Igen, ez egy shipper sztori, szóval akinek nem bírja a gyomra, nyugodtan továbblapozhat.
De mivel igyekeztem nem túl nyálasra venni a dolgot, és a csöpögős dráma helyett némi humort vinni bele, lehet, hogy a kevésbé rózsaszín lelkületűek is találnak benne élvezetet.
Jó olvasgatást hozzá!
És előre is köszi a hozzászólásokat, véleményeket!
Tartozások
A sporttáskát lazán vetette a vállára, úgy sétált az autója felé a parkolóban. Lefárasztotta az edzés, pedig a CSK1-ben eltöltött sok év jó kondiban tartotta. Nem volt alkalma eltunyulni. Nem küzdött a korabeli nők szokásos problémáival. Fittnek és ruganyosnak érezte magát pedig bőven túl volt már a harmadik X-en. De ez az utóbbi másfél óra taccsra tette. Egyetlen dologra vágyott: hazamenni, és elterülni egy kád forró vízben, miközben a magnóból kedvenc Tracy Chapman Cd-je szól. Menet közben előkotorta kocsikulcsát a táska aljáról és anélkül, hogy az autója felé fordult volna, rutinból kapcsolta ki vele a riasztót, miközben másik kezével a táska cipzárjával vesződött. Amikor a riasztó csipogására felnézett, a táska leesett a válláról, és dolgai szétszóródtak a délutáni záportól vizes betonon.
- Hello, Carter! - az ezeréves fekete bőrkabátja volt rajta, farmer és egy fehér póló. Karjait összefonta, lábait keresztbe téve hanyagul a kocsija csomagtartójának dőlt.
- Uram?
- Segíthetek?
- Parancsol?
- Carter, én már rég nem parancsolok magának. A cuccai szanaszét hevernek a betonon. Ha nem akarja spontán áruba bocsájtani őket, segítenék összeszedni.
Bambán lenézett a lábához, és konstatálta, hogy a hirtelen felbukkant múltnak igaza van. Zavartan kezdte összekapkodni az edzésről maradt átizzadt fáslikat, a zoknit, az ásványvizet. Közben igyekezett elhárítani egykori parancsnoka lázas segítőkészségét.
- Hagyja csak, egyedül is össze tudom szedni, uram. Maradjon csak - gesztikulált idegbajosan, fél térdre ereszkedve, miközben az elgurult vésztartalék tamponja után tapogatózott.
-Ezt keresi? - két közeledő Nike cipő jelent meg a látóterében, majd egy farmer kitérdelt szára, és egy tampont szorongató esetlen férfikéz. A tábornok leguggolt vele szemben és fanyalogva átnyújtotta Samnek a tamponját.
-Köszönöm. Uram - az uram olyan hangsúllyal esett ki a száján, mintha romlott tejbe kóstolt volna.
Belenézett a tábornok aprót rezdülő mélybarna szemébe, és azonnal tudta, hogy egykori parancsnoka megérezte a hangja mögött bujkáló feszültséget. Elkapta a tekintetét, és amilyen gyorsan csak tudta, elrámolta a dolgait a táskájába, majd futólépésben megindult a kocsija felé.
-És minek köszönhetjük a látogatást, uram? Nem kéne önnek Washingtonban őrködnie a bolygó védelme felett? - a francos kocsikulcs megint a táska aljára keveredett, hiába kotort és kutatott, nem találta.
-Őszintén szólva, mostanra mást terveztem - a tábornok bőrkabátja zsebébe süllyesztette kezeit, és jobb híján összevont szemöldökkel a neki háttal álló nő tarkójával próbált kommunikálni.
-Tett egy kitérőt Minnesotába menet, gondolta meghívja pecázni a régi barátokat? - erőltetett vigyort faragott az arcára, hátha ezzel gyengíti utóbbi mondatának élét - hát megspórolom önnek a többiekhez vezető utat. Teal'c a jaffa haverjaival vesz részt valami számomra felfoghatatlan szertartáson, Daniel pedig megint talált valami évezredes kacatot, és a kormeghatározással van elfoglalva, ami valamiért nem sikerül úgy, ahogy szokott, mivel - de ezt inkább nem fejtem ki. Nem látta a kulcsaimat?
