Álljon itt közzétéve első irományom a Csillagkapu témában. Amióta megírtam, megtudtam, hogy ennek a sztori típusnak külön neve is van, illetve hogy az ilyesmi írónak külön "állatnevet" adott a csillagkapu-fan társadalom (shipper - ha jól írom).
Még valami. aki keményebb véres jelenetekre számít, unatkozni fog. Ez inkább romantikus, kicsit talán szirupos és főleg női gondolatok.
************--------------------*************************
Pakoljon? Csak ennyit vetett oda, azt is szinte parancsba adta!
O'Neill kiviharzott a ZPM-mel és Sam Carter zavartan állt a laborjában. Valami történik, súgta az elméje és a szíve egyre lelkesebben helyeselt is hozzá. Annyi minden történt az elmúlt hetekben. A magánélete teljesen összezavarodott.
Az apja halála egy teljesen más élet kezdetét jelentette. Nem volt jobb vagy rosszabb, de kétség kívül más volt. Ritkán találkoztak és akkor is inkább olyankor, ha valami válság volt és azt kellett közösen kezelni. Mégis, más érzés volt a csillagokra fölnézni, és ha hónapokig nem is látták egymást, eltöltötte az a biztos tudat, hogy az apja odakinn röpköd valahol a hajójával és fontos feladatokat végez el. A csillagos égbolt olyan üresnek tűnt nélküle.
Markkal és a családjával utoljára a temetésen találkoztak, Sam nem akart a bátyjával mélyebben beszélgetni, mert akkor óhatatlanul szóba kellett kerüljön, hogy van Pete. És persze ott volt Pete. A kapcsolatukról el eltöprengett néha magányos perceiben. Igazából már fogalma sem volt róla, tulajdonképpen mi is történt közöttük. Mark hozta össze őket, úgy gondolta jó ötlet. Csakhogy mennyire nem ismerte a húgát, az úgy tűnik, ebben testesült meg legfőképp.
Sam nem bonyolódott bele egyetlen kapcsolatba sem hosszú éveken át. Sajnos besétált az életébe egy magas, fanyar humorú ezredes és miközben egyre inkább csodálta, egyre jobban próbált megfelelni az elvárásainak, azon kapta magát, hogy a tisztelet rajongássá, az pedig valami egészen mássá alakult át benne?
Sam gyorsan kisöpörte a fejéből ezeket a gondolatokat és másfelé terelte a figyelmét, miközben lopva a nyitott ajtóra pillantott, mintha valaki azon keresztül benézve beláthatott volna a fejébe. Egy pillanatra sem adhatta meg magát az ábrándjainak, ?csak semmi érzelem, tiszta gondolatok kellenek? biztatta magát. Tétován az asztalára nyúlt, de rájött, a laptop kikapcsolásán túl nincs mára már semmi feladata, haza kell mennie pakolni.
Hazafelé az autóban bekapcsolta a rádiót. Valami kellemes zenére vágyott, de jobbára csak fura zörejeket adtak minden adón. Végül némi gombnyomkodás után rálelt egy csatornára, amelyen nosztalgikus számokat sugároztak. Ismerős, kellemes volt, mégis kissé zavarta benne valami. Aztán rájött: Pete elvitte egyszer egy mulatságra, ahol éppen ilyen nosztalgikus zenére táncoltak egy csapat társkereső nyugdíjas ismerkedő estjén. Fölsejlett, mennyire örült neki, milyen boldognak és felszabadultan szerelmesnek érezte magát. Aztán rögtön eszébe jutott a másnapi kínos néhány pillanat a liftben O?Neill ezredessel. Valószínűleg már akkor észre kellett volna vegye, nem egészen stimmel az újdonsült kapcsolat.
Persze senkit nem hibáztathat, csak saját magát. Rajongásának tárgya elérhetetlen messzeségben volt. Ő pedig úgy döntött, annyi töprengés és ambivalens érzelem után végre rendbe teszi érzelmi életét és egy rendes fiúval fog járni, mint az összes többi fiatal nő a bolygón. És Pete tökéletesen megfelelt a szerepre. Vicces volt, kedves, figyelmes, lovagias és Sam-nek nagyon imponált, hogy nyíltan kimutatja a felé irányuló érzelmeit. Szüksége volt rá, mint kiszáradt földnek a tavaszi esőre. Amikor vele volt, nem Samantha Carter volt, a légierő őrnagya, hanem Samantha Carter, a szőke lány az utcából. Végre nőnek érezte magát és a valódi vágyait egészen jól sikerült elzárnia a lelke egyik hátsó kis kamrájába.
Aztán valahol kettéváltak a dolgok. Szeretett Carter őrnagy lenni. A parancsnokság világa, a barátai, a munkatársai egy teljesen más univerzumot jelentettek számára. Pete eközben egy amerikai álomcsaládot akart összehozni magukból álomotthonnal, virágokkal a kertben, gyerekekkel és saját kutyával. Amikor végül igent mondott a házassági ajánlatára, azt gondolta, esélye van a normális életre. Megkapja végre azt, amiről az apja folyton beszélt, hogy megérdemli. Valahányszor egy idegen bolygó mostoha körülményei között vészelt át egy éjszakát, mindig elálmodozott arról, hogy ha egyszer megvívják végre a háborújukat, akkor hogyan fog élni. Ez az álom éppen egybevágott azzal, amit Pete készült kiépíteni kettejük köré.
Aztán ahogy teltek a napok, a gyűrű egyre súlyosabbnak tűnt. Jó indok volt, hogy a küldetésekre nem viheti magával, így a parancsnokságra sem vitte be. Aztán rájött, hogy a hírt sem mondta el a barátainak. Valami zavarta ebben az egészben. Végül meggyőzte magát: amit akar, még csak nem is akarhatja, semmiképpen sem lehet az övé, s ha hozzámegy Pete-hez, legalább lesz egy esélye. Csak egyelőre nem mondta el senkinek, hátha azok nem veszik észre és akkor úgy tehet, mintha nem történt volna semmi. Magában folyton egy titkos esélyt adott annak, ha netán O?Neill mégis mondani akarna valamit?
Sam hazaért, megállt a háza előtt és eszébe jutott a reggel, amikor végül úgy döntött, beszélnie kell Jack-kel. Nem sokkal előtte mutatta meg neki Pete a házat és ő elvitte a férfit, hogy az apjával találkozzon. Valahogy nem ilyen érzéseket várt önmagától egy hasonló helyzetben. Mélységesen zavarban volt és az apja úgy tűnt, csalódott. Egy árva szót sem szólt Pete ellen vagy mellett, csak folyton arra célzott, hogy Sam-nek a boldogságot kellene választania. Fogalma sem volt róla, a lánya mennyire egyetért vele a szíve legmélyén. De hát megalkudott az érzelmeivel és nem látott a helyzetből más kiutat. Tisztán emlékezett a pillanatra, amikor teljesen összezavarva és a kétségbeesés határán küzdve hazament. Lefeküdt, gondolván a hétvége nyugalmában lesz ideje gondolkodni, de végül egész éjjel nem jött álom a szemére, csak hánykolódott az ágyban. Hajnalban fölkelt és miközben kávét főzött magának, úgy döntött, tennie kell valamit, különben megőrül. Minden erejére szüksége volt, hogy elmenjen Jack O?Neill házához és beszéljen vele. És a pillanat, amikor rájött, Jack nincs egyedül, maga volt a pokol. Ha akkor ott nem szólal meg a telefonja, valószínűleg sírógörcsöt kapva fut az autójáig, végképp hülyét csinálva magából.
Sam lerázta magáról a nyomasztó emléket és kiszállt az autóból. Belépett a házba, szerencsére világos volt, már nem kellett lámpát gyújtania. Ledobta a cuccait és bevette magát a konyhába. A hűtőt kinyitva rá kellett jöjjön, kifogyott a kedvenc gyümölcsleve, az egyetlen amire ma reggel még egyáltalán vágyott. Kivett végül egy ásványvizes palackot és csak úgy üvegből ivott egy jó húzásnyit. Letette a palackot, végignézett a lakáson és rájött, pakolnia kell.
O?Neill délre ígérte magát és addig még egy órácskát pihenni is szeretne. Kinyitotta a szekrényt és azon töprengett, mit is rakjon be. Végül egy kényelmes pizsamát, egy sportcipőt és néhány kimondottan horgászásra alkalmas sportos holmit dobott a hátizsákjába. A folytonos küldetések rutinos csomagolóvá edzették, így nem foglalkozott a kérdéssel öt percnél tovább. Engedett magának egy kád vizet és miközben beleereszkedett a gondolatai elkalandoztak Jack felé. Lejátszotta magában ismét, hogyan gyötrődött az úton Jack házától a parancsnokságig. Könnyek között hülye baromnak titulálta magát jó hangosan többször is, aztán mikor megérkezett, úgy döntött, legalább egy emberrel tisztességes lesz. Megmondja Pete-nek, hogy nem képes hozzámenni. Legalább az ő életét ne tegye tönkre, ha már a sajátját úgy tűnik, sikerült.
