2004-08-31 03:37
... A későbbiekben sem volt kérdéses, hogy mikor merre menjenek. Valahányszor útelágazáshoz értek, Edit - látszólag - gondolkodás nélkül elindult az egyik irányba, Sam, Tok'Ra és Elliot pedig - látszólag szintén - gondolkodás nélkül követték önjelölt "idegenvezetőjüket". Nem tudni milyen szempontok alapján választotta ki a nő, hogy mikor melyik járaton kell továbbmenni, de tény hogy útjuk során eddig nem találkoztak se jaffákkal, se szetekkel, se replikátorokkal. Figyelembe véve, hogy a tűzerejük jelenleg elég minimális volt: egyedül Tok'Rának volt egy zatje - valamint Elliotnak a nem tudni milyen beépített fegyverei, amik saját állításai szerint nem tudni mennyi idő múlva aktiválódhatnak csak újra -, ezért nem is volt baj, ha nem találkoztak semmilyen ellenséggel.
De egy idő után kifogytak a szerencséből - az alagút túlsó feléből gyanús, nyikorgó zajok szűrődtek feléjük. Azoknak, akik korábban már hallhatták ezeket a hangokat, és voltak olyan szerencsések, hogy erről később másoknak is be tudtak számolni, később már nem okozott problémát, hogy beazonosítsák a hangok tulajdonosait...
-Replikátorok! - mondta Sam.
-Tele van velük az egész komplexum! - súgta oda neki Elliot. - Csapdába estünk, őrnagy!
-Próbáljuk meg a másik irányból! - válaszolta a szőke nő.
Ám nem kellett sokáig menniük visszafelé, míg rá nem jöttek, hogy a fémbogarak bekerítették őket.
-Tok'ra, a múltkor említetted, hogy rendelkezel bizonyos különleges képességekkel! - szólt oda az őrnagy a társához. - Talán soha jobb idő nem lesz, hogy fitogtasd a tehetségedet!
-Attól félek, hogy a helyzet ennél bonyolultabb, Carter őrnagy! - felelte az idegen.
-Fegyverek nélkül reménytelen a helyzet! Hogyan találhattak ránk egyáltalán? - kérdezte Sam, és e pillanatban talákozott a tekintete Elliotéval. Mindketten tudták a választ...
-Az én technológiám kell nekik. - válaszolta a kiborg. - Ezt az ötvözetet az asgardiak segítségével dolgoztuk ki. Biztos, hogy erre fáj a foguk!
-Mindez szép és jó, de nem megoldás arra, hogyan szabadulhatnánk meg tőlük! - válaszolta Carter őrnagy.
-Dehogyisnem! A megoldás kézenfekvő; én elcsalom őket, ti pedig békésen távozhattok!
-Felejtse el! Mi nem hagyjuk hátra az embereinket!
- Ugyan már, Carter őrnagy! Egyszer már sikerült megtennie, máskor se okozhat problémát!
Samet váratlanul érte a válasz, így nem volt ideje azonnal reagálnia Elliot lépésére, aki eltávolodott a többiektől, majd elindult a replikátorok felé. Többre már nem volt ideje, mert érezte hogy Tok'Ra Edittel együtt közel húzza őket a falhoz, hogy minél inkább kikerüljenek a replikátorok útjából.
"Ezek ösztönylények. Lehet, hogy intelligensek, de akkor is ösztönlények." - figyelmeztette magát Elliot. "Néha szükséges, hogy áldozatokat is hozzunk a siker érdekében."
Ezután az alternatív valóságbeli jövevény a mellkasához nyúlt és kitépett belőle egy fémdarabot. A replikátorok erre a mozdulatra hirtelen megremegtek, de továbbra se változtattak a tempójukon. Elliot várt egy darabig, majd egy hirtelen mozdulattal a fenevadak közé hajította a fémlemezt. A replikátorok, mint a ragadozók a prédájukra, úgy ugrottak a darabra, emiatt egy kisebb rés keletkezett a soraikban. A kiborg egy hirtelen mozdulattal elindult a szabad nyíláson keresztül, megpróbált elszaladni a replikátorok között, de ez egy reménytelen feladat volt. Egymás után tapadtak rá a dögök, hiába dobálta le őket magáról, folyton újak jöttek...
"Tovább, még tovább!"
Muszáj volt továbbmenni, mert különben nem ért volna semmit a terv, ha nem tudja kellően távol csalogatni a lényeket a többiektől. Úgy gondolta, hogy valahol a közelben kell lennie egy kapunak. Muszáj, hogy legyen! Testének fémrészei folyamatosan mondták fel a szolgálatot, a replikátorok által kibocsátott sav ellen nem volt ellenszer! A jobb karja már félig folyékony volt. Elliot elgondolkozott rajta egy pillanatig, hogy milyen szörnyű halál is az, ami rá most vár. "Nem baj, a létfontosságú elemek még működnek! Még NOVA is ketyeg!"
És végre előkerült az ajtó. Elliot amint beért, egyből aktiválta a fajon levő hieroglifát, ezzel becsukta a kapukat és elzárta az utat a replikátorok nagy része elől. Egy páran még mindig rá voltak kapaszkodva, gyorsan leszedte és a falhoz dobálta őket, de a repik minden lendületvesztés nélkül továbbra is követték őt. Hátulról hallatszott még, hogy a kinti replikátorok dolgozzák be az ajtót. Elliotnak tovább kellett mennie, de érezte, hogy nem bírja már sokáig...
