képükre formálták őket… Később jöttek ezek a paraziták, akik nagy részüket megölték vagy elkergették a Tauriról. Párat egy Tartaros nevü bolygón börtönözték be, amit azóta megtámadtak és felszabadították őket. Egyedül Kronossnak, Atlasnak és nekem kegyelmeztek meg és engedélyezték, hogy a Földön maradhassunk. Atlas, nem más, mint Quetzalcoatl. Mint már próbáltam korábban is elmagyarázni a Taurin nem csak nektek, hogy ő a viselkedése miatt épülhetett be a Goa’uldok közé. Ezért is mondtam, hogy a nevek nem jelentenek semmit, csak a cselekedetek. Ízisz is attól hitte erejét, hogy megtudta Ra igazi nevét, ám ezért később megbüntették. A Tok’Rák között is voltak régen Titánok, de végül kiváltak közülük és hazatértek. A Tollas Kígyó megkapta az Atlantisztól nyugatra lévő területeket behódolásáért. Daniel jegyzeteit olvasgattam. Helyes, hogy intő példaként örökre megmaradt e hely emléke, ahonnan a legendás Nyugatiak származtak a mediterrán népek szerint. A Titánok egyik bázisa volt. Kár is lenne tagadni, de nem ők építették! Szörnyű génkísérletek zajlottak ott, ahol az emberi fajt próbálták nemesíteni és elkeverni idegen fajokkal. A kentaurokról, a szirénekről és egyéb misztikusnak tartott teremtményekről szóló legendák ennek az eredménye, akiket a Boldogok-szigetén szolgáló testileg hibátlan kiválasztottak láthattak. Az ott élő embereknek nem lehettek szavaik, hogy le tudják írni őket. A legtöbb kísérlet kudarccal végződött. A legrosszabbak azonban a félvérek, az Una-ember hibridek, azaz a gigászok voltak, akik fellázadtak létrehozóik ellen. Csak kemény harcok árán sikerült legyőzni ezeket a “kígyólábú óriásokat”. Végül a kolónia elpusztítását szavazták meg a Föld körül keringő Goa’uld bázis, az Olympos lakói, akik kezdetben távolságtartóan nem avatkoztak bele a Titánok dolgaiba, majd őket elkergetve átvették a hely irányítását. Igyekeztek a saját céljaikra felhasználni a Titánok munkáját, ám végül a gigászok miatt az egészet megsemmisítették. Katasztrófák követték egymást, amit “csodafegyvereikkel” értek el. A menekülő népek szétszórodtak, de az emlékeiket nem lehetett elvenni tőlük. Ezekután szálltak le megint a Földre Raék és felosztották a bolygót maguk között. Kronosst végül visszahozták a Tartarosról és ő is félreállítva ugyan, de beépült vissza az egész mesébe. Ő lett a maradék szigetek új vezetője. Aztán később ő is felfejlődött. Most meg már Rendszerúr. Nem rossz karrier. Ekkor jöttem én és nem tudtam a képességeim felső határát. Mindent befolyásolni és irányítani akartam. Az általam helyesnek vélt elvek szerint élték az emberek gyarló, halandó életüket. Az én feladatom volt ott figyelni a rendre, hogy biztosítsam a Goa’uldok hatalmát. Teltek az évszázadok és én is azzá lettem, mint ők. Azonosultam új családommal. Szörnyű hibákat követtem el… Bennem kifejlődött egy képesség, hogy meg tudom érezni mikor hazudnak nekem. Többek közt ezért volt az én feladatom kezdetben a 42 bírával együtt kiválasztani a Tagadó Vallomások végighallgatásával a legmegfelelőbb szolgákat, akiket elvittek ismeretlen világokba. A Goa’uldok nem akarták, hogy új feltétetlen engedelmességgel tartozó híveik emlékezhessenek a Csillagkapukra. Ezt úgy értük el, hogy elhitettük velük, hogy meghaltak. Egy-két ígéretesebb példányt visszaengedtünk, hogy elmesélhesse a mi nagylelkűségünket és erősítse a poziciónkat a Tau’ren. Most már nincs jelentősége. A Goa’uldok megkapták, amit akartak. Az emberek elhitték, hogy az isteneik őértük vannak, pedig ez már rég fordítva volt. Aztán elkezdődött a harc egymás ellen. A történelem mindig ismétli önmagát… Ra elárulta Sethet, aki segítette Apophis elleni harcában, ám a hatalmat mégiscsak Hórusnak “adta”. Az istenek ekkor mutatták meg igazán emberi énjüket. Ezt a zűrzavart használtuk ki végül a Föld felszabadítására. Aztán pár évszázaddal később nekem is menekülnöm kellett Sokar miatt és elmentem Amentiba, onnan pedig még jópár helyre. Sosem térhettem haza, mert kitaszított lettem. Ha sok időnk lenne, mindent elmondhatnék, ám a további életem számotokra most nem lényeges. Ra végül itt kapott el egy elhibázott küldetésben és bezárt a piramisában ebbe a szarkofágba. - Ennyi évig ott éltél köztünk és miért nem próbáltad a világunkat jobbá tenni? Elvileg akkor te ismered a jövőt. Elkerülhettünk volna sok évszázadnyi visszafejlődést! - Valóban. Ne hidd, hogy nem próbáltam meg. Egy napon idegenek érkeztek a jövőből. Lelkes világjobbító idealisták, akik saját magukat feláldozva elmesélték nekem a jövő történelmének homályos részleteit. Ők meg akarták váltani nemcsak a Föld, hanem az egész Galaxist a Goa’uldoktól. Túl magasra törtek és részben belebuktak. Sikertelenségük azonban már rég a saját múltjuk volt, amin nem lehetett változtatni. Az Ezüst Telihold mond nektek valamit? - mondta hangosan, pedig Szia súgta neki a válaszaikat. - Nem. Honnan tudjuk, hogy nem hazudik-e? Minek kell állandóan rébuszokban beszélnie?! - kérdezte Teal’c. - Megszokás… Azért akartam veletek beszélni, mert nemsokára már nektek kell követnetek. Már most félistenek vagytok bizonyos bolygókon. Tanítsátok a nálatok gyengébbeket a jóra, a kultúrára és az élet tiszteletére. Én sohasem hazudtam nektek, de ezt már mondtam Danielnek. Emlékezzetek arra, hogy sosem állítottam, hogy Vorashről jöttem. Nem kellene annyira egy gépben megbíznotok. Én a helyetekben átgondolnám azt is, hogy kikkel dolgoztok együtt a Taurin. Néha még a legjobb barátjában sem bízhat meg az ember, igaz Sam? Valójában Barber sem Tok’Ra, csak azt akartam, hogy hívjátok ide Selmakékat, akik majd végetvetnek ennek a keserves szituációnak. Már rég ezt kellett volna tennem. Kiváncsi voltam, hogy mennyire tartós a szövetségetek a Tok’rával. Én egy árva szóval nem mondtam, hogy Tok’ra vagyok, sem azt, hogy a bénító méregtől meg is fogtok halni… - Ezek szerint furcsán értelmezed azt a fogalmat, hogy igazság. -mondta Carter. - Pont erről beszélgettünk ma Jackékkel. - Tudod, ez egy nagyon rugalmas fogalom. Csak nézőpont kérdése, hogy mi helyes és helytelen. - A gránit falú szentély túlsó oldalán akkor Ön van? - érdeklődött tárgyilagosan Teal’c. - Igen. Ra belekényszerített a szarkofágba, akárcsak régen Seth Oziriszt, és beledobta Syliah testének megnyilvánulását. Élve eltemetett! Kezdetben gyűlöltük egymást és kölcsönösen fájdalmat okoztunk egymásnak. Próbáltam kómába zuhanni, öngyilkos lenni, hogy megszabaduljak Szia telepatikusan sugárzott nevetésétől, de még ebben az álomvilágszerű létben is utolért és “hazai terepen” még jobban meggyötört. Aztán eltelt egy nap, egy hét, egy év talán egy évtized. Már nem emlékszem. Az idő értelmét vesztette. Sötétben kellett feküdnöm, állandóan éhezni. Mindig meggyógyultam a hajójával összekötő szerkezet miatt, ez volt a büntetésem. Végül Szia megmentett az őrülettől, mert megsajnált. Rájöttünk, hogy dacolva Ra haragjával barátok lehetünk Karesha ösztönzésére, aki imádja a békét. Együtt képesek voltunk sétálni Abyodoson. A testünk azonban fogoly maradt és minden nap vissza kellett térnünk. Aztán amikor elpusztítottátok Rát, azzal akaratlanul halálraítéltetek mindhármunkat. A berendezés, ami eddig működött elromlott és én meghaltam. Azóta nem élhetünk Syliah nélkül, mert ő tart életben bennünket ezen a helyen. Nélküle én csak egy halott szörny vagyok, aki megérdemelte a bukását, ami úgy tűnik elkerülhetetlen. - Ezek szerint Ön nem más csak gondolati kivetülés? Így is tud közlekedni a Csillagkapun át? Olvasott nálunk és megfogtuk a testét, amikor elájult nálunk a kórházban. - mondta Teal’c. - Azt, hogy tudta elérni? - Csak elhitették veletek, hogy tényleg megtörtént. Syliah képes engem húsvér emberré tenni rövid időre, de ez rengeteg energiájába kerül. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de társai közelében ő is erősebb volt. Közös ellenségünk miatt voltunk kénytelenek odamenni, de egyébként is látni akartam még egyszer a Taurit. Ők képesek minket is bármikor elpusztítani és megállapodásunkat megszegve meg is fogják tenni. Nemrég érkeztek az Abydosra és kényszerítettek arra, hogy engedelmeskedjek. - Honnan jöttek és khhhi a vezetőjük? - gurgulázott Teal’c hangja beszéd közben, aki erősödő szorítást érzett a torkában eközben. - Quatzalcoatl papnője, akinek a gazdateste Kathal volt. Ha az igazi vezetőre idáig sem sikerült rájönni, akkor nagy csalódást okoznátok megint nekem. Rá mozgatja a szálak egyikét a háttérből udvarmesterén keresztül. Mennünk kell és neked is Teal’c, mert mindjárt áttörnek. Syliah nem tudja távoltartani már őket sokáig. - Ebben a pillanatban váratlanul eltűntek Syliahhal a teremből. A Jaffa és Carter magára maradt az űrhajóban, aminek a falai hullámozni kezdtek. Láthatóvá vált a mögötte csapkodó hatlábú lény, aki éles körmeivel fokozatosan felkaristolta a falat. Ugyanaz a kisebb teremtmény, akit a nő a tisztáson látott. Baljós érzések fogták el. - Velem mi lesz? Jól vagy Teal’c? - kérdezte Samantha a Jaffát, aki fulladozva a földre zuhant. A nyaka körül egy világító csáp jelent meg váratlanul, majd nem sokára a hozzá tartozó lény is láthatóvá vált, aki mellette állt. Testük most is hasonlóan világított, mint a Syliahé. Lábaival közelebb ment a csáppal megragadott férfihoz és az egyik hegyes pókszerű lábával átdöfte a vergődő férfit, aki végül a felnyíló teleporton keresztül eltűnt vele együtt a dulakodás közben. - Most már ő is a miénk! Ahogyan te is! Már csak a doktor hiányzik! - sivította a másik, aki eközben bejutott. - O’Neill agymanipulációk elleni kiképzése csak minket segített. Ő tette a tekercset a szekrényedbe, még ha ő maga ezt nem is tudja. Valahogy kibújt az irányításunk alól egy időre, de most már újra minket fog szolgálni. Időbe telik megint megtörni, de már nem tart sokáig. Maat illetve Syliah megvédelmezett az Aornosban Hutól, ő pedig tőlünk azzal az erőfallal, de engedelmeskedned kell az akaratunknak. Simán ízekre téptünk volna, de egykori elkárhozott vezetőink, azaz Szia és Hu más véleményen voltak. Jolinar megadja nekünk, azt amit akarunk és akkor végre elmehetünk. Az előbb nem tudjuk hogyan, de elvesztettük az irányítást és sikerült kirekesztenie minket. Nagy ostobaság volt a barátaidtól, hogy megpróbáltak kiszabadítani, de ezt is bekalkuláltuk. - Sam próbált menekülni, de tudta fogságban van. Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 Jack és Daniel négykézláb kúszva érkezett meg egy lenti csarnokba. A járat hirtelen szélesedett ki. A fura az volt, hogy a padlón lábnyomok látszottak a homokrétegben. SGC fegyverek, munkaeszközök és ruhadarabok voltak szétszóródva. A régész egy rossz mozdulattal rálépett egy rejtett kőlapra középen, mire megint sejtelmes morajlás hallatszott. Már éppen ment volna tovább, amikor az ezredes rászólt: - Ne mozdulj! - kiálltotta, akit a kattanó hang taposóaknára emlékeztette. - Csapdába léptél, azt hiszem valamilyen súlyérzékelő lehet. Mindjárt megnézem, csak ne fájna a fejem már megint annyira. A terem túlsó végén számos zat aktiválódósát hallották. A zseblámpa fényében is jól látszottak a szabályos távolságra a falba beépített fegyverek úgy tíz méter távolságban. Idegességében minden kiesett a tudós kezéből és a fényforrás elgurult világítva a földön. Jack próbálta nyugalomra inteni. Aztán huzatot lehetett érezni valahonnan és a por felkavarodott a hosszú teremben. - Mit csináljak? Itt nincs hova bújni! Amint ellépek, abban a pillanatban szitává lőnek a fegyverek. Uramisten! Ezért nincsen senki a piramisban! Mindenki kijött keresni az eltűnteket! Ám az ezredes nem válaszolt, hanem óvatosan szélre húzódott. Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki segíteni akarna. Fogni kezdte a fejét, majd csapkodni kezdett, hogy levegye napszemüvegét. Aztán izmai megmerevedtek. A férfi ledermedve nézett maga elé üres tekintettel. Daniel hasztalanul próbálgatni szólongatni. - Igen, már ő is. - szólalt meg egy Goa’uld női hang a terem túlsó végéből. Kathal lépett elő a félhomályból, aki immáron sokkal jobban nézett ki. A teste teljesen meggyógyultnak tűnt. A szemén egy kötés, a vállán egy érdekes fekete egyszínű madár volt. A tudósnak rögtön a Zimkék jutottak eszébe. Rájött, hogy az segít neki látni. Félt, hogyan is juthatott hozzá egy ilyen segítséghez. - A gazdatestemmé tettem ezt a nőt, ha már majd egy fél évtizede hordozott lárvaként. Meggyógyítani sajnos nem tudom teljesen. Ő már elveszett, ahogyan ti és Teal’c is. Maat is megmondta neked és az be is következett: Mene, mene, tekel, uparsin Daniel. Vagy átállsz, vagy meghalsz. Neked is megadják ezt a lehetőséget, akárcsak… - itt elharapta a mondat végét, mint aki nem akar plussz információt átadni. - Ez lesz életed utolsó szabad döntése és tedd szíved szerint! - Elég csak lelépnem erről a vacakról és mindannyian meghalunk! - ezekután a nő és Jack kisietett a teremből, mert megijedtek, hogy a tudós a végén még tényleg képes lesz megtenni, miután összeszedi a bátorságát. Nem sokkal később a homályból egy közepes méretű fekete skorpió elkezdett araszolni Daniel felé ahol O’Neillék távoztak. A tudós próbált utána kiáltani, ám az ezredes már nem volt önmaga. Könnyezni kezdett, ahogy itt hagyták egyedül meghalni. A Jaffa a főterembe érkezett vissza a teleporttal a piramis alól, majd nyakában a fojtogató Ártóval rohant a szentély felé. Ellenfele vélhetően megzavarodott a váratlan helyváltoztatástól és vesztett az erejéből a teleportáció után. Ez épp elég volt arra, hogy kiszakadjon a fogságából a férfi. Visszafutva látta a saját testét kiszolgáltatott helyzetében, amint egy nagy fekete kobra fojtogatta. Hozzáérve Teal’c magához tért nagy nehezen. Az erek és inak kidagadtak a nyakán a drámai küzdelemtől. Próbálta elérni a fegyverét és a kését, hogy megszabaduljon a bestiától, ám nem érte el. A lény rávetette magát az asztrális világban, amit Teal’c próbált akaratának megerősítésével kivédeni. Nem sikerült. Újabb sérüléseket szerzett. Ekkor jelent meg a falon átlépve Maat Syliahhal abban a furcsa asztrális világban és csak a beszédüket hallotta nagy nehezen a dulakodás közben a Jaffa. - Én már túl gyenge vagyok. Syliah engedj el! Ennek így kell lennie. Mentsd meg, kérlek! -mondta könyörögve, mire hirtelen Syliah fénylő testével megjelent a valóságban is és lebegve elindult Teal’c felé. A férfi remegni kezdett, ahogy az idegen lény megérintette a fején. A szorítás pár másodperccel később enyhült. Így már a chulacki le tudta tépni magáról a gyilkos valamit, ami megtámadta védtelenül hagyott fizikális testét. A kígyót eldobva meglepetten vette észre, hogy az a földre koppanva visszalakul azzá a faragott bottá, amit Kathal miatt érintetlenül hagytak itt a teremben. Furcsa melegséget érzett. A vérzést megállította a teremtmény. Maat elhaló telepatikus hangja hallatszott Teal’c fejében. - Danielék veszélyben vannak… Űzzétek haza őket… Annyi mindent el akartam még mondani… Most meghalok és végre megismerem az igazságot… Félek…., félek hogy nem segíthetek többet nektek… Hideg van… Fázom… Szia eltűnt és eközben Maat szellemképe térdreesett és a földön próbált átkúszni a fémajtón, de végül elhalványodott. Syliah próbálta volna felkapni, de elsőre csak az üres levegőt fogta meg. Mindebből a Jaffa nem láthatott semmit. Teal’c komor tekintettel magára kapta vissza a kabátját és fegyvereit. Ezek után ő is egyetértett Daniellel. Maat feláldozta magát érte és még csak megsem tudja neki köszönni. Aggodalommal nézett Kathal botjára, de az nem mozdult többet. Már éppen elindult volna, amikor észrevett a törmelékben egy ismerős tárgyat. Jack napszemüvegét. Nem tudta mikor is veszthette el. A távolból dr.Jackson elkeseredett kiáltása hallatszott. A Jaffa zattal a kezében rohant a hang irányába. - Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? Neki is ezt adtad be, hogy egymás ellen kijátsz minket? - kérdezte Samantha a lénytől, aki ott körözött mellette az űrhajóban, de láthatóan nem akarta bántani. Legnagyobb meglepetésére Jack lépett be egy hasonló idegen lény társaságában. A két Ártó egymással beszéltek szavak nélkül. Ekkor szédülni kezdett és elájult. Mire magához tért, már Jack ott ült vele szembe kikötözve az űrhajó egy zárt termében egy ágyszerűségen. - Szóval kiegyeztél velük? Hogy tehetted? - hördült fel O’Neill, aki idegesen csapkodott volna a kezeivel, ám bilincsei nem engedték. - Elárultál minket! Mi bíztunk benned és te becsaptál mindannyiunkat… - Maga mondja, aki vegyszerezi a holmimat és ráadásul még azzal a tekercs-izével is megtámadtat! A férfinak feltűnt, hogy az előírások miatt a nő továbbra is magázódik vele és hogy az előbb hibázott. A zárak ekkor kinyíltak. Az ezredes a nőre támadott. Agresszív dühvel kezdte fojtogatni. Hirtelen leállt a szeme is világítani és Goa’uld nyelven karatyolt valamit feltehetően Jolinarnak. A szorítása egyre erősebb lett és a nő elvesztette az eszméletét. Aztán felébredt és ekkor már nem tudta, hogy az előbbi valóban megtörtént vele vagy csak egy álom volt. A kínzás folytatódott, ugyanúgy, mint Maattal és Teal’ckal folytatott beszélgetése előtt. Szavaik egyre távolabbinak tűntek és már nem volt róla meggyőződve, hogy meg is történt-e. Az ajtón Seth lépett be és vele is folytatódott a szellemidézés. Ez így ment tovább Anneval, Janettel, Kawalskyval, Martouffal és mindenkivel, akit szeretett vagy gyűlölt. Képeket látott barátokról és ellenségekről. Ez rosszabb volt, mint a távol-keleti módszer, ahol az áldozatokat minden negyedórában felébresztették napokon át. A vádak után ellenállása fokozatosan felőrlődött és a belső falak leomlottak. Teal’c pillanatok alatt leért a halálos csapdát tartalmazó terembe és szétlőtte a Danielre meredő fegyvereket. A tudós félve lépett végre odébb hosszú percek után. A skorpió sértetlenül közelített és csattogtatta az ollóit, de ezekután elbizonytalanodva megállt. - Lődd le azt az izét! Írtózom ezektől! Egyiptomban megmart már egy kisebb ilyen fiatalkoromban… - világított a felvett zseblámpával az állatra. A szelíd tudós teljesen kikelt magából. Az életet mindennél jobban tisztelte, de most a rémület és a csalódottság Jackben végképp legyőzte. - Eszem ágában sincs. Mindjárt visszajövök! - vetette oda Teal’c, aki kirohant a kijáraton. Hosszú folyosókon át egy széles föld alatti barlangba jutott. Ott volt a Maat által iderejtett űrhajó, ahol az előbb már szintén volt az átmeneti világban. A fenti teleport valóban idevezetett ebbe a hajóba, ami csak ott működött. A sikló éppen ekkor emelkedett fel és szállt ki a hatalmas kiszáradt vízmosásban. A gép megfordult és belelőtt a mennyezetbe. Hatalmas mennyiségű kő hullott le, amit rengeteg homok, kő és agyag követett. A kijárat így lezárult. A Jaffa visszaindult Danielhez szitkozódva, aki farkasszemet nézett félelmével. Az azonban nem ment közelebb dr.Jacksonhoz. Várt, várt és várt. Legnagyobb meglepetésére a chulacki közelebb lépett és odatartotta a kezét, ám marás nem következett be. A tudós még mindig nem ismerte fel, hogy ez az állatka is egyike az Ártók megjelenési formájának. A Jaffa arra gondolt, hogy beszélni akar vele. Tudta, hogy ő most is hallja őt, de míg meg nem érinti nem lesz köztük kétoldalú kapcsolat. - Ha bármi gyanúsat látsz, akkor nyugodtan lőjj le minket és öld meg! - mondta mindkettőjüknek Teal’c, majd a zattot odadobta Danielnek, aki idegesen figyelte a számára érthetetlen eseményeket. A Jaffa leült és a skorpió engedelmesen a kezébe mászott. Jack dühösen tépte le magáról a napszemüveget formázó Ártót, aki egyszerűen képtelen volt feltörni a férfi védelmét. A rövid idejű kontroll arra volt jó, hogy legalább sikerült fogságba ejteni. Az ezredes ott volt megkötözve. Ahogy kinyitotta a szemét Kathalt látta a vállára szállt Ártóval, aki Zimkévé változott. Egy űrhajóban volt, ami érezhetően repült. Ő is a szökésen próbálkozott, ezért csendben megfeszítette béklyóit. - Felesleges erőlködnöd. - mutatta neki lengetve a kulcsot a kezében mosolygva Nadhes, Kathal Goa’uldja. - Nem akarunk bántani, ahogyan Cartert sem. Tényleg naívak vagytok, hogy csak idejöttök és legyőztök minket. - Carter itt van? Mit csináltál vele? Hol vannak az Ártók? - erre sajnálkozó arckifejezéssel az ezredes lassú gondolkodásán összenézett a vállán lévő madárral. O’Neillnak leesett, mit fejez ki ez a válasz. - Ez ennyire hülye vagy csak miattunk játsza? Ez ölte volna meg Rat? - sugározta telepatikusan a lény Nadhesnek. - Itt van a túlsó teremben. Hamarosan készen vagyunk. Akkor elengedünk benneteket, ahogy megígértük. - Kiknek? Te nem Maatnak dolgozol? - kérdezte az egészből egy szót sem értő Jack, mire az előbbi jelenet megismétlődött. Az ezredes pedig most tényleg nem is tudhatta mi is zajlik körülötte. - Maat halott. Ahogyan Teal’c és Daniel is. - mondta határozottan Nadhes, pedig ebben egyáltalán nem volt biztos. Nem tudhatta, hogy a közös-terv szerint hátrahagyott két Ártó bevégezte-e a munkáját és átvette-e a két férfin az irányítást. Nem sejthették, hogy Maat inkább feláldozza magát. Az ezredes gondolatai is erről tanúskodtak, amit az Ártó éppen olvasott, hogy nem hisz nekik. A keserűség egyre nőtt benne. - Meg kellene tanulnotok, hogy nem avatkozhattok bele mindenbe. Az sem igaz csak a mesékben, hogy mindig a jó győz. Pláne, ha nincs is ilyen. Remélem ez jó lecke volt számodra, gyilkoskám. Most nem hoztál magaddal atombombát?! - Jack már éppen visszaszólt volna, amikor egy oldalsó ajtó felnyílt. Egy másik madár repült Nadhes vállára, ám O’Neill remélte, hogy nem a párválasztási szokások miatt szállt rá. Legalábbis sejtette, hogy nem ezért hozták ide… A Goa’uld nő leállt rosszallóan csóválni a fejét, ahogy hallotta az ezredes belső hangját. Utána telepatikusan beszélgettek hármasban, majd feléje fordulva a nő megszólalt: - Bemehetsz hozzá! Megkaptuk amit akartunk és mindjárt elmegyünk. Hálásnak kellene lenned, hogy nektek adjuk ezt a hajót és, hogy megpróbáljuk elhárítani a közvetlen fenyegetést Abydosról. Üdvözlöm Apophist, ha találkozol vele! A hajó valóban hirtelen lefékeződött, ahogyan a robotpilóta elvezette a gépet a célkoordinátokhoz. Nadhes, aki még csak be se mutatkozott, belépett a két Ártóval a teleportgyűrűbe és távozott. Percekkel később a láncok eloldódtak. A sikló megint mozgásba lendült. Jack félt, hogy most fognak lezuhanni. Odarohant a pilótafülkéhez, amit látott már, hogyan vezet Teal’c. A gépet azonban nem tudta felülírni. Nyoma sem volt megdőlésnek vagy ehhez hasonlónak. A jármű nagy sebeséggel repült valahova és nem tudta átállítani. Jack kinézett az ablakon, de az éjszakában nem látott semmi olyat, ami segíthette volna a tájékozódásban. Elindult Carterhez és remélte, hogy legalább még ő életben van. A chulacki megint visszatért ebbe az átmeneti tudatállapotba, ami számára korábban sohasem ment ilyen könnyen. A látott hatlábú fénylő lény őt figyelte. Daniel ott állt mellette, akinek szellemteste feszülten körbe-körbe járkált és várakozott. A tudós ebből semmit sem tudott érzékelni. Ám amikor Teal’c mellé lépett, a Jaffa képes volt hallani a felszínes gondolatait. Aggodalmat, tudásvágyat, irigységet és bizalmatlanságot érzékelt. - Mit akarsz tőlem? - sziszegte a lény. - Most ki vagyok nektek szolgáltatva. Mindkettőtöket nem tudom befolyásolni. - Kedves Ártó! Örülök, hogy érzékeled a gondolataimat. Megkímélsz a felesleges locsi-fecsitől. Ha megtámadsz, ő elpusztít. A segítségedre lenne szükségem . - Teal’cnak elég volt magában megfogalmazni a mondanivalóját. - Miért tenném? A testvéremet is megölted, honnan tudhatnám, hogy engem nem fogsz bántani? - kérdezte a lény, aki közben leállt olvasni Teal’c gondolatait a válaszokért. - Ti nem változtok! Ááááááááá, Syliah volt már érzem. Nincs kedvem találkozni az apámmal! - jelentette ki a lény, aki utána első pár lába tekergetésével nevetett Teal’c meglepődött arckifejezésén. A Jaffának új ötlete támadt. - Még ha szerinted mi nem is leszünk mások, de az Ártók bármit le tudnak másolni.Vedd fel kérlek a Palladion alakját és nyisd ki nekem a csarnokot! Aztán elengedünk békében. Tudnom kell, hogy mi van Syliahhal, mert csak ő tudhatja, hová repültek. Te meg úgysem árulnád el. Más esetben kényszerítenélek, de ráébresztettek a helyes hozzáállásra. - Már lassan értem Kathalt miért akarta, hogy maradjak veletek. Ő meg én sok mindent tanultunk egymástól. Én megtanítottam látni, míg ő azt mutatta meg, amit meg kellett volna látnom. Igaza volt Nadhesnek, hogy szükségünk lesz egymásra. A Palladiont nem tudom tökéletesen lemásolni, mivel én csak egyszer láttam. Vannak bizonyos korlátok a képességeinkben. Például mi, Hu és Szia gyermekei képtelenek vagyunk hamis tükörképet előállítani. Ez a hátrány könnyen felfedezhetővé tesz minket. A szüleink a legerősebb közülünk. Hu képes másolatokat készíteni. Ezért volt az, hogy Samantha saját magát sebezte meg. Szia játszva legyőz akár négyet belőlem. Nekik alig van fizikális testük, mivel az itteni testük fejlődött ki igazán. Ezen a helyen szinte korlátlanok a lehetőségeik. Syliah meggyengült és sebezhetővé vált azzal, hogy életben tartotta azt a szánalmas nőt. Az mindig azt mondta nekem, hogy a sorsom az lesz, mint az övé. Arra gondolhatott, hogy összeállok veletek. - Vagy azt, hogy sajnos te is meghalsz, ahogy az előbb Maat. Egyébként Szia miért nem jön most ide? - Csak sejtem… A haláltól nem kell félned. Az elmúlás egy új kezdet. Syliah hisz benne, hogy Maatnak való segítséggel valamilyen szent küldetést teljesít. Mi a gyermekei viszont már egyre jobban korcsosulunk. A fizikális testünk megnőtt és így ott erősebbek lettünk, azt ahogy az előbb is megtapasztalhattad. Itt viszont gyengültünk. Az egyensúly egyre inkább eltorzul. A benti helység fala olyan speciális Goa’uld technológiával épült, ami megakadályozta abban, hogy kitudjanak jönni vagy valami ilyesmi. Csak nagyjából ismerem a terem nyitásának működési elvét. Szia kiszabadulva elpusztít engem, mert ... - Ha nem ő, akkor, majd mi vagy Ra megteszi ezt helyettünk. Felhasználnak