Az apja halálos ágyánál minden erejét össze kellett szednie, hogy megnyugtassa, a lányát boldogság reményében hagyja itt. Valahogy most is ott volt az érzés, hogy Jackob úgyis tud mindent, és reméli, Sam valóban a boldogságot választja.
És akkor Jack odajött hozzá. Az apja agóniájának megrendítő pillanatai alatt átkarolta őt. És ettől egész testét és lelkét nyugodt, biztonságos érzés járta át. Élete minden kritikus pillanatában ott volt Jack O?Neill, hogy átkarolja őt. A mozdulat olyan ismerős volt, olyan tökéletes vigaszt nyújtott, amilyet soha senki másnál nem tapasztalt egész életében. Hálás volt érte és amikor megköszönte, hogy vele van, a tábornok olyan érzelemmel teli hangon suttogta, hogy ?mindig?, mintha csak örök hűséget esküdne neki. Érezte a bőrén a leheletét, vállán a karját, kezét a kezében. Semmi másra nem vágyott egész életében, csak éppen erre az egyre, és már teljesen biztos volt abban, hogy jól döntött, amikor a jegyesség fölbontását választotta. Nem szabad megalkuvónak lenni, az ember vagy megtalálja a társát vagy inkább hagynia kell a dolgokat a maguk medrében folyni és magányosan kell járni az utat.
És most őt várta. Jack fölviszi őt a kis kunyhójába, amivel már annyi éve fenyegette. Pecázni fognak a tóban, amiben egyetlen darab hal sincs. Persze, jön Daniel és Tealc is, szóval együtt lesz a csapat, de most talán éppen ez az, amire szükség volt. Különben is botorság lenne a tábornokkal kettesben maradnia.
Sam elszundított a kádban.
Kopogásra ébredt és éppen kezdett rájönni, hol is van, amikor odakintről egyértelműen Jack O?Neill hangját hallotta.
-Carter, itthon van?
-Egy pillanat! - kiáltott ki, amint kiugrott a kádból egy nagy fürdőlepedőt tekerve magára. ? Máris nyitom!
Persze így nem nyithatott ajtót, mert hát mégis a felettese. Eszelős tempóban rángatta fel alsóneműit és az előkészített nadrágot és pólót.
-Valami baj van? ? kérdezte O?Neill, amikor meglátta a nőt a nedvességtől egy kissé ráfeszülő pólóban, összeborzolt vizes hajjal, levegő után kapkodva.
-Semmi, csak? elaludtam a kádban, de máris készen vagyok. Van a főzőben kávé, szolgálja ki magát uram, amíg hozom a csomagom.
A férfi bejött, majd amikor Sam eltűnt, még egy pár mozdulat erejéig megpróbált utána lesni, aztán úgy döntött, iszik abból a kávéból.
Sam egy perc múlva előtűnt, ő is töltött magának a kávéból, majd éppen csevegő módba akarta magát állítani, amikor nagy nehezen rájött, a tábornok egyedül jött.
-A többiek hol vannak, nem akarnak inni egy kávét? ? kérdezte, remélvén, hogy csak a kocsiban várakoznak.
-Nincsenek itt ? felelt O?Neill hanyagul, miközben Sam arcát fürkészte, vajon hogyan hat rá a válasza. ? Tealc telefonált, hogy valami váratlan csörte miatt haza kellett ugorjon, de hamarosan indul utánunk. Danny fiú meg azt mondta erre, hogy akkor megvárja és együtt jönnek egy nagy láda sör társaságában.
Sam torkán a következő korty kávé sehogyan sem akart lejjebb csúszni. Kétszer is nekirugaszkodott, mire végre sikerült. O?Neill látva meglepetését igyekezett megnyugtatni.
-Carter, nincs mitől félnie, általában jól vezetek.
Húsz perc múlva Jack kocsiján száguldottak Minesota felé. Összevissza csevegtek mindenféle üres témáról, hogy hogyan haladnak bizonyos kutatások, hogy miféle műszert lehetne még fölállítani az orvosi részlegben és hasonlók. Szóba került az új ZPM és a hozzá fűzött reményeik. Elégedettek voltak mindketten a helyzettel.
A nap éppen hanyatlani kezdett, a fény már nem volt olyan intenzív a kicsi tó partján, amikor megérkeztek. Éppen kiszálltak a kocsiból, amikor megérkezett egy közeli kereskedés futárkocsija, akiktől Jack élelmiszereket rendelt négyük számára a következő pár napra. Becipelték a csomagokat és a holmijukat, majd sietve kinyitogatták a ház ablakait, hogy frissüljön egy kicsit a levegő odabenn. Szükség volt némi portalanítsára is. Jack esküdözött, hogy a takarítónő annak ellenére hagyta őt ott, hogy kivételesen kedvesen bánt vele.
Szervezetten, összeszokottan oldották meg a feladatot. Míg O?Neill sorra bekapcsolta az áramot a gázt és a vizet, Sam a bútorokról tüntette el a rárakódott porréteget, majd hozzálátott, hogy a konyhasarokban elrendezgesse a hozatott élelmiszereket. Egy nagy csomó hotdog kiflit, apró grill kolbászkákat, nagy adag friss húst, mustárt, sört, zöldségeket, kávét és Sam kedvenc kék zseléjéből egy jókora instant adagot és még pár apró dolgot, amiről a nő úgy sejtette, a horgászáshoz lehet köze.
Két kisebb szoba volt a házban, mindkettőhöz saját kis fürdő csatlakozott és a tábornok megmutatta Carternek, melyik lehet az övé. S mivel előző éjjel nem sokat aludtak, úgy döntöttek, korán lepihennek s ment mindenki a maga részlegébe.
Sam éjszakája nagyon zaklatottra sikerült. Azt álmodta, haza akart menni, de fogalma sem volt róla, hol lakik. Addig hánykolódott nyugtalanul, míg végül nagy nehezen megjelent a hajnali nap első keskeny fénycsíkja az ablakpárkányon belül és akkor fölkelt. Lábujjhegyen kióvakodott a konyhába és azt gondolta, főz magának egy kávét, majd azzal együtt kisétál a tó partjára és leül kicsit elmélkedni, míg O?Neill fölébred. Éppen elkészült a kávéja és kitöltötte egy bögrébe, amikor nyílt O?Neill szobájának ajtaja. Ezerszer látta már őt küldetéseken, amint reggel feltápászkodik a fekhelyén és rövid erőlködés után rámosolyog és hetykén odaköszön nekik. Az eltérés csak annyi volt most, hogy egy trikót és hozzá rövid nadrágot viselt. Megállt az ajtóban és miután köszöntötte, hosszan, álmodozó mosollyal nézett Samre. A nő a kávésbögre mögül kénytelen volt fölfigyelni rá, de a férfi ezután sem vette le róla a szemét. Sam végül leengedte a bögrét és visszanézett rá, majd megkérdezte:
-Valami baj van?
-Semmi, sőt! Csak azt figyeltem, milyen tökéletesen illik a konyhába így reggel. Kávé a kezében, kicsit kócos, pizsamában és mezítláb.
-Hát? az az igazság, hogy papucsot elfelejtettem hozni ? kapaszkodott bele Sam az egyetlen szóba, amitől azt remélte, a kínos pillanat elmúlik.
-Semmi gond, van itt néhány pár, már hozok is egyet!
Azzal Jack eltűnt a szobában, ahol Carter aludt. Az ott lévő szekrény aljában volt néhány régi lábbeli és talált köztük papucsot is, amivel kifele indult. Egy pillanatra megállt, amint a szeme megakadt a sarokban álló karosszéken. Halványkék melltartó volt rádobva. Lelki szemei előtt egy pillanatra feltűnt Carter szeme, amit valószínűleg csodásan kiemelne, ha csak ezt a darabot viselné.
Később, miután mindketten zuhanyoztak és felöltöztek, kisétáltak a pici stégre. A víz lágyan fodrozódott, a délelőtti nap vakítóan csillogott a felszínén. A csönd szinte tapinthatóan lengte be a környéket, sehol egy lélek. Egy idő után abbahagyták a felszínes fecsegést és elhallgattak. Hosszú csönd után végül O?Neill szólalt meg.
-Tudja Carter, én valójában csak két dolgot nem értek, mármint magával kapcsolatban.
-Két dolgot? ? kérdezett vissza Sam, majd elnevette magát. Mosolya vetekedett a vízről visszatükröződő nap fényével. ? Mi az a kettő?
-Az egyik az, hogy néhány hete miért keresett föl, a másik pedig, hogy miért bontotta fel az? eljegyzését.