-Nem.
-Hova a csudába keveredett el, az előbb még a kezemben volt!?
-Úgy értem, nem, nem pecázni indultam.
-Akkor? Újabb kiruccanás Malibura? Ahogy elnézem, most még odafelé menet nézett be hozzánk. Vagy napozni is egyenruhában szokott, uram? - amint kimondta, tudta, hogy túllépett a határon. De Jack arcának csupán egyetlen rezdülése mutatta, hogy elemébe vágott ezzel a megjegyzéssel.
-Sajnálom, uram - engedte le a táskáját maga elé - Éppen csak nem számítottam arra, hogy újra látom. A legutóbbi találkozásunk nem sült el valami szépen - szembe fordult a tábornokkal, és nyúzott arccal nézett a szemébe. Hátával az autón keresett támaszt, kezei idegesen babráltak a táska gyűrött vásznán.
-Mire gondol? Arra, amikor maga hosszas technoblablával körített felháborodással közölte, hogy fölöslegesen teszem kockára a saját életemet, amikor vannak a feladatra fizikailag és mentálisan is alkalmasabb emberek? - Carter arcizma megrándult, mély levegőt vett, és elnézett Jack válla felett.
-Nyugodjon meg, nem sértődtem meg. Vagy arra gondol, amikor kissé emelt hangon közöltem, hogy semmi köze ahhoz, hogy mikor és hogyan kockáztatom az életemet? ? O'Neill kezei a kabát zsebeivel együtt mozogtak, miközben előre-hátra döntve a testét, lendületesen folytatta mondókáját.
-Vagy arra esetleg, amikor egy függelemsértéssel felérően flegma tisztelgés kíséretében elporzott, és rámvágta az ajtót, ami után szeretett elnökünk képe leesett az irodám faláról? Ha ez utóbbira gondol, közlöm, hogy tartozik az államkasszának az üvegezés árával.
-Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert aggódtam... a bolygó biztonságáért. Abban az akcióban Önre a földön lett volna szükség.
-És itt is volt. Igaza volt, Carter.
-Ezért jött, hogy ezt elmondja? Tudja, tény, hogy sok, nálunk fejlettebb civilizáció él kint az univerzumban, de azért a telefont már nálunk is feltalálták. Ezért kár volt ennyit autóznia. Bocsánatkérés elfogadva, barátok közt már csak így megy - Sam ismét hátat fordított, és megint a kulcsai után kezdett kutatni.
-Sam.
-Nincs erre semmi szükség, uram, tényleg. Én nem várom el ezt Öntől, és ha egy kicsit is ismerne, tudná ezt - egyre idegesebben matatott a táskája alján, már azon volt, hogy kiszór mindent az ülésre, csak megtalálja a kulcsot, és menekülhessen innen.
-Sam.
-Wááh, ezt inkább ne firtassuk, úgysincs értelme. Éveken keresztül azzal voltunk elfoglalva, hogy egymás életéért küzdöttünk. Vegye úgy, hogy ez az utóbbi is csak egy volt a sok közül. Legközelebb maga jön.
-Sam.
-Mi van?- szakadt ki belőle a feszültség, táskáját bevágta az ülésre.
-Itt vagyok. Miattad jöttem.
-Tessék? - Sam ismét szembefordult a férfival, egyik kezét csípőjére tette, másikkal a haját söpörte hátra, miközben kifújta a levegőt - Most ezzel jössz nekem? Pár hónapja közölted, hogy azok után, hogy ki tudja hányszor húztuk ki egymást a halál torkából, semmi közöm az életedhez. Most meg idejössz, és azt várod, hogy essek hasra, mert levezettél pár mérföldet a koszos terepjáróddal, hogy közöld, mégis csak volt ahhoz némi közöm, hogy hogyan viszed tök fölöslegesen vásárra a bőrödet, és mellesleg teszed kockára ezzel a Föld védelmét? Hát, tudja mit uram? Volt jónéhány éve, hogy eldöntse van-e közöm az életéhez vagy sem. Pár hónapja döntött, és az a döntés elég határozottnak tűnt. Engedje meg, hogy gratuláljak, hogy hosszú idő után ismét sikerült a saját életére vonatkozóan is felelősségteljes döntést hoznia, uram. De ez már nem tartozik rám. És most, ha megengedi, hívnék egy taxit - azzal elővette a telefonját és elkezdte kikeresni a taxitársaság telefonszámát.
