2008-10-13 23:57
STARGATE INTELLIGENCE
Bevezetés
Bevezetés
"A Stargate Intelligence, röviden az SGI a Homeworld Securitynek egy titkosan működő alegysége melynek tagjai inkognitóban dolgoznak, mint a Csillagkapu Program katonái, és feladatuk többek között a Parancsnokság, valamint Atlantis, és minden emberi bázis, hajó személyzete közé beférkőzött ellenséges erők felkutatása, leleplezése, és ártalmatlanná tétele. Feladatuk továbbá minden idegen faj, a Tauri ellen irányuló bármilyen negatív akciójának kifürkészése, megelőzése, valamint megakadályozása. Az SGI ügynökeit Jack O'Neill vezérőrnagy választja ki a SG katonák soraiból, és kilétüket csak ő ismeri. Az SGI-ról nincsen tudomása sem a Pentagonnak sem másmilyen felsőbb földi igazgatási szervnek. A különleges alakulatot 2007. 01. 23.-án alapította meg Jack O'Neill vezérőrnagy, Hank Landry vezérőrnagy, valamint George Hammond altábornagy egy titkos megbeszélésen az SGC-n, melynek témája a Földet fenyegető ellenséges fajok voltak. Többek között az ori, a Lucian szövetség, a wraith, és a Pegazus-galaxis beli replikátorok, valamint Ba'al. Ezen veszélyek mérlegelése vezetett egy új katonai árnyékszervezet létrehozásához, mely nem él vissza a Csillagkapu nyújtotta előnyökkel, mint régebben a szakadár NID-sok. Pár nappal később O'Neill vezérőrnagy kutatni kezdett egy megfelelő főhadiszállás után, és hamarosan rá is akadt a tökéletes helyre. Talált a Cheyenne-hegyről egy régebbi szerkezeti ábrát, mely jelölt egy 29. szintet is ahová a 27. szint egyik félreeső helységéből vezetett lépcsőház. A vezérőrnagy érdekesnek találta, hogy más tervrajzokon ez nem lett feltüntetve, így utána járt a dolognak, és személyesen meggyőződött az "elfeledett emelet" létezéséről. Ugyanis azt a helységet ahonnan le lehetett menni, most törmelék borította. Régebben omolhatott be, még a két Világháború közötti időszakban, miután a kaput a hegybe szállították. Aztán megfeledkezhettek a legalsó szintről. O'Neill pár megbízható katonával rendbehozatta a lejáratot, valamit az új szintet, és lezáratta a helyet. Veszélyes idegen vegyianyag raktárnak álcázták, ahová csak a legfelsőbb prioritással lehetett belépni tenyérlenyomat, és retinaszkennelést követően. Az alsó ajtónál pedig hangmintát kellett adnia a belépni vágyóknak, és egy mágneskártyát is le kellett húzniuk."
Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Folyosók >>>
Magányos alak ballagott a labirintusszerű folyosók hálózatának egyik részén, melynek padlóját mindenféle színes csíkok díszítették. Pontosabban fogalmazva, útjelző táblákként üzemeltek, mint bárhol máshol az Egyesült Államok katonai intézményeiben. Jól látszott a férfin, hogy tudja merre halad, így nem ismeretlen neki a környezet. Valóban nem volt az, hiszen már számtalanszor megfordult a 29. szinten. Lassan már egy éve dolgozott az SGI-nál, és észre sem vette milyen hamar elrepült a legutóbbi esztendő. Ez betudható volt a sok teendőnek, amivel megbízták az elmúlt 365 napban. Örömmel konstatálta, hogy a legtöbb akadályt sikerrel vette. Éppen a teljesített missziók jártak a fejében, mikor egy hang szólította meg a háta mögül.:
- Lipton őrnagy! Várjon kérem! - visszhangzott mindenfelé, mire a megszólított megtorpant, majd megfordult.:
- Szép napot, Százados! - mondta a melléje érkező Ryan I. Abbottnak, aki viszonozta a köszönést.:
- Önnek is, Uram! - majd együtt indultak tovább, mert céljuk ugyanannak a helységnek az elérése volt. Az eligazító terem. Ám mivel még menniük kellett pár sarkot, így beszédbe elegyedtek egymással, hiszen régen nem volt alkalmuk találkozni. Az őrnagy kezdte.:
- Nem is tudtam, hogy visszatért Atlantisról! Milyen Carter ezredes? Sikerült elfogadtatnia magát az expedíció tagjaival?
- Csak pár perce érkeztem. Még ki sem fújtam magam. Úgy érzem nem került minden molekulám a helyére. - vigyorodott el Abbott, majd folytatta.:
- Szerintem nem lesz vele probléma. Okos is, szép is, volt SG-1-es is. Jobbat nem is kívánhattunk volna Dr.Weir helyére. Az Isten nyugasztalja!
- Hát, igen. Sajnálatos eset! Ezek a replikátorok csak nem férnek a bőrükbe! Amúgy Carter szerintem is jó választás volt, de hallottam, hogy nem volt mindenki elragadtatva. Sem a Földön, sem pedig Atlantison. - magyarázta Lipton cinikusan.
- Szóbeszédek mindig lesznek, Uram! Én nem adok rájuk. Nekem jó Carter, a többi meg nem érdekel. - vágott vissza Abbott mikor épp megérkeztek az eligazító ajtajához. Lipton még bólintott a századosnak, hogy egyetért vele, majd felfüggesztették a társalgást, s az őrnagy kopogott az ajtón. Pár másodperces várakozást követően benyitott, és belépett a helységbe sarkában Abbottal, aki becsukta maga mögött az ajtót. Meglepetésükre nem volt bent senki, csupán a jól megszokott nagy asztal, lapján ásványvizekkel, és poharakkal, meg kis amerikai zászlóval, s az asztal körül kényelmes székekkel. Az egyik falon hatalmas lcd monitor csüngött alá. Azzal szemben pedig az S.G.I. címere volt felhelyezve. Ezekkel a tárgyakkal ki is merült a teremben említésre méltó dolgok tárháza. Lipton lassan az egyik székhez sétált, majd leült. Abbott, az őrnaggyal szemben huppant bele egy ülőalkalmatosságba.:
- Furcsa. Hogy-hogy nincs itt az alezredes? - nézett a százados Liptonra választ remélve erre a jelentéktelennek tűnő, ugyanakkor felettébb szokatlan kérdésre. Az alezredes ugyanis mindig elsőnek szokott érkezni mindenhová. Ha a többiek le sem feküdnének egy hajnali eligazítás előtt, az alezredes még akkor is korábban lenne helyben, mint ők.
- Passzolok. Biztosan halaszthatatlan ügyei vannak. Addig malmozzunk, vagy számoljuk a buborékokat az ásványvízben? - felelte L.D. humorosan, mire Ryan elmosolyodott. Ugyanis Lipton keresztneve Lincoln Dwight volt, így még katonai karrierje kezdetén ráragadt az L.D. becenév. Sokan nem is tudták, hogy mit jelent a D.
- Tényleg, Őrnagy! Azon gondolkoztam a minap, hogy még sosem mesélte el, hogyan került az SGI-hoz. Pedig ha jól tudom ön volt az első SG katona akit beszerveztek. Mégis hogy zajlott a dolog? - kédezte Abbott kíváncsian.
- Áhh, semmi különös. Lassan egy éve történt mikor a kantinban üldögéltem, és odalépett hozzám egy hadnagy...
2007. 03. 10. - Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 22. szint - Kantin >>>
- Üdvözlöm, Lipton őrnagy! Elnézést, hogy étkezés közben megzavarom, de O'Neill vezérőrnagy kéreti az irodájába. - lépett oda tisztelegve egy légierős hadnagy a férfi asztalához.