Sam tisztán érezte, amint az utolsó csepp vér is elszublimálódik a testéből. Ezt a két kérdést tényleg O?Neillel kellene megbeszélnie, azonban ha egyedül kellett volna rászánnia magát, valószínűleg ő lett volna az utolsó a galaxisban, akinek elmondja. Nagy nehezen szedte össze magát annyira, hogy válaszolni tudjon.
-Tudja, az első kérdésére a válasz már nem érdekes. Olyan dolog miatt kerestem föl, ami azóta magától megoldódott. A másik viszont egy kicsit bonyolultabb. Pete nagyon rendes ember, de minél jobban belebonyolódtunk a dologba, annál kevésbé tudtam elképzelni magam a közös életünkben. Akármennyire is vonzó volt a ház, a család kutyák. Képtelen lettem volna úgy élni. Nem mintha nem akarnék normális családi életet, de éppen a lényeg hiányzott volna, pont az, ami a legfontosabb az egészben. Egyáltalán nem volt könnyű döntés, de azelőtt kellett kiszállnom, mielőtt végzetes hibát követek el és ezzel az ő életét is tönkre teszem. Egyik részem igazán akarta, másképp nem kezdtem volna bele, de kénytelen voltam szembe nézni önmagammal és belátni, ha megalkuvó leszek, nem csak a saját magammal játszom. Képtelen lennék úgy házasságban élni, hogy nem tudom teljesen átadni magam. Az ilyesmit nem lehet felszínesen csinálni és ez előbb utóbb nem csak engem és a kapcsolatunkat, de őt is tönkre tette volna.
-Pete hogy viselte?
-Azt hiszem, rosszul. Nem egészen úgy reagált, ahogy vártam, de ez egyikünk számára sem volt könnyű.
Lopva Jack-re nézett, aki minden figyelmét rá összpontosította, aztán összeszedte minden maradék erejét és megkérdezte:
-A maga barátnője hogy van?
-A barátnőm? Kidobott.
Jack valami rejtélyes oknál fogva elmosolyodott. Sam hirtelen nem tudta eldönteni, ez a szokásos O?Neill féle ál-nemtörődöm-mosoly vagy valami más.
-Sajnálom ? felelte Carter zavartan és hirtelen nem tudta, érez-e megkönnyebbülést.
-Tudja, Sam ? öhh? sajnálja?
-Én nem, de ?Hogy tehetett ilyet? ? a nő zavara egyre fokozódott.
-Azt mondta, kidob, mert szerinte van egy problémám.
- Problémája - lepődött meg teljesen őszintén Sam ?, micsoda?
-Maga ? suttogta a férfi, s a hangjában annyi érzelem koncentrálódott, hogy a nő beleborzongott. Lassan felé fordította a fejét:
-Én? - kérdezte vissza.
-Igen. Amikor az első napon a gyönyörű lábaival besétált a makulátlan egyenruhájában a tárgyalóba? Valószínűleg ott rögtön szólnom kellett volna, hogy ez számomra egy végzetes pillanat volt. Nem mintha bánnám az eltelt nyolc évet, de ezt mindenképpen.
-Mégis hagyta volna, hogy hozzámenjek Pete-hez, - kérdezte reszkető hangon Carter és lesütötte a szemét. A tábornok annyira közel volt, hogy szinte érezte a tarkóján a leheletét.
-Csak azt akartam, hogy boldog legyen ? felelt a férfi és hangjában egyszerre torlódott föl tengernyi érzelem és végtelen gyöngédség - és amikor a múltkor megjelent a kertemben, rögtön tudtam, hogy nem az. Hirtelen teljesen bizonyossá vált, mekkora egy barom voltam, amiért hagytam hogy bár mi közénk álljon.
Egymásra néztek, szinte hitetlenkedve a másik szavain. Majd Carter szólalt meg elsőnek.
-Akkor most mi lesz?
-Nem tudom ? felelt a tábornok -, de szerintem most csókolóznunk kellene.
Sam ránézett. Keze hozzáért a kezéhez, ahogyan ott álltak a tó partján abban a végtelennek tűnő pillanatban. Testének minden egyes molekulája megremegett, amikor Jack ajka hozzáért az övéhez. Csak éppen megérintette puhán, gyöngéden és egy hosszú percig ott is maradt. Aztán a lágy érintés megszakadt, a férfi egy egészen kicsit hátrébb húzódott. A nő ránézett, ragyogó kék szemeiben az egész lelke ott tükröződött és ez a lélek csak utána sóvárgott.
Két felnőtt ember, két harcedzett katona állt egymással szemben, akiknek a legbensőbb, legféltettebb titkára derült fény. Maguk sem hitték, hogy ez igaz lehet. A sok év alatt begyakorolt rutin, amellyel eltitkolták a gondolataikat még önmaguk előtt is, most is kiváltotta bennük a reflexet: Tilos! Csak néztek egymásra mozdulatlanságba dermedve, mintha attól félnének, hogy egy villanással újra a valóságba kerülnek, bezárul az időhurok, vagy kiderül, hogy csak képzelődnek.
A szél egy pillanatra megborzolta Sam haját és Jack arcába fújt néhány szálat. Ez a pillanat éppen arra volt elég, hogy felébressze őket a valóságra, amelyet mostmár nem lehet nem tudomásul venni, nem lehet kizárni, szőnyeg alá söpörni. A testük szinte beleremegett a fölismerésbe, hogy ledőlt egy korlát, átszakadt egy gát és az ár megállíthatatlanul borít el mindent. Ettől a pillanattól kezdve semmi sem ugyanaz többé, az egész életük megváltozik, végre mindketten célba értek. Valami félelem-féle hagyta el a testüket, lelküket és szabadította föl mindkettejüket a reménytelenség rabigája alól, s szívüket elöntötte a boldogság, a hit, hogy még minden teljesülhet, amire vágytak. Először csak halványan mosolyogtak egymásra. Már semmit sem bántak, amit valaha is tettek, mert végre egyértelműen látszott, hogy mindennek volt értelme. Ha bármi könnyebb vagy egyszerűbb lett volna, a kincs, amit most kaptak, nem lett volna ilyen hatalmas, ennyire értékes.
Aztán végre elszabadultak az érzelmeik: nevetgéltek, ölelgették egymást, apró csókokat váltottak és simogatták egymás haját, arcát, nem győzvén összes érzékükkel befogadni a másikat. Aztán egy idő után letelepedtek a kis stégre, szorosan egymás karjaiba és végre nem üres vagy kínos dolgokról fecsegtek, hanem a valódi érzéseikről.
Lemenőben járt a nap, amikor a boldogságtól szinte megrészegülve ültek egymás karjaiban még mindig ugyanott és a tökéletes szélcsendben egymás szívverését hallgatták.
-Mielőtt elindultunk ide ? szólalt meg O?Neill -, beadtam a lemondásomat.
Cartert teljesen váratlanul érte a hír.
-Mit csináltál? - ránézett, de a férfi nem válaszolt. ? Ezt nem kellene, hiszen a parancsnokság az életed, te vagy az egyetlen az egész bolygón, aki képes rá, hogy?
-Meg kellett tennem.
-De hát miért?
-Ugyanazért, amiért te elküldted Pete-et. Akármennyire is fontos, akármennyire is jó, de találtam valamit, vagyis valakit, aki sokkal fontosabb számomra. Soha többé nem akarok különválni tőled, egyetlen pillanatra sem. Meggyilkolt a gondolat, hogy nem törődhetek veled úgy, ahogyan azt szeretném.
A nő visszadőlt a karjai közé, arcát a mellkasához simította, aztán mikor a férfi elcsöndesedett ő is meglepte.
- Tudod, az a helyzet, hogy én is megírtam a lemondásomat. Az asztalomon van a laboromban, úgy terveztem, hogy amint innen visszatérünk, odaadom neked.
Most a férfin volt a sor, hogy tiltakozni kezdjen.
-Egy pillanat, ezt nem teheted! Katonát másikat is találnak a helyemre, de te különleges vagy, pótolhatatlan. Nem fogom elfogadni!
Sam ránézett, egy ideig hallgatta a heves tiltakozást, majd csendesen így szólt:
-Azt hiszem, ha akarunk egymástól valamit, akkor kénytelenek leszünk elfogadni a másik döntéseit ? aztán odaemelte a kezét a férfi arcához és végigsimította. ? Jack ? mondta ki a szót, amit oly sokáig lehetetlen volt kiejtenie. Aztán megcsókolta a férfit, de most nem óvatosan és félénken, mint eddig, hanem minden vágyával fűtve, kiélvezve annak minden édességét.
És akkor megcsördült a telefon. Úgy ugrottak szét, mint a megriasztott őzek, szinte megrettentek, mintha bűn elkövetésén kapták volna rajta őket. Aztán a telefon megint csörgött egyet és O?Neill rájött, ez csak a mobilja. Nagy nehezen előhalászta a nadrágja zsebéből és ránézett a kijelzőre, majd bekapcsolta és beleszólt:
-O?Neill, mondja! Ááá, Tealc, öreg cimbora! Visszajöttél? Na, hogy ment?..,Azt hittük, már ma este ide értek. Rendben, pihenj nyugodtan, holnap várunk!
