Hil Írta: Jó versek, jó versek, de ha ezek a versek a hangulatod és az életérzésed tükrözik, el kellene menned pszichiáterhez. Remélem nem haragszol meg érte, hogy ezt mondom.
Egyébként a verseidtől kedvet kaptam, és vettem egy Byron, Shelley, Keats verseskötetet. Ezek a költők anno valahogy kimaradtak. Bár attól tartok, ezektől a versektől sem fogok feldobódni.
Igen, a legtöbb vers tényleg tükrözi a hangulatom, de ez csak azért van, mert szerelmes hülye fejem(nem kicsit) és én eddig mindent az érzéseim alapján írok, szóval ilyen versek születnek. Pszichiáternél meg azért még nem tartok, annyira azért nem vagyok leépülve.
És, hogy azért tovább gazdagítsuk írásaimat itt van egy hosszú valami:
Egy nemlétező emlék
Az irodalom óra vége, ezért a tömeg végén haladtam a tesiterem felé. Nem én voltam az utolsó, Ő volt még mögöttem, kinek nevét nem mondhatom.
Kezem remegett, vettem észre a lépcsőn felfelé, összeszorítottam, hátha a fájdalom elmulassza, ám a fordulón túl már láttam a nagy fehér oszlopot. Az oszlop, érdes felszínével szinte kiáltott, azért, hogy beleüssek.
Mit sem törődve az öltözőbe zsúfolódó emberekkel és a mögöttem haladó lánnyal, meglendítettem összeszorított kezemet és teljes erővel az oszlopba vágtam.
Fájdalom hasított a kezembe, de ez megse látszott rajtam.
Csak egy pillanatra néztem vissza az oszlopra, de még láttam az ott maradt véremet.
- Süti? Jól vagy? - kérdezte kissé aggódva mögöttem fekete hajába burkolózva a lány. - Nem fáj?
Már mindenki belépett az öltözőbe, az ajtó hangosan becsapódott, én megálltam pár méterrel előtte és "néztem", ahogy a vérfoltot nézve ment el az oszlop mellett.
- Hogy fáj-e? A szívemben nagyobb fájdalom ég! - mondtam, szinte kiabáltam, felszakadt, véres kezem a lányra szegezve. - Ezt megse érzem a fájdalom és gyűlölet mellett, amit te keltesz bennem. Szóval ne kérdezd, hogy jól vagyok-e. - mondtam egyre idegesebben, fájó kezem összeszorítva, amíg vércseppek nem hulltak belőle.
- De süti... - kezdte meglepetten, mint aki nem ért semmit.
- Nincs de! És ne hívj többet így! Attól, hogy ezek az idióta barmok így hívnak, neked még nem kéne, főleg neked nem... Én se hívlak téged... hmm... hisz én még a nevedet se ejtem ki... - majd lassan elfordultam az ajtóhoz lépve.
- Miért gyűlölsz?
- Gyűlöllek, mert... - fejemet oldalra fordítom, hogy a látószögembe kerüljön - ...mert szeretlek.
Majd kinyitottam az ajtót és beléptem rajta. Aznap nem láttam többet a lányt.
Shien Írta: Igen, a legtöbb vers tényleg tükrözi a hangulatom, de ez csak azért van, mert szerelmes hülye fejem(nem kicsit) és én eddig mindent az érzéseim alapján írok, szóval ilyen versek születnek. Pszichiáternél meg azért még nem tartok, annyira azért nem vagyok leépülve.
A depresszió és a pszichiáter nem jelent leépülést. Amerikában talán nem is tartják normálisnak azt, akinek nincs pszichiátere. Legalábbis a filmekből úgy tűnik.
Egy viszonzatlan szerelem persze más dolog. Az biz nehéz ügy.
Hil Írta: Egy viszonzatlan szerelem persze más dolog. Az biz nehéz ügy.
Vannak is rossz időszakaim, de legalább van ahol ki tudom adni ezeket, meg barátok akikkel tudok beszélni erről.