benneteket. - Szóval Maat mégiscsak elmondta neketek az igazat. Nagy veszélyben vagyunk mindannyian. A fajtám jórészét már kiírtották Syliah kivételével a Goa’uldok és a Noxok, mivel túl szeszélyesnek tartottak minket. Szerinted ők, hogy voltak képesek benneteket a halálközelből visszahozni? Ők nem azok a kis ártatlanok, akiknek mutatják magukat! Nem mi vagyunk az egyetlen faj, aki már rég ismeri ezt a helyet. A Furlingek is itt vannak mély álmukban… Márcsak Hu és Syliah, én és az O’Neillékat irányító két testvérem maradt meg, ám sejtésem szerint ők saját céljaik érdekében csak kihasználják Kathalt. Páran vannak talán még szétszóródva a Világegyetemben, de ők egymás nélkül gyengék és ártalmatlanok. Te is csak azért vagy képes hozzánk belépni ilyen könnyedén, mert ott vagyok a közeledben. A gazdáinknak képtelenek vagyunk ellenállni vagy olvasni őket, hogy mit is akarnak. Mi egy vesztes faj vagyunk, akinek nincs keresnivalója ebben a valóságban. - Ó, hogy nem jöttünk rá korábban! Kathal Rának szolgált, aki egy alternatív valóságból tért ide vissza. - Igen. Aztán Hu és mohó testvéreim elpusztították a dimenziókapun átjövetel után. Azt hazudták, hogy itteni alteregója már elpusztult. Mikor átjött megölték és a helyét a vak Kathal vette át. Én lettem a Zimkéje úgy, hogy még a másik valóságból ideküldött Ra szolgák sem vették észre a cserét. Zadhes, azaz a Goa’uld is teljesen megváltozott az utóbb időben. Ráék megzsaroltak minket, hogy az egy éve fellőtt szondába az egyik hozzájuk átállt dr.Zaref nevű ember beépített egy eszközt, ami ha jeleket sugároz mi meghalunk. Minket idecsaltak és bár elszökhettünk volna, a fogoly Syliahot szerettük volna megmenteni. Azt akarták, hogy Jolinarról és a Tok’ráról szerezzünk információkat. Ezután dolgozták ki ezt a tervet Maattal együtt a szüleim. Elvileg egy egyszerű drogozásnak akarták beállítani. Dr.Zaref leöntötte valamilyen droggal a ruháját és soha nem derült volna, mi is történt valójában. Ő vitte át Hut is és rakta be Carter szekrényébe. Én nem mentem át hozzátok, hanem itt maradtam összekötőként Kathallal. A testvéreim mondták el az előbb mi történt. Barber valóban nem volt bekalkulálva. Nem tudom hovávitte Hut az a titán. - Micsoda? Ezért volt zöld a szeme?! A titánok is paraziták akárcsak a Goa’uldok? - Ez is viszonylagos. A válasz igen és nem, mivel jó részük összhangban él testével. A látszat alapján ítéltek, amit Apophisék ki is használtak rendesen. Maat sem Goa’uld, de gondolom ezt már megpróbálta elmagyarázni. Az igazi titánok valóban immunisak a mi támadásainkra, ezért nem is lehet őket scannelni. Lehet, hogy erre csak a szüleink képesek. Ők egy erkölcsi átmenet a Tok’ra és a Goa’uldok között. Egy érem harmadik oldala, ha így megérted. Azért próbáltak új fajokat kitenyészteni genetikailag, hogy létrehozzák a tökéletes gazdatestet, hogy majd azokkal uralják a világot. Ezt bezzeg nem így mesélte Maat, igaz? Így legyőzhették volna a méltán gyűlölt Asgardokat, akikkel még a Goa’uldok miatti meggyengülés után keveredtek összetűzésbe más bolygókon. Esélyük sem volt, de végül titkos óhazájukba tértek vissza. Ezt csak az Ősök ismerték a galaxisban, mivel ott is van vagy volt Csillagkapu. Ennek ellenére mégis kirekesztették őket is a Négy Faj Szövetségéből. Nem ismerem a Titánok képességeit, mivel engem nem nagyon avattak be. Nyilván azért, nehogy elmondhassam Kathalnak, hogy mire készülnek. Maat és Szia is segített végül Carteren, mert sejtették, hogy balul fog kiütni Hu és három testvérem támadása. Aztán pedig ide hozták, hogy itt nyugodt körülmények között megtudják, amit akarnak. - Már értem. De nem lehetett volna egyszerűen csak szétlőni a fenyegetést jelentő tükröt? Egyáltalán hol van? - Nem, mert nem voltunk benne biztosak van-e még idevezető. A megtorlás bármikor bekövetkezhet. Ezért is akarják a testvéreim átmenve megsemmisíteni Rat és aztán visszatérnek Kathallal. Félek, hogy mást is akarnak… - Tényleg Daniel mondta, hogy Maat elmesélte, hogy Önök nem is ennek a realitásnak a lakói. Most akkor, hogy is van ez? - Ez nem teljesen igaz. Mi mindig is ebben a valóságban éltünk tudtommal. Gyere velem a másik terembe, ahol Maat és Szia be volt zárva! - erre vonakodva bár, de a lénnyel elmentek a lyukakkal teli mennyezetü terembe. Teal’c visszatekintve látta saját magát meditálva ülni kezében a skorpióval. Daniel feszülten világított a zseblámpájával, majd megunva a figyelést elkezdte a hieroglifákat nézegetni, hogy rájöjjön miért is volt ez a csapda ott. Átérkezve Teal’c döbbenten látta, hogy az egyébként csupasz falak tele vannak írásokkal. A legfurcsább az volt, hogy különböző betűtípusokat látott. Ebből arra következtett, hogy lehet más bolygók lakói is jártak itt. Ahogy felnézett a mennyezetre meglepődve vette észre, hogy az nincs sehol. Ki lehetett látni a csodás égboltra. A kristályok a csillagokat szimbolizálva lebegtek a levegőben a környező világegyetem mini-modelljeként. A férfit lenyűgözte a látvány. Ugyanúgy, mint amikor Ernest megtalálása után meglátta a molekulákat. - Gyönyörű, nem igaz? Mi mindenképpen vesztettünk, de még változtathatok rajta. Remélem Szia, ha rábukkan Hura, majd jobb utódokat hoz létre. A hajdani legfényesebb csillagnak megfelelő lyukba lőjj majd bele a zattal. Nem tudom melyik az, de abban nem lesz kristály. A készítők tudták, hogy az szupernovaként fel fog robbani. A helyén kialakított járaton beeső holdsugár majd rám esve megtörjön valamikor az éjszaka folyamán és az ajtó kinyílik. Az eredeti Palladion az Yggdrasil fa kérgéből volt kifaragva, ezért a rásugárzott fényt felerősítve vissza kibocsátja. Ezért vakult meg mindenki, vagy bénult le a látványtól. Nem tudom Athéné honnan szerezte, de neki semmi köze nincs Maathoz. A fejtvényt félreértelmeztétek és én nem tudom mi a megoldás. Részleteket sajnos nem ismerek és már nem is fogok... Megpróbálhatok egy másolatot csinálni belőle, amit tegyél a piramis magasságpontjába úgy, hogy a szobor lándzsája a fényre mutasson. Az én történetem itt véget ért. Teal’c remélem megbocsátsz nekem, nekünk. - Várj, még szeretném megtudni…. - ám a lény addigra már kifutva eltűnt. A Jaffa visszakullogott Danielhez, aki az időközben női szoborrá alakult skorpiót vizsgálgatta a zseblámpájával. A lény tudatos része is ott volt, mint akinek valamelyik belső szerve lenne a valóságos teste. A két test összhangban volt, ám az Ártó becsukott szemeivel koncentrált a forma fenntartására. Furcsa és felejthetetlen látvány volt. A Jaffában végigfutott, hogy mi lenne, ha megérintené, de nem szeretett volna kockáztatni. Egyébként is mintha nemet hallott volna válaszként. Teal’c visszalépett inkább a testébe. Jack belépett a kicsiny hálóhelységbe, ahol Carter összegörnyedve zokogott. Már éppen át akarta ölelni, amikor a nő hirtelen rávetette magát, aki még mindig azt hitte, hogy álmodik. Dulakodni kezdtek. Jack végül hátracsavarta a kezét, majd csittítgatta. Az őrnagy kezdett megnyugodni és lassan magához tért. O’Neill sejtette, hogy hosszú pszichiátriai kezelésre lehet szüksége a megrázkódtatások után. Samantha azonban menekülésre gondolva teljes erőbedobással küzdött megint a szabadságáért, majd összesett a kimerültségtől és elaludt. Az ezredes lefektette a nőt az ágyra. Valami fegyver után kutatva elkezdte átfésülni a hajót. Váratlanul rábukkant a hullazsákra egy zárt helységben. Kinyitva döbenten látta, hogy a vízbefulladt Kathal az. Ebből azt hitte, hogy ikertestvérekről van szó. Talált azonban mást is. Egy darabot a kapcsolótábla alkatrészeiből, amit egyértelműen felismert. A gyomra már kezdett az idegességtől megnyugodni. Tudta, hogy a válaszokat ha vannak, csak is az asztrofizikus mondhatja el neki és Danielék megtalálása után legalább hazatérhetnek. - Nézd, ez az izé átalakult szoborrá! Pont nem láttam mikor csinálta, mert az itteni szöveg fordítása kötötte le a figyelmemet. Olyan, mintha Pallasz Athénét ábrázolná. Te jól vagy? - Igen. Aludtam. - válaszolta az egyértelműen hazudó Teal’c, akinek még ideje sem volt végiggondolni, hogy mit is mondhatna el a társainak ebből az egészből, de végül szó szerint meggondolta magát. - Beszélt velem az Ártó, ne kérdezze hogyan és ő most segít nekünk. Menjünk vissza oda, ahol Kathalt találtuk! Daniel elmondta Teal’c kérdésére, hogy melyik a legfényesebb éjszakai égitest. Elmondta az Ártzó útbaigazítását. Nem volt könnyű feliratok nélkül megtalálni, de Daniel jól emlékezett a Kasuf által mesélt régi történetekre. Csak körübelül emlékezett az elhelyezkedésére. A lyukba belőve valóban nem morajlás hallatszott. A zseblámpákat kikapcsolták, hogy csak a beszűrődő szórt fény világítsa be a termet. A fekete elég gyenge, hiányos másolatot letették az utasításnak megfelelő helyre. Aztán vártak több óra hosszat és valóban a beeső fénypászta erőssége egyre erősebb lett. Eközben a tudós elkezdte megvizsgálni Kathal botját, aminek a faragása megegyezett a Carter tekercsén lévővel. A Jaffának kétségei voltak, hogy fog a lényen megtörni a holdsugár, ha egyszer képtelenek tükrözödő felületeket kialakítani. Az egyik hold fénye bevilágított. A lándzsa összegyűjtötte az energiákat és belevezette a szobor női testébe, majd a másik kezében lévő pajzs díszein át kisugározta. Ez rájuk nem volt veszélyes, mert ez már nem az eredeti Palladion volt. A több irányba vetődő sugarak pont azokba a lyukakba világítottak bele, aminek Daniel szerint a Földről megfigyelhető Mérleg-csillagképet alkotó égitestek innen megfigyelhető elhelyezkedésének felel meg. Ebben sem volt teljesen biztos. A fémajtó remegve húzódott fel, ahogy a nyílások végén lévő kristályok egyre több energiát szolgáltattak. Teal’c alátolt gyorsan egy ládát, nehogy bezáródjon. A kristályok váratlanul azonban ugyanúgy ahogy Jackre lőttek egyet, amik szétrobbantották a fekete másolatot. Ebből sejtette Teal’c, hogy ez az idegen is feláldozta magát értük. Bent egy sír volt valamilyen szerkentyűvel lezárva, amit átlőtt a Jaffa. A díszes többszörös szarkofág szétnyílt kétfelé. Abban csak egy kis fekete toll és pár ékszer volt. Aztán egy furcsa meleg fuvallatot éreztek. Daniel félt, hogy ez a híres fáraók átka. A gombákból elege volt. Teal’c nem hátrált meg. A Jaffa meglepődve vette észre, ahogyan a tudós elalszik. A toll hirtelen egy kis gömbé állt össze, amit világító kisebb fények vettek körül és keringeni kezdtek. A sárga fényben volt egy csapat kék, ami leginkább egy halom szentjánosbogárra emlékeztetett. Elkezdtek kiszállni a termekből egy rajban. Köröztek a kaput kinyító Ártó darabjai fölött, erre az is leállt ugyanígy átalakulni. A szétszóródott darabok egybeolvadtak a szarkofágból kiszállóval. A két különböző méretű fekete gömb a levegőben összefolyva, majd szétválva egyenlő nagyságúvá alakult. A fénypontok körbevették őket. A Jaffa utánuk rohant a Csillagkapus terembe. Remegés kezdődött. Az egyik gömb a fényekkel együtt elkezdett ékjeleket kiválasztani. A furcsa csak az volt Teal’cnak, hogy mikor ők akarták aktiválni, akkor a térkapu nem működött. Aztán végigfutott benne, hogy lehet, hogy a hiányzó tárgyat is biztos lemásolta a másik, aki éppen most pótolja azt. A tárcsázó lény, kis madárrá átalakulva felszállt, körberepülte egyre gyorsabban, majd visszaröppent továbbcsinálni. A fényekkel együtt olyan volt, mint egy mesebeli főnixmadár, aki végre feltámadt hamvaiból. A Jaffa ott állt pár méterre és ahogy még közelebb ment, magától látni kezdte azt a különös tudatállapotbeli síkot. A tárcsázón Syliah nyomta be a nem hét, hanem nyolc ékjelet. Tudta, hogy itt valami rendkívüli fog történni és nem értette, honnan tudnak ennyi energiát szerezni. A kapu aktiválódott, de ami furcsa volt, hogy nem csak a szokásos kék eseményhorizont volt látható. Mintha füst örvénylett volna körbe akár egy lefolyóban. A végén fény derengett, ami az egész csarnokot bevilágította. Láthatóvá vált a kapcsolótábla mellett Maat szellemteste, akit az a lény tartott látszólag teljes egyetértésben, akivel az előbb beszélt. A lény immáron teljesen olyan volt, mint Szia. Ott repült immáron a lábaiból átalakult szárnyakkal és ugyanúgy világított. A ragyogástól alig lehetett látni, ezért a Jaffa eltakarta a szemeit. - Örülök, hogy mindketten megmenekültek, csak tudnám hogyan. Szükségem lenne a segítségükre, hogy megmentsem a barátaimat. Árulják el hol van Carter és Jack, kérem… ! - Kint várnak rátok mindjárt. Elkéstettek, de mint mondtuk nem menthettek meg mindenkit. Itt nem lett volna esélyetek, ha Maat és a fiam nem áll mellétek. Végül csak sikerült némi segítséggel… megmenteni őket. - Most akkor Amenti helyett az Asgardokhoz mennek? - kérdezte Teal’c immáron Maatot. A Jaffát lenyűgözték az angyalokra emlékeztető teremtmények. - Nem maradhatnának velünk? Az Önök tudásával a Föld és a hazám… - Nem. Elég ideig szolgáltam kényszerből már őket a Helackok és a Replikátorok elleni harcunkban. A Walhallába vagy Asgardba meg úgysem engednének be. Eddig is igyekeztek onnan