- Hadnagy! Gondolom most azonnal? - nézett fel kérdően Lincoln a pasasra, mert nem igazán tudta mire vélni a dolgot. Miféle ügye lenne neki a Homeworld Security vezetőjével?
- Igen, Uram! Sok sikert. - felelte a légierős, majd szalutált és elviharzott. Lipton lassan letette a villáját, és felállt. Gyorsan a felvonóhoz sietett, majd pár szinttel feljebb átszállt egy másikba, és hamarosan az ötödik emeleten kötött ki. A parancs közvetítése után pár perccel már a vezérőrnagy irodájának ajtaja előtt igazgatta BDU-ját. Kicsit kifújta magát, majd bekopogtatott, és a nemsokára kihallattszó "szabad" szó elhangzását követően benyitott O'Neillhoz.:
- Lipton, Lincoln D. Őrnagy. Parancsra megjelentem, Uram! - lépett L.D. a SG-1 legendás exvezetőjének asztala elé, majd vigyázzba vágta magát, és tisztelgett.
- Üdv, Őrnagy! Pihenj! - nézett fel O'Neill az előtte tornyosuló akták közül melyeknek fedőlapjára egytől-egyig a "Szigorúan Titkos" minősítés volt rányomva. A korosodó tiszt ezek után felállt, s kezet nyújtott Liptonnak.:
- Ha emlékeim nem csalnak személyesen még sosem volt alkalmunk találkozni. Jonathan "Jack" O'Neill.
- Számomra a megtisztetetés, Vezérőrnagy! - viszonozta a baráti jobbot Lincoln. A rövid, de őszinte, és határozott kézfogás után O'Neill visszatelepedett hatalmas fekete bőrkarosszékébe, majd megszólalt.:
- Foglaljon helyet! - mutatott az asztala előtt elhelyezett két székre. Lipton kissé megilletődötten leült az egyikbe. Ideges volt, hiszen még mindig nem tudta mi dolga lenne neki egy ekkora emberrel. Ráadásul ez a nagy barátkozás, meg kézfogás még gyanúsabbá tette a dolgokat. Mit akarhat tőle ez az ember?
- Köszönöm, Uram. - hálálkodott a helyért O'Neillnak, aki válaszként csak biccentett egyet, majd félredobott az asztala egyik sarkából egy horgászmagazint, és elővett alóla egy aktát, melynek a fedőlapján nem volt semmilyen felirat. Ezek után a másik kezével a stócnyi előtte elhelyezett aktából előhúzta a legfelsőt, majd végre beszélni kezdett.:
- Őrnagy! A jobb kezemben az ön személyi aktája van. Szép! Igazán? Az újraalapított SG-10 vezetője. Lassan egy éve. Sok rosszfiút a pokolra küldött, meg minden ami kell nekem. Maga egy átkozottul jó katona!
- Köszönöm, Uram!
- Még nem fejeztem be! Így nem tudom elmondani a szépen eltervezett monológom! - vágott Lipton szavába bosszúsan O'Neill, mire az őrnagy lelakatolta a száját, s még elnézést sem mert kérni. Így a vezérőrnagy folytathatta.:
- Szóval? Igen! A jobb kezemben az ön aktája. A bal kezemben egy fekete színű mappa van. Amint látja nincs a borítóján semmi. Viszont van benne pár papírlap tele szöveggel, amit eddig csak három ember látott rajtam kívül. Tudja mit ír le az a szöveg, Őrnagy?
- Nem tudom, Uram. És elnézést, hogy az előbb félbeszakítottam. - felelte bűnbánó hangnemben a férfi.
- Nos, én megmondom magának, Lipton őrnagy! Azt a jövőt melyet önnek szánok! - mondta O'Neill, majd a mondata végén Lipton személyi aktáját beletette a fekete mappába, és egy halk csattanással összezárta azt. Az őrnagy csak nézett, és nem tudta, hogy most mi is történt pontosan. Végül erőt vett magán és kérdezett.:
- Mégis miféle jövőt szán nekem, Vezérőrnagy?
Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Eligazító >>>
- Valahogy így történt. Aztán elmesélt mindent az SGI-ról. A többi már történelem. Szigorúan titkos, de az. - mesélte Lipton a figyelmesen hallgató Abbottnak, aki olyan arcot vágott, mintha egy hősi darabot nézne épp egy színházban. Ekkor azonban az eligazító ajtaja feltárult, és belépett rajta az alezredes, aki egy középmagas, vállig érő sötérbarna hajú nő volt. Egyik hóna alatt aktákat, még a másik alatt egy laptopot cipelt. A két férfi azonnal reagált, és vigyázzba vágták magukat, majd tisztelegtek felettesüknek. Abbott gyorsan megfordult, mert ő háttal ült az érkezőnek.
- Őrnagy! Százados! Pihenj! Elnézésüket kérem a késedelemért, de Landry vezérőrnaggyal vesztegeltem a huszonkettediken a tiszti kantinban. Leültem vele kávézni, s elhúzódott. - magyarázkodott Boavista alezredes, mert becsülte és tisztelte annyira embereit, hogy megossza velük miféle okból váratta őket.
- Nem probléma, Asszonyom! A holtidőben jól elbeszélgettünk Lipton őrnaggyal. - felelte barátságosan Abbott, mialatt Boavista az asztalfőhöz sétált, majd a kezében lévő aktákat maga elé helyezte, s letette a laptopot is. A két még mindig álló férfire nézett.:
- Üljenek le nyugodtan, Uraim! Egy perc és kezdjük. - mondta egy apró "hivatali" mosoly kíséretében, majd bekapcsolta a laptopot, és egy az asztal alól előkapott kábel segítsével összekötötte az lcd-vel, majd aktiválta a monitort is. Lipton, és Abbott közben visszaültek, és kíváncsian várták mi fog történni, de nem szóltak semmit. Nemsoká egy számukra ismeretlen férfi képe jelent meg az lcd-n. Vagyis inkább több kép, mert folyamatosan váltakoztak. Ekkor Boavista egy-egy mappát csúsztatott a férfiaknak, akik azonnal ki is nyitották. A monitoron megjelentetett férfi adatai voltak benne egy csomó más információval karöltve. Az alezredes az lcd mellé sétált, hogy ne takarja el a képet, majd hűvös, búgó hangján beszélni kezdett.:
- Timothy Antonov. Itt dolgozik az SGC-n a 18.-on. Számítógépmérnök a Kutatási és Fejlesztési részlegen. Apja Joel Antonov, sebész. Már az USA-ban született, így Timothy második generációs amerikai. Anyja Jennifer Wells, szoftverfejlesztő. Mindkét szülő tiszta, de a fiuk sajnos nem. Bizonyos nem hivatalos, és anonim forrásainknak köszönhetően erős a gyanúnk, hogy Timothy Antonov a közeljövőben adatokat, esetleg technológiát fog kicsempészni a Hegyből, vagy már megtette, és kelet-európai, balkáni, esetleg közel-keleti személyeken keresztül értékesíti azokat. Az ön feladatuk, a pasas megfigyelése, valamint bizonyítékszerzés arról, hogy valóban rosszfiú-e! Ha a sejtéseink beigazolódnak, akkor szabad kezet kapnak, és azonnal a tökére léphetnek! Kérdés? - fejezte be mondandóját Boavista, majd leült a monitor előtti székbe, s lecsukta laptopját, hogy ne zavarja a kilátásban.
- Ahogy elnézem mi ketten Abbott századossal civilbe bújunk, és rátapadunk a fickóra. - jegyezte meg Lipton megerősítést várva.:
- Pontosan, Őrnagy.
- Nem is kell messzire mennünk. Antonov is, mint a legtöbb bázison dolgozó itt lakik nem messze Colorado Springsben. Sima ügy! Asszonyom. - tette hozzá Ryan, miközben az aktát olvasgatta.