Rossz időszakról itt van még egy február 14. után íródott versem, amit eddig nem akartam megmutatni, de ha már eddig mindent leírtam ide, akkor ezt is .
Shien Írta: Rossz időszakról itt van még egy február 14. után íródott versem, amit eddig nem akartam megmutatni, de ha már eddig mindent leírtam ide, akkor ezt is .
Porban sorvadjon el lelke,
s pusztuljon a mindenségbe.
Kínt és szenvedést, melyt adott,
azt kapja vissza,
s legyen a szív halott.
Én az egyik főnökömnek szoktam valami ilyesmit kívánni, na persze nem ilyen fennkölt stílusban, és korántsem szerelemféle érzés okán.
Jó hogy beírtad, szerintem ez a legjobb, főleg az első sora tetszik.
Shien Írta: Rossz időszakról itt van még egy február 14. után íródott versem, amit eddig nem akartam megmutatni, de ha már eddig mindent leírtam ide, akkor ezt is .
Porban sorvadjon el lelke,
s pusztuljon a mindenségbe.
Kínt és szenvedést, melyt adott,
azt kapja vissza,
s legyen a szív halott.
Én az egyik főnökömnek szoktam valami ilyesmit kívánni, na persze nem ilyen fennkölt stílusban, és korántsem szerelemféle érzés okán.
Jó hogy beírtad, szerintem ez a legjobb, főleg az első sora tetszik.
Nekem is a kedvenceim közt van, csak féltem, hogy túl erős lenne a többi vers mellé, csak így utólag jöttem rá, hogy a kihagyással a sorrend is felbomlott. Nagyjából ezzel a versel kezdődött egy új korszakom és pont ezt hagyom ki.
A minap megint jött egy kis ihlet a hétfői "nyugalmas" napom útán, szóval elkezdtem írni az Egy nemlétező emlék folytatását.
Arra sem emlékszem milyen nap van, kezd minden összemosódni. Órák után, szünetekben már csak a zene marad. Leülök a padra, fejemet kezembe hajtom és hallgatom a zenémet. Szemem lecsukva próbálom kiüríteni az elmém. Nem túl nehéz, hisz már az agyam sem jár úgy, mint régen.
Képek, elmosódott rövid képek futnak át, melyeket nem tudok megtartani. Három lány arca villan be:
Az első a tér, már elhaló emlék, szeretném, hogy elmúljon.
A második a busz, ki szőke haja alatt reám tekint, elfog a félelem, torkom kiszárad és a kép eltűnik.
A harmadik már egy másik helyzet. Fekete haj, fekete terem, mértéktelen fájdalom.És ez egymást váltva ismétlődik...
Ekkor hideg szellő fújja át a lábamat. Valami gonosz ment el előttem, érzem. Kinyitom a szemem, de senki nem ment el, még ott volt. Előttem.
Két láb, csak ennyit látok. Ismerős sötét-kék farmer, rögtön rájöttem kié, elmosolyodtam, de nem emeltem fel a fejem. A zene még mindig szól, de mellette hallok még egy halk suttogást, egy szót, egy nevet, a nevem.
Egy újabb hideg fuvallat, kezét nyújtja felém. Fejemet jobb kezembe döntöm, a másikkal az ő keze felé nyúlok. Tenyeremmel körbefogom kezét, hüvelykujjam tenyerébe csúsztatom, majd összeszorítom.
- Nem gondoltam, hogy szóba állsz velem. Rég nem láttalak. -szóltam lassan, minden szót átgondolva.
- Régóta nem voltam. -válaszolta a fekete-hajú lány. Hangja szinte alig hallatszott, fülhallgatót már rég levettem, de még így is alig hallom. - Azóta nem voltam, múlthét óta.
- Múlthét? Már több mint egy hét eltelt? -néztem komor arccal, még mindig kezembe döntve a fejem.
- Beszélnünk kell. Arról amit mondtál.
- Fáj? -kérdeztem a szemébe nézve.
- Mi? -nézett értetlenül.
- Mert nekem nagyon. Mindig mikor itt vagy fáj, de az üresség, mikor nem vagy... az még rosszabb.