-Ám legyen. Még pár napig a városban leszek, itt szálltam meg szemben.
-Majd szólok Danielnek, hogy látogassa meg. Viszlát, uram - motyogta anélkül, hogy a tábornokra nézne, és már várta, hogy felvegyék a vonal túlsó végén a telefont.
-Sam!
A nő egy lemondó sóhajjal ránézett, felhúzta szemöldökeit, és szabad kezével egy ideges kérdő mozdulatot tett.
- A kulcsod. A kocsi tetején van - Azzal Jack hátat fordított, és a szomszédos motel felé vette az irányt.
Sam egy darabig nézett utána, majd csalódottan kezébe vette a kulcsot, beült a kocsiba, és hazahajtott. Fogalma sem volt hogyan jutott el a házáig. Mintha valaki más vezetett volna helyette. Vacsorázni nem volt kedve, inkább egyenesen a fürdőszobába ment, gyertyákat gyújtott, bekapcsolta a zenét, és próbálta átgondolni a délután történteket. De nem jutott előbbre. A fürdő sem sokat segített. Bámult maga elé, míg a víz teljesen ki nem hűlt. Csak a telefoncsörgésre tért magához. Magárarántotta a fürdőköpenyét és azon morogva, hogy este sem hagyják békén, hogy legalább ilyenkor emészthetné magát nyugodtan, felvette a telefont.
- Carter.
- Hello. Itt Daniel. Képzeld, Jack a városban van! Most beszéltem vele!
"Na, ne. Még ez is." Erre végképp nem volt szüksége, hogy Daniel lelkesedését hallgassa.
- Tudom.
- Hogy most beszéltem vele?
- Nem, Daniel - ilyenkor legszívesebben megfojtotta volna - azt tudom, hogy a városban van.
- Á, remek, akkor már a nagy hírt is hallottad. Pedig azt reméltem én újságolhatom el neked.
- Miféle hírt, Daniel? Fáradt vagyok, és holnap korán bent kell lennem.
- Jack visszaköltözik Colorado Springsbe. Kérte a nyugdíjazását, végre leesett neki, hogy eljárt felette az idő, és át kell adnia a terepet az új generációnak. Na, mit szólsz?
- Remek. Most le kell tennem, Daniel, ne haragudj!
- Sam! Jó, de? Sam! - Daniel már csak a megszakadt vonal jelzését hallgatta, és egy furcsálló arckifejezéssel letette a telefont. Soha nem értette igazán ezeket a katonákat.
"Hát kilépett. Ennyit az egyenruháról, meg az akadályokról. Ez kissé más megvilágításba helyezi a dolgokat."
Miattad jöttem ? hallotta visszhangozni az agyában a délutáni szavakat. Nem is figyelt, csak rázúdította a régóta felgyülemlett dühét. Tartozik minimum egy bocsánatkéréssel.
Felöltözött, és kocsiba vágta magát.
Már fél órája ott állt a motelszoba ajtaja előtt kinyúlt pulóverében, ronggyá ázva, de nem tudta rászánni magát arra, hogy bekopogjon. Végül mikor minden bátorságát összeszedve bezörgetett, senki nem nyitott ajtót. Újra próbálkozott.
- Jack! Nyisd ki, én vagyok az, Sam.