... Sam, Tok'Ra és Edit megvárták, míg az összes replikátor eltűnik a szemük elől. A fémbogarak ügyet se vetettek rájuk, nem ők voltak az igazi prédájuk. Tok'Ra maga se tudta miért, de egy kicsit megkönnyebbült, hogy Elliot elment: mintha valami láthatatlan ellentét feszülne közte és a jövevény között. Ugyanakkor volt egy olyan halvány megérzése, hogy viszontlátják még a kiborgot. És valahogy nem érezte úgy, hogy neki személy szerint ennek örülnie kellene...
De vajon miért van olyan érzése, mintha követné őket valaki?
De egy idő után kifogytak a szerencséből - az alagút túlsó feléből gyanús, nyikorgó zajok szűrődtek feléjük. Azoknak, akik korábban már hallhatták ezeket a hangokat, és voltak olyan szerencsések, hogy erről később másoknak is be tudtak számolni, később már nem okozott problémát, hogy beazonosítsák a hangok tulajdonosait...
-Replikátorok! - mondta Sam.
-Tele van velük az egész komplexum! - súgta oda neki Elliot. - Csapdába estünk, őrnagy!
-Próbáljuk meg a másik irányból! - válaszolta a szőke nő.
Ám nem kellett sokáig menniük visszafelé, míg rá nem jöttek, hogy a fémbogarak bekerítették őket.
-Tok'ra, a múltkor említetted, hogy rendelkezel bizonyos különleges képességekkel! - szólt oda az őrnagy a társához. - Talán soha jobb idő nem lesz, hogy fitogtasd a tehetségedet!
-Attól félek, hogy a helyzet ennél bonyolultabb, Carter őrnagy! - felelte az idegen.
-Fegyverek nélkül reménytelen a helyzet! Hogyan találhattak ránk egyáltalán? - kérdezte Sam, és e pillanatban talákozott a tekintete Elliotéval. Mindketten tudták a választ...
-Az én technológiám kell nekik. - válaszolta a kiborg. - Ezt az ötvözetet az asgardiak segítségével dolgoztuk ki. Biztos, hogy erre fáj a foguk!
-Mindez szép és jó, de nem megoldás arra, hogyan szabadulhatnánk meg tőlük! - válaszolta Carter őrnagy.
-Dehogyisnem! A megoldás kézenfekvő; én elcsalom őket, ti pedig békésen távozhattok!
-Felejtse el! Mi nem hagyjuk hátra az embereinket!
- Ugyan már, Carter őrnagy! Egyszer már sikerült megtennie, máskor se okozhat problémát!
Samet váratlanul érte a válasz, így nem volt ideje azonnal reagálnia Elliot lépésére, aki eltávolodott a többiektől, majd elindult a replikátorok felé. Többre már nem volt ideje, mert érezte hogy Tok'Ra Edittel együtt közel húzza őket a falhoz, hogy minél inkább kikerüljenek a replikátorok útjából.
"Ezek ösztönylények. Lehet, hogy intelligensek, de akkor is ösztönlények." - figyelmeztette magát Elliot. "Néha szükséges, hogy áldozatokat is hozzunk a siker érdekében."
Ezután az alternatív valóságbeli jövevény a mellkasához nyúlt és kitépett belőle egy fémdarabot. A replikátorok erre a mozdulatra hirtelen megremegtek, de továbbra se változtattak a tempójukon. Elliot várt egy darabig, majd egy hirtelen mozdulattal a fenevadak közé hajította a fémlemezt. A replikátorok, mint a ragadozók a prédájukra, úgy ugrottak a darabra, emiatt egy kisebb rés keletkezett a soraikban. A kiborg egy hirtelen mozdulattal elindult a szabad nyíláson keresztül, megpróbált elszaladni a replikátorok között, de ez egy reménytelen feladat volt. Egymás után tapadtak rá a dögök, hiába dobálta le őket magáról, folyton újak jöttek...
"Tovább, még tovább!"
Muszáj volt továbbmenni, mert különben nem ért volna semmit a terv, ha nem tudja kellően távol csalogatni a lényeket a többiektől. Úgy gondolta, hogy valahol a közelben kell lennie egy kapunak. Muszáj, hogy legyen! Testének fémrészei folyamatosan mondták fel a szolgálatot, a replikátorok által kibocsátott sav ellen nem volt ellenszer! A jobb karja már félig folyékony volt. Elliot elgondolkozott rajta egy pillanatig, hogy milyen szörnyű halál is az, ami rá most vár. "Nem baj, a létfontosságú elemek még működnek! Még NOVA is ketyeg!"
És végre előkerült az ajtó. Elliot amint beért, egyből aktiválta a fajon levő hieroglifát, ezzel becsukta a kapukat és elzárta az utat a replikátorok nagy része elől. Egy páran még mindig rá voltak kapaszkodva, gyorsan leszedte és a falhoz dobálta őket, de a repik minden lendületvesztés nélkül továbbra is követték őt. Hátulról hallatszott még, hogy a kinti replikátorok dolgozzák be az ajtót. Elliotnak tovább kellett mennie, de érezte, hogy nem bírja már sokáig...
... Sam, Tok'Ra és Edit megvárták, míg az összes replikátor eltűnik a szemük elől. A fémbogarak ügyet se vetettek rájuk, nem ők voltak az igazi prédájuk. Tok'Ra maga se tudta miért, de egy kicsit megkönnyebbült, hogy Elliot elment: mintha valami láthatatlan ellentét feszülne közte és a jövevény között. Ugyanakkor volt egy olyan halvány megérzése, hogy viszontlátják még a kiborgot. És valahogy nem érezte úgy, hogy neki személy szerint ennek örülnie kellene...
De vajon miért van olyan érzése, mintha követné őket valaki?