Azzal letette és Sam-re nézett. Az igazság az volt, hogy teljes egészében megfeledkeztek mindketten a barátaikról. Akár a kapuból is beszólhattak volna e pillanatban, hiszen tényleg arról volt szó, hogy ma délután érkeznek.
Odanyúlt a nő kezéért, megfogta és némi habozás után megkérdezte:
-Mit szólnál hozzá, ha most bemennénk a házba és jól bezárnánk az ajtót? Persze csak ha nem találod túl gyorsnak az iramot?
Carter abban a pillanatban talpon volt és nyújtotta neki a kezét, hogy fölsegítse.
-Túl gyors? Most viccelsz, nyolc éve várok erre a pillanatra! ? azzal határozott léptekkel elindult a ház felé.
-Akkor valószínűleg jól össze kell szedjem magam ? vakarta meg O?Neill a fejét. De ez mit sem változtatott a lelkesedésen, amellyel a nő után indult.
Az ajtót gondosan bezárta maga után és amikor megfordult, a nő éppen a kardigánjából csusszant ki. Jack leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy a többi ruhadarab az ő keze nyomán kerüljön le a nő testéről. Odasietett és átölelte, aztán megcsókolta, olyan forrón, hogy Sam egészen elgyengült s egy pillanatra a térdei is megrogytak. Csak kapaszkodott a férfi nyakába s közben képtelen volt uralni a saját testét. Amikor Jack ajkai végigszántottak a nyakán, egészen le a kulcscsontig, majd a vállaira kalandoztak, maguk előtt tolva a rózsaszínű póló szegélyét, Sam nem bírt többé magával és egyetlen mozdulattal szétrántotta a férfi mellkasán az inget, képtelenül arra, hogy nyugodtan kivárja amíg a gombokat egyenként kioldhatja.
-Jézusom ? nyögött fel a férfi, s ugyanazzal a levegővétellel ő is lekapta a nő fölsőjét.
Innentől már nem volt megállás. Az elfojtott láng erőre kapott és tűzhányóként készült kitörni. Egyre beljebb és beljebb jutottak Jack hálószobája felé, míg végül nem állt több akadály előttük és végigdőltek az ágyon. Aztán már hiába volt minden, a dolgok teljesen összegabalyodtak. Az édes kín, a felszabadult öröm, a sokéves megtartóztatás után beteljesülésért követelőző vágyak, a másik fölfedezésének mindent elsöprő öröme, a bizonyosság érzése és a legegyszerűbb ösztönök uralkodtak el rajtuk, melyek teret követeltek maguknak, túllépve a józan észen, maguk mögött hagyván a létező összes tabukat.
A házra lassan rátelepedett az éj. Körös körül tücskök ciripeltek, elszórtan békák kuruttyolása hangozott. Odabenn egy emberpár beszélte az ősi nyelvet, amely átívelt évezredeken, generációkat hozott létre, nem törődve háborúval, fájdalommal, s amelynek titokzatosságát éppen az adta, hogy valódi jelentését egyszerre mindig csak kettő érthette.
Kimerülten feküdtek egymás karjaiban, szorosan összefonódva. Az idővel foglalkozni nem jutott eszükbe, fogalmuk sem volt, este van-e vagy reggel. Egy lámpa halvány, lecsavart fénye gyöngéden világította meg Sam Carter arcát, ahogyan tökéletesen ellazulva, angyalian békés arccal feküdt, Jack vállán nyugtatva a fejét. Csodálatos élmény volt, megnyugtató elevenség áradt belőle, ahogyan érezte ereinek lüktetését, az illatát, teste minden egyes apró részletét.
A férfi annyira gyönyörűnek látta, hogy képtelen volt lekapcsolni a lámpát és vele együtt átadni magát a pihentető álomnak. Újra és újra meg kellett győznie magát róla, hogy nem álmodik. A nő összekuszálódott szőke haja hozzáért az állához és arra a bolondos vágyra késztette, hogy szálanként csókolja végig valamennyit. Sam megmozdult, kinyitotta a szemét és fölfelé fordítva az arcát ránézett. Látván a férfi tekintetét elmosolyodott. És igen, most is pontosan úgy nézett rá a gyönyörű szemeivel, ahogyan arra Jack egész felnőtt életében vágyott: teljesen elmerülve a szerelemben és benne. Végigsimította az arcát és gyöngéden megérintette ajkaival a nő homlokát.
-Szeretlek Samantha Carter, nagyon szeretlek!
-Csak el ne felejtsd, mert ezt még nagyon sokszor akarom tőled hallani ? felelte a nő és közelebb húzta magához a férfit egy csók kedvéért. ? Jól eltoltad Jack ? suttogta, amikor véget ért a csók -, én ezután már nem tudok úgy élni, hogy ne ölelj át a nap minden percében és ne mondhassam amikor csak akarom, hogy én is nagyon szeretlek.
Tekintetük összekapcsolódott s a lelki párbeszéd olyan formáját élték meg, amelyre csak azok képesek, akik hosszú ideje osztják meg az életüket egymással.
Sam kinyitotta a szemét és fölnézett. Igen, ott volt Jack ágyában, talán nem álmodta? Megfordult, hogy meglesse, ő hogyan alszik, azonban az ágy mellette üres volt. A párnán ott volt a mélyedés, a takaró félre volt dobva, Jack nem volt sehol. Felült, teljesen kipihentnek érezte magát, bár arról fogalma sem volt, hány óra lehet. Kicsusszant az ágyból, magával ragadva a takaróját és kinézett a nappaliba. A férfi nem volt sehol, és alig múlt reggel hét. Aztán meglátta őt. A stégen szöszmötölt elmélyülten valamit egy nagy doboz és két összecsukható szék társaságában. Sam besietett a szobájába, villámgyorsan lezuhanyozott és belecsusszant a ruháiba, végül felrántotta a sportcipőjét és a férfi után indult.
Jack amint észrevette, hogy közeledik, azonnal letett mindent és odasietett.
-Szia! ? üdvözölte nagy vidáman. ? Előszedtem a horgászcuccokat, gondoltam mire a többiek ideérnek, foghatnánk valamit és süthetnénk ebédre egy kis halat.
-De hát a tóban nincs is hal ? mondta a nő, miközben átölelték egymást -, meg kéne fontolni a B tervet.
-Semmi szükség másik tervre, azok után ami az éjjel történt, már bár mit el tudok képzelni.
Megcsókolták egymást.
-Bekészítettem egy kávét amíg aludtál, gyere igyuk meg! ? invitálta a nőt, és kézen fogva sétáltak be a házba. Aztán miközben Sam előszedte a kávésbögréket, arra lett figyelmes, hogy kattan a zár nyelve.
-Jack? - nézett ki kérdőn a szekrényajtó mögül. A férfi éppen ellenőrizte, jól záródott-e az ajtó, s ebből Sam azonnal tudta, mi jár a fejében. ? És a kávé?
De Jack már ott is volt, elkezdte csókolgatni és húzni befelé maga után a hálószobába. Aztán egy idő után már nem állt ellen és egyre intenzívebben kezdte viszonozni a közeledést. És ekkor Jack teljesen váratlanul elengedte és hátrébb lépett.
-Várj! ? mondta és nagy sebességgel kigombolta az ingét és ledobta. ? Csak a biztonság kedvéért, tudod nem hoztam olyan sokat.
Később, miután már a kávéjukat is megitták, Sam is kiment a stégre, vittek ki horgászbotokat és elkészítették a szereléseiket. Jack megmutatott pár alapfogást, majd kényelmesen elhelyezkedtek a székekben és nekikezdtek az ebédfogásnak.
A táj, egyszerű harmóniája, a madárcsiripeléstől hangos erdő, a víztükör tökéletes zavartalansága úgy hatott Samre, mintha vasalóval simítanák ki az idegeit. Tökéletesen boldog volt, tökéletesen elégedett. Éppen ott volt, ahol lenni akart, azzal akivel lenni akart. Tejesen igaza volt az apjának, ez a valódi boldogság. Ami maradék kétely még volt is a szívében az most mind tovaszállt. Csak szerelem és béke?
-Ez csodálatos ? mondta ki végül hangosan.
-Én megmondtam ? felelte boldogan Jack, és pontosan tudta, hogy Sam nem csak a horgászásra gondol.
-Már évekkel ezelőtt ki kellett volna próbálnom.
-Azért e túlozzunk ? viccelődött Jack.
És ebben a pillanatban hatalmas sügér ugrott fel a vízben pontosan előttük. Aranyszín pikkelyein megcsillant a napfény.