- Reméljük, hogy nem lesz gond, Százados! Vigyázzanak magukra! A szokásos teljes diszkrécióval kezeljék a dolgokat. Persze ezt önök is tudják. Ha nincs más akkor leléphetnek. - tett pontot a dolgok végére az alezredes, mire a két férfi becsukta az aktákat, és felpattantak. Egy pillanatra vigyázzba vágták magukat.:
- További szép napot, Alezredes! - mondta Abbott, majd egy tisztelgést követően elindult kifelé.
- Asszonyom! Már a vérünkben van a diszkréció. - köszönt el Lipton is, és egy apró megjegyzés, plusz a formaságok után követte társát a folyosóra, majd az öltözőbe, mely nem messze helyezkedett el az eligazítótól. Mikor a két férfi belépett Abbott becsukta maguk mögött az ajtót, s csakúgy mint Lipton, a szekrényéhez sétált. Miközben kinyitotta az ajtót, és elkezdett átöltözni, megszólalt.:
- Őrnagy!
- Igen, Százados? - kérdezte a férfi nagy zubbonykigombolás közepette.
- Kérdezhetek valamit, Uram? Már rég meg szerettem volna tudni, de igazán sosem akartam utánanézni? - folytatta kissé zavartan Abbott.
- Mi lenne az a kényes dolog? - érdeklődött Lipton, s közben felvett egy fekete pulóvert.
- Boavista alezredes? - húzta fel farmernadrágját Ryan.
- Mi van vele? Bökje már ki! - állt meg L.D. a teendőiben, és a skótra nézett.
- A jobb szeme? Tudja hogyan veszítette el? - utalt a nő fekete szemfedőjére Abbott, mely kellemetlen emlékeket takart. Lipton sóhajtott egyet, majd leült a padra, és elkezdte kifűzni a bakkancsát. Abbott mellételepedett, és felhúzta edzőcipőit.
- Azt hiszem Iraqban egy repesz vakította meg. - kezdte az őrnagy, majd miután levette mindkét bakkancsát folytatta.:
- Le akarták szerelni, de túl jó katonának tartották ahhoz hogy emiatt elvesztegessék, így végül a Hírszerzéshez került, és onnan hozzánk. Ennyit tudok.
- Nem semmi nő az biztos. Kemény, mint a szikla. Akár az én Ivym volt? - halkult el Abbott hangja a mondata utolsó szavánál, majd csendben levette zubbonyát, és magára öltött egy kék inget, plusz egy farmerdzsekit. Lipton nem szólt semmit, mert jól tudta ki az az Ivy. A lány Abbott fiatalkori szerelme volt, és a Brit Seregben szolgált, de meghalt Észak-Írországban. A százados miatta lett katona. Az őrnagy is befejezte az öltözködést, majd mielőtt becsukta szekrénye ajtaját, még kikapta belőle bőrdzsekijét.:
- Irány a fegyvertár, Százados. - jegyezte meg halkan, majd elindultak. Normális esetben ugyanis a bázison nem hordtak maguknál semmilyen fegyvert. A helységig nem is szóltak egymáshoz. Abbottnak valószínűleg Ivy körül forgott az agya, Lipton meg nem beszélt, ha nem volt muszály. Szótlanul haladtak a folyosón, majd magukhozvettek egy-egy pisztolyt, és póttárakat. Lipton a Berettát favorizálta, melyet egy hónaljtokban hordott, még Abbott jó S.A.S.-es módjára egy Sig Sauer P226-ost vett magához, és csatolta a derekára egy tokban.
- Én kész vagyok, Uram! - jelentette Ryan.
- Én is, de még valamit azért viszek. - felelte Lipton, majd magához vett egy Zatet, melyet kabátja alá rejtett. Miután elkészültek a titkos feljáróhoz ballagtak, majd jópár lépcsőfokot követően a 27. szinten lyukadtak ki. Azon a részen szerencsére nem sokan jártak, és véletlenül egy biztonsági kamera sem látott arra a folyosórészre. Vagyis O'Neill vezérőrnagy úgy intézte a dolgokat. A közelben senkinek nem adtak irodát a főtisztek közül, így nem volt okuk az embereknek arra mászkálni. A két SGI ügynök a felvonóhoz sétált, majd utazott vele pár szintet, és átszállt egy másikba, mely már a felszínre vitte őket. Az ellenőrző ponton, és a külső kapunál sem volt gond a kilépőjükkel hiszen azon, mint általában O'Neill vezérőrnagy szignója volt látható. Ekkor pedig az ügyeletes tiszt nem szólhatott egy szót sem, így az őrnagy, és Abbott százados gond nélkül kihajthatott a Cheyenne-hegyből egy szürke színű Chrysler Intrepiddel.
1. Fejezet
Rutinfeladat
Rutinfeladat
Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 5. szint - Folyosók >>>
Carmen Boavista alezredes határozott léptekkel sétált Jack O'Neill oldalán a vezérőrnagy irodája felé. Halkan, és szűkszavúan, de fontos dolgokról beszélgettek. Ritkán engedték meg maguknak, hogy ennyire indiszkrét környezetben hivatalos ügyekről társalogjanak, de most lehetett mert ha esetleg hallotta is valaki szavaikat, akkor sem értett belőle egy árva szót sem.:
- Hogy ment a madárles, Alezredes? - kérdezte O'Neill a nőt miközben néha-néha rápillantott a tengerészgyalogosra.
- Sikeresen, mint általában. A madárház ajtaját kinyitottam. A sasok kirepültek. - felelte Boavista miközben mereven előre nézett. Az előttük elterülő folyosórészt fürkészte, hogy közeledik e valaki, de minden kihalt volt.
- Kiváló! Abból a patkányból mielőbb zsákmányállat kell hogy legyen. - mondta a vezérőrnagy, majd megállt, mire Boavista is megtorpant. Közelebb lépett a nőhöz, és suttogva folytatta.:
- Azt hiszem megtaláltam az Alfa hímet! Messze van, de életben!
- Az lehetetlen! Duplán halottnak kéne lennie!
- Én is tudom, de mégsem. A férgek kezében van? - nézett körbe idegesen a Föld Védelmi Szervezetének vezetője, de még mindig tiszta volt a folyosó.
- Akkor ki kell szabadítanunk onnan! - válaszolta Boavista.
- Haladéktalanul! Holnapra megkapja a részleteket! Állítsa készenlétbe a legjobb madárkáit! Az Alfa hímet élve kell kihozni onnan!!! - indult tovább O'Neill, és az alezredes is.:
- Értettem, Uram! Minden rendben lesz, ígérem! De az Alfa hím valóban meg fog felelni a neki szánt feladatra?
- Ő a legmegfelelőbb. Maga meg megkapja amit mindig is akart! Addigis további jó munkát, Alezredes. - állt meg O'Neill irodájának ajtaja előtt, mire Boavista vigyázzba vágta magát, és tisztelgett neki. A férfi viszonozta, majd belépett a szobájába becsukva maga mögött az ajtót. Ezek után a tengerészgyalogos leeresztette a kezét, majd egy nagy levegővétel után elmosolyodott, és megszólalt.:
- Végre? - suttogta fogai között majd sarkon fordult, és a dolgára indult.
Colorado állam - Colorado Springs - Kertváros - Timothy Antonov háza >>>
A nap lemenőben volt Colorado Springs nyugodt városa felett, aranyszínűre festve a külső részek családi házainak parabola antennákkal, és kéményekkel tűzdelt tetejét. A békés otthonok sakkbábúk rendezettségével sorakoztak egymás mellett, de ami jelen helyzetben fontos volt az egy bizonyos bábú. Lipton őrnagy és Abbott százados, kocsija morgó motorjának csendes zajától övezve gördült be a Timothy Antonov portájával szembeni járda mellé. Lipton leállította a Chryslert, és lekapcsolta a lámpákat.:
- Itthon van az ürge! - szólalt meg a mellette ülő skót, miután meglátta, hogy a ház alsó szintjén ég a villany.