távoltartani. - mondta Maat, akinek felvilágított a szemei immáron sárga helyett zöld fényben. Ebből állapította meg Teal’c, hogy a nő tényleg titán. A Jaffa kezdetben azt hitte, hogy most fedi fel igazi alakját Maat. Nem hitte el, hogy a titánok nem találtak az embernél alkalmasabb hordozóformát. Mégsem történt meg a valóság felfedése és ő nem kérdezte az okát. Maat teste már csak részben volt emberi, ahogyan kialakult a kapcsolat. Csak pár másodpercre látta még, mert utána egyre erősebben fluoreszkálva világított, ahogyan az Ártó csápjaival összekapcsolódott. A Jaffa felismerte, hogy Maat elérte a harmadik lépcsőfokot, amit régen Ahnak, azaz Fényárasztónak hívtak. Apophis mesélt neki erről, aki egy időben betegesen kutatta az igazi halhatatlanság titkát, majd feladta a keresést. Végigfutott benne, hogy ezek szerint az egyiptomiak ismerték ezt a metamorfózist és Sziaékat, akik a halott lelkek kísérői és bírái is voltak egyben. - Szia, legyen bárki is valójában a világegyetemben még nálunk is nagyobb hatalomnak a szolgálója. Ebből is látszik, hogy a tér végtelen és még nem ismerünk mindenkit. Mindig lesznek erősebbek és fejlettebbek. Ő egy küldött, akinek sikerült megmentenie megint, mikor már azt hittem nincs visszaút. Úgy gondolja, Zhasad méltó társam és kísérőm lesz a további új életemben. Nem maradhatok, csak még van egy kis dolgom. - Belefújt egy kürt szerűségbe és mintha fanfár hallatszott volna. Elhunyt lények szellemei jöttek elő valahonnan és távoztak a kapun át. Voltak köztük furcsa ruhájúak és nem emberek is. Teal’c egy pillanatra egy ismerős arcot látott. Sha’re mosolygott és ekkor valamilyen belső nyugalom tört rá, ahogy az általa megölt nő megbocsátást sugárzó szemeibe nézett. Márcsak Szia maradt a teremben a többiek távoztával, aki suttogó hagján megszólalt: - Teal’c, ezt nem mondhatod el soha senkinek. Meg kell ígérned! Így is már túl sokat láttál. Lassan megértettek mindent majd magatoktól is. Éljetek olyan számotokra is elfogadható erkölcsös életet, hogy méltók legyetek a bebocsátásra, ahogyan például Maat, Sha’re és elveszett fiam, Zhasad is. Nem neked kell erre megtanítani az embereket, hanem mindenkinek magától kell elérnie ezt a tudatállapotot. A legtöbben úgyis kételkedni fognak és sohasem fogják megtudni mi van az alagút végén… Még találkozunk…. Használd a lányom testét, azt a botot, hogy kijussatok a piramisból és menjetek utánuk Kathal barlangjához, ha azzal bármi is történik. Mert az azt is jelenti, hogy Nadhes, azaz Kathal megbukott. Remélem, hogy soha nem tér vissza. Nem bízhattok meg benne, mert egyáltalán nem védtelen. A Goa’uldja szorult helyzetben most mellénk állt, de majd hatalomra tör... Emlékezz az előbbi szavainkra… és nem lesz szükséged a segítségünkre! - ezekután az örvénylő kapuba lépett. A Jaffa nemsokára magához tért a lények távoztával és az arca ragyogott a boldogságtól. A két fekete gömb a fényekkel eltűnt és Teal’c csak sejtette, hogy az előbb a valóságban is kinyíló Csillagkapun át elmentek. Danielhez visszatérve már a tudós ébredezett. Előadott egy félig-meddig hihető mesét a folyton akadékoskodó tudósnak, majd a hajdani fekete kobrát felkapva elindult kifelé. A kijáratot lezáró fal lebomlott a bottól. Jacksonnak eszébe jutott, hogy biztos így akarták őket rákényszeríteni őket az átállásra. Kint legnagyobb meglepetésre már ott volt nem messze a sikló, amiből éppen Jack kászálódott ki Sammel a karjaiban. - Carter, mondtam már hogy utálom a homokot? - panaszkodott az ezredes, aki belesüppedt a bakancsával kiszálláskor. - Pedig itt rengeteg van belőle, uram. - mosolygott a nő kábán, akit letett a férfi. - Kezdhet porszívózni… Ekkora érkezett meg az SG-1 másik két tagja is. Volt mit mesélniük egymásnak és hirtelen nem tudták, hol is kezdjék. Az Ártók végül elérték a céljukat, mivel mindegyik SG tagban felébresztettek és megkísértettek valamit, ami szerintük a csapatok szétzilálódásához fog vezetni. Jacknek a büszkeségén esett csorba, ahogy nők győzték le fondorlatosan. Danielben a tudásvágy nőtt meg és az a tudat, hogy Teal’c nem mondja el neki, ami élete legnagyobb felfedezése lehetne. A Jaffának azonban ehhez a becsületét kellett volna megtagadnia. Mindazon értékeket, ami kiemelte Apophis szolgái közül. Kénytelen volt részben letagadni Carter emlékeit is, akinek nyíltságát és barátságos természetét használták ki a valóban méltán találó nevü Ártó szellemek, akik a lelkiismeretükből táplálkoztak. A lények remélték, hogy jóidőre kiütötték őket, hogy ne avatkozhassanak a dolgaikba. Tévedtek. Folytatása következik… Copyright © Nováki Ákos Tamás (Platschu) Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 3. fejezet : Homokvár A Goa’uld Nadhes a homoksivatagban állva eljátszotta, hogy a távolodó hang irányába fordul. Valójában még utoljára visszanézett O’Neilllék siklójára, akik Maat hajójával a horizontnál egybeolvadtak az abydosi égbolt csillagaival. A nő szomorúan megrázta a fejét, majd sóhajtva a háta mögött lévő két őt figyelő lényekre pillantott. Egy közeli sziklán két fekete madár ült, akiket közönséges halandó észre sem vettek volna az éjszakában. Korábban már próbálta asztráltekintetével ezt a különleges létformát vizsgálni, de még Goa’uld létére is rettegett a hatalmuktól és félt a megtorlástól. Gazdatestje többször is figyelmeztette, hogy hiba is lett volna felfedni ezt a titkukat. Most is rögtön elgyengült a belőlük áradó erőtől, de a látvány valamelyest kárpótolta ezért. A két lény valóságban is látható testét a szellemvilágban rideg, fekete mélységként érzékelte, amit körbevett egy halványan derengő sokkal nagyobb forma. Nadhes ismét rácsodálkozott erre, ahogyan hajdanán Zhasad estében. Aztán hirtelen megint Kathal hangja villant fel az agyában. „Nadhes! Felejtsd el őt, mert így a gondolataid elárulják őt!” A pillanatnyi megingás és emlékezés majdnem végzetes lett. Nadhes tudta, hogy hibázott, de remélte nem hallották meg lázongó vágyait és nem vették észre, hogy mire is képes. Látta, ahogyan a két madár alaktalan fekete plazámává alakul és elindul felé. Szellemlábainkon állva szinte rávetették magukat fénylő csápjaikkal. Kathal tudta, hogy eljött az ő ideje és visszavette az irányítást. Abban a pillnatban csak a sötétség vette körül, mivel ő vak volt és nem tudta használni a Nadhes által alkalmazható látásmódot. Igyekezett összeszedni magát és kirekeszteni könyörtelen szövetségeseit a tudatából. Elkezdte kiverni a veríték és nem tudta mit is tegyen, hogy helyre állítsa társai bizalmát. Érezte a jelenlétüket, ahogyan megérintették. Ezt fájdalom követte és egy sziszegő hangot hallott, ahogyan az egyik Ártó ráparancsolt. „Térdre, igazi isteneid előtt!” Kathal habozás nélkül engedelmeskedett és teljes erőbedobással küzdött Nadhes fékentartásán. Megalázottan várta, hogy történjen valami. Nem érkezett halálos csapás, de feloldozás sem. Sejtette, hogy a lények figyelik minden reakcióját. Szerencsére most jó hasznát vette óvatosságának és a begyakorolt meditációnak, amit Nadhes mindig az ellene irányuló kísérletként fogott fel. Kiürítette elméjét, hogy ne tudhassanak meg semmit se tőle. Végül hosszú percek teltek el. Elengedett egy halvány mosolyt. Ez a sikerérzés is már éppen elég volt arra, hogy a védelme megnyíljon, amit a másik kettő ki is használt. Iszonyatos kínokat élt át abban a pillanatban és képeket látott felvillani a múltjából. Összecsuklott a fájdalomtól, miközben a két Ártó fura kacagását hallotta. „Valóban, azt hitted ellenszegülhetsz nekünk, Abydos új urainak? Szia és Hu halott! Rát segítesz elintézni nekünk és utána már semmi sem akadályozhat meg minket a világuralom megszerzésében! A Goa’uld benned megakadályozza, hogy letapogassuk elméd minden részletét, de nem tud megvédeni a végzetedtől! Amit megígérhetek, hogy nagyon lassú lesz, ha nem teszed azt, amit mondunk! Indulj előre, szolga!” Alig egy negyedóra alatt elérték azt a helyet, ami miatt az egész élete felfordult. A lények egyszerű parancsokkal írányították, hogy merre menjen. Nadhes bár egy idő után magához tért, nem kívánta átvenni az írányítást, nehogy lebukjanak, hogy ő lát. Kathalnak azonban nem kellett színészkednie. A lábával és a kezeivel tapogatta maga előtt az utat. A lények egy barlang bejáratáról beszéltek neki, majd röviden megtanácskozták felteheteőn a saját kis telepatikus nyelvükön, hogy mit is fognak tenni. Kathal eközben a háttérben Nadhes gondolatait hallgatta. N: „Még, hogy ők istenek! A Goa’uldok igen, de ők csak létsíkok között élő gyilkosok!” K: „Hallgass már el! Igaz nem akarod az előbbit újra átélni?” N:„Hogy beszélsz Te velem? Ne merd mégegyszer visszevenni az írányítást az engedélyem nélkül! Az utóbbi időben nagyon megerősödtél!” K:„Óóóó, az istennő csak nem megrémült egy halandótól? Ha én nem lépek közbe, már rég hallottak lennénk.” N:„Ostoba vagy! Így is úgy is végezni fognak velünk! Az előbb valóban hibáztam, de most már tudjuk, hogy nem hallhatnak minket!” K:„És ha hazudtak?” N:„Nem hiszem. Szia úgyanúgy nem tudott belelépni Maat elméjébe, mint ők a miénkbe.” K:„Vagy, ahogy mi az övékbe.” N:„Na igen. Figyelmeztetlek! Ha szembeszegülsz az akaratommal, akkor …” K:„Akkor mi teszel? Megint kezded? Nem tudsz megtörni megint! Egyébként is Te mondtad, hogy meghalunk! N:„Mártírkodni akarsz?” K:„Hiszem, hogy jó ügyért teszük! Rá halálával Abydos megmenekül a zsarnok visszatérérésétől! Aztán ha megtaláljuk Maat szarkofágját vagy egy kesztyűfegyvert, akkor meggyógyulva a Te gondolatolvasó képességeiddel akár idővel felemelkedhetünk a Rendszerurak közé!” N:„S még én vagyok törtető! Hmmmm, de egyébként tetszik a hízelgésed! K:„Előbb azonban meg kell lelnünk a módját az Ártók elűzésének is, hacsak… N:„Én soha nem leszek ezeknek az elmeparazitáknak a játészere!” K:„Már az vagy! Ez pont te mondod, aki a testemet bitorlod? Látod, milyen érzés?” N:„Hogy sajnállak! Nem volt jobb a közelben mikor! Nélkülem már halott lennél, mivel én gyógyítottalak meg! K:„Felesleges megjátszanod magad. Azt csak is magad miatt tetted. Túlságosan is jól ismerjük már egymást.” N:„Csak örülhetsz, hogy engedlek néha kibontakozni és nem vagyok olyan, mint Rá vagy Klorel!” K:„Tudom és hálás is vagyok. Abból viszont elegem van, hogy az elménk teljesen összekapcsolódott, mióta Zhasad megváltoztatott minket! Nyugalmat akarok, mert ebbe beleőrülök, hogy nincs egy saját gondolatom, amit Te ne hallanál. N:„Megható az őszinteséged, de most mit kellene tennem? A felsőbbrendűségemet bizonyítja, hogy Te viszont csak azt tudsz meg rólam, amit én is akarok! Megismételném, hogy nem bántam veled úgy, mint más Goa’uldok!” K:„De jó is nekem! Még a végén visszavesznek a Tok’Rák közé! Tudod mit? Fejezzük be ezt a vitát és koncentráljunk a feladatra!” N:„Majd akkor hagylak békén, ha én is akarom! Megértetted?” Nadhesnak egyáltalán nem tetszett Kathal lázadó, dacos magatartása. Az utóbbi időben megerősödött és önálló véleménye lett. A kimerítő asztrállátás utáni rövidke megingását is gond nélkül kihasználta. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell majd fegyelmeznie. Magában örült, hogy milyen szép is lesz a pillanat, aminek majd minden percét ki fogja élvezni. Ezekkel a boldogító gondolatokkal foglalkozva hagyta, hogy Kathal folytassa a színjátékot. Minden eltelt perc hatalmának gyengülését jelentette, de az Ártók miatt kénytelen volt hagyni, hogy a vak nő legyen felül. Csendben várakozott tovább és figyelt. Közben pedig szövögette saját terveit. Az Ártók rászálltak Kathal vállaira, mintha a belső vívódást akarták volna lezárni. Továbbküldték előre. Bent egyre mélyebbre haladtak. Egyre büdösebb is lett, amit a padlón lévő guanónak tulajdonított. A falak tapintásából Kathal rájött, hogy az nem kemény kőzetből, hanem puha homokszerű anyagból van. Próbálta kitalálni, hol lehetnek, de még Nadhes sem tudta vagy nem akarta elárulni Abydos melyik részén járnak. A süvöltő barlangi szelekből próbált tájékozódni, hogy merre is menjen. Többször elágazáshoz ért, ahol a két lény telepatikusan utasította merre menjen. Pár perc után elérkeztek egy kiszélesedéshez, ahol megálltak és ők nem tudták miért. A lények leszálltak róla, de nem tudta hova mentek. Végül az egyik Ártó utasította Nadhest az írányítás átvételére, amit ő örömmel teljesített. Kiváncsisága legyőzte és büszkesége megint felülkerekedett benne és rögtön körbenézett. Valóban ott volt előtte az alternatív valóságok közti utazásra szolgáló tükör egy elég széles barlangban. Úgy tett, mint aki nem látja. A csarnok mennyezete tele volt természetes kürtőkkel. Idegesen tekintgett körbe, mint aki az Ártókat keresi tekintetével. Persze most már vigyázott, hogy még csak véletlenül se bámulja meg őket hosszabb ideig. -Miért álltunk meg ? Hol vagyunk? – kérdezte Nadhes a színészkedés kedvéért az egyik faltól, aztán a válaszadó hangforrás felé fordult a fejével. Remélte beveszik ezt a kis trükköt, de ebben őszintén kételkedett. -Itt van pár lépésre előtted a Rá világába