Még valami. aki keményebb véres jelenetekre számít, unatkozni fog. Ez inkább romantikus, kicsit talán szirupos és főleg női gondolatok.
************--------------------*************************
Pakoljon? Csak ennyit vetett oda, azt is szinte parancsba adta!
O'Neill kiviharzott a ZPM-mel és Sam Carter zavartan állt a laborjában. Valami történik, súgta az elméje és a szíve egyre lelkesebben helyeselt is hozzá. Annyi minden történt az elmúlt hetekben. A magánélete teljesen összezavarodott.
Az apja halála egy teljesen más élet kezdetét jelentette. Nem volt jobb vagy rosszabb, de kétség kívül más volt. Ritkán találkoztak és akkor is inkább olyankor, ha valami válság volt és azt kellett közösen kezelni. Mégis, más érzés volt a csillagokra fölnézni, és ha hónapokig nem is látták egymást, eltöltötte az a biztos tudat, hogy az apja odakinn röpköd valahol a hajójával és fontos feladatokat végez el. A csillagos égbolt olyan üresnek tűnt nélküle.
Markkal és a családjával utoljára a temetésen találkoztak, Sam nem akart a bátyjával mélyebben beszélgetni, mert akkor óhatatlanul szóba kellett kerüljön, hogy van Pete. És persze ott volt Pete. A kapcsolatukról el eltöprengett néha magányos perceiben. Igazából már fogalma sem volt róla, tulajdonképpen mi is történt közöttük. Mark hozta össze őket, úgy gondolta jó ötlet. Csakhogy mennyire nem ismerte a húgát, az úgy tűnik, ebben testesült meg legfőképp.
Sam nem bonyolódott bele egyetlen kapcsolatba sem hosszú éveken át. Sajnos besétált az életébe egy magas, fanyar humorú ezredes és miközben egyre inkább csodálta, egyre jobban próbált megfelelni az elvárásainak, azon kapta magát, hogy a tisztelet rajongássá, az pedig valami egészen mássá alakult át benne?
Sam gyorsan kisöpörte a fejéből ezeket a gondolatokat és másfelé terelte a figyelmét, miközben lopva a nyitott ajtóra pillantott, mintha valaki azon keresztül benézve beláthatott volna a fejébe. Egy pillanatra sem adhatta meg magát az ábrándjainak, ?csak semmi érzelem, tiszta gondolatok kellenek? biztatta magát. Tétován az asztalára nyúlt, de rájött, a laptop kikapcsolásán túl nincs mára már semmi feladata, haza kell mennie pakolni.
Hazafelé az autóban bekapcsolta a rádiót. Valami kellemes zenére vágyott, de jobbára csak fura zörejeket adtak minden adón. Végül némi gombnyomkodás után rálelt egy csatornára, amelyen nosztalgikus számokat sugároztak. Ismerős, kellemes volt, mégis kissé zavarta benne valami. Aztán rájött: Pete elvitte egyszer egy mulatságra, ahol éppen ilyen nosztalgikus zenére táncoltak egy csapat társkereső nyugdíjas ismerkedő estjén. Fölsejlett, mennyire örült neki, milyen boldognak és felszabadultan szerelmesnek érezte magát. Aztán rögtön eszébe jutott a másnapi kínos néhány pillanat a liftben O?Neill ezredessel. Valószínűleg már akkor észre kellett volna vegye, nem egészen stimmel az újdonsült kapcsolat.
Persze senkit nem hibáztathat, csak saját magát. Rajongásának tárgya elérhetetlen messzeségben volt. Ő pedig úgy döntött, annyi töprengés és ambivalens érzelem után végre rendbe teszi érzelmi életét és egy rendes fiúval fog járni, mint az összes többi fiatal nő a bolygón. És Pete tökéletesen megfelelt a szerepre. Vicces volt, kedves, figyelmes, lovagias és Sam-nek nagyon imponált, hogy nyíltan kimutatja a felé irányuló érzelmeit. Szüksége volt rá, mint kiszáradt földnek a tavaszi esőre. Amikor vele volt, nem Samantha Carter volt, a légierő őrnagya, hanem Samantha Carter, a szőke lány az utcából. Végre nőnek érezte magát és a valódi vágyait egészen jól sikerült elzárnia a lelke egyik hátsó kis kamrájába.
Aztán valahol kettéváltak a dolgok. Szeretett Carter őrnagy lenni. A parancsnokság világa, a barátai, a munkatársai egy teljesen más univerzumot jelentettek számára. Pete eközben egy amerikai álomcsaládot akart összehozni magukból álomotthonnal, virágokkal a kertben, gyerekekkel és saját kutyával. Amikor végül igent mondott a házassági ajánlatára, azt gondolta, esélye van a normális életre. Megkapja végre azt, amiről az apja folyton beszélt, hogy megérdemli. Valahányszor egy idegen bolygó mostoha körülményei között vészelt át egy éjszakát, mindig elálmodozott arról, hogy ha egyszer megvívják végre a háborújukat, akkor hogyan fog élni. Ez az álom éppen egybevágott azzal, amit Pete készült kiépíteni kettejük köré.
Aztán ahogy teltek a napok, a gyűrű egyre súlyosabbnak tűnt. Jó indok volt, hogy a küldetésekre nem viheti magával, így a parancsnokságra sem vitte be. Aztán rájött, hogy a hírt sem mondta el a barátainak. Valami zavarta ebben az egészben. Végül meggyőzte magát: amit akar, még csak nem is akarhatja, semmiképpen sem lehet az övé, s ha hozzámegy Pete-hez, legalább lesz egy esélye. Csak egyelőre nem mondta el senkinek, hátha azok nem veszik észre és akkor úgy tehet, mintha nem történt volna semmi. Magában folyton egy titkos esélyt adott annak, ha netán O?Neill mégis mondani akarna valamit?
Sam hazaért, megállt a háza előtt és eszébe jutott a reggel, amikor végül úgy döntött, beszélnie kell Jack-kel. Nem sokkal előtte mutatta meg neki Pete a házat és ő elvitte a férfit, hogy az apjával találkozzon. Valahogy nem ilyen érzéseket várt önmagától egy hasonló helyzetben. Mélységesen zavarban volt és az apja úgy tűnt, csalódott. Egy árva szót sem szólt Pete ellen vagy mellett, csak folyton arra célzott, hogy Sam-nek a boldogságot kellene választania. Fogalma sem volt róla, a lánya mennyire egyetért vele a szíve legmélyén. De hát megalkudott az érzelmeivel és nem látott a helyzetből más kiutat. Tisztán emlékezett a pillanatra, amikor teljesen összezavarva és a kétségbeesés határán küzdve hazament. Lefeküdt, gondolván a hétvége nyugalmában lesz ideje gondolkodni, de végül egész éjjel nem jött álom a szemére, csak hánykolódott az ágyban. Hajnalban fölkelt és miközben kávét főzött magának, úgy döntött, tennie kell valamit, különben megőrül. Minden erejére szüksége volt, hogy elmenjen Jack O?Neill házához és beszéljen vele. És a pillanat, amikor rájött, Jack nincs egyedül, maga volt a pokol. Ha akkor ott nem szólal meg a telefonja, valószínűleg sírógörcsöt kapva fut az autójáig, végképp hülyét csinálva magából.
Sam lerázta magáról a nyomasztó emléket és kiszállt az autóból. Belépett a házba, szerencsére világos volt, már nem kellett lámpát gyújtania. Ledobta a cuccait és bevette magát a konyhába. A hűtőt kinyitva rá kellett jöjjön, kifogyott a kedvenc gyümölcsleve, az egyetlen amire ma reggel még egyáltalán vágyott. Kivett végül egy ásványvizes palackot és csak úgy üvegből ivott egy jó húzásnyit. Letette a palackot, végignézett a lakáson és rájött, pakolnia kell.
O?Neill délre ígérte magát és addig még egy órácskát pihenni is szeretne. Kinyitotta a szekrényt és azon töprengett, mit is rakjon be. Végül egy kényelmes pizsamát, egy sportcipőt és néhány kimondottan horgászásra alkalmas sportos holmit dobott a hátizsákjába. A folytonos küldetések rutinos csomagolóvá edzették, így nem foglalkozott a kérdéssel öt percnél tovább. Engedett magának egy kád vizet és miközben beleereszkedett a gondolatai elkalandoztak Jack felé. Lejátszotta magában ismét, hogyan gyötrődött az úton Jack házától a parancsnokságig. Könnyek között hülye baromnak titulálta magát jó hangosan többször is, aztán mikor megérkezett, úgy döntött, legalább egy emberrel tisztességes lesz. Megmondja Pete-nek, hogy nem képes hozzámenni. Legalább az ő életét ne tegye tönkre, ha már a sajátját úgy tűnik, sikerült.
Az apja halálos ágyánál minden erejét össze kellett szednie, hogy megnyugtassa, a lányát boldogság reményében hagyja itt. Valahogy most is ott volt az érzés, hogy Jackob úgyis tud mindent, és reméli, Sam valóban a boldogságot választja.