- Éppen a konyhában tömheti a kocka fejét a faszi? - jegyezte meg Lipton szárazon, majd a kesztyűtartóból előkapott egy apró infratávcsövet, és azzal kezdte kémlelni a célobjektumot. Abbott sem maradt tétlen. Hátranyúlt az ülése mögé, és előhúzott egy lézermikrofont, aktiválta majd a kivilágított helység felé irányította. Gyorsan felvette a műszerhez tartozó fülest, hogy hallja ha történik valami.:
- Csörög a telefon! - mondta az Őrnagynak aki továbbra is csendben figyelte a távollátón keresztül amint Antonov a készülékhez sétált. Abbott a következőket hallotta.:
- Itt Antonov! Igen, megvan amit kértek! Kihoztam a Hegyből mindent! Rendben! Fél óra múlva ott leszek a megbeszélt helyen. Persze! Egyedül, ahogy megbeszéltük. Áhh, nem hiszem, hogy bárki sejtene bármit is! Nyugodjanak meg. Ott találkozunk. - mondta Antonov és Lipton látta, hogy leteszi a kagylót, majd lekapcsolja a konyhában a villanyt. Ezek után a férfi a ház hátsó részébe ment, majd nem sokkal később az első ajtón lépett ki egy fekete kézitáskával a kezében. Az SGI ügynökök gyorsan lebújtak kocsijukban, nehogy a célszemély meglássa őket. Abbott halkan megszólalt, miközben levette fejéről a lézermikrofon fülhallgatóját.:
- Most viszi a cuccot! Ilyen mázlink nem lehet!
- Mégis van. Követjük, és lecsapunk rá! - vigyorodott el Lipton kélyesen, mire a százados bólintott. Antonov mindeközben beszállt bordó Chevroletjébe, és a belváros felé indult. Miután a számítógépmérnök elhajtott a két férfi felült ülésében, majd bekapcsolták öveiket, és Lipton indított. Világítás nélkül távolról követték a pasast. Kb. húsz perc alatt egy régi raktárépülethez értek a város egyik elhagyatott utcájába. Mikor Antonov a raktárépület bejáratához hajtott annak kapuja feltárult, és a bordó Chevrolet egy pillanat alatt eltűnt a komplexumban. A kapu hangos nyikorgással zárult be mögötte. Lipton gyorsan leparkolt egy kuka mögött, majd megszólalt.:
- Gyerünk, Százados! - mire mindketten kiszálltak. Abbott elővette Sig Sauerjét, és elindultak az épület felé. Lipton jobb kezében a távcsövet szorongatta, még balban a Zatet. Az épület oldalában találtak egy régi tűzlépcsőt melyen fel tudtak mászni egy kis ablakig. Azon keresztül már látták a bent parkoló autót, és a mellette strázsáló Antonovot, meg a táskát! Az épület belül nagyjából egy tág helységből állt. Az egyik végében volt pár kisebb szoba, melyek talán irodák lehettek valaha. Világítás csupán ott volt, ahol Antonov ácsorgott. Minden mást egyfajta félhomály borított.:
- Befelé! Keressen fedezéket! - utasította Lipton Abbottot aki bólintott, majd csendesen bemászott az ablakon, és hangtalanul leereszkedett a padlóig egy tartóoszlopon. Ott elbújt egy fémkonténer mögött. Tisztán látta a célszemélyt, meg azt is amikor az egyik kis sötét irodahelységből 4 maszkos fickó sétált ki. Háromnak Mac-10-es gépfegyver volt a kezében. Megálltak Antonovval szemben. Lipton egy darabig a távcsövén keresztül figyelte az eseményeket, majd felmászott a tetőre, és átosont az épület másik oldalára. Ott bemászott egy csapóajtón, és pár tucat egymásra halmozott hatalmas faláda segítségével lejutott a földre. Leguggolt, és csendben kémlelte a dolgokat. Egyre jobban szorította a Zatet. Mást nem látott, csak összesen öt személyt. A sötét helyek tisztaságáról infratávcsövének segítségével győződött meg. A hely akusztikája eléggé jó volt ahhoz, hogy a hívatlan vendégek is hallhassák az üzletkötést.:
- Üdv! - mondta Antonov a 4 maszkosnak kissé zavartan mikor meglátta a fegyvereket.
- Mutassa az árut! - lépett előrébb az egyik alak, akinél nem volt fegyver. Furcsa akcentussal beszélte az angolt.
- Itt van minden. - tette le a kezében lévő táskát a padlóra a számítógépmérnök, és odarúgta a pár méterrel előtte álló férfinek. Az komótosan leguggolt, és kinyitotta a pakkot. Beletúrt, majd egy hirtelen mozdulattal behúzta a zippzárat, és felállt.:
- Jól van Mr. Antonov! - majd intett az egyik hátrébb álló pasasnak aki a belső zsebéből elővett egy borítékot, és odadobta Antonovnak, aki ha ügyetlenül is de valahogy elkapta. A férfi kinyitotta, és belenézett. A maszkos közben felmarkolta a táskát, és társaival együtt elindult vissza a sötét irodák irányába. Antonov utánuk szólt.:
- Hééé!!! De hát ez meg mi a fene?! Valami vicc?! - rikácsolt, majd kihúzott a borítékból egy köteg pénz méretű újságpapír cafatot, és maga elé szórta a földre.
Lipton a fülesébe szólt.:
- Készüljön, Százados! Az a táska nem hagyhatja el ezt az épületet!
- Vettem!
Közben a leghátul lévő fegyveres alak megfordult, és megszólalt. A többiek tovább haladtak a szajréval az irodák felé.:
- Valami talán nincs rendben, Mr.Antonov?
- Naná! Ebben nincs pénz, csak szemét! Tudja mennyi ideig tartott mire mindent kicsempésztem a Hegyből?!
- Nem. De nem is érdekel! - felelte hidegen a maszkos, majd lövésre emelte gépfegyverét.
- MOST!!! - mondta Lipton a fülesébe, mire a két SGI ügynök akcióba lendült két oldalról rontva a rosszfiúkra. Abbott azonnal fejbe lőtte azt aki fegyvert emelt Antonovra. A számítógépmérnök azonnal hasra vágódott, mert úgy megijedt a lövések zajától. Lipton tüzet nyitott a másik három maszkosra a Zatből. Kettőt azonnal eltalált, s azok az energiakisüléstől rángatózva eszméletlenül rogytak a földre. A táskás még hátravolt. Futásnak eredt, s berontott az egyik sötét helységbe. Lipton utána szaladt, s közben Abbottra kiabált.:
- Maradj itt! Én elkapom! - mondta, majd a Zatet a százados felé hajította aki szabad kezével szerencsésen elkapta. Az őrnagy miközben előhúzta Berettáját berontott a sötét irodába majd egyből be is ugrott egy régi poros íróasztal mögé, mert a táskás fószer tüzet nyitott rá egy pisztolyból.:
- Megdöglessz! - kiabálta, de alig tudta kiejteni angolul. Rengeteg töltényt eresztett az SGI ügynök irányába, de az asztal megvédte Liptont annak ellenére hogy az öreg bútor lassan egy ementálira emlékeztetett. Egyszer csak kifogyott a pisztoly.:
- Affene! - mérgelődött a maszkos, majd a padlóra hajította, és futásnak eredt egy hátsó kijárat felé. Közben az őrnagy felpattant az asztal fedezékéből, és tüzet nyitott. Még éppen háton találta a kifelé igyekvő férfit, aki egy ordítás közepette esett neki a falnak kiejtve kezéből a fekete táskát, mely hangos csattanással landolt a padlón. A maszkos némi halálhörgés után holtan rogyott a földre. Lipton odasétált, és meggyőződött róla, hogy valóban halott e. Belerúgott, de nem történt semmi, így felkapta a táskát, és kisétált Abbotthoz aki sakkban tartotta Antonovot.:
- Üdv, Őrnagy! Ezeket elkaptuk! - vigyorgott a százados.