Semmi válasz. Csalódottan gondolataiba merülve adta fel és elindult a kocsija felé. Nem törődött azzal, hogy csurom vizes lesz. Pillanatnyilag ez izgatta legkevésbé. Még örült is, hogy az arcán végiggördülő esőcseppek közt elvegyülhetnek a könnyei. Ahogy a parkolóba ért, megcsúszott a vizes köveken. Hogy el ne essen, karjaival próbálta visszanyerni egyensúlyát. Végül keze egy vizes bőrkabát ujjában lelt támaszra.
- Segíthetek? - a hangja magabiztos iróniával és néhány üveg sörrel volt tele.
- Jack!
- Jack? - kérdezte a O'Neill idült vigyorral.
- Igen, uram. Jack.
- Mit keres itt Carter?
- Csak azért jöttem, hogy megadjam a tartozást az elnök képe miatt.
- Még nem számoltam ki a kamatot - mondta Jack, miközben egyre inkább ő támaszkodott Samre, másik kezét is a nő vállára tette, így álltak egymással szemben - Ne haragudjon, Carter, de épp O'Maley-től jövök, Daniellel legurítottunk pár italt, sikerült kimozdítanom a könyvei mögül. Mit szól?
- Le vagyok nyűgözve, uram.
- Uram?
- Jack.
- Jaj, Carter, ne zavarjon össze megint, éveken keresztül csak a töredékét értettem annak, amit összehantázott, most innen akarja folytatni? Legyen tekintettel a koromra és az állapotomra. Ha ismerne, következetesebb lenne. Mit mondott, miért jött ide? Azt hittem végleg leírt, és mehetek vissza Washingtonba.
- Előbb válaszoljon a kérdésemre.
- Melyikre is?
- Miért jöttél, Jack?
- ÁÁÁÁ - világosodott meg Jack egy komoly szemöldökfelhúzás közepette - Nos, ez egy rendkívül érdekes kérdés. Tudod, miután rámvágtad az ajtót az irodámban kicsit magamba szálltam. Ilyet nem gyakran szoktam csinálni, már a rangomból adódóan sem, de most csak úgy megtörtént. Visszazuhantam a székembe, magamba szálltam, és rájöttem, valamire.
- Igazán? - Sam kicsit közelebb lépett.
- Bezony. Nagy felfedezést tettem, Samantha. És azért autóztam idáig, hogy veled közöljem először. Tudod, belezuhantam a székembe, meg magamba is persze, de inkább a székembe, és akkor rádöbbentem, hogy a székem valami iszonyatosan kényelmetlen - és itt a nyomaték kedvéért Jack a Sam vállán lévő tenyerét a nő tarkójára tette, homlokát pedig az övéhez érintette, miközben Sam igyekezett visszafojtani az igencsak feltörni kívánkozó röhögést, és kezeit összefonta Jack derekán - olyan kényelmetlen, hogy képtelen vagyok tovább ülni benne. De ha ez még nem lenne elég, ott vannak a bútorok.
- Mi van velük? - kérdezte Sam újabb vigyorgást leplezve a mímelt érdeklődéssel.
- Förtelmesek. Rémesek. Az Isten szerelmére, undorítóak!!! Ha még egy napot el kell töltenem közöttük, begolyózok, elmegy a maradék józan eszem, bedilizek, megőrülök!!!
- Jól van, értem, oké, és akkor?
- Hát szóval saját szűkös elmém megmentése érdekében közöltem, hogy nem térek oda vissza, mert kiöregedtem, belefáradtam, és mert valahol talán még van valaki, akinek nagyobb szüksége van rám, mint annak a törött képnek a falon. A világot meg mostantól mentse meg más. Én már évekkel ezelőtt is untam.
- Akkor miért nem mondtál fel már akkor?
- Mert az nem én lettem volna - kopogott az eső a bőrkabáton.
- Affrancba.
- Most mi van? ? nyelt vissza egy apró böffentést az extábornok.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Nem baj, Sam. A legjobbakkal is előfordul, idővel hozzászoksz - bújt hozzá Jack és végre a saját dimenziójában a saját idősíkjában és a saját valóságában is megcsókolta, és ehhez csupán néhány üveg sör befolyásoló hatása kellett. Vagy még annyi se...