És akkor Jack odajött hozzá. Az apja agóniájának megrendítő pillanatai alatt átkarolta őt. És ettől egész testét és lelkét nyugodt, biztonságos érzés járta át. Élete minden kritikus pillanatában ott volt Jack O?Neill, hogy átkarolja őt. A mozdulat olyan ismerős volt, olyan tökéletes vigaszt nyújtott, amilyet soha senki másnál nem tapasztalt egész életében. Hálás volt érte és amikor megköszönte, hogy vele van, a tábornok olyan érzelemmel teli hangon suttogta, hogy ?mindig?, mintha csak örök hűséget esküdne neki. Érezte a bőrén a leheletét, vállán a karját, kezét a kezében. Semmi másra nem vágyott egész életében, csak éppen erre az egyre, és már teljesen biztos volt abban, hogy jól döntött, amikor a jegyesség fölbontását választotta. Nem szabad megalkuvónak lenni, az ember vagy megtalálja a társát vagy inkább hagynia kell a dolgokat a maguk medrében folyni és magányosan kell járni az utat.
És most őt várta. Jack fölviszi őt a kis kunyhójába, amivel már annyi éve fenyegette. Pecázni fognak a tóban, amiben egyetlen darab hal sincs. Persze, jön Daniel és Tealc is, szóval együtt lesz a csapat, de most talán éppen ez az, amire szükség volt. Különben is botorság lenne a tábornokkal kettesben maradnia.
Sam elszundított a kádban.
Kopogásra ébredt és éppen kezdett rájönni, hol is van, amikor odakintről egyértelműen Jack O?Neill hangját hallotta.
-Carter, itthon van?
-Egy pillanat! - kiáltott ki, amint kiugrott a kádból egy nagy fürdőlepedőt tekerve magára. ? Máris nyitom!
Persze így nem nyithatott ajtót, mert hát mégis a felettese. Eszelős tempóban rángatta fel alsóneműit és az előkészített nadrágot és pólót.
-Valami baj van? ? kérdezte O?Neill, amikor meglátta a nőt a nedvességtől egy kissé ráfeszülő pólóban, összeborzolt vizes hajjal, levegő után kapkodva.
-Semmi, csak? elaludtam a kádban, de máris készen vagyok. Van a főzőben kávé, szolgálja ki magát uram, amíg hozom a csomagom.
A férfi bejött, majd amikor Sam eltűnt, még egy pár mozdulat erejéig megpróbált utána lesni, aztán úgy döntött, iszik abból a kávéból.
Sam egy perc múlva előtűnt, ő is töltött magának a kávéból, majd éppen csevegő módba akarta magát állítani, amikor nagy nehezen rájött, a tábornok egyedül jött.
-A többiek hol vannak, nem akarnak inni egy kávét? ? kérdezte, remélvén, hogy csak a kocsiban várakoznak.
-Nincsenek itt ? felelt O?Neill hanyagul, miközben Sam arcát fürkészte, vajon hogyan hat rá a válasza. ? Tealc telefonált, hogy valami váratlan csörte miatt haza kellett ugorjon, de hamarosan indul utánunk. Danny fiú meg azt mondta erre, hogy akkor megvárja és együtt jönnek egy nagy láda sör társaságában.
Sam torkán a következő korty kávé sehogyan sem akart lejjebb csúszni. Kétszer is nekirugaszkodott, mire végre sikerült. O?Neill látva meglepetését igyekezett megnyugtatni.
-Carter, nincs mitől félnie, általában jól vezetek.
Húsz perc múlva Jack kocsiján száguldottak Minesota felé. Összevissza csevegtek mindenféle üres témáról, hogy hogyan haladnak bizonyos kutatások, hogy miféle műszert lehetne még fölállítani az orvosi részlegben és hasonlók. Szóba került az új ZPM és a hozzá fűzött reményeik. Elégedettek voltak mindketten a helyzettel.
A nap éppen hanyatlani kezdett, a fény már nem volt olyan intenzív a kicsi tó partján, amikor megérkeztek. Éppen kiszálltak a kocsiból, amikor megérkezett egy közeli kereskedés futárkocsija, akiktől Jack élelmiszereket rendelt négyük számára a következő pár napra. Becipelték a csomagokat és a holmijukat, majd sietve kinyitogatták a ház ablakait, hogy frissüljön egy kicsit a levegő odabenn. Szükség volt némi portalanítsára is. Jack esküdözött, hogy a takarítónő annak ellenére hagyta őt ott, hogy kivételesen kedvesen bánt vele.
Szervezetten, összeszokottan oldották meg a feladatot. Míg O?Neill sorra bekapcsolta az áramot a gázt és a vizet, Sam a bútorokról tüntette el a rárakódott porréteget, majd hozzálátott, hogy a konyhasarokban elrendezgesse a hozatott élelmiszereket. Egy nagy csomó hotdog kiflit, apró grill kolbászkákat, nagy adag friss húst, mustárt, sört, zöldségeket, kávét és Sam kedvenc kék zseléjéből egy jókora instant adagot és még pár apró dolgot, amiről a nő úgy sejtette, a horgászáshoz lehet köze.
Két kisebb szoba volt a házban, mindkettőhöz saját kis fürdő csatlakozott és a tábornok megmutatta Carternek, melyik lehet az övé. S mivel előző éjjel nem sokat aludtak, úgy döntöttek, korán lepihennek s ment mindenki a maga részlegébe.
Sam éjszakája nagyon zaklatottra sikerült. Azt álmodta, haza akart menni, de fogalma sem volt róla, hol lakik. Addig hánykolódott nyugtalanul, míg végül nagy nehezen megjelent a hajnali nap első keskeny fénycsíkja az ablakpárkányon belül és akkor fölkelt. Lábujjhegyen kióvakodott a konyhába és azt gondolta, főz magának egy kávét, majd azzal együtt kisétál a tó partjára és leül kicsit elmélkedni, míg O?Neill fölébred. Éppen elkészült a kávéja és kitöltötte egy bögrébe, amikor nyílt O?Neill szobájának ajtaja. Ezerszer látta már őt küldetéseken, amint reggel feltápászkodik a fekhelyén és rövid erőlködés után rámosolyog és hetykén odaköszön nekik. Az eltérés csak annyi volt most, hogy egy trikót és hozzá rövid nadrágot viselt. Megállt az ajtóban és miután köszöntötte, hosszan, álmodozó mosollyal nézett Samre. A nő a kávésbögre mögül kénytelen volt fölfigyelni rá, de a férfi ezután sem vette le róla a szemét. Sam végül leengedte a bögrét és visszanézett rá, majd megkérdezte:
-Valami baj van?
-Semmi, sőt! Csak azt figyeltem, milyen tökéletesen illik a konyhába így reggel. Kávé a kezében, kicsit kócos, pizsamában és mezítláb.
-Hát? az az igazság, hogy papucsot elfelejtettem hozni ? kapaszkodott bele Sam az egyetlen szóba, amitől azt remélte, a kínos pillanat elmúlik.
-Semmi gond, van itt néhány pár, már hozok is egyet!
Azzal Jack eltűnt a szobában, ahol Carter aludt. Az ott lévő szekrény aljában volt néhány régi lábbeli és talált köztük papucsot is, amivel kifele indult. Egy pillanatra megállt, amint a szeme megakadt a sarokban álló karosszéken. Halványkék melltartó volt rádobva. Lelki szemei előtt egy pillanatra feltűnt Carter szeme, amit valószínűleg csodásan kiemelne, ha csak ezt a darabot viselné.
Később, miután mindketten zuhanyoztak és felöltöztek, kisétáltak a pici stégre. A víz lágyan fodrozódott, a délelőtti nap vakítóan csillogott a felszínén. A csönd szinte tapinthatóan lengte be a környéket, sehol egy lélek. Egy idő után abbahagyták a felszínes fecsegést és elhallgattak. Hosszú csönd után végül O?Neill szólalt meg.
-Tudja Carter, én valójában csak két dolgot nem értek, mármint magával kapcsolatban.
-Két dolgot? ? kérdezett vissza Sam, majd elnevette magát. Mosolya vetekedett a vízről visszatükröződő nap fényével. ? Mi az a kettő?
-Az egyik az, hogy néhány hete miért keresett föl, a másik pedig, hogy miért bontotta fel az? eljegyzését.
Sam tisztán érezte, amint az utolsó csepp vér is elszublimálódik a testéből. Ezt a két kérdést tényleg O?Neillel kellene megbeszélnie, azonban ha egyedül kellett volna rászánnia magát, valószínűleg ő lett volna az utolsó a galaxisban, akinek elmondja. Nagy nehezen szedte össze magát annyira, hogy válaszolni tudjon.