- Mint a szart! - lépett oda Lipton, majd letette a táskát.:
- Takarítson el Ryan! - mondta a skótnak aki Zattel a kezében elindult, és mind a négy maszkost átkutatta, majd miután elvette a papírjaikat amiket talált náluk annyit beléjük eresztett, hogy elporladjanak. Lipton ezalatt eltette Berettáját, és feállította az előtte reszketve térdelő Timothy Antonovot.:
- Na mi van Tim?! Rossz fiú voltál ám!
- Kik maguk? SG katonák, igaz? Az egy Zat?! - kérdezte rémülten a pasas.
- Mi a takarító brigád vagyunk. Összeszedjük a szemetet, és megsemmisítjük. Te is elég nagy hulladék vagy ám. - felelte neki Lipton ridegen, mikor Antonov meglátta amint Abbott éppen dematerializálja a maszkosokat.:
- Úristen!!! Kérem ne öljenek meg! Kérem ne!!! Kérem? Nem akarooom? - rogyott össze hisztérikus roham közepette, mert a Zat láttán már biztosra vehette, hogy a SGC-ről jött ez a két férfi.
- Ne gyerekeskedjen itt nekem! Csak nem sír?! Gondolt volna erre mikor haditikokat csempészett ki a Hegyből!!! - magyarázta Lipton mogorván majd akkorát lekevert a pasasnak, hogy az térdelő állásból hanyatt vágódott, és hangos jajjgatás közepette elterült a földön. Orrából ömleni kezdett a vér. Tovább zokogott.:
- Kérem neeeee!!! Nem akartam ellopni semmit?
- Na ne etessen! Hazudik! - jegyezte meg az őrnagy majd oldalba rúgta a padlón fetrengőt. Közben Abbott végzett a takarítással és visszaérkezett.:
- Kész vagyok.
- Ok! Fogja a táskát, és irány az autó! Indulás, Százados! - parancsolt rá Lipton, mire Abbott cselekedett.:
- Vele mi lesz? - nézett Antonovra aki már-már elcsendesedett. Halkan sírdogált mint aki tudomásul vette sorsát. Lipton lenézett rá, majd a kezét nyújtotta Abbott felé, aki beletette a Zatet. Ezek után az őrnagy Antonovra emelte a goa'uld fegyvert.:
- Kérem ne tegye? Bármit megteszek? Kérem ne! Nem akarok meghalni? - könyörgött elhaló hangon a férfi. Lipton nem felelt csak lőtt. A földön heverő test rángatózni kezdett, majd elernyedt, és csend lett az épületben.
- Bevisszük! - nézett Lipton Abbottra, majd lehajolt és a vállára kapta Antonovot. Kiballagtak a kocsijukhoz, és a férfit betették a csomagtartóba. A fekete táskát meg a hátsó ülésre. Pár perccel később már a Hegy felé mentek Chryslerjükkel.
- Még ma kiküldök valakit a helyre, hogy takarítsa el Timmy fiú kocsiját, meg mindent amit még talál. - szólalt meg Lipton.
- Ja. A diszkréció, már a vérünkben van. - vigyorgott Abbott, majd hátrasandított.:
- Mi lehet benne? A táskában?
- Nem tudom, Százados. Nézze meg! - felelte az őrnagy, mire Abbott hátra nyúlt és az ölébe húzta a csomagot, majd kinyitotta, és beletúrt.:
- Na? - sandított társára az őrnagy.
- Ahogy elnézem lemezek! Biztos tele vannak adatokkal! Rengeteg lemez!!! - kotorászott Abbott a táskában, majd mikor végzett visszazárta, és hátra tette.
- De hogy a fenébe tudta kihozni? - tette fel költői kérdését Lipton.
- Foggalmam sincs, de majd ő elmondja. Hiszen ezért visszük be, nem? Ezért is? - egészítette ki magát Ryan.
- Naná! Csicseregni fog mint egy dalos pacsirta, vagy majd szóra bírom valahogy. Már ha én fogom kihallgatni. Megvannak a módszereim? - felelte Lincoln nyersen.
- Tudja, Őrnagy néha komolyan megijedek magától? - mosolyodott el Abbott, miközben a volán mögött ülő férfira pillantott.
- Ugyan már, Százados. Csak a munkámat végzem, mint maga. Ezek nem érdemelnek jobbat, és ezt ön is tudja. Az SAS sem cserkészekkel végezteti a küldetéseit, úgyhogy nekem ne játssza itt a megilletődöttet. - vigyorgott vissza rá Lipton, mire mindketten felnevettek egy pillanatra.
- Megértem önt, Uram. A mi szakmánkban nem lehet finomkodni. - értett egyet a skót, de erre már nem kapott választ, mert Lipton bekapcsolta az autórádiót, ezzel jelezve, hogy befejezte a társalgást, és egészen a Cheyenne-hegy bejáratáig csak a zene töltötte meg hanggal az autó belterét. Még mielőtt a kapuhoz álltak volna Lipton kikapcsolta a rádiót, és előhúzott egy hivatalos parancsot a belső zsebéből, hogy kéznél legyen, majd az ellenőrző ponthoz hajtott, és átadta az őrnek, mikor az át akarta kutatni a járművet. Természetesen Jack O'Neill vezérőrnagy szignója állt a lap alján, amiről elég volt annyit tudni, hogy nagyon sok ajtó feltárult ezen név láttán. Abbotték tehát gond nélkül vihették be a csomagtartóban Antonovot, és nem kellett magyarázkodniuk senkinek sem. A parkolóban a kései óra következtében senki sem tartózkodott, így Lipton nyugodtan kivakarhatta a még mindig eszméletlen Antonovot a csomagtartó mélyéről. Abbott felmarkolta a táskát, majd hívta a liftet. Az őrnagy a vállára kapta a számítógépmérnököt, és már haladtak is lefelé az első ellenőrző pontra. Lipton már elő is készítette Antonov papírjait is, hogy ne legyen gond. Meséje is volt minden eshetőségre. A 11. szinten tehát jött az ellenőrzés.:
- Jó estét, Őrmester! - nyújtotta Abbott mindháromuk igazolványát az afroamerikai őrnek.
- Üdvözlöm, Őrnagy! Százados! - tisztelgett nekik az őrmester, majd mielőtt az irataikra nézett volna eléggé furcsán tekintgetett a Lipton vállán átvetett eszméletlen Antonovra.:
- Vele meg mi történt, Uraim?! - kérdezte, mire Lincoln mesélni kezdett.:
- Itt dolgozik a Kutatási és Fejlesztésin. Timothy Antonov. Alaposan helyben hagyták egy kocsmai bunyóban. Úgy kellett kimentenünk szegényt. Még szerencséje, hogy mi is ott iszogattunk a Századossal.
- Bizony! Nem tudom, hogy ilyen kockafejek minek emberkednek? - tette hozzá Abbott, mire mindhároman nevetni kezdtek.
- Jól van, Uraim! Vigyázzanak rá. Szép estét! - adta vissza papírjaikat az őrmester, majd tisztelgett és útjára engedete a kis csapatot.
- Köszönjük! - vette át Abbott az igazolványokat, majd tovább ballagtak a 12.-re a felvonóig amivel már meg sem álltak a 27. szintig. Ott már könnyedén a levezető lépcsőházhoz jutottak, ahol a retina, és tenyérskennelést követően máris mehettek lefelé a 29. bejáratáig.