vezető átjáró. -Észre fogják venni, hogy vak vagyok! A ruhám sem egy istennőhöz méltó! -Te csak egy féreg vagy és nem több! A többivel ne foglalkozzál, majd mi megvédünk. Persze, ha csak akarunk. Végig fogod tudni játszani a szereped? Ha hibát vallasz… -Bízhattok bennem! – Hajolt meg ünnepélyesen a Goa’uld, ami inkább gúnyosnak tűnt. A legutolsó mondatát még ő maga sem hitte el. Kathal is szemtelenül kinevette, de telepatikusan egy-két pusztító emlékkel megkínozta. -Rendben. Jobbra tőled van egy megfelelő álruha. Valóban már ott volt kikészítve egy szikla mögé. Gyorsan magáraöltötte a furcsa holmit. A különös díszek és ékszerek miatt nehéz volt és szinte rátapadt. A hideg sivatagi éjszakában azonban kellően meleg volt. Nadhes eljátszotta, hogy kitapogatja a kezével a rajta lévő feliratot. A Goa’uld nyelvü hieroglifákat nem értette miért van rajta. A felső részt a kezében tartva már éppen kérdezni akart volna valamit, de ekkor nem is hallotta és nem is látta az Ártókat. Még soha nem viselt korábban radioaktív sugárzás elleni öltözetet. Egyre nyugtalanabb lett. A két lény teste átalakult két pókká, akik a mennyezetbe kapaszkodtak a tükör fölött, ahol kiestek a látótérből. Várakozás közben Nadhes használta a Zhasadtól tanult Asztrálszem-technológiát, aki Zimkéket felülmúló módon vigyázott rá élete legnehezebb éveiben. Nehéz volt elválnia tőle, de tudta helyesen cselekszik. Harmadik szemével egyszerre látott a fizikális és a mindent körülvevő másik síkon. Ezt azonban nem árulhatta el a másik két Ártónak. Kénytelen volt színészkednie, hogy még mindig vak. Kathal figyelmeztette Nadhest, hogy ennyi év után persze, hogy örül ennek a látásmódnak, de nem kellene élnie vele a jelenlétükben. Azonban a Goa’uld gondolkodásmód erősebb lett az óvatosságnál. Kathal ezt sosem értette meg, de próbálta védeni a tanácsaival. Hálás volt Nadhesnek, hogy ő legalább végighallgatja és nem mindig nyomja el, ahogyan Klorel Skaarat. Tudtak egymásról mindent és elválaszhatatlanok lévén megpróbálták megérteni és meggyőzni a másikat a saját igazukról. A nő erősen koncentrálva érezte a környezete felületes érzelmeit és az Ártók tényleges testét is. A valós világot csak elmosódva látta. A falon készenlétben csimpaszkodó lények esetében azonban furcsa dolgokat tapasztalt, ami nagyon zavaros volt. Mintha őket nem tudta volna scannelni. Most érezte először, hogy mennyire kiszolgáltatta magát tervük közös végrehajtása érdekében. Mire felfoghatta volna ezek igazi jelentőségét a dimenziókapun két hozzá hasonló ruhát viselő férfi lépett át Jaffa lőfegyverekkel. Őket is elkezdte fürkészni. Ra lojális híveiként azonosította őket, akik érthetetlen és Nadhes számára sértő módon nem Jaffák voltak, de nem akart rögtön lebukni azzal, hogy ezen a kérdésen fennakad. A nőt méregették, mire az egyikük megszólította az eltakart szemei miatt. Erre fenyegetésként és védekezésként a nő Goa’ud hangján rájuk rivallt, ami meggyőzte őket. Rövid időre érezték a fentől rájuk ugró lények súlyát, ám mire jelezhettek volna, addigra már nem uralták a testüket. A szabályzókészüléket mégegyszer megvizsgálták, majd megérintették mindhárman a tükröt. Fény futott végég a testükön és egy kimunkált teremben találták magukat, amit a barlangból alakíthattak ki. Egyetlenegy szárnyas ajtó vezetett ki a díszes teremből. A két szolga vezetésével ment utánuk a vak Goa’uld, aki újra átállt speciális érzékelésére. A bejárat mögött egy jóval nagyobb helységben ott volt hat páncélos felfegyverzett őr, akik között egy hordozható trónuson ott ült maga Ra vagyis azték nevén Huitzilopochtli. A mindkettőjük számára mérhetetlen gyűlölet szimbóluma, akihez fiatalkorában egy békeszerződés miatt trófeaként ajándékozta Quetzalcoatl. Nadhes megvetette a férfit, aki a saját világában sosem egyenrangú társként kezelte. A fiatal lány testében egy vágyai kiéléséhez szükséges tárgyat látott csupán nem pedig szellemi partnert. Ez hízelgő volt Kathalnak, de ő több akart lenni ennél. Ő már rég felismerte, hogy Ra nem isten, hiszen Goa’uld testként ő sem volt az. Nadhes mindig elnyomta, mikor rá akarta beszélni Rat Abydos felszabadítására egy alkalmas pillanatban. Később belátta, hogy ez csak a pusztulásukkal járt volna. Mikor megtudták, hogy Maat oda van bezárva, őt akarták a Palladionnal kiszabadítva elérni a függetlenséget a zsarnoktól. Ekkor történt az a baleset, amitől megvakult Kathal és a sivatagba kellett bújdosniuk... A múlt hirtelen újra testet öltött. Nem volt könnyű még mindentlátó harmadik szemükkel rátekinteniük sem, mert az évek óta lappangó indulatok kezdtek felülkerekedni bennük. Kathal alázatra intette Nadhest, ami egyike volt a legnehezebb kérésnek. Zhasad erre próbálta meg rászoktatni. A főisten is hosszasan méregette, de a nő szokásoknak megfelelően lehajtotta a fejét és nem nézett fel a legmagasabban ülőre. A Napisten kezével intett a két hajbókoló szolgának. Még Nadhes is meglepődött egy pillanatra, milyen jól irányítják az etikettnek megfelelően az Ártók ezeket a testeket, ám feltörve őket ez már gyerekjáték volt. Ra szólalt meg: - Felnézhetsz Nadhes. Szerettem volna bemutatni az új tábornokodat, dr.Zarefet. - mutatott egy holttestre nem messze tőlük. - Nélküle nem juthattunk volna a Taurin Samantha Carter közelébe. Ő vitte valójában Hut oda, hogy előkészítse a terepet Sziaéknak. Ő programozta át az SGC központi komputerét is. Megígértem neki, hogy naggyá teszem, ha engem szolgál. Azt nem tudtam, hogy ebben a valóságban még él az alteregója. Ennyi maradt belőle. Van ez így, úgysincs szükségünk olyanokra, akik habozás nélkül árulják el a hazájukat. Ám így még könnyebb volt becserkészni azokat a primitív embereket. Csak tudnám, hogy voltak ezek képesek engem megölni és így megerősödni. De hát itt is tönkretették a felszínt azzal a bombával, mikor majdnem sikerült megmerényelniük. Remélem nem hiába volt ez az egész műsor. Megszerezted a kívánt adatokat? - Igen. Kiszedtünk végül Syliah nélkül is némi rejtett tudást Carterből, azaz Jolinarból. Megvan Vorash és az összes olyan világ koordinátája, ahol valaha Tok’Ra járt. Az egész bandát elfoghatjuk. Sőt egy dr.Janet Fraiser nevű nőt is kivallatunk a bázison, akitől megtudtuk, hogy kik is állnak az utadba a Tau’Ren. Egy fiatal nép, a hírhedt magyarok, akik itt szövetkeztek a Vorashon lévő Tok’rákkal. Nem jelentenek túl nehéz feladatot. Megvan az ellenállók térkapujának ékjelei, a vezetőik neve. A győzelmed teljes lehet… Azt a másik valóságot is leigázhatjuk függetlenül attól, mit ígértél Maatnak. Ő már végleg halott Szia nélkül és már nem árthat nekünk. - javasolta Nadhes, hogy hihetőnek tűnjön és hogy meggyőzödjön arról, hogy Ra betartja-e az ígéretét. A helyi erőviszonyokról akkor tájékozódtak, amikor megölték a saját valóságában az őt kivégeztetni kívánó alteregóját és emlékeit megszerezték. Az Ártókkal megegyezett, hogy csak akkor pusztítják el, ha meggyőződtek, hogy hazudik. - Nem kívánok odamenni. Ebben a galaxisban már nincs méltó ellenségünk. A Tau’ret részben visszafoglaltam. A Titánok tartják még a védelmi vonalaikat, de előbb vagy utóbb feladják semlegességüket és beszállnak valamelyik oldalon. A Noxokat szinte teljesen kiírtattam. Az Asgardok és a Furlingek kegyelemért esdekelnek, de a Replikátorokkal és Muspellel alkotott szövetségem őket is legyőzi. A Jaffák megbízhatatlanok voltak, ezért kénytelenek voltunk vírusokkal felszámolni őket. A Chulacki-lázongás állandó leverése túl sok energiámat emésztette fel. Egyébként sincs szükségem újabb Goa’uldok kikeltetésére. Ezért kellett legelőször Hathortól megválnom és így te is megkaptad a megillető helyet. Márcsak a maradék Tok’Ra ellenállást kell legyőznöm a kapott adatok segítségével, mert komoly veszteségeket okoztak. Most már tudjuk, hogy valószínüleg ebben a valóságban is Jacob Carterben van Selmak. Megtaláljuk gyermekeim gyilkosait! A hajtóvadászatot rád bízom. Ami pedig a másik realitást illeti, remélem olyan helyre tetted a kapcsolótábla alkatrészét, hogy megtalálja az SG1. Azt akarom, hogy hazatérjenek és higgyék, hogy milyen okosak. Ráadásul elintézik nekünk Quetzalcoatlt remélem, ha már ő itt nem volt hajlandó a szövetségesem lenni. A terjeszkedésről pedig annyit, hogy népek ezrein uralkodunk itt, mi szükségem lenne még több hívőre? Nem tudnak olyat adni nekem, ami még kellhetne. Érjük be ennyivel egyelőre, aztán meglátjuk. Aktiváljátok a Dr.Zaref által a műholdba beépített fegyvert, nehogy az Ártók hátbatámadhassanak minket! Ők nem voltak benne a megállapodásunkban! - utasította az őrt, akit pont az Ártó irányított. A férfi egy díszes oszlopra kirakott jeladó-szerkentyűvel elindult a dimenziókapu felé. Nadhes döbbenten látta, hogy társainak, a bosszúhoz magával hozott Ártóknak eszük ágában sincs megkímélni a hátrahagyott társaikat. Csak reménykedett benne, hogy Szia és Zhasad már elmentek az Abydosról Teal’c és Daniel segítségével a piramisból és így az itteni áldozata nem lesz hiábavaló. Ekkor jött rá, hogy ezek ketten idemenekültek és jó előre kiterveltek mindent, hogy itt építsék a hatalmukat valószínüleg annak a titokzatos megbízónak a segítségével. Végül kitört belőle emberi érző énje: - Nem! - kiáltott akaratlanul, erre minden szem rászegeződött a csarnokban. Felfedte magát azzal, hogy feltekintett. A két Ártó által írányított férfi a nőre fogta a Jaffa-lőfegyverét, ám hirtelen megpördülve elkezdték aprítani a testőrséget. Mindezt látva még Nadhes is elborzadt. Ő és Kathal nem akarta ártatlanok halálát, de belátta, hogy nincs jobb megoldás. Az Ártók egyike által befolyásolt elesett és ekkor kirepült madár formájában és átszállt újabb gazdatestért. Igazi testükkel nem sérthették meg őket, mert ezek az emberek még nem érintettek meg Ártót. Ra hiába ismerte fel ezeket a veszedelmes lényeket, a hatástalanító készülék, amit készenlétben magánál tartott, nem működött. Ekkor jött rá, hogy ki árulta el az udvartartásból. Hiába kért segítséget a kommunikációs gömbön, válasz nem érkezett. Az őrök egymást megölték és Ra, az univerzum itteni ura is haldoklott. A testén újra meg újra sebek jelentek meg, ahogy a lények tépdesték az asztrális világban, miután nem volt mivel védekeznie. Szaggatottan kezdett el lélegezni, majd hörögve lehelte ki lelkét. A két Ártó leült dolgavégzetten madár formájában az egyik díszes párnára. Taps hallatszott egy kinyíló oldalsó ajtó felől. Egy öregasszony lépett be újabb őrökkel, akit Nadhes és a két lény kapásból felismert. Egy hölgy, akit mindenhol csak a Világok Gyilkosaként ismertek. - Hát itt vannak az én kis galambjaim! Rat és a szánalmas szeretőjét elintéztétek nekünk. Pedig egyáltalán nem volt könnyű elaltatni a gyanakvását és az őreitől megfosztanom az érkezésetekre! Az Ártók tudásával miénk lehet a galaxis összes világa! Az alteregóimmal szövetkezve pedig egymás után foglalhatjuk el a különböző realitásokat. Az Ártók születendő gyermekeivel mindent elérhetünk és ezt neked köszönthetjük! Csatlakozhatsz… - Ez nem az én helyem. Soha nem szolgálunk téged és nem fogunk az ő sorsukra jutni! - szólt vissza lágy női hangján Kathal, amiből egyértelművé vált, hogy Nadhes sem lesz az ő hívük. Egy olyan Goa’uld, aki a gazdatestjét nem nyomja el és nem veszi át az irányítást. A megölt őr övéből vak létére könnyedén felvette a dimenziókapu kapcsolóját, amiből a két áruló lény rájött, hogy testvérük mire is tanította meg a céljaikra felhasznált gyámoltalannak tűnő Goa’uld lányt. Az Ártók azonnal támadni kezdtek kérdezés nélkül. Ezt a tudást nem kívánták megosztani még új vezérükkel sem, akivel már mindent előre egyeztettek. Féltek, hogy Kathal elfogásával ez kiderülne... Elkezdtek szállni a nő felé, aki az őrök tüzében futni kezdett a tükör felé, hogy elmenekülve a túloldalon megsemmisítse. Ahogy vetődve átesett rajta és visszanézett, látta, hogy az őt üldöző Ártók is utolérik. Ekkor hallotta meg, hogy a fedezékből két kézigránátot dobnak a tükör felé, amik hozzáérve a túl oldalra teleportálódtak. A két Ártó még éppen átrepült, amikor a másodpercek elteltével a robbanás miatt eltűnt a kép, mivel másik valóságban a tükör darabokra tört. Újra Nadhes vette át az írányítást Kathal teste fölött. A dimenzióutazás után körbenézett harmadik szemével, hogy megtudja kitől jött a váratlan segítség. Jack és Teal’c lépett ki a sziklafalak mögül. A két Ártó vijjogva támadásba kezdett, ám ekkor Teal’c diadalittasan vette elő a háta mögül a műholdat bekapcsoló jeladót. A férfiak a két fekete madárban felismerték a meteorológiai szondákat hajdanán elpusztító állatokat. A műhold leállt sugározni és a két gyűlöletes teremtés szétpukkant saját csapdájuk áldozataként. Por alakjában testüket elfújta messzire a barlangban süvítő szél. Már Nadhes éppen meg akarta köszönni, mikor az ezredes a zatját ráfogta. Egyre gyanúsabbak lettek a megmentői és ahogy körbenézett, nem látta az általa titokban megjelölt falrészt. Még ha Jack követte is, a chulacki férfi semmiképpen nem kerülhetett