-Tudja, az első kérdésére a válasz már nem érdekes. Olyan dolog miatt kerestem föl, ami azóta magától megoldódott. A másik viszont egy kicsit bonyolultabb. Pete nagyon rendes ember, de minél jobban belebonyolódtunk a dologba, annál kevésbé tudtam elképzelni magam a közös életünkben. Akármennyire is vonzó volt a ház, a család kutyák. Képtelen lettem volna úgy élni. Nem mintha nem akarnék normális családi életet, de éppen a lényeg hiányzott volna, pont az, ami a legfontosabb az egészben. Egyáltalán nem volt könnyű döntés, de azelőtt kellett kiszállnom, mielőtt végzetes hibát követek el és ezzel az ő életét is tönkre teszem. Egyik részem igazán akarta, másképp nem kezdtem volna bele, de kénytelen voltam szembe nézni önmagammal és belátni, ha megalkuvó leszek, nem csak a saját magammal játszom. Képtelen lennék úgy házasságban élni, hogy nem tudom teljesen átadni magam. Az ilyesmit nem lehet felszínesen csinálni és ez előbb utóbb nem csak engem és a kapcsolatunkat, de őt is tönkre tette volna.
-Pete hogy viselte?
-Azt hiszem, rosszul. Nem egészen úgy reagált, ahogy vártam, de ez egyikünk számára sem volt könnyű.
Lopva Jack-re nézett, aki minden figyelmét rá összpontosította, aztán összeszedte minden maradék erejét és megkérdezte:
-A maga barátnője hogy van?
-A barátnőm? Kidobott.
Jack valami rejtélyes oknál fogva elmosolyodott. Sam hirtelen nem tudta eldönteni, ez a szokásos O?Neill féle ál-nemtörődöm-mosoly vagy valami más.
-Sajnálom ? felelte Carter zavartan és hirtelen nem tudta, érez-e megkönnyebbülést.
-Tudja, Sam ? öhh? sajnálja?
-Én nem, de ?Hogy tehetett ilyet? ? a nő zavara egyre fokozódott.
-Azt mondta, kidob, mert szerinte van egy problémám.
- Problémája - lepődött meg teljesen őszintén Sam ?, micsoda?
-Maga ? suttogta a férfi, s a hangjában annyi érzelem koncentrálódott, hogy a nő beleborzongott. Lassan felé fordította a fejét:
-Én? - kérdezte vissza.
-Igen. Amikor az első napon a gyönyörű lábaival besétált a makulátlan egyenruhájában a tárgyalóba? Valószínűleg ott rögtön szólnom kellett volna, hogy ez számomra egy végzetes pillanat volt. Nem mintha bánnám az eltelt nyolc évet, de ezt mindenképpen.
-Mégis hagyta volna, hogy hozzámenjek Pete-hez, - kérdezte reszkető hangon Carter és lesütötte a szemét. A tábornok annyira közel volt, hogy szinte érezte a tarkóján a leheletét.
-Csak azt akartam, hogy boldog legyen ? felelt a férfi és hangjában egyszerre torlódott föl tengernyi érzelem és végtelen gyöngédség - és amikor a múltkor megjelent a kertemben, rögtön tudtam, hogy nem az. Hirtelen teljesen bizonyossá vált, mekkora egy barom voltam, amiért hagytam hogy bár mi közénk álljon.
Egymásra néztek, szinte hitetlenkedve a másik szavain. Majd Carter szólalt meg elsőnek.
-Akkor most mi lesz?
-Nem tudom ? felelt a tábornok -, de szerintem most csókolóznunk kellene.
Sam ránézett. Keze hozzáért a kezéhez, ahogyan ott álltak a tó partján abban a végtelennek tűnő pillanatban. Testének minden egyes molekulája megremegett, amikor Jack ajka hozzáért az övéhez. Csak éppen megérintette puhán, gyöngéden és egy hosszú percig ott is maradt. Aztán a lágy érintés megszakadt, a férfi egy egészen kicsit hátrébb húzódott. A nő ránézett, ragyogó kék szemeiben az egész lelke ott tükröződött és ez a lélek csak utána sóvárgott.
Két felnőtt ember, két harcedzett katona állt egymással szemben, akiknek a legbensőbb, legféltettebb titkára derült fény. Maguk sem hitték, hogy ez igaz lehet. A sok év alatt begyakorolt rutin, amellyel eltitkolták a gondolataikat még önmaguk előtt is, most is kiváltotta bennük a reflexet: Tilos! Csak néztek egymásra mozdulatlanságba dermedve, mintha attól félnének, hogy egy villanással újra a valóságba kerülnek, bezárul az időhurok, vagy kiderül, hogy csak képzelődnek.
A szél egy pillanatra megborzolta Sam haját és Jack arcába fújt néhány szálat. Ez a pillanat éppen arra volt elég, hogy felébressze őket a valóságra, amelyet mostmár nem lehet nem tudomásul venni, nem lehet kizárni, szőnyeg alá söpörni. A testük szinte beleremegett a fölismerésbe, hogy ledőlt egy korlát, átszakadt egy gát és az ár megállíthatatlanul borít el mindent. Ettől a pillanattól kezdve semmi sem ugyanaz többé, az egész életük megváltozik, végre mindketten célba értek. Valami félelem-féle hagyta el a testüket, lelküket és szabadította föl mindkettejüket a reménytelenség rabigája alól, s szívüket elöntötte a boldogság, a hit, hogy még minden teljesülhet, amire vágytak. Először csak halványan mosolyogtak egymásra. Már semmit sem bántak, amit valaha is tettek, mert végre egyértelműen látszott, hogy mindennek volt értelme. Ha bármi könnyebb vagy egyszerűbb lett volna, a kincs, amit most kaptak, nem lett volna ilyen hatalmas, ennyire értékes.
Aztán végre elszabadultak az érzelmeik: nevetgéltek, ölelgették egymást, apró csókokat váltottak és simogatták egymás haját, arcát, nem győzvén összes érzékükkel befogadni a másikat. Aztán egy idő után letelepedtek a kis stégre, szorosan egymás karjaiba és végre nem üres vagy kínos dolgokról fecsegtek, hanem a valódi érzéseikről.
Lemenőben járt a nap, amikor a boldogságtól szinte megrészegülve ültek egymás karjaiban még mindig ugyanott és a tökéletes szélcsendben egymás szívverését hallgatták.
-Mielőtt elindultunk ide ? szólalt meg O?Neill -, beadtam a lemondásomat.
Cartert teljesen váratlanul érte a hír.
-Mit csináltál? - ránézett, de a férfi nem válaszolt. ? Ezt nem kellene, hiszen a parancsnokság az életed, te vagy az egyetlen az egész bolygón, aki képes rá, hogy?
-Meg kellett tennem.
-De hát miért?
-Ugyanazért, amiért te elküldted Pete-et. Akármennyire is fontos, akármennyire is jó, de találtam valamit, vagyis valakit, aki sokkal fontosabb számomra. Soha többé nem akarok különválni tőled, egyetlen pillanatra sem. Meggyilkolt a gondolat, hogy nem törődhetek veled úgy, ahogyan azt szeretném.
A nő visszadőlt a karjai közé, arcát a mellkasához simította, aztán mikor a férfi elcsöndesedett ő is meglepte.
- Tudod, az a helyzet, hogy én is megírtam a lemondásomat. Az asztalomon van a laboromban, úgy terveztem, hogy amint innen visszatérünk, odaadom neked.
Most a férfin volt a sor, hogy tiltakozni kezdjen.
-Egy pillanat, ezt nem teheted! Katonát másikat is találnak a helyemre, de te különleges vagy, pótolhatatlan. Nem fogom elfogadni!
Sam ránézett, egy ideig hallgatta a heves tiltakozást, majd csendesen így szólt:
-Azt hiszem, ha akarunk egymástól valamit, akkor kénytelenek leszünk elfogadni a másik döntéseit ? aztán odaemelte a kezét a férfi arcához és végigsimította. ? Jack ? mondta ki a szót, amit oly sokáig lehetetlen volt kiejtenie. Aztán megcsókolta a férfit, de most nem óvatosan és félénken, mint eddig, hanem minden vágyával fűtve, kiélvezve annak minden édességét.
És akkor megcsördült a telefon. Úgy ugrottak szét, mint a megriasztott őzek, szinte megrettentek, mintha bűn elkövetésén kapták volna rajta őket. Aztán a telefon megint csörgött egyet és O?Neill rájött, ez csak a mobilja. Nagy nehezen előhalászta a nadrágja zsebéből és ránézett a kijelzőre, majd bekapcsolta és beleszólt:
-O?Neill, mondja! Ááá, Tealc, öreg cimbora! Visszajöttél? Na, hogy ment?..,Azt hittük, már ma este ide értek. Rendben, pihenj nyugodtan, holnap várunk!