- Abbott, Ryan I.. Százados. - beszélt a skót a hangdetektorba mire az ajtó egy elektromos zárkioldó hangot követően feltárult, és beléptek az SGI territóriumába.:
- Vigye a csomagot Boavista alezredes irodájába. Én elcipelem ezt a jómadarat a kihallgatóba! Ott találkozunk. - mondta Lipton.
- Azonnal, Uram! Rendben. - indult el Abbott, és Lipton is csak éppen más-más irányba.
Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Kihallgató helység >>>
Egy kicsi félhomályos szoba, melyben nem volt túl sok berendezési tárgy. Csupán egy lámpa csüngött alá a plafonról, de az annál fényesebben vakított, és szinte forralta a levegőt. A lámpa alatt egy közepes méretű fém asztal kapott helyet mindkét oldalán egy-egy hasonló anyagú székkel. Az egyik ilyen székben találta magát hátrabilincselt kézzel Timothy Antonov mikor magához tért végre.:
- Hol? Hol vagyoook? - nyöszörögte, de senkitől sem kapott választ. Felnézett a lámpa irányába, de azonnal el is kapta a fejét, mert szeme nem bírta a hirtelen belé áradó elviselhetetlen világosságot. A szoba egyik sötétebb felső sarkában egy apró piros fénypontra lett figyelmes. Jól tudta, hogy egy kamera lehet. Ezek után magával szemben észrevett egy nagy tükröt. Homályosan felfedezni vélte benne saját testének sziluettjét. Sejthette, hogy az valójában nem tükör, és mögötte egy kis helységből figyelik azok akik idehozták. De mi lehet ez a hely? Az SGC? Az a két pasas Zatet használt, és őrnagynak meg századosnak szólították egymást. De nem lehettek SG katonák! Nem a légierő módszereivel dolgoztak. Persze honnan tudhatná Timothy Antonov számítógépmérnök, hogy mik is pontosan a légierő, vagy éppen a sereg módszerei, ha valaki hadititkokat lop tőlük. Ezen gondolatok kavarogtak zúgó fejében miközben felső ajkát kezdte nyalogatni, mert valami furát érzett rajta. Aztán rájött, hogy az a valami nem más mint alvadt vér mely az őrnagy ütése következtében csorgott ki orrából még korábban az este folyamán. Nem mintha Timothy Antonov tudta volna, hogy mennyi ideig volt eszméletlen, és egyátalán milyen nap, napszak, vagy óra lehet. Semmit nem tudott, és ez felettébb aggasztotta. Tudta, hogy rosszat tett, nagyon rosszat, és ami a legrosszabb hogy el is kapták ezért. Foggalma sem volt, hogy mi lesz a sorsa. Mérges volt magára, hogy ennyire hagyta elharapózni a dolgokat. Tönkretette a saját életét, és tudta hogy ezt sosem bocsájtja meg magának, ha egyátalán túléli a következő perceket, órákat, netán napokat.
Timothy Antonovnak egy dologban biztosan igaza volt. Hogy figyelik őt a tükörüveg mögül. Lincoln D. Lipton őrnagy ácsorgott a kis sötét helységben, és már máodpercekkel ezelőtt átszólt a fülesén Boavista alezredesnek, hogy az alany magához tért. Jól tudta, hogy az SGI vezetője már a kihallgató felé tart, melyet az ügynökök csak "A szobának" neveztek. Ebben a pillanatban feltárult a helység ajtaja, és az alezredes lépett be Antonovhoz egy MARPAT BDU-ban. Lipton karbatett kézzel csendesen figyelt, hiszen a nő jelezte, hogy ő kíván beszélni az alannyal. Közben Abbott százados is megérkezett immár fekete BDUban, és az őrnagy mellé állt, hogy együtt nézzék az eseményeket. Sokszor voltak már szemtanúi a Boavista által levezényelt kihallgatásoknak, amiket sosem feledett senki aki látta.
- Ön szerint mikor kezd sírni, Őrnagy? - nézett Abbott az amerikaira.
- 1 perc? - felelte Lipton miközben továbbra is a helységre meredt ahol éppen Boavista az üres szék felé sétált, majd leült Antonovval szemben.:
- Üdvözlöm Mr. Antonov.
- Kicsoda maga? - kérdezte a férfi elkeseredetten, mint aki tudta, hogy ezt a játszámát mindenképpen vesztesen kezdi.
- Errefelé mindenki csak alezredesnek hív. - válaszolta Boavista búgó, nyugodt hangján, majd előrehajolt, és az asztalra könyökölt, miközben végig Antonov szemeinek mélyére tekintett, mintha a lelkébe akarna látni. A férfi kellemetlenül érezte magát, és megpróbált hátrébb húzódni, de a széke nem mozdult, és hátrabilincselt kezei miatt sem nagyon tudta eme mozdulatát végrehajtani. Boavista suttogva megszólalt.:
- Mr. Antonov! Miért lopott adatokat az SGC-ről?
- Ééé? Én? Én nem akartam. Ők kényszerítettek! Nem volt más választásom! - makogta a férfi mire Boavista hátradőlt székében és ölébe húzta kezeit, majd lágyan elmosolyodott. Abban a pillanatban, hogy Antonov ettől megkönnyebbülten fújta ki legutolsó levegővételének végtermékét az alezredes felpattant, és két kézzel az asztalra csapva rákiabált.:
- HAZUDIK!!! - harsogta olyan ördögi tekintettel, hogy a férfi teste összerándult, majd egész lénye megdermedt a rémülettől.
- Kezdődik. - jegyezte meg Abbott a megfigyelő helységben. Lipton csak mereven tovább figyelt, majd kibökött pár szót.:
- És még tőlem ijed meg néha mi? - csóválta a fejét az őrnagy.
- Igaz? Egy nőnél még zavarba ejtőbb. - értette meg Ryan a lényeget. Eközben Boavista tovább kiabált egészen Antonov képébe hajolva.:
- Miért lopott?! Korábban is megtette már?! Ha igen, akkor miket adott ki?! Mindent tudni akarok! MOST!!! - mondta de a férfi annyira meg volt rémülve, hogy nem bírt kinyögni egy szót sem. Boavista erre kis pofonokat kezdett neki osztogatni, és folytatta a vallatást.:
- Hallani akarom! BESZÉLJEN!!! Mi lesz mááár?! - következtek az egyre nagyobb pofonok amiktől a vér újra eleredt Antonov orrából. Abbott elképedve nézte. Ő valahogy sosem tudott igazán védtelenekkel így bánni. Főleg ha nem valamiféle fanatikus terroristák voltak. Ez csak egy számítógépmérnök az iskoláját neki! Jó, jó szupertitkos adatokat lopott, de akkor is. Ez az ember halálra van rémülve. Futott át a skót fején pár gondolat majd megszólalt.:
- Uram! Biztos helyes ez? Ez lenne a megoldás? - nézett az őrnagyra, aki pár pillanat után felé fordult, és csak ennyit mondott.:
- Elugrom átöltözni. Majd jövök. - sütötte le a tekintetét Lipton, majd elsétált Abbott mellett, és távozott a megfigyelő helységből. Ezáltal hunyva szemet Boavista bármilyen tette felett. Abbott csalódottan utánanézett, majd ismét a kihallgatóba bámult az üvegen keresztül, s nagy levegőt vett közben. Antonov sírni kezdett. Lipton tippje helyesnek bizonyult.