ide ilyen hamar, hiszen erről gondoskodott... A két katona mögött hátulról bejött egy ismerős arcú pár. Egy szemüveges férfi és egy gyönyörű nő. Ők is SG-1 egyenruhában voltak. - Daniel? Shau’re? - csodálkozott, de a választ megadta a bal kezén lévő Goa’uld ékszerből előtörő fény. - Ammonet! - Végigfutott benne, hogy valószínüleg menekülés közben elállíthatódott a szerkentyű vagy pedig az Ártók eleve így akarták megakadályozni a hazajutását. Kathal felengedésével talán még kihasználható lett volna a meglepő fordulat, de Nadhes végül gazdateste tanácsára inkább menekülni kezdett ebből az ismeretlen valóságból. Ezért kitörve az őt körülvevők gyűrűjéből a kezében a szabályzógombbal elkezdett a tükör felé hátrálni. Még időben teleportálódott el egy új helyre még mielőtt a lövések el nem találják. A rejtélyes alteregók nem követték és nem tudta, hogy miért nem. Megnyugtatta a tudat, hogy saját világát megmentette Ratól és csatlósaitól. Belátta azonban, hogy biztonságban bolygója csak a tükör tényleges megsemmisítésekor lesz… Új nap kezdődött Abydos lakóinak a hajnal első sugaraival. Az ezredes idegesen tekintett ki Maat hajójának ablakán. Kopár sivatag volt látható ameddig a szeme ellátott. Néha kisebb oázisok és hegyek fölött suhantak el, amik megtörték a monoton látványt. Egyre távolabbre hatolva már ezek száma is ritkult. Hiába is próbált valamilyen tájékozódási pontot találni, mert amikor itt repültek vissza a piramishoz az őrnaggyal, akkor éppen csak pirkadt még. Élőlényeket vagy jellegzetes fomájú természeti képződményeket nem vett észre az egyre erősebben vakító napsugárzásban. Jack javaslatára Teal’c megvizsgálta a gép memóriáját, hogy megtalálják azt a tárolt koordinátát, ahol az a bosszantóan nagyképű vak lány kiszállt a madaraival. O’Neill meg akart róla győzödni személyesen, hogy az Ártók merénylete sikeres volt-e, amiről a Jaffa beszélt. Azzal a Goa’ulddal újra találkozni akart egyenrangú félként. Az ezredest nyugtalanította ez a tehetetlenség. Újra magához akarta ragadni a kezdeményezést, hogy maga alakíthassa a közös jövőjüket. Félelmeit erőltett derüvel próbálta leplezni, pedig elég volt végignéznie három társán, hogy belássa, hogy a küldetésükbe belebuktak. Nem volt oka már fenntartani legalább maguk közt a legendát. Otthon tényleg ők voltak a rendíthetetlenek és legyőzhetetlenek, akik mindig kivágták magukat szorult helyzetükből és ezáltal erőt öntöttek a többiekbe. Most az itteni kudarcuk nem rajtuk múlott és tudta, hogy Kathalnak valóban inkább hálával tartozik, mintsem puskagolyókkal. Csapatának tagjai a siklóban magukba roskadva gondolkodtak az előző nap eseményein és alig beszéltek egymással. Jack ránézett Carterre, aki a legtöbbet szenvedett és bosszankodott, hogy nem tudta megmenteni időben titkolt szerelmét. Szerette volna átölelni, hogy éreztesse vele, hogy nincs egyedül. Talán tényleg inkább haza kellett volna küldeni Janethez, ahogyan Daniel javasolta, minthogy Kathalt és Rat hajkurássza velük ebben az állapotában. Ilyenkor bánta, hogy a katona énje elnyomja az esendő civilt. Sam az űrhajón lezajlott eset óta szótlan volt, láthatóan megviselték a történtek. Próbált aludni és a többiek nem is erőltették az átéltek elmesélését. Az őrnagy félve tekintett társaira, mint aki arra vár, hogy mikor kezdenek bele megint a kínzásába, ahogyan a látomásaiban is tették. A belső hang szavai egyre erősebben mardosták, amit mások valószínüleg női megérzésnek, míg ő Jolinarnak tudatosított. Kavarogtak a gondolatai a nőnek, aki a megidézett borzalmak hatása alatt akaratlanul is kiadta szimbiontája benne szunnyadó titkait az Ártóknak. Gyötörte a lelkiismeret, amiről hajdanán a tekercsen is olvasott és amivel szembesült azon az ismeretlen helyen. Gyengeségében elárulta a világot, a világ pedig őt. Úgy érezte nem volt elég erős, hogy nem tudott megfelelni és hogy ő csak egy teher mindenkinek. Ezekután emberi kapcsolatait a holtakkal és még élőkkel újra kell értékelnie, hogy békében lezárhassa az ügyet magában. Nem tudta képes lesz-e erre, mert mire ez megtörténhetett volna, újra csak az Ártók által elfröcsögött vádakat hallotta. Félt a lehetőségtől, hogy ők mutatták meg a környezete igazi hozzákapcsolódó érzéseit és élete ürességét. Megerősítést vagy elutasítást várt volna, de nem kapott választ a ki nem mondott kérdéseire Jakckéktől, akik így nem is segíthettek neki. A magány pedig most még nagyobb büntetés lett számára. Teal’c a robotpilótát felügyelte, miközben még mindig Szián járt az agya és amit mondott. Végül elhatározta, hogy Sziáék távozásán és a különös szellemvilágon kívül mindent elfog mondani a társainak, amit megtudott Maattól és Zhasadtól. Végül belátta, hogy igazat kell adni az Ártóknak. Jobb lesz, ha nem mesél a köztes állapotról. Remélte, hogy ha Sam vissza is lesz képes Maatra és rá emlékezni, akkor azt ki tudja majd magyarázni. A Titánok létezéséről, Maat sorsáról és dr.Zaref árulásáról csak címszavakban számolt be, de tudta, hogy társai ha ismét rátalálnak régi önmagukra, akkor majd elmondja nekik részletesen ami rájuk tartozik. Szívesen lépett be volna megint abba a különös világba. Tudta azonban, hogy Zhasadék nélkül nem lesz képes rá valószínüleg soha erre ilyen intenzíven, s így még ha el is mondaná a titkát, akkor sem tudná bebizonyítani. Szerette volna meghallani és átérezni mi történt Sammel elválásuk óta és hogy megtudja dr.Jackson különös viselkedésének okát. Neki is pedig szívesen elmondta volna, hogy látta Sha’ret megdicsőülten elmenni egy másik világba, de nem tehette adott szava miatt. Daniel céltudatos kérdéseire adott kitérő válaszai saját maga megtagadása is volt egyben. Azon tűnődött, hogy így utólag bosszúként az Ártók belekényszerítik egy hazugság sorozatba, amit nem szívesen csinál végig azokkal, akik pont őszinteségéért becsülik meg. Undort magától és szégyent érzett, mintha már most elítélnék és vádolnák. A tudós neheztelése fájt neki a legjobban. Remélte, hogy az idő múlásával felejtenek és mindenki összeszedi magát. Még újra kezdhetnek mindent, pedig sejtette, hogy ez már sosem lesz ugyanolyan. Valami elveszett. Dr.Jackson megbabonázva nézegette a fekete botot, amiről azóta már megtudta, hogy egy Ártó teste volt, ami megpróbálta kígyó formájában megfojtani a Jaffát. Nem értette, hogy támadhatta meg Teal’cot ez az élőlény. A férfi végül azt mesélte neki, hogy a beavatási szentély meditációra inspirálta, mert így akarta átérezni a hely szellemét… A botról elmesélt átváltozás motívum kísértetiesen hasonlított a bibliai Mózes történethez, de megpróbálta elhessegetni ezeket a szentségtörő gondolatokat. Olyan kérdések izgatták, hogy vajon él-e még ez az Ártó és hogy vajon, hogy lehet egy fajnak két teste. Hiszen Samet megtámadót látták a képen még a bázison, mikor átment a Csillagkapun Barberrel. A másik meg itt volt a kezében. A skorpió átalkulásán, a Maat elrejtett hajójához vezető teremben lévő csapdán és a kristályokon gondolkodott, hogy vajon ki és mikor építette. A Jaffa azonban mindig igyekezett kitérő válaszokat adni, már amikor néha megszólalt. Egyáltalán nem esett neki jól a tudósnak, de bízott benne, hogy majd egyszer elárulja mi történt valójában. Érezte, hogy a szokatlanul nagy titkolódzásnak fontos oka lehet. Nem értette, miért nem bízik benne Teal’c, hogy megossza vele az ismereteit. Némán figyelte a férfit, aki képtelen volt zavarában a szemébe nézni. A doktor végül tiszteletben tartva a döntését inkább a munkájával foglalkozott. A tökéletes faragás utánzatot vizsgálta, azt ami miatt közvetve majdnem meghalt a súlyérzékelőn állva. Hajdanán Kathal kezében látta ennek az eredetijét, aki lehet hogy végig csak játszott vele a hosszú itt töltött hónapok alatt. Még mindig nehezen emésztette meg és hitte el, hogy az általa megismert és barátnak tartott vak lány valójában már Goa’uld vagy legalábbis Jaffa lehetett már akkor is. Aztán belátta, hogy még így is jobb Kathalnak, mint holtan, ahogy először hitték. Őt talán még megtudják menteni az Asgardok segítségével, hamár Sha’ret nem sikerült. Végül a bottal a kezében nyomta el az álom és az ezredes csak mosolygott, ahogy látta békésen pihenni. Kasuf a szokásos napi teendőiként elindult az SG-10 táborába. Nehezére esett felkelni, mert nyugtalanító képek kínozták. Úgy érezte szólt hozzá már megint Sha’re és az az idegen nő, hogy Danielék megérkeztek és bajba kerültek. Nem először fordult már ez elő vele, de a jósálmoknak mostanában már nem tulajdonított akkora jelentőséget. Régen ez a kinyilatkoztatás isteni ajándék volt. Pár évvel ezelőtt azonban látták szeretett, gyűlölt és gyakran rettegett istenük halálát, azóta már a vallásukból kifordultak az emberek és senki sem emlegette fel szivesen Rat. Egyre ritkábbak lettek, majd elmaradtak az áldozatok, az imák. A nép igyekezett lerázni a szellemi örökségét. Pár vezető ezt nem nézte jó szemmel, mert féltek, hogy így az ő befolyásuk is gyengül. Egy maroknyi csapat kivált és eltűnt a sivatagban, hogy várják istenük visszatérését. A maradékra rátört a szabadság és most nem tudták mit kezdjenek vele és azóta még nyugtalanabb lett. A Tanács úgy döntött, hogy bányásszák tovább a nequadát, mert az jó cserealap lesz a földieknek. Na igen a Tauri kapcsán Kasuf szomorúan emlékezett Skaarára és a hajdanán idelátogató ezredesre, akinek rengeteg mindent köszönhetnek. A szabadulást az elnyomás alól. Aztán eszébe jutott Daniel, Sha’re és Apophis. Különös szerelmi háromszög volt ez, amit nem lehetett nem elfelejteni. Ahányszor csak virágot vitt a lány sírjára, ők ott voltak az emlékeiben. Nem volt olyan napnyugta, hogy ne ment volna oda. Néha mintha a nevetését hallotta volna a szél süvítésének ellenére, máskor mintha írást látott volna a homokban. Senkinek nem beszélt erről és álmairól, mert azt hitte, hogy bolondnak fogják tartani. Régen többször is idegen tágyakat látott letéve oda. Tudta, hogy csak is Kathal lehetett. Vele már évek óta nem találkozott, pedig többen látni vélték az utóbbi időben. A városka még éppen csak ébredezett, mert rengeteg tennivaló akadt. Az emberek egy részét a földmunkák helyett a pár napja érkezett árúk rakodásával és elosztásával bízták meg. Dr.Zaref sosem örült, hogy námi túlzással a piramisban folytatott ásatások kellős közepén emberek mennek keresztbe fa, olaj és élelmiszer csomagokkal, amit az SGC hozatott ide egy másik világból és a Földről. A kereskedelem fellendülése fontos volt, mert a sivatag gyakran volt kiszámíthatatlan. Ráadásul a nyersanyagok beszerzése mellett híreket is hallottak. A diplomácia új távlatokat nyitott meg a korábban elszigetelt bolygónak. A fejlődés gyorsulásának lehetőségét. Ugyanakkor idegen hódítók érkezhettek bármikor a Csillagkapun, ami felettébb aggasztott sokakat. Az első sikerek után a nyugtalanabbak is belátták, hogy megérte kockáztatni. A Tauriról hozott vízszívattyúk megkönnyítették az öntözést. Kasuf örömmel állt meg körbetekinteni a mesterséges víztározó partján, amiből locsolták az ültetvényeket. A lösztalaj nem igazán volt alkalmas művelésre, ezért lentről hoztak fel termékenyebb földeket kézi erővel és idehozott mechanikus szerkezetek segítségével dr. Anna Pavlovna, az SG-10 geológusának javaslatára. Kasuf is nem bírta ki mosolygás nélkül, ahogy visszaemlékezett arra, hogy a napenergiával működő gépeknek kezdetben még szerény áldozatokat hoztak. Aztán az idegenek elmagyarázták, hogy ezeknek semmi közük Rához. Aztán valószínűleg a lázadó csoportból valakik széttörtek egy párat az egyik éjszaka alatt és azóta kénytelenek voltak védeni. A sérült szerkenytyűt darabokban a piramisba vitték, hogy a Taurin megszereljék. Szerette volna, ha népe egysége visszatér és a távozók viszatérnek, ha más nem akkor az éhség miatt. Mostmár ameddig a szem ellátott nőttek a növények, amiket olyan helyről hoztak ide, hogy itt eltudják viselni a perzselő napsugárzást. Nem lesz már többé éhínség, mert raktáraikat feltudják tölteni élelemmel. Tudta, hogy ezen is fognak marakodni a két csoport zagjai az idő múlásával, ezért ezt már nagyobb őrséggel látta el. Valahogy ez elszomorító volt, hogy saját maguk ellen kell védekezniük, pedig eddig békésen élték az életüket. Az életszínvonal lendületes emelkedését a Csillagkapun hozzájuk érkezett embereknek köszönhették, akiknek a munkáját szabadidejében is szívesen figyelte. Szerette volna, ha minél tovább maradnak és segítenk rajtuk. S bár kezdetben azt hitte csak az ásványokért cserébe segítenek rajtuk, belátta hogy nélkülük még mindig sehol nem lennének. Eljátszott a gondolattal, hogy ha Ra nem halt volna meg, akkor szolgaként ugyan, de nem lenne a megosztottság rokonai között. Köszönt a dolgozóknak, majd továbbment a határban lévő sátortábor felé, amihez pár karám is tartozott. Egy radarszerű eszköz körbe-körbe forgott, ami összevolt kötve egy laptop-számítógéppel. Kasuf és emberei azon keresztül látott képeket a Tauriól és annak is varázserőt tulajdonítottak. Már javában dolgoztak az SG-10 tagjai. Az egyikőjük a horizontot kémlelte, míg a másik az állatok megetetése után a földfajtákat tanulmányozta szokásához híven. -Jó reggelt Tim! - köszönt angolul furcsa kiejtésével Kasuf, amit gyakran megmosolyogtak a vendégek. -Helló. - dörmögte a katona, aki elég udvariatlanul a távcsövével továbbra is a piramist figyelte. Aztán levette a szeme elől. - Ne haragudj! Olyan furcsa dolgokat éreztem éjszaka. Mintha valami zaj jött volna onnan, de azt hittem csak elaludtam az őrségben. Fegyverropogás, aztán meg több kisebb remegés. Most is van, csak enyhébb. Anna készülékei is kimutatták, mióta bekapcsoltuk őket reggel. Periódikusan jön, ami nem természetes. Most akarjuk megnézni. Már itt kellene lenni-e Mohynak is! - mire nevetés hallatszott a sátorból Dr. Mohamed Zaref gúnynevére. - Nem tartasz velünk? Jön Anna is! Egy szép szőkés-barna hajú nő lépett elő baseball sapkában és egyenruhában. A helyi férfiaknak mindig megakadt a szemük a vonzó nőn és ő sem álhatta meg, hogy ne bámulja meg. A helyi nők persze kezdetben ezt sem nézték jó szemmel, de Annáék végül beilleszkedtek közéjük és tanította őket és a gyerekeiket. Ezekután elindultak hármasban a piramis felé még a reggeli hűvöst kihasználva. Út közben hatalmas bemélyedéshez érkeztek, amiről Kasuf megvolt győzödve, hogy nem volt ott korábban. Mások, de még az orosz származású geológusnő sem vette volna észre az erős szél miatt állandóan mozgásban lévő sivatagbuckák között a változást. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy valószínüleg egy kisebb földrengés okozta földcsuszamlás miatt a felső földrétegek egy része beszivárgott a lenti barlangokba. Anna egy botot szúrt le a helyre, hogy figyelmeztesse az embereket a futóhomokra. Azt a verziót nem tudta elfogadni, amit Ra hívei terjesztettek, hogy az a skarabeusz mászkál lent, ezért magyarázaton törte a fejét. Megállapításai szerint Abydos geológialag nem volt túl aktív, ám egyre jobban nyugtalanította a szeizmográfon látott pulzáló jelek sorozata. Ilyet még nem látott és nagyon kiváncsi volt a magyarázatra. Timothy sürgette őket, hogy menjenek be a piramisba és keressék meg ott dr.Zarefet, a csapatvezetőt, akit a tegnapi hazatérése óta nem láttak. Jelentést ment tenni, de azóta nem tért vissza. Pedig nála volt a garázsajtó-nyitó, ami nélkül innen nem tudnak elmenni. Pedig holnap után akarták az újabb vizsgálandó szállítmányt hazaküldeni dr.Fraisernek és az otthoni kutatórészlegnek. A férfi azt hitte, hogy társa biztos nem akart éjszaka elindulni a védett épületből a vadállatok miatt. Azt beszélték még az este, hogy milyen jó, hogy őket nem rángatják haza hetenként, mert biztosan már megint az SGC-ben volt valami dorgálás vagy feladat, ami ilyen sokáig eltartott. Amióta ismeretlen okok miatt a másik két csapattal együtt felbocsátott szonda nem működött, azóta otthon úgy tekintettek rájuk, mint a fekete bárányokra és egyre ritkábban vágyakoztak haza. Annát vádolták a származása miatt, de Timék kimentették. Hammond tábornok és a vezetés persze bocsánatot kért az átvilágítás után, de a nőnek nagyon rosszul esett a vádaskodás. Dr.Fraiser támogatta a védelmét a leginkább, aki sokat áradozott munkájáról. Vele nagyon jól kijött és igazi barátnőkké váltak a magánéletben is. Tim sem ismerte eléggé a közel fél éve vele dolgozó hallgatag nőt, de ő sem tagadta, hogy nagyon lelkes és sokirányú tudásával hasznos csapattag. Hiába no az anyja magyar, akik köztudottan talpraesettek. Legalább Anna katonailag megbízható és bevethető, addig a másik kettő még együtt sem alkotott használható egészet. Mindenesetre O’Neill figyelmeztette egyszer titokban a bázison, hogy jobb lesz ha szemmel tartja a geológusnőt, akit maguk közt csak “diplomás földtúrónak” hívtak. Korábban is érezte, hogy ennyi tudóssal összezárva balul fog kiütni valamelyik bevetés, ha egyszer egy kutató a parancsnok. A katona bízott benne, hogy az éjszakai remegés a Csillagkapu aktiválódása miatt történt. A buzgó és akaratos tudós biztosan ott dolgozgat és még annyi időre sem hagyta ott a munkáját, hogy beköszönjön nekik. Sosem volt neki szimpatikus arab társa és teljesen megértette miért panaszkodott kezdetben állandóan az SG1-ből O’Neill ezredes dr.Jacksonra. Azt még csak elviselte, hogy vallásgyakorlása miatt még itt is állandóan Mekkát keresi, de hogy Hammond tábornok engedélye nélkül külön útakra járkál, csak azért mert vezető, azt felettébb rühellte. Nem tartotta megbízhatónak a civileket és vele a kapcsolata még régebben megromlott. A sivatag homokjából örömmel léptek rá a piramisba vezető jól járható kőlépcsőkre. Átmentek az obeliszkek között, amik még viselték Ra siklóinak pusztítását az évekkel ezelőtti első SG missziókori találkozás miatt. A bejárat robbanás nyomairól tanúskodott, amiről rögtön az jutott eszébe, hogy Goa’uldok jártak itt. Anna leállt a kezével dörzsölni a falat és megszagolta a port, amiből megállapította, hogy nem csak energiafegyverek okozták a falakban a károsodást hanem földi robbanószer. Pár perc alatt megalapította a kézigránát típusát. Tim kibiztosította a gépfegyverét és odaadta Annanak. Kasufot kint akarták hagyni, hogy ne legyen útban míg ők ketten behatoltak, ám az idős férfi ellenkezett. Elővett a ruhája közül egy parittyát, ami nem igazán tűnt egy veszedelmes fegyvernek. Bent nem találva ellenséget körbejárták a helységeket. Találtak egy SGC szondát, amiből rájöttek, hogy ezt hozhatta magával dr.Zaref. Csak nem tudták minek ennyi mindent, mivel legutóbb töltötték fel a készleteiket a Földön, mikor mind a négyen otthon voltak. Semmi nélkülönözhetetlent nem találtak rajta egy walkie-talkie kivételével. Megpróbálta Anna használni, de bent a piramisban nem volt térerő. Újra a remegést érezték. A rejtélyek fokozódtak, amikor elérkeztek a feltételezett epicentrumba. Kasuf és az itt élők már rég nem tudtak arról a sima falú és lyukas mennyezetű helységről, amit Dr.Zaref talált meg pár napja. A napfény egy sávban bevilágított. Az egész furcsa szagú terem gyengén remegett, amit nem tudtak mire vélni. Megtalálták a kipöckölt ajtót és a mögötte lévő szarkofágot, ami nem sok jóval kecsegtetett. Felrémlett bennük, mi van ha az ásatások során felélesztettek egy Goa’uldot és az elintézte dr.Zarefet. Óvatosan és még körültekintőbben folytatták a kutatást. Lejutottak a lenti nyomásérzékelős terembe, ahol megtalálták a szértszórt tárgyakat. Kasuf rálépett a nyomásérzékelőre és a csapda aktiválódott. Nem tudták mi értelme az egésznek, hogyha a zatszerű fegyvereket szétlőtte valaki. Döbbenet futott végig rajtuk, ahogy felismerték a földön azoknak a munkásoknak és az SG-10 negyedik tagjának személyes felszerelését. Nem értették mit keresnek itt a holmijaik. Az ornitológus Elizabeth William vezetésével elmentek négy napja a térképtermen túli sivatagban lévő Rá Lépte nevü oázisban lévő romokhoz vizsgálódni, mert ott kapták szét azok a madarak a legutolsó ballont. Sejtették, hogy ezek szerint soha nem jutottak el oda és valószínüleg halottak. Anna egyre nyugtalanabb lett és próbálta elhinni, hogy barátnője életben van és csak megtévesztésként vannak a tárgyak szétszórva. A lábnyomok azonban még valami furcsa dologról tanúskodtak. Egy skorpió frisebb apró lábnyomai látszottak öt emberi között. Timothy nyomolvasó vadászként könnyedén eltudta képzelni a szituációt és felbecsülni az illetők súlyát és nemét. Az állat megtámadta az törökülésben ülő férfit. Fokozott óvatossággal mentek tovább. Látták, hogy csak két pár vezet ki onnan, nem három. Annaban újra feléledt a remény, ahogy Timothy azt mondta női bakkancs lenyomatát látja, s bízott benne, hogy Lizie arra lesz. Azt azonban nem mondta inkább, hogy két női nyomot lelt. Kijutottak a lenti barlangba, ami pár kanyarral odébb tényleg beomlott és ez alátámasztotta az előbbi fenti elméletüket. Valami itt történt s nem tudták mi. Ha Liziék nem tudni miért ide jöttek, akkor erről ők miért nem tudtak? A zsákutcából visszafelé jövet meg sem áltak megnézni a lenti termeket, hanem elindultak a Csillagkapuhoz. Hiába próbálkoztak, a tárcsázón nem lehetett kiválasztani. Pedig egy másik világban dolgozó SG misszióval hazatérhettek volna, ha ott elérik őket. Tim kétségbeesett, ahogy rájöttek, hogy a bolygó foglyai lettek. Már csak abban bíztak, hogy megtalálják valahol Dr.Zarefet, aki segít nekik vagy hogy majd utánuk jön egy másik csapat, ha egyáltalán ki lehet választani Abydost. Mivel itt nem találták, azon vitáztak, hogy az oázishoz mehetett gyalog és talán mégis csak ott vannak a többiek. Ezt Kasuf nem tartotta valószínüleg, mivel az több mint két heti járóföldre van a helyiek szerint és azt senki nem bírja ki felszerelés nélkül, amit úgy tűnik itt hagyott a szondával. Kasuf végül azt javasolta, hogy térjenek vissza a városba erősítésért, akik majd elkísérik őket az általuk ismert sivatag határához, míg a csapat másik fele átkutatja a környéket. Amint kiértek a piramisból a horizontnál két harci Goa’uld siklót láttak elsuhanni és eltűnni. Olyanokat, amikkel az SG-1 lépett meg Apophis csatahajójából és aminek a továbbfejlesztett változatát az Area-51-ből kölcsönkérve leakarták hozni a műholdat. Felnézve az égre, azonban szerencsére nem vettek észre mást. Rohantak vissza, hogy felkészüljenek az ostromra és az előbbi tervről letettek. Érezték, hogy valami szörnyű dolog van készülőben és nem tudták meddig tarthatják magukat utánpótlás nélkül. Ra tényleg visszatért ezek szerint. A jóslat beteljesedett. -Daniel még mindig alszik? Arról nem volt szó, hogy álomkórt is elkapott! - kérdezte az éppen kiténfergő Cartert az ezredes, miközben a tudósról szóló megjegyzését csak odasúgta Teal’cnak. O’Neill tudta ugyan a választ, de a Jaffával megbeszélte, hogy megpróbálják szóval tartani a lelki sebeket szerzett társukat és elfeledtetni a bánatát. Jack sejtette, hogy a terv a a szótlan férfit ismerve inkább monológ lesz. -Igen, uram. - helyeselt szomorúan Sam. - Nem kellene már ott lennünk? Mintha órák óta repülnénk! -Ezen tűnődtem én is. A visszaút lehet nem tartott ilyen sokáig és nem jutottunk előbbre. -Az nem lehet, hogy a vezérlőegységben a fogvatartóim felülírták a koordinátákat? - mire a két katona meglepetten és bosszúsan nézett össze a váratlan fordulaton, amit nem tudtak megcáfolni. Ilyen lehetőség nem is rémlett fel bennük. -Ez ésszerű lépésnek tűnne abban az esetben, ha tudom, hogy üldözni fognak. - próbált O’Neill Teal’cnak magyarázkodni. Örült, hogy Sam kezd magához térni a hosszú bűvöletből. Ez már bíztató volt, de nem akart kockáztatni. -Mire is mennénk Ön nélkül, dr.Carter?! - dícsérte Teal’c a nőt, aki eközben a fedélzeti Goa’uld komputert vizsgálta meg. -Hát, ki homokozni az Isten … izé - mosolygott az ezredes - … Rá háta mögé. - erre Teal’c kihúzva magát meredten nézett előre. -Vagy a karjaiba! - emlékeztette őket Sam az úticéljukra. Tényleg mindent hallott amiről az előbb beszéltek. -A gép szerint ahova tartunk az még egy órányira van. Visszaforduljunk vagy menjünk el erre a tevés helyre? -Teal’c! Nem tevés, hanem téves. Örüljünk, hogy nem azokkal kell mennünk! Ahogy így elnézem, kezd kint egyre forróbb lenni, ahogyan itt bent is. Miért nem terveztek egy légkondit ebbe a bádogdobozba? -O’Neill, azt a szót, hogy “bádog” ki nem állhatom mióta másolatokat csinált belőlünk az a … -Csak irigykedsz, mert Junior miatt a tied nem sikerült elsőre. Apophis is biztos ezért alakítatta át az arcát Sokarnál, hogy engem utánozzon! -Nincs miért viccelődniük, mert ... - jegyezte meg Carter, ám suttogva kimondott szavait szinte elnyomta Daniel kiszűrődő horkolása. Ezt már ő sem bírta ki egy halvány mosoly nélkül. Odafordult O’Neillhoz, aki vissza felrakta a szemüvegét az előbbi után, hogy jobban lássa a tájat. - …és még mondják, hogy magát nem lehet felülmúlni ebben! -Ezt Ön honnan tudja? - lepődött meg Teal’c, mire az ezredesnek kedve lett volna oldalba húzni kínos zavarában. -Ööö … nem lehet, hogy Maat hagyta benne ezt az adatot a memóriamodulban? - váltott témát gyorsan Sam. -Őt legalább már nem látjuk többet! - örült érthetően az ezredes a Jaffa felszínes beszámolója alapján, míg Teal’c egyáltalán nem. - Késői volt a bűnbánata és … - Ezekután gyorsan elharapta a mondatot, mert belátta, hogy tényleg rosszat szólt Sam előtt. Sikerült felemlegetni a történteket. A nő kihúzta magát, mert érezte, hogy miatta van csend és figyelik minden reakcióját. Egy rövid szünet után szólalt meg: -Jól vagyok higgyék már el! - tudták, hogy hazudik, mert nyilvánvaló volt a fájdalom és keserűség a tekintetében. - Ha Maat volt és Kathalék tényleg kitörölték a távozásuk helyét, akkor miért nem tették ezzel is ugyanezt? -Na igen. Ezek emlékeztetnek az otthoni manipulációkra, mikor a Vorash helyett valójában az Abydosról jöttek meg Maat és társai. Azóta sincs válasz, pedig hagytunk a szondán egy walkie-talkiet. Azzal eltudnak minket érni a műhold kapcsolásával, ha egyáltalán használható valamire az az űrszemét, amit azok a