A végét már egyre halkabban mondtam, szemem becsukva, elfojtva a sokéves könnyeket.
Újra visszatértem kicsit az íráshoz, jött is az érzelem meg az ihlet rendesen és születtek is furcsaságok:
Gyűlöllek!
Gyűlöllek, mert rád gondolok,
mert rólad álmodom.
Gyűlöllek, mert minden versem,
minden novellám rólad szól,
s már nincs szabad gondolatom.
Gyűlöllek, mert látom arcod,
hallom boldog kacajod,
csak te nem hallod gondolatom.
S gyűlöllek, mert
végre kimondom: Szeretlek.
A felismerés
Még szokni kell az érzést, de valamivel jobb, mint azelőtt. A felismerés, a tudás, hogy beláttam, minden amit éreztem átverés.
Igaz, hogy üresség vesz most körül, de legalább nem bántanak rossz gondolatok. Csak egy beszélgetés kellett, hogy megtisztuljak, hogy minden értelmet nyerjen. Persze nem csak egy beszélgetés kellett, de az adta meg a végső lökést.
Ráébresztett, hogy amit éreztem, csupán testem kívánsága, nem pedig szívemé. Évekig azt hittem nem uralkodhat el bennem a vágy, de tévedtem. Úgy látszik már az érzéseimben sem bízhatok. Évekig abban a hitben éltem, hogy amit érzek, akkor és most az mind szerelem. De csupán egy vágy, amit elnyomott magányom éreztetett velem.
A testem kiválasztotta őket, hogy kívánjam, akarjam szívüket, de rájöttem, hogy csak egy test kellett, ami mellett nem vagyok egyedül, amit eldobhatok, ha már nem kell. Én nem ilyen vagyok, nem hittem, hogy valaha is ilyen lehetek.
Apró jelek voltak már, hogy nem ez az amit éreznem kell, hogy nem kell ezt tennem, kínoznom magam, a saját idegeimet tépnem.
Már nem szeretem őt, soha nem is szerettem, de nem is gyűlölöm, sajnos ez egyszerű ösztön. Akarom őt, talán még mindig akarom és hogy megszerzem csak attól függ, mennyire küzdők érte, mennyire akarom, hogy enyém legyen.
A régre, rá már nem gondolok, ezután végképp, a tér kihalt már. Őt, ki fekete haja alatt, a fekete teremben kívánom, akarom. A harmadik, ki a buszon vár reám viszont megint egy másik dolog.
Ő iránta azelőtt se úgy éreztem, őt csak ismerni akarom, hallani a hangját, félelem nélkül a szemébe nézni, bár újra látnám a szemét.
Az érzelmeimbe vetett hitem vesztettem el azon a pénteken. De valami újat kaptam: megtisztulást, hogy új lappal kezdjem, részemről új lappal.
Szerelem, ez hiányzott az életemből. Ezt próbálta agyam pótolni ezzel az érzéssel, a fájdalommal. Hogy valaha érezhetek-e így, szerelmet bárki iránt? Nem tudom, talán fel se fogom ismerni az igazi érzést, de ez mind csak rajtam múlik és, hogy újra megnem történik velem, hogy az agyam, a szívem, a saját érzéseim ellenem játszanak, elárulnak, átvernek.
Szemébe nézek...
Szemébe nézek, s látom
sok dühöt, ürességet.
Szemébe nézek, hogy keressem,
hisz a szem a lélek tükre,
de benn csak az ő dühét látom
és saját lelkem ürességét.
Az ő szeme lett saját lelkem tükre.
Szemébe nézek, még mindig
hisz ő adja az ihletet,
bár nem érzek úgy, mint azelőtt
mégis felé tekintek, s
mégis a szemébe nézek.
Nagyjából ennyi lenne, majd talán még rám jön az ötperc.
szerk.:
Ma óra közben még eszembe jutott egy-két gondolat, így alkottam még egy csöppnyi verset:
Ha nyáron nem találkozol a múzsáddal, próbálj másról írni, biztosan menne. Annyi szép, érdekes, komor és szomorú dolog van, a szerelem csak egy a sok ezer közül.