De mivel igyekeztem nem túl nyálasra venni a dolgot, és a csöpögős dráma helyett némi humort vinni bele, lehet, hogy a kevésbé rózsaszín lelkületűek is találnak benne élvezetet.
Jó olvasgatást hozzá!
És előre is köszi a hozzászólásokat, véleményeket!
Tartozások
A sporttáskát lazán vetette a vállára, úgy sétált az autója felé a parkolóban. Lefárasztotta az edzés, pedig a CSK1-ben eltöltött sok év jó kondiban tartotta. Nem volt alkalma eltunyulni. Nem küzdött a korabeli nők szokásos problémáival. Fittnek és ruganyosnak érezte magát pedig bőven túl volt már a harmadik X-en. De ez az utóbbi másfél óra taccsra tette. Egyetlen dologra vágyott: hazamenni, és elterülni egy kád forró vízben, miközben a magnóból kedvenc Tracy Chapman Cd-je szól. Menet közben előkotorta kocsikulcsát a táska aljáról és anélkül, hogy az autója felé fordult volna, rutinból kapcsolta ki vele a riasztót, miközben másik kezével a táska cipzárjával vesződött. Amikor a riasztó csipogására felnézett, a táska leesett a válláról, és dolgai szétszóródtak a délutáni záportól vizes betonon.
- Hello, Carter! - az ezeréves fekete bőrkabátja volt rajta, farmer és egy fehér póló. Karjait összefonta, lábait keresztbe téve hanyagul a kocsija csomagtartójának dőlt.
- Uram?
- Segíthetek?
- Parancsol?
- Carter, én már rég nem parancsolok magának. A cuccai szanaszét hevernek a betonon. Ha nem akarja spontán áruba bocsájtani őket, segítenék összeszedni.
Bambán lenézett a lábához, és konstatálta, hogy a hirtelen felbukkant múltnak igaza van. Zavartan kezdte összekapkodni az edzésről maradt átizzadt fáslikat, a zoknit, az ásványvizet. Közben igyekezett elhárítani egykori parancsnoka lázas segítőkészségét.
- Hagyja csak, egyedül is össze tudom szedni, uram. Maradjon csak - gesztikulált idegbajosan, fél térdre ereszkedve, miközben az elgurult vésztartalék tamponja után tapogatózott.
-Ezt keresi? - két közeledő Nike cipő jelent meg a látóterében, majd egy farmer kitérdelt szára, és egy tampont szorongató esetlen férfikéz. A tábornok leguggolt vele szemben és fanyalogva átnyújtotta Samnek a tamponját.
-Köszönöm. Uram - az uram olyan hangsúllyal esett ki a száján, mintha romlott tejbe kóstolt volna.
Belenézett a tábornok aprót rezdülő mélybarna szemébe, és azonnal tudta, hogy egykori parancsnoka megérezte a hangja mögött bujkáló feszültséget. Elkapta a tekintetét, és amilyen gyorsan csak tudta, elrámolta a dolgait a táskájába, majd futólépésben megindult a kocsija felé.
-És minek köszönhetjük a látogatást, uram? Nem kéne önnek Washingtonban őrködnie a bolygó védelme felett? - a francos kocsikulcs megint a táska aljára keveredett, hiába kotort és kutatott, nem találta.
-Őszintén szólva, mostanra mást terveztem - a tábornok bőrkabátja zsebébe süllyesztette kezeit, és jobb híján összevont szemöldökkel a neki háttal álló nő tarkójával próbált kommunikálni.
-Tett egy kitérőt Minnesotába menet, gondolta meghívja pecázni a régi barátokat? - erőltetett vigyort faragott az arcára, hátha ezzel gyengíti utóbbi mondatának élét - hát megspórolom önnek a többiekhez vezető utat. Teal'c a jaffa haverjaival vesz részt valami számomra felfoghatatlan szertartáson, Daniel pedig megint talált valami évezredes kacatot, és a kormeghatározással van elfoglalva, ami valamiért nem sikerül úgy, ahogy szokott, mivel - de ezt inkább nem fejtem ki. Nem látta a kulcsaimat?