- Kérem, ne bántson!!! Az igazat mondtam! Ne bántsooon? - zokogott a férfi, s annyira elkeseredetten hangzott, hogy Abbott már-már közbe akart lépni. Viszont mégsem tette, mert nem mert szembeszállni Boavistával, de főként azért mert az alezredes abbahagyta a verést. Éppen egy kendővel törölgette véres kezét miközben visszaült a székébe. Antonov sírása elhalkult. Szinte már csak szipogott. A tengerészgyalogos megszólalt.:
- Hallgatom! - mondta ismét normál hangerőn, majd Antonovot nézte. A férfi lihegett. Alig kapott levegőt mert orra, szája tele volt vérrel. Úgy ahogy, de beszélni kezdett.:
- Sosem loptam korábban, Alezredes. Most is csak egy dolog miatt tettem meg. Szeretném feleségül venni a barátnőmet Emilyt. - köhögött párat Tim, majd folytatta.:
- Van egy kisfia is az előző házasságából. Az anyagi helyzetük nem valami rózsás. Emily egy kis étkezdében felszolgáló Colorado Springsben. A Springs Falatozóban. Ismeri, Alezredes? Nagyon kedves kis hely. - mosolyodott el a szép emlékekre gondolván Antonov. Ettől arca kontrasztja egészen abszurddá változott. Ahogy a sok vér, és a vidám mosoly által keltett vonások összemosódtak. Olyan bizarr volt, és elkeserítő. Abbott így gondolta.
- Nem ismerem. - mondta szűkszavúan Boavista, majd az asztalra dobta a keze tisztogatására használt kendőt. A férfi folytatta.:
- Szóval megkerestek ezek a pasasok. Nem tudom, talán oroszok lehettek, de nem vagyok benne biztos. Nekem meg pont kellett a pénz. Nem kérdeztem semmit, csak csináltam amit mondtak. Jól jött volna az anyagi alap a családalapításhoz?
- Milyen adatokat kértek magától, Mr. Antonov? - tette karba a kezét Boavista, s mély levegőt vett.
- A replikátorok érdekelték őket, de főként Ba'al, és a klónjai! Plusz az 51-es körzetben található idegen űrhajók. Fel kellett törnöm pár adatbázist, de úgy gondoltam semmi fontosat nem adok ki. Úgy értem hát mégsem fognak betörni az 51-esbe, vagy ide. Az lehetetlen! - szipogott tovább Antonov.
- És ezt minden este elmondta magának, hogy el tudjon aludni. Igaz?! - dőlt előre az alezredes megvető tekintettel fürkészve a férfit, de az bűnbánóan lehajtotta a fejét, és csak egyet mondott.:
- Emilyért, és a kisfiáért tettem. Háromunkért? - teltek meg újfent könnyekkel Timothy Antonov szemei. Boavista nem szólt semmit, csak felállt, és kisétált. Abbott azonnal a megfigyelő ajtaját kezdte nézni, hogy mikor lép be hozzá a nő, s az alezredes már érkezett is.
- Asszonyom! - köszöntötte Ryan csendesen.
- Százados! Lipton őrnagy hol van? - érdeklődött Boavista, majd leült egy székbe.
- Elment átöltözni. Mi lesz Antonovval? - fordított hátat a megfigyelő üvegének a skót, hogy a nővel szemben legyen.
- Mivel már látott minket, így mindenképpen bele kell nyúlnunk az agyába.
- A tok'ra memória piszkáló ketyerével? - kérdezte Abbott kíváncsian.
- Igen, azzal. Viszont az SGC-n marad. Szem előtt kell, hogy legyen. Csak az adatlopásig visszamenőleg töröljük az emlékeit. - jelentette ki az alezredes határozottan, aminek Abbott nagyon megörült, hiszen ez volt a leghumánusabb megoldás amit tehettek ilyen helyzetben. Viszont megint nem tudta hányadán álljon Boavistával. Egyik pillanatban legszívesbben leköpte volna, a másikban meg megölelte volna. Talán éppen ezért volt olyan jó vezető? Mert volt egy sötét oldala, és egy világos? Az átmenetekkel mindig csak a probléma van, hisz valaki vagy csinál valamit, vagy nem. Olyan nem vezet jóra, ha csak próbálkozik az ember. Merengett el Ryan pár pillanatra, és éppen csak észre vette, hogy az alezredes már a fülesén keresztül utasít valakit a procedúra végrehajtására. Miután végzett felállt, majd bólintott Abbottnak, s pár szót követően kisétált.:
- Aludjon valamit, Százados! Holnap fontos dolgaink lesznek!
- Igen, Asszonyom! Jó éjt. - felelte a skót, majd ismét a kihallgatót kezdte fürkészni, ahová már be is lépett két alak akik beadtak Antonovnak egy injekciót melytől a férfi hamarosan álomba szenderült. Ezek után hordágyra tették, és az orvosiba szállították memóriatisztításra. Abbott boldogan hagyta el a megfigyelő szobát, és a körlete felé igyekezett, hogy lepihenjen. Útközben az járt a fejében, hogy Timothy Antonov számítógépmérnök reggel majd otthon ébred, és nem emlékszik semmire ebből a borzalmas eseménysorozatból. Még a sebeit is eltűntetik némi goa'uld technológia segítségével. Úgy fog bejönni a bázisra, mintha misem történt volna. Ez örömmel töltötte el Abbottot, mint minden sikeresen, és szerencsésen végződő akció melyet életében valaha is végigcsinált.
Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Kantin >>>
Lipton őrnagy magányosan üldögélt a kantinban. Sokkal kellemesebben érezte magát ACU BDU-jában, mint korábban civilben. Előtte tányérján párizsis-sajtos szendvicsek, és némi uborka tornyosult. A vacsoráját nem éppen ebben az éjszakai időpontban képzelte el, de jobb volt mint a semmi. A forró teáról nem is beszélve, mely mintha minden porcikájába nyugalmat árasztott volna egy-egy kortyot követően. Egyszer csak egy alak jelent meg az asztalánál, és mikor felnézett látta, hogy Carmen Boavista az egy tálcával a kezében. Lipton felnézett a nőre.:
- Alezredes! - mondta, és fel akart állni, hogy tisztelegjen, de a nő előbb megszólalt.:
- Pihenj, Őrnagy! Csatlakozhatok? - kérdezte, mire a férfi intett, hogy üljön le. Mikor a tengerészgyalogos elhelyezkedett beszélni kezdett.:
- Hiányoltam önt a kihallgatás végéről! - kérte számon Liptonon igazolatlan távollétét Boavista.
- Átöltözni voltam, Asszonyom. - felelte a férfi két falat szendvics között.
- Igen, tudom. Ezt Abbott százados is mondta. Viszont mint az akciót vezető ügynöknek kutya kötelessége lett volna végig jelen lenni! - dőlt előre székében a nő, majd mondata után ő is enni kezdett.
- Elnézést, Alezredes! Többet nem fordul elő, ígérem. Mivel ön ott volt gondoltam, hogy minden a legjobb kezekben van. - válaszolta Lincoln határozottan, de a vele szemben ülő tiszt kontrázott.:
- Ugyan már, Őrnagy! Az ördögbe is! Ez az átöltözés egy hülye kifogás semmi több. Ezt ön is, és én is tudom. Aztán meg játssza itt nekem a bűnbánót, meg a strébert!
- Asszonyom? - nézett a nőre Lipton, és tudta, hogy minden fronton támadás éri személyét. Már készen is állt a védekezésre, mint mindig. Ilyenkor amit most a nő is kiszúrt, Lipton rendszerint tette a mintakatonát.
- Ne szórakozzon velem, Őrnagy! Nem szeretem, ha hülyének néznek! Lehet, hogy O'Neill vezérőrnagynál ez beválik, de nálam nem! Szóval mi a baja? Talán nem tetszik a vallatási módszerem? - lett egyre ingerültebb Boavista. Lipton sem maradt rest.:
- Na látja, Asszonyom! Pont ez itt a lényeg! Vallatás, és kihallgatás nem ugyanazt jelenti számomra, és a gyakorlatban is csak távoli rokonok. Maga vallat, én kihallgatok.
