Hil Írta: Szerintem ez nem így van. Sam egyszerűen tökéletes a brilliáns tudása mellett, Rodney meg öntelt, beképzelt, arrogáns, időnként meg kifejezetten idióta. Én ezt nem nevezném felülmúlásnak.
Attól, hogy így jellemeztem, én is kedvelem Rodneyt, nagyon is.
Körülötte és Shep körül többnyire, tény, hogy ők ketten vitték a hátukon a sorozat. Azért voltak epizódok szép számmal, aminek nem ők voltak a központi szereplői.
Szvsz McKay jellemében állt be a legnagyobb változás, hiszen a legundokabb, legutáltabb szerepből képes volt átmenni a sorozat kedvencévé
"Maradj önmagad, mert csak akkor fogsz maradandót alkotni, ha nem mások véleményét mondod fel, hanem képes leszel sajátot alkotni, és amellett kiállni."
Ez így van, én először nagyon nem értettem, hogy az SG-1-ből miért épp őt emelték ki az Atlantisz egyik főszereplőjévé. De briliánsan oldották meg, megtartották az SG-1-es Rodney egy csomó negatív jellemvonását úgy, hogy közben rokonszenves és kedvelt szereplővé tették.
Ohh, micsoda topic. Hogy őszinte legyek én nagyon sokáig hozzá se kezdtem az Atlantishoz, mert már a gondolata is hogy McKay főszereplő benne elborzasztott. Ez odáig ment hogy már javában leadták a fél sorozatot, és már vagy századjára láttam az összes SG részt amikor az unalom megtette a magáét és csak úgy, na jó nincs más amit tudnék nézni alapon elkezdtem. Jól is tettem, sztem remek, és McKay lett a kedvenc szereplőm meglepő módon (ma már nem is értem h tudtam utálni) és bár volt egy két rész ahol inkább az idétlenkedés felé vitte el a dolgokat, sztem zseniális karakter főleg hogy DH remekül alakítja. s valóban a Tao of ROdney és a The Shrine epizódokban aztán végképp brillirozott. Amúgy ami meg az idétlenkedést illeti, nekem az SG1 utolsó két évadánál jobban érezhető volt ez. bár nem tudnám pontosan megmondani hogy miért-hogyan is.