-Nem.
-Hova a csudába keveredett el, az előbb még a kezemben volt!?
-Úgy értem, nem, nem pecázni indultam.
-Akkor? Újabb kiruccanás Malibura? Ahogy elnézem, most még odafelé menet nézett be hozzánk. Vagy napozni is egyenruhában szokott, uram? - amint kimondta, tudta, hogy túllépett a határon. De Jack arcának csupán egyetlen rezdülése mutatta, hogy elemébe vágott ezzel a megjegyzéssel.
-Sajnálom, uram - engedte le a táskáját maga elé - Éppen csak nem számítottam arra, hogy újra látom. A legutóbbi találkozásunk nem sült el valami szépen - szembe fordult a tábornokkal, és nyúzott arccal nézett a szemébe. Hátával az autón keresett támaszt, kezei idegesen babráltak a táska gyűrött vásznán.
-Mire gondol? Arra, amikor maga hosszas technoblablával körített felháborodással közölte, hogy fölöslegesen teszem kockára a saját életemet, amikor vannak a feladatra fizikailag és mentálisan is alkalmasabb emberek? - Carter arcizma megrándult, mély levegőt vett, és elnézett Jack válla felett.
-Nyugodjon meg, nem sértődtem meg. Vagy arra gondol, amikor kissé emelt hangon közöltem, hogy semmi köze ahhoz, hogy mikor és hogyan kockáztatom az életemet? ? O'Neill kezei a kabát zsebeivel együtt mozogtak, miközben előre-hátra döntve a testét, lendületesen folytatta mondókáját.
-Vagy arra esetleg, amikor egy függelemsértéssel felérően flegma tisztelgés kíséretében elporzott, és rámvágta az ajtót, ami után szeretett elnökünk képe leesett az irodám faláról? Ha ez utóbbira gondol, közlöm, hogy tartozik az államkasszának az üvegezés árával.
-Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert aggódtam... a bolygó biztonságáért. Abban az akcióban Önre a földön lett volna szükség.
-És itt is volt. Igaza volt, Carter.
-Ezért jött, hogy ezt elmondja? Tudja, tény, hogy sok, nálunk fejlettebb civilizáció él kint az univerzumban, de azért a telefont már nálunk is feltalálták. Ezért kár volt ennyit autóznia. Bocsánatkérés elfogadva, barátok közt már csak így megy - Sam ismét hátat fordított, és megint a kulcsai után kezdett kutatni.
-Sam.
-Nincs erre semmi szükség, uram, tényleg. Én nem várom el ezt Öntől, és ha egy kicsit is ismerne, tudná ezt - egyre idegesebben matatott a táskája alján, már azon volt, hogy kiszór mindent az ülésre, csak megtalálja a kulcsot, és menekülhessen innen.
-Sam.
-Wááh, ezt inkább ne firtassuk, úgysincs értelme. Éveken keresztül azzal voltunk elfoglalva, hogy egymás életéért küzdöttünk. Vegye úgy, hogy ez az utóbbi is csak egy volt a sok közül. Legközelebb maga jön.
-Sam.
-Mi van?- szakadt ki belőle a feszültség, táskáját bevágta az ülésre.
-Itt vagyok. Miattad jöttem.
-Tessék? - Sam ismét szembefordult a férfival, egyik kezét csípőjére tette, másikkal a haját söpörte hátra, miközben kifújta a levegőt - Most ezzel jössz nekem? Pár hónapja közölted, hogy azok után, hogy ki tudja hányszor húztuk ki egymást a halál torkából, semmi közöm az életedhez. Most meg idejössz, és azt várod, hogy essek hasra, mert levezettél pár mérföldet a koszos terepjáróddal, hogy közöld, mégis csak volt ahhoz némi közöm, hogy hogyan viszed tök fölöslegesen vásárra a bőrödet, és mellesleg teszed kockára ezzel a Föld védelmét? Hát, tudja mit uram? Volt jónéhány éve, hogy eldöntse van-e közöm az életéhez vagy sem. Pár hónapja döntött, és az a döntés elég határozottnak tűnt. Engedje meg, hogy gratuláljak, hogy hosszú idő után ismét sikerült a saját életére vonatkozóan is felelősségteljes döntést hoznia, uram. De ez már nem tartozik rám. És most, ha megengedi, hívnék egy taxit - azzal elővette a telefonját és elkezdte kikeresni a taxitársaság telefonszámát.