Azzal letette és Sam-re nézett. Az igazság az volt, hogy teljes egészében megfeledkeztek mindketten a barátaikról. Akár a kapuból is beszólhattak volna e pillanatban, hiszen tényleg arról volt szó, hogy ma délután érkeznek.
Odanyúlt a nő kezéért, megfogta és némi habozás után megkérdezte:
-Mit szólnál hozzá, ha most bemennénk a házba és jól bezárnánk az ajtót? Persze csak ha nem találod túl gyorsnak az iramot?
Carter abban a pillanatban talpon volt és nyújtotta neki a kezét, hogy fölsegítse.
-Túl gyors? Most viccelsz, nyolc éve várok erre a pillanatra! ? azzal határozott léptekkel elindult a ház felé.
-Akkor valószínűleg jól össze kell szedjem magam ? vakarta meg O?Neill a fejét. De ez mit sem változtatott a lelkesedésen, amellyel a nő után indult.
Az ajtót gondosan bezárta maga után és amikor megfordult, a nő éppen a kardigánjából csusszant ki. Jack leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy a többi ruhadarab az ő keze nyomán kerüljön le a nő testéről. Odasietett és átölelte, aztán megcsókolta, olyan forrón, hogy Sam egészen elgyengült s egy pillanatra a térdei is megrogytak. Csak kapaszkodott a férfi nyakába s közben képtelen volt uralni a saját testét. Amikor Jack ajkai végigszántottak a nyakán, egészen le a kulcscsontig, majd a vállaira kalandoztak, maguk előtt tolva a rózsaszínű póló szegélyét, Sam nem bírt többé magával és egyetlen mozdulattal szétrántotta a férfi mellkasán az inget, képtelenül arra, hogy nyugodtan kivárja amíg a gombokat egyenként kioldhatja.
-Jézusom ? nyögött fel a férfi, s ugyanazzal a levegővétellel ő is lekapta a nő fölsőjét.
Innentől már nem volt megállás. Az elfojtott láng erőre kapott és tűzhányóként készült kitörni. Egyre beljebb és beljebb jutottak Jack hálószobája felé, míg végül nem állt több akadály előttük és végigdőltek az ágyon. Aztán már hiába volt minden, a dolgok teljesen összegabalyodtak. Az édes kín, a felszabadult öröm, a sokéves megtartóztatás után beteljesülésért követelőző vágyak, a másik fölfedezésének mindent elsöprő öröme, a bizonyosság érzése és a legegyszerűbb ösztönök uralkodtak el rajtuk, melyek teret követeltek maguknak, túllépve a józan észen, maguk mögött hagyván a létező összes tabukat.
A házra lassan rátelepedett az éj. Körös körül tücskök ciripeltek, elszórtan békák kuruttyolása hangozott. Odabenn egy emberpár beszélte az ősi nyelvet, amely átívelt évezredeken, generációkat hozott létre, nem törődve háborúval, fájdalommal, s amelynek titokzatosságát éppen az adta, hogy valódi jelentését egyszerre mindig csak kettő érthette.
Kimerülten feküdtek egymás karjaiban, szorosan összefonódva. Az idővel foglalkozni nem jutott eszükbe, fogalmuk sem volt, este van-e vagy reggel. Egy lámpa halvány, lecsavart fénye gyöngéden világította meg Sam Carter arcát, ahogyan tökéletesen ellazulva, angyalian békés arccal feküdt, Jack vállán nyugtatva a fejét. Csodálatos élmény volt, megnyugtató elevenség áradt belőle, ahogyan érezte ereinek lüktetését, az illatát, teste minden egyes apró részletét.
A férfi annyira gyönyörűnek látta, hogy képtelen volt lekapcsolni a lámpát és vele együtt átadni magát a pihentető álomnak. Újra és újra meg kellett győznie magát róla, hogy nem álmodik. A nő összekuszálódott szőke haja hozzáért az állához és arra a bolondos vágyra késztette, hogy szálanként csókolja végig valamennyit. Sam megmozdult, kinyitotta a szemét és fölfelé fordítva az arcát ránézett. Látván a férfi tekintetét elmosolyodott. És igen, most is pontosan úgy nézett rá a gyönyörű szemeivel, ahogyan arra Jack egész felnőtt életében vágyott: teljesen elmerülve a szerelemben és benne. Végigsimította az arcát és gyöngéden megérintette ajkaival a nő homlokát.
-Szeretlek Samantha Carter, nagyon szeretlek!
-Csak el ne felejtsd, mert ezt még nagyon sokszor akarom tőled hallani ? felelte a nő és közelebb húzta magához a férfit egy csók kedvéért. ? Jól eltoltad Jack ? suttogta, amikor véget ért a csók -, én ezután már nem tudok úgy élni, hogy ne ölelj át a nap minden percében és ne mondhassam amikor csak akarom, hogy én is nagyon szeretlek.
Tekintetük összekapcsolódott s a lelki párbeszéd olyan formáját élték meg, amelyre csak azok képesek, akik hosszú ideje osztják meg az életüket egymással.
Sam kinyitotta a szemét és fölnézett. Igen, ott volt Jack ágyában, talán nem álmodta? Megfordult, hogy meglesse, ő hogyan alszik, azonban az ágy mellette üres volt. A párnán ott volt a mélyedés, a takaró félre volt dobva, Jack nem volt sehol. Felült, teljesen kipihentnek érezte magát, bár arról fogalma sem volt, hány óra lehet. Kicsusszant az ágyból, magával ragadva a takaróját és kinézett a nappaliba. A férfi nem volt sehol, és alig múlt reggel hét. Aztán meglátta őt. A stégen szöszmötölt elmélyülten valamit egy nagy doboz és két összecsukható szék társaságában. Sam besietett a szobájába, villámgyorsan lezuhanyozott és belecsusszant a ruháiba, végül felrántotta a sportcipőjét és a férfi után indult.
Jack amint észrevette, hogy közeledik, azonnal letett mindent és odasietett.
-Szia! ? üdvözölte nagy vidáman. ? Előszedtem a horgászcuccokat, gondoltam mire a többiek ideérnek, foghatnánk valamit és süthetnénk ebédre egy kis halat.
-De hát a tóban nincs is hal ? mondta a nő, miközben átölelték egymást -, meg kéne fontolni a B tervet.
-Semmi szükség másik tervre, azok után ami az éjjel történt, már bár mit el tudok képzelni.
Megcsókolták egymást.
-Bekészítettem egy kávét amíg aludtál, gyere igyuk meg! ? invitálta a nőt, és kézen fogva sétáltak be a házba. Aztán miközben Sam előszedte a kávésbögréket, arra lett figyelmes, hogy kattan a zár nyelve.
-Jack? - nézett ki kérdőn a szekrényajtó mögül. A férfi éppen ellenőrizte, jól záródott-e az ajtó, s ebből Sam azonnal tudta, mi jár a fejében. ? És a kávé?
De Jack már ott is volt, elkezdte csókolgatni és húzni befelé maga után a hálószobába. Aztán egy idő után már nem állt ellen és egyre intenzívebben kezdte viszonozni a közeledést. És ekkor Jack teljesen váratlanul elengedte és hátrébb lépett.
-Várj! ? mondta és nagy sebességgel kigombolta az ingét és ledobta. ? Csak a biztonság kedvéért, tudod nem hoztam olyan sokat.
Később, miután már a kávéjukat is megitták, Sam is kiment a stégre, vittek ki horgászbotokat és elkészítették a szereléseiket. Jack megmutatott pár alapfogást, majd kényelmesen elhelyezkedtek a székekben és nekikezdtek az ebédfogásnak.
A táj, egyszerű harmóniája, a madárcsiripeléstől hangos erdő, a víztükör tökéletes zavartalansága úgy hatott Samre, mintha vasalóval simítanák ki az idegeit. Tökéletesen boldog volt, tökéletesen elégedett. Éppen ott volt, ahol lenni akart, azzal akivel lenni akart. Tejesen igaza volt az apjának, ez a valódi boldogság. Ami maradék kétely még volt is a szívében az most mind tovaszállt. Csak szerelem és béke?
-Ez csodálatos ? mondta ki végül hangosan.
-Én megmondtam ? felelte boldogan Jack, és pontosan tudta, hogy Sam nem csak a horgászásra gondol.
-Már évekkel ezelőtt ki kellett volna próbálnom.
-Azért e túlozzunk ? viccelődött Jack.
És ebben a pillanatban hatalmas sügér ugrott fel a vízben pontosan előttük. Aranyszín pikkelyein megcsillant a napfény.


Az eleje kellemesen laza és humoros, a vége egy kicsit komolyabb: de így volt teljes a " szereplőink" végkifejlet felé vonulásában. (az is tetszett, hogy Teal'c egy kicsit cserfesebb lett, mint általában) Úgy gondolom, hogy a múzsa nyugodtan homlokon csókolhat (4. fejezet miatt) !!!! De aztán nehogy elfojtsd a hirtelen Rád törő íráskényszert