- Szóval ez böki a maga légiszállítású csőrét, mi?! Nem is tudom ki verte be Antonov orrát?! - vágott vissza a nő.
- Óhh, most meg ebbe kapaszkodik?! Én csak megütöttem, de maga egyszerűen terrorizálta! Mind testileg, mind pedig lelkileg! Hallottam én magáról egyet-s-mást, ha már itt tartunk. Iraki hadifoglyokról meg thálibokról akik a kezei közé kerültek. Magának Guantanamóban lenne a helye! Maga nem más csak egy egyszerű szadista! A kevés, a büszke, a tengerészgyalogos? - vette fel a kesztyűt Lincoln, mert túl öreg, és tapasztalt róka volt ahhoz, hogy csak úgy kibasszanak vele.
- Mégis, hogy merészeli, Őrnagy! - ugrott fel az asztaltól a méregtől fújtatva Boavista, de Lipton nyugodt maradt, és nem állt fel, csak ártatlan tekintettel figyelte a nőt, majd megszólalt.:
- Minden tiszteletem az öné, Asszonyom, de ha cseszekszik velem ne várja, hogy hagyom is magam. Igen, nem tetszenek a módszerei, és amég nem adja parancsba, hogy végig is nézzem amit művel addig mindig le fogok lépni az első adandó ürüggyel. Legalább nem tudok majd ön ellen vallani, ha esetleg egyszer hadbíróság elé állítják a Genfi Egyezmény megsértéséért. - magyarázta tovább Lipton a véleményét. Boavista csak nézett rá egy pillanatig, majd gúnyosan felnevetett, és visszaült székébe. Arca újra normális színre váltott a vöröst követően. Pár levegővétel után megszólalt.:
- Nem vagyunk Genfben! Akit ide behoznak arra nem érvényes az ég világon semmilyen egyezmény, szeződés, dekrétum, vagy paktum. Ezt ön is tudja!
- Biztos ezt a részt nem olvastam el a dokumentumhalmazban amit adtak, mikor idekerültem. - vetette oda a férfi.
- Addig szórakozik velem, Őrnagy amég jól seggbe nem rúgom! És akkor napokig kaparhatja a bakkancsom orrát a hátsójából. Megértette?! - jegyezte meg fenyegető hangnemben Boavista, miközben villámokat szórt a szeme.
- Értettem, Asszonyom! - állt fel Lipton és tisztelgett majd indult volna kifelé, de mielőtt egyet is léphetett volna a nő megállította.:
- Mondtam én, hogy leléphet?! Leülni!
- Igenis, Alezredes! - cselekedett fapofával Lincoln, de a fejében éppen akkor metszette el a némber torkát az irónikusság kedvéért egy Ka-Bar késsel, melyet a tengerészgyalogosok híres, vagy inkább hírhedt kézifegyvereként tartottak számon.
- Most, hogy végre majdnem egy év után kibújt a szög a zsákból ezek után már teljesen őszinték lehetünk egymáshoz. - kezdte monológját Boavista.:
- Magával mindig az volt a problémám, hogy ön túl profi katona, Őrnagy. Sosem tudtam magába látni. Mindig száraz, és semmitmondó. Ön, a szavai, a mimikája. Egyszerűen kifürkészhetetlen. De végre megnyílt nekem és ennek örülök. Együtt dolgozunk, de nem kell barátoknak lennünk. Ezt mindketten tudjuk. Viszont ha nem vagyunk őszinték egymáshoz akkor a bennünk érlelődő "mérgező gyümölcsök" a közös munkánkat is megfertőzhetik. Érti mire célzok ezzel, Lipton őrnagy?
- Értem, Asszonyom!
- Kiváló, Őrnagy! Látja megy ez, csak akarni kell. Most, hogy önnel tisztáztam a dolgokat lépjünk egy fokkal feljebb a létrán. - tett fel új lemezt Boavista, de Lipton még nem tudta melyik szám fog szólni.
- Mégpedig?
- Abbott. Sokszor vív harcot a saját érzelmeivel. Látom rajta, és hallom a hangjában az ellenszenvet, mikor hozzám beszél. Nem mindig, de most a "kihallgatás" után is felfigyeltem rá.
- Abbott jó katona, Alezredes. Nem lesz vele semmi baj. Ön mondta. Nem kell barátoknak lennünk? - védte bajtársát az őrnagy. Abbott volt az akit már valamiféle barátként tartott számon az SGI-nál, sőt az egész SGC-n. Nem hagyhatta, hogy esetleg kikezdjék a századost, főleg mikor nincs jelen.
- Látja Lipton ezt szeretem magában. Mindenki ellen mindent felhasznál, ha kell. Saját fegyverével győzi le az ellenséget. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok kedvelem magát, Őrnagy! - mosolyodott el Boavista, és Liptonnak ez nagyon nem tetszett. Az egyik pillanatban kiabált vele a nő, a másikban meg azt mondta, hogy kedveli. Ez zavarba ejtő volt. Nem kicsit, hanem nagyon.
- Igyekszem, Asszonyom! - adott Lincoln ismét sablonos választ.
- Menjen a körletébe, és tegye el magát holnapra! Nagy dolgok elé nézünk! Messzire kell menniük, és nem biztos, hogy mindannyian visszatérnek. - hajolt közelebb a nő Liptonhoz.:
- Leléphet, Őrnagy! - hallotta végre a megváltást jelentő két szót a férfi, mire azonnal fel is állt, szalutált, majd elhagyta az étkezdét. Miközben a körlete felé ment, és az ágyára gondolt, komolyabb dolgok is jártak a fejében. Ez a nő sem százas az tuti! Nincs ennek Öböl-háborús szindrómája? Vagy valami egyéb poszt traumatikus stressz érhette talán? Eddig fel sem tűnt mennyire őrült. Bár egy kicsit mindenki az. De lehet, hogy csak olyan napja van. Megjött neki, vagy bal lábbal kelt. Ezt a beszélgetést kihagytam volna az tuti. És mi a fene ez a nagy dolog ami holnap lesz?! Töprengett gondterhelten az őrnagy a folyosókon sétálva, de ennek ellenére pár perccel később már az igazak álmát aludta az ágyában, és nem is sejtette, hogy élete legnehezebb küldetése elé néz másnap. Boavista alezredes viszont annál nyűgösebben tért nyugovóra. Tudta, hogy nem mindig úgy sülnek el a dolgok ahogy eltervezte. Tudta, hogy sokszor elragadja a hév, és nem úgy beszél, vagy cselekszik másokkal ahogy azt valójában szeretné. Nem akarta hogy utálják, de sosem sikerült elérnie hogy szeressék. Mindenkiből csak tiszteletet, és félelmet tudott kiváltani. Esetleg utálatot, undort, vagy megvetést. Elege volt ebből, de nem tudta miként változtathatna a dolgokon. Ahhoz, hogy segítséget kérjen meg túl büszke volt. Ezen gondolatok aggasztották a nőt miközben nyűgösen forgolódott párnáján, majd nagy nehezen elaludt végre.

![[Kép: 2utp3dk.jpg]](http://i36.tinypic.com/2utp3dk.jpg)
![[Kép: 2rpvfx4.jpg]](http://i33.tinypic.com/2rpvfx4.jpg)
![[Kép: 2retnit.jpg]](http://i34.tinypic.com/2retnit.jpg)
![[Kép: 2uejwnc.jpg]](http://i38.tinypic.com/2uejwnc.jpg)
![[Kép: 2zoc7k1.jpg]](http://i38.tinypic.com/2zoc7k1.jpg)