-Ám legyen. Még pár napig a városban leszek, itt szálltam meg szemben.
-Majd szólok Danielnek, hogy látogassa meg. Viszlát, uram - motyogta anélkül, hogy a tábornokra nézne, és már várta, hogy felvegyék a vonal túlsó végén a telefont.
-Sam!
A nő egy lemondó sóhajjal ránézett, felhúzta szemöldökeit, és szabad kezével egy ideges kérdő mozdulatot tett.
- A kulcsod. A kocsi tetején van - Azzal Jack hátat fordított, és a szomszédos motel felé vette az irányt.
Sam egy darabig nézett utána, majd csalódottan kezébe vette a kulcsot, beült a kocsiba, és hazahajtott. Fogalma sem volt hogyan jutott el a házáig. Mintha valaki más vezetett volna helyette. Vacsorázni nem volt kedve, inkább egyenesen a fürdőszobába ment, gyertyákat gyújtott, bekapcsolta a zenét, és próbálta átgondolni a délután történteket. De nem jutott előbbre. A fürdő sem sokat segített. Bámult maga elé, míg a víz teljesen ki nem hűlt. Csak a telefoncsörgésre tért magához. Magárarántotta a fürdőköpenyét és azon morogva, hogy este sem hagyják békén, hogy legalább ilyenkor emészthetné magát nyugodtan, felvette a telefont.
- Carter.
- Hello. Itt Daniel. Képzeld, Jack a városban van! Most beszéltem vele!
"Na, ne. Még ez is." Erre végképp nem volt szüksége, hogy Daniel lelkesedését hallgassa.
- Tudom.
- Hogy most beszéltem vele?
- Nem, Daniel - ilyenkor legszívesebben megfojtotta volna - azt tudom, hogy a városban van.
- Á, remek, akkor már a nagy hírt is hallottad. Pedig azt reméltem én újságolhatom el neked.
- Miféle hírt, Daniel? Fáradt vagyok, és holnap korán bent kell lennem.
- Jack visszaköltözik Colorado Springsbe. Kérte a nyugdíjazását, végre leesett neki, hogy eljárt felette az idő, és át kell adnia a terepet az új generációnak. Na, mit szólsz?
- Remek. Most le kell tennem, Daniel, ne haragudj!
- Sam! Jó, de? Sam! - Daniel már csak a megszakadt vonal jelzését hallgatta, és egy furcsálló arckifejezéssel letette a telefont. Soha nem értette igazán ezeket a katonákat.
"Hát kilépett. Ennyit az egyenruháról, meg az akadályokról. Ez kissé más megvilágításba helyezi a dolgokat."
Miattad jöttem ? hallotta visszhangozni az agyában a délutáni szavakat. Nem is figyelt, csak rázúdította a régóta felgyülemlett dühét. Tartozik minimum egy bocsánatkéréssel.
Felöltözött, és kocsiba vágta magát.
Már fél órája ott állt a motelszoba ajtaja előtt kinyúlt pulóverében, ronggyá ázva, de nem tudta rászánni magát arra, hogy bekopogjon. Végül mikor minden bátorságát összeszedve bezörgetett, senki nem nyitott ajtót. Újra próbálkozott.
- Jack! Nyisd ki, én vagyok az, Sam.
Semmi válasz. Csalódottan gondolataiba merülve adta fel és elindult a kocsija felé. Nem törődött azzal, hogy csurom vizes lesz. Pillanatnyilag ez izgatta legkevésbé. Még örült is, hogy az arcán végiggördülő esőcseppek közt elvegyülhetnek a könnyei. Ahogy a parkolóba ért, megcsúszott a vizes köveken. Hogy el ne essen, karjaival próbálta visszanyerni egyensúlyát. Végül keze egy vizes bőrkabát ujjában lelt támaszra.