Hil Írta:Ez tetszik. Szelíd, szomorú, de nem olyan sötét.
Ha nyáron nem találkozol a múzsáddal, próbálj másról írni, biztosan menne. Annyi szép, érdekes, komor és szomorú dolog van, a szerelem csak egy a sok ezer közül.
Köszi, majd megpróbálom azt, hogy a múzsám hiányáról írok valamit. Eddig is ő ihlette a róla szóló verseket, így a hiányából is meríthetek ötletet magamnak.
Vagy ahogy írod, kerítek más forrást, legalább más témáról is elkezdek írni....
És tényleg tudtam másról is írni. Valamelyik nap buszon hazajövet épp hallgattam egy kis BSG-s zenét, pont a Lords of Kobol-t, és erre pont eszembe jutott egy-két sor, amiből megszületett a következő vers. Nem a legtökéletesebb, de még is valami.
Kobolnak urai vagytok,
vessenek máglyára,
mind kik vagytok.
Csodákat várva, elkárhozva,
parancsnak élve, szolgálva.
Felemelkedést remélve, hátha,
minden mit törvényként követtem,
hátrányról fordul javamra,
jussom kapja néped maga,
mit Kobolnak rabjai,
életük szolgái kaphatnak.
Persze a nyár nem maradhat múzsám versei nélkül, mert hihetetlen idióta gondolkozási módom a legártatlanabb dologról is ő rá asszociál, bár a kutya nem tudom, hogy került a képbe.
És akkor itt is van még kettő. Az első a kötetcím adó versek egyike(ezt most jött szóval...).
Amúgy a nyári verseimet külön helyre szedtem és így lett akkor egy külön kötet belőle "A rózsa-Múzsám versei" címmel. Belegondolva akkor még kell egy-két rózsás vers, ha a témánál akarok maradni.
Szóval a mai elsőnk hála egoizmusomnak és álmatlanságomnak írtam ezt a riporternőnek aki álmomban interjút készített velem a készülő filmjeimről és írásaimról(ego-ego-ego........).
Fehér rózsa
Legyél rózsa, fehér,
s nézzék mind szikrázó szemét.
Nem érintve, nesztelen száll,
fényt áraszt az estére,
sötétből engem kivezetve.
Lelkem minden árnyára
vakító csillagként ragyogván.
A második meg ma született, megint a buszon, régi szerelemnek hitt szerelmemet látva.
Hil Írta: Nekem a rózsák nagyon bejönnek, jöhet még néhány.
Örülök neki, hogy bejönnek, így nem hiába írtam. Majd, ha tényleg lesz egy olyan álmaim interjúja, majd meg mondom, hogy neki szántam. Ki tudja ki lesz ő, de ő ihlette .
Azért fura, hogy a jövőmet így elképzelem, hogy ennyire híres leszek, hogy az alkotásaimat(meg amik még csak fejben vannak meg) azokat már filmesítik..... bár az egyikből animét csinálnak. A filmvásznon nem nézne ki jól.
Amúgy amint kész a regényem(nem kell már sok) és a fantasy novellám(vagy kisregényem, nem tudom hogy nevezzem) is elkészül, vagy egy kisebb zárható részéhez érek, akkor majd azokat is közlöm itt(bár még a regényt be kell gépelnem).
Nekem rengeteg történetem van (jelenleg hat, a két CSK-t (sima és atlantisz) nem számítva), de még nem írtam le őket. Ha összeszámolom, a hatból négy sci-fi . Szerintem elég jók, már próbáltam is leírni őket, de sose lett olyan, amilyet szeretnék. Vannak verseim is, de azokat még kiskoromban írtam, vagyis olyan színvonalúak, hogy jaj. Mostanában nem sok verset írok, ezek közül az egyik ez az elég misztikus darab:
És akkor már én is megmutatom újabb szerzeményemet, amit munkából hazafele gondoltam ki. Hajnali fél kettőkor, holtfáradtan, így csoda hogy tudtam még bármire is gondolni....