pancserek felküldtek! -Az SG-10 igenis jó munkát végzett. Mivel Dr.Zaref beleépítette Ra megbízásásából azt a Goa’uld eszközt, azért lett irányíthatatlan. Megzsarolták az Ártókat, hogy kinyiffantja őket speciális jelek sugárzásával, ha … - próbált belekezdeni szokatlanul bőbeszédűen a mesélésbe Teal’c, amikor Carterből kifakadt: -… ha én el nem árulom a Tok’Rat! - Az általában erős nő könnyezni kezdett és ez az érzelmi kitörés mindkét férfi meglepte. -Nem az Ön hibája volt, ne vádolja magát! Minket is elfogtak és … ööö - itt elgondolkodott, hogy mit is mondjon - … vannak dolgok, amiken már nem lehet változtatni. Megtörtént, kész. Ezt már elmondtam Malakainak. Többször is. - utalt az ezredes az átélt állandó körforgásra az időhurokban. Közben kivett egyet a vezérlőpulton papírzsepis csomagból, amiket Daniel előrelátóan a szokásos abydosi nyavalyájá miatt hozott. Gyengéden odanyújtotta Samnek, aki kezdett ideiglenesen megnyugodni. - Elég idejük volt kitervelni mindent, hogy esélyünk se legyen. Kathalék azért mentek, hogy megállítsák még időben. Irónikus, nem? Egy Goa’uld lesz a megmentőnk! Legalábbis remélem. -Ez már egyáltalán nem vigasztal. Tudnom kell, hogy meghalt-e Ra, különben én leszek az oka egy másik realitás pusztulásának! - Sam átölelte a férfit, ahogy újra rátört a sírás. Máskor Jack talán örült volna egy ilyen szituációnak, de úriember volt belülről. Ha voltak is kósza ábrándjai Sammel kapcsolatban, akkor tudta, hogy azokat egy későbbi alkalomkor kell majd megvallania. Ez a tényleg csak baráti gesztus segített, de mégis a nőben ott motoszkált az elültett gondolat, hogy ez hasonlóan lejátszódott már, mikor azok a szellemképek kínozták. Most azonban biztonságérzete elnyomta a félelmeit az ezredes karjaiban, ahogyan a szemeibe nézve nyugalmat érzett. Aztán már máshol volt pár pillanatra, aztán megint visszatért, ahogy Jack megszorította a kezét. -Öhöm. - köhintett Teal’c, aki tudta, hogy sürgősen el kellene dönteni mit is tegyenek, de nem is akarta megzavarni legjobb barátai pillanatnyi egymásra találását. Sam elengedte Jacket váratlanul, majd a Jaffához ment. -Nem lehet visszatörölni a koordinátákat? - O’Neill nem hitte el, hogy a nő ilyen hangulati változásokat képes produkálni és hogy az előbb is már a munkáján gondolkodott őhelyette. A rövid varázs hamar megtört és kezdtek a dolgok helyrerázódni, ahogy látta a nőt a gombok nyomkodása közben, amit még Selmaktól tanult el. -Megpróbálhatjuk, de addig átállok manuális vezérlésre, nehogy landoljunk a homokban. - szólt a Jaffa. -Na igen. Nem szeretnék angol beteg lenni! - mondta az ezredes, mire Carter összerezzent erre a kegyetlen utalásra. Ezek szerint az ezredes és Daniel tényleg végignézte otthon a bázis összes videófilmjét a beszívott spórák miatt dr.Fraiser utasítására elrendelt karantén ideje alatt. - Inkább forogjál egy hurkot a géppel Teal’c, hogy végre felkeljen az az álomszuszék! Ez a zaj elviselhetetlen amit csap, de legalább addig sem beszél… ! Csak félek, hogy a végén még a gép zúgását is túllármázza! Teal’ckék azonban már rég csak fél füllel figyeltek a javaslatára, mivel a kijelzőket bámulták. Az ezredes csak lemondóan legyintve leült, mert ő ehhez nem értett. Nem tartott sokáig megtalálni az elveszett adatokat. Rövid egyezkedés után arrafelé folytatták az útjukat, hogy megtalálják Kathalt és a Ra világába vezető dimenziótükröt. Mindannyian szerettek volna végre leszámolni a múltjukkal. Tim és Anna a sátorban lévő kézifegyverekért ment. Kihozták a gépágyút és a két rakétavetőt, amit a városfal kőtornyaiban állították fel. Nem hitték, hogy ez elegendő lenne a Goa’uld siklók ellen, de nem volt más választásuk. A nagy kapkodás miatt teljesen kiment a fejükből a walkie-talkie, amit Kasuf hozott el magával a piramisból és tett el végül valahova. Kasuf berendelte a kint dolgozó embereket a külszíni fejtésekről és az ültetvényekről, akik még eszközeiket is hátrahagyták. Rögtönzött tanácsot hívatott össze, ahol megállapodtak, hogy a nőket és a gyerekeket nem messze a külszíni fejtéstől biztonságba helyezik az egyik közeli lenti barlangban. Az egyszerű emberek féltek és remegtek. Kétségbeesetten csomagoltak, de tudták, hogy istenük haragja elől nincs hova menekülniük, aki róluk a magával hozott felügyelőivel pontos nyilvántartást vezetett. Mások bánták, hogy nem tartottak Ra buzgó hithű szolgáival, mert akkor most nem zúdulna rájuk istenük haragja. Próbálták a vének és a két SG-10-es nyugalomra inteni a felbolydult tömeget, de azok pánikolva próbáltak fedezéket keresni. A hatalomtól való rettegés visszatért a szívükbe és pár év alatt felfedezett szabadságérzetük gyorsan párolgott. Kasuf Timékre nézett, akik a férfiakat utasítva készültek az ostromra. Anna a robbanószert vizsgálgatta, amit a bányászat megkönnyítésére hozatott ide és jó hasznát is vették a nequada kitermelésben. Kevés volt és nem is volt ideje belőle bármit is előállítani. A katonára nézett, akik a Földön kamaszkorú számító fiataloknak magyarázott valamit pár méterre tőle. A gépfegyver használatát el se kellett mondaniuk, míg mások titkos helyekről régi Jaffa botfegyvereket hoztak, amik még a lázadás óta megmaradtak. Aztán egymásra pillantottak és összekapcsolódott a tekintetük. Valahogy érezték, hogy ez a nap el fog következni, még ha eddig próbálták nem elhinni. Tim általában nyugodt arcán aggódást látott. Társaik eltűntek, amit próbált nem elfogadni. Anna tudta, hogy meg kell találnia Liziet, mert nélküle Tim élete értelmetlen. Azt sem értette, hogy a jelek szerint valaki vagy valakik pedig idejöttek otthonról, akik szintén nem adtak életjelt magukról. A katonában felmerült, hogy Annát figyelik már megint és az egész csak egy vaklárma? De akkor kiék a siklók? Az eltűnt rongálóké? A munkakapcsolatból kialakult felszínes barátság hamar átalakult éber gyanakvássá, de utána meg a férfi magát hibáztatta, hogy ilyen felesleges dolgok miért is vonják el a figyelmét. Nem tudta, hogy kinek higyjen, pláne úgy, ha nem tudja milyen oldalak állnak szemben. Aztán eltelt egy, majd talán két óra. Nyomasztó csend telepedett le a településre. Egyedül Ra perzselő tekintete nézett le rájuk megszokott pályájáról. Jack és Teal’c haladt elől fegyverrel a kezükben, míg hátuk mögött ment Daniel és a csapatot Sam fedezte. A természet által kialakított üregrendszer egyirányba ment lefelé egyre mélyebbre, majd voltak kisebb elágazások. A levegő hűvösebb és nyomasztóbb lett. Kiáltás halltszott a barlang mélyéről. Az ezredes kézjelekkel nyugalomra intette a hunyorgó tudóst, akin nem volt infra-szemüveg. O’Neill csak csóválta a fejét. Úgy tűnt nem tanult a piramisbeli dolgokból, mert ő mégis csak civil. -O’Neill, ezek Goa’uld szavak! - súgta oda Teal’c az ezredesnek, aki utasítást adott arra, hogy rejtőzzenek el egy kisebb félreeső kiszélesedésben, miután menetelő lépteket hallottak. Valóban négy páncélos Jaffa menetelt el előttük anélkül, hogy észrevették őket. Jack gondolkodott, hogy lecsapnak, de végül felhagyott ezzel. A dilemmát megoldotta az, hogy Sam rálépett egy kisebb kavicsra, aminek a csikorgása miatt az őrök visszafordultak. -Elnézést! - mondta a nő bocsánatkérő fejbiccentéssel, majd azt figyelte, hogy Daniel mit keres a hátizsákban. A tudós elővette a Jaffa-hologrammokat képző eszközöket, amiket a piramisban találtak. Lerakta őket aktiválva, míg ők az árnyékba húzódtak. Persze mindenhol az volt. A Jaffák a páncéljuk világító vörös szemeivel jól láttak a sötétben is. A fénylő képektől elsőként megijedtek, aztán Teal’c fordította az azonosításról és megadásról szóló parancsokat. Valamit karatyoltak a nyelvükön, amire csak rázogatta a fejét Jack a kőoszlop mögött, mivel nem értette. Készenlétbe helyezte a zatját, ami kinyílva tüzelésre készen állt. Sejtette, hogy mindjárt rájönnek a cselre. A két szerkentyűt gond nélkül szétkapták a botfegyvereikkel, miután meggyőzödtek arról, hogy nem veszélyes. Jack azt mutatta, hogy ki-kire lőjjön, majd váralanul hátbakapták a lövéseikkel a négy szolgát. Tévedésből kettőbe kétszer találtak, így azok rögtön meghaltak. A harmadik meg még el is tűnt. Az utolsó elkábítva feküdt a földön. -Ez meg minek kellett? - höbörgött Daniel, ahogy a társai félreértésből lepuffantottak három embert. - Sejthettük volna, hogy ha Ra átjött egy másik valóságból, akkor biztos Jaffákkal őrizteti az átjárót! Mivel megöltétek őket, így nem lesz kit kivallatni! -Daniel, hidd el lesznek más szolgák is. Egyébként is ezek fanatikusak, akiket úgyse tudnánk meggyőzni az igazunkról! -Igen? Ezt honnan tudja? - nézett szemrehányóan Teal’c, akinek fájt ez a megjegyzés és az is, hogy Maatnak igaza volt a kegyetlenségüket illetően. Lehet ők sem jobbak a Goa’uldoknál, akik ellen harcolnak. -Teal’c, sajnálom. Ez micsoda? Minek zümmög? - kérdezte O’Neill, aki az életben hagyott őr kezéből vett ki valami jeladót. -Ilyet használtunk Apophis seregében is. A kommunikációs gömb egyszerűbb verziója. -Ezeket használják az őrjáratok közti kapcsolatban? Megnézhetem? - kérdezte Sam, aki nem reagált szokatlan módon a három férfi vitájára. - Még jó, hogy megakadályoztuk abban, hogy jelezze a talált tárgyakat vagy az érkezésünket. -Ha jelezni akarta, akkor ők tették a piramisba is a többit! Ezer módja lenne, hogy felfedezzék a kiszabadulásunkat, mégsem történt idáig semmi rendkívüli. - mondta Daniel, aki idegesen világított a beszélgetés alatt bekapcsolt zseblámpájával körbe-körbe. Az elkábított férfi derekán viselt ruhát furcsállta Teal’c és Sam. - Az a szöveg mit is jelent? -A ti nyelvetekre fordítva radioaktív sugárzás elleni védelemről ír. - Sam lepődött meg a legjobban, hogy ezt pont Teal’c szájából hallja. Tényleg fura, hogy mit tanulhatott meg tőlük és mit tudhat még, amit nem árul el a férfi. Lassan kezdték tényleg komolyan venni a chulacki félelmeit, amit idáig némi kétkedéssel fogadtak. - Ezek szerint ezek egy másik valóságból jöttek, ahol lehet sugárzás van a Ra ellen bevetett atombomba miatt. Nem érzem a Goa’uld lárvák jelenlétét Teal’c. Most akkor ezek nem Jaffák? -Valóban nincs printájuk! - mutatta a Jaffa, ahogy széthúzta a férfi hasán lévő ruhát. Nyoma nem volt semmilyen bemélyedésnek. Megnyomott egy rejtett kapcsolót az őr ruháján, mire a Jaffa feje előtti retesz visszahúzódott. A férfi homlokán Ra szimbólumát látták, ami a hologrammokon meg nem volt. -Ez még nem bizonyít semmit. Próbáljátok meg magához téríteni! - szólt az ezredes Danielnek, miközben továbbra is éberen őrködött. Valami nagyon nyugtalanító volt ebben a sötét barlangban. Az őr nemsokára magához tért és a szavait Teal’c fordította angolra a maga módján. Kiderült, hogy Dhathletnek hívják. Egy vak nőt keresnek, aki elment a “nagy fekete démon hasán” keresztül. -Ezek szerint Kathal már átment a másik realitásba, csak nem tudjuk mit művelt otthon. Kérdezd meg kinek dolgozik! A fiatal férfi elmagyarázta pár fenyegetés után a Jaffák közös nyelvén, hogy Lineának dolgozik, aki Ra jobbkeze az udvartartásban. -Linea? Ezt nem tudom elhinni! Mi köze neki ehhez az egészhez? - kérdezte Daniel Teal’ctól. Nem szivesen találkoztak újra azzal a szipirtyóval, de nem tudták, hogy ebben a Maat-Ra-Ártók háromszögben milyen szerepet játszik. Az egészből alig értettek valamit, mivel elég zavarosak voltak az információk és fokozatosan sokszög lett a dologból. A fogvatartott férfi is végig Teal’cot méregette, amíg ő lefordította az általa elmondott információkat. - Mit bámul téged annyira? Nem látott még Jaffát? -Azt mondja, hogy az ő világában nincsenek Goa’uldok, sem Jaffák. Csak Rá, az Egyetlen van, aki oltalmazó fényével megmutatja szorgalmas követőinek az utat a túlvilági paradicsom felé. -Nem érdekel ennek a talpnyalónak a meséje egy másik valóság történelméről. Nincs időnk meggyőzni arról, hogy Ra nem isten. Mondd meg neki aztán menjünk! - utasította a csapatot O’Neill. A férfi rettegve húzódott össze félve az istenkáromlók haragjától. Végül megkötözve hátrahagyták. Fokozott óvatossággal haladtak, amikor vijjogás hallottak megint. Ennek a hangját azonban a tudós már jól ismerte. Egy madárszerű lény hangja volt, aminek minden valószínűség szerint ott volt bent a mennyezet egyik üregében a saját maga kivájt fészke. Úgy döntöttek, jobb lesz ha nem piszkálják meg. A csapat beljebb nyomult és tényleg elérkeztek a dimenziótükrös teremben. Újabb szolgákkal nem találkoztak. A tárgy nyugalomban volt. A barlangot körbejárva Daniel felfedezte a falon lévő Platschu : Feltámadás - Homokvár - Platschu - 2009-04-24 Beollóztam több részletben a Feltámadást, majd összevontam ezzel a témával. Csak így tudtam megoldani, hogy a javított szöveget is olvashassátok. Az AG főoldalán lévő változatban az ' és ... jeleket kicserélte kérdőjelre. :S Idézet:Nos, ennyi volt az én fan fiction karrierem. Remélem azért követhető és élvezhető volt a sztori így is, hogy sosem készült első fejezet. A harmadik fejezet is bár napja került elő a CD gyűjtemény mélyéről és már rég lemondtam róla. |