- Segíthetek? - a hangja magabiztos iróniával és néhány üveg sörrel volt tele.
- Jack!
- Jack? - kérdezte a O'Neill idült vigyorral.
- Igen, uram. Jack.
- Mit keres itt Carter?
- Csak azért jöttem, hogy megadjam a tartozást az elnök képe miatt.
- Még nem számoltam ki a kamatot - mondta Jack, miközben egyre inkább ő támaszkodott Samre, másik kezét is a nő vállára tette, így álltak egymással szemben - Ne haragudjon, Carter, de épp O'Maley-től jövök, Daniellel legurítottunk pár italt, sikerült kimozdítanom a könyvei mögül. Mit szól?
- Le vagyok nyűgözve, uram.
- Uram?
- Jack.
- Jaj, Carter, ne zavarjon össze megint, éveken keresztül csak a töredékét értettem annak, amit összehantázott, most innen akarja folytatni? Legyen tekintettel a koromra és az állapotomra. Ha ismerne, következetesebb lenne. Mit mondott, miért jött ide? Azt hittem végleg leírt, és mehetek vissza Washingtonba.
- Előbb válaszoljon a kérdésemre.
- Melyikre is?
- Miért jöttél, Jack?
- ÁÁÁÁ - világosodott meg Jack egy komoly szemöldökfelhúzás közepette - Nos, ez egy rendkívül érdekes kérdés. Tudod, miután rámvágtad az ajtót az irodámban kicsit magamba szálltam. Ilyet nem gyakran szoktam csinálni, már a rangomból adódóan sem, de most csak úgy megtörtént. Visszazuhantam a székembe, magamba szálltam, és rájöttem, valamire.
- Igazán? - Sam kicsit közelebb lépett.
- Bezony. Nagy felfedezést tettem, Samantha. És azért autóztam idáig, hogy veled közöljem először. Tudod, belezuhantam a székembe, meg magamba is persze, de inkább a székembe, és akkor rádöbbentem, hogy a székem valami iszonyatosan kényelmetlen - és itt a nyomaték kedvéért Jack a Sam vállán lévő tenyerét a nő tarkójára tette, homlokát pedig az övéhez érintette, miközben Sam igyekezett visszafojtani az igencsak feltörni kívánkozó röhögést, és kezeit összefonta Jack derekán - olyan kényelmetlen, hogy képtelen vagyok tovább ülni benne. De ha ez még nem lenne elég, ott vannak a bútorok.
- Mi van velük? - kérdezte Sam újabb vigyorgást leplezve a mímelt érdeklődéssel.
- Förtelmesek. Rémesek. Az Isten szerelmére, undorítóak!!! Ha még egy napot el kell töltenem közöttük, begolyózok, elmegy a maradék józan eszem, bedilizek, megőrülök!!!
- Jól van, értem, oké, és akkor?
- Hát szóval saját szűkös elmém megmentése érdekében közöltem, hogy nem térek oda vissza, mert kiöregedtem, belefáradtam, és mert valahol talán még van valaki, akinek nagyobb szüksége van rám, mint annak a törött képnek a falon. A világot meg mostantól mentse meg más. Én már évekkel ezelőtt is untam.
- Akkor miért nem mondtál fel már akkor?
- Mert az nem én lettem volna - kopogott az eső a bőrkabáton.
- Affrancba.
- Most mi van? ? nyelt vissza egy apró böffentést az extábornok.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Nem baj, Sam. A legjobbakkal is előfordul, idővel hozzászoksz - bújt hozzá Jack és végre a saját dimenziójában a saját idősíkjában és a saját valóságában is megcsókolta, és ehhez csupán néhány üveg sör befolyásoló hatása kellett. Vagy még annyi se...


, rájöttem a problémára a te segítségeddel. Elkerülte a figyelmem, hogy pont az első évad 17. részét nem töltöttem le.