Soon...
Enedhil: Csillagkapu - A Hoag Küldetés
|
A teljes (javított) történethez tekerj lentebb!
A Spoiler feliratok alatt a régebbi "verziót" találod. ----------------------------------------------------------------------------------- Spoiler!Egy kis reklám kép a történethez: Klikk ide 1. rész - Felújított verzió
Helios Selené - Mit csinálsz? – kérdezte Samantha Carter a munkájában elmerülő Daniel Jacksontól, belépve a szobába. A szemüveges férfi unottan felnézett a halványkéken villogó monitor mögül, majd miután egy nagyot kortyolt az asztalon lévő pohárból, válaszolt: - Csak az atlantiszi feljegyzéseket olvasom. A mondatot rövid csend követte. Daniel mit sem törődve azzal, hogy a nő még mindig ott van, visszatért „munkájához”. A szobában szokatlanul nagy rendetlenség volt. Rengeteg könyv szanaszét hevert az ágyon és a földön; papírok és tollak hevertek mindenütt. Sam érdeklődve kérdezett, miután gyorsan körbenézett: - Mi a baj? - Baj? – hangzott értetlenül a válasz. – Nincs semmi baj. - Már több hete olvasod azokat a jegyzeteket, de ugyanúgy nem fogsz találni semmit, mint három vagy négy hete. Ha valami gondod van, nekem elmondhatod, segítek. Daniel sokáig nem mondott semmit, keresve a megfelelő szavakat. Sam megértően nézett még mindig rá. Végül hadarva elkezdte: - Itt vagyunk tehetetlenül, miközben az Ori naponta igázza le a bolygókat, nem tudva, mikor kerülünk sorra. Nincs ellenük fegyverünk, semmink! Az ősök is cserbenhagytak minket… Én csak próbálok megkapaszkodni abba, amink van. Tudom, ez nem sok, de… Nem tudta befejezni a mondatát, mert hirtelen mindenhonnan egy visszhangzó hang hallatszott: „Előre nem tervezett bejövő féregjárat”. - Várunk valakit? – kérdezte Daniel, aki kizökkent a borús hangulatából. - Tudtommal nem. Mindketten azonnal kirohantak a szobából, miközben az előbbi hang fel-felszólalt az üres folyosókon. A szobától nem messze bekanyarodtak balra, majd a kapu felé vették az irányt. Útközben találkoztak néhány emberrel, de csak egy gyors köszönésre jutott idő. Hamar odaértek, és látták, amint az írisszel lezárt kapu előtt a katonák felsorakoztak. Fenn, az ablakok mögött Landry tábornok leste a fejleményeket. Sam és Daniel is felrohant a lépcsőn. - Uram, mi történt? Jött már át kód? - Nem, – felelte a tábornok – egyik csapatunk sincs most kint. Sam leült az egyik számítógép elé, és a monitort leste. Aggódva fordult a többiek felé. - Semmilyen anyag sem jön át a kapun, mégis nyitva marad. Már megunták a várakozást, mikor végül a számítógépek valami furcsa jelet észleltek. Ahogy Sam jobban megnézte volna, abban a pillanatban lefagyott az összes monitor. A világítás lekapcsolt és szinte minden leállt. Csak a kapu fénye világított tovább. Újabb percek teltek el csendben, és közben semmit sem tudtak tenni, hogy visszanyerjék az irányítást a bázison, aminek persze a tábornok nem örült. A katonák egymást nézték tanácstalanul, de fegyvereiket még mindig a kapu felé irányították. Majdnem feladták, de hirtelen a féregjárat megszűnt és minden újra működött. A lámpák felkapcsolódtak, a számítógépek újraindultak. És, hogy mi történt, nem tudták meg. Néhány óra múlva… Landry tábornok amint tehette, összehívta a legjobb szakembereket a tárgyalóba. A helyiségben a hosszú asztalnál helyet foglalt a tudósokon kívűl még Samantha Carter, Daniel Jackson, Teal’c és persze maga a tábornok is, aki értetlenül állt a történtek előtt, és a legfrissebb információkra volt kíváncsi. - A számítógépek szerint áramkimaradás volt 6 percen keresztül, de mégis, az áramforrások tökéletesen működtek abban az időpontban. Valami tehát akadályozta az összeköttetést. Mást nem tudtunk még meg. – világosított fel mindenkit Sam a székéből beszélve és iratait szorongatva. - És a kimaradás előtti jel, amit észleltünk? – kérdezte Teal’c. - Eltűntek. – vallotta be Sam, majd folytatta: - Szinte hihetetlen. A számítógépeink eltárolják a bejövő jeleket dátummal együtt, de mintha valaki vagy valami törölte volna őket. Néma csend. Mindenki mélyen gondolkozóba esett, találgatott magában, mi okozhatta ezt, végül a tábornok vetett fel egy másik témát. - Dr. Jackson, egy jó ideje olvassa azokat az atlantiszi jegyzeteket, végre jutott valamire? - Néhány jelentéktelen dologról olvastam eddig. Sajnálom, azok az írások csupán kutatások néhány, számunkra használhatatlan dologról. De ha… Hirtelen mindenki elnémult és figyelt. A tárgyalóban lekapcsolódtak a lámpák, hasonlóan a pár órával ez előtthöz, még a Daniel előtti laptop is leállt. Ekkor a helyiség falán lévő kivetítő felfénylett, és a fehér vászon tele lett furcsa jelekkel, írásokkal, amiket egyikőjük sem értett. Többször végig pásztázták szemükkel a szöveget ismerős dolgok után, de hiába, míg végül Daniel felállt, és a kivetítőhöz ment. A vásznon szinte azonnal megjelent egy új írás. Sam is csodálkozva lépett elé. - Ez furcsa. Ez a szöveg négy nyelven íródott. Asgard, ős, nox és valószínűleg furling. - Honnan tudja, hogy a negyedik furling? – kérdezte Landry tábornok, akit nyugtalanított ez az újabb furcsa eset. - A négy faj így teljes. Már korábban is volt dolgunk ilyennel, hogy a négy nyelvet egyszerre használták, például gyűlési helyen. – válaszolt Carter. Teal’c tovább kérdezett: - Most láthatóan nincs szó semmilyen gyűlésről. - Valóban. – mondta Daniel, aki alaposan átolvasta az írást betűről betűre. – Az ős és az asgardi nyelv alapján viszonylag pontosan le tudom fordítani a szöveget. A következő áll itt: „Következő gyűlés a Hoag galaxisban, Peer napján, a furlingek bolygóján. Hamarosan elküldjük képviselőinket, akik ismertetik a bolygó címét.” - Mit jelentsen ez? – kérdezte a tábornok. Sam még mindig a szöveget bámulva válaszolt: - Ha mindent értek, akkor talán összeáll a dolog. Valószínű, hogy meghívtak minket az Négy, jelen esetben az Öt Faj gyűlésére. - Öt? - Valószínűleg az asgardoknak köszönhetjük az Ötödik Faj címet. Úgy tűnik, a furlingeknél lesz egy találkozó, amire meghívtak minket. Hamarosan itt lesz egy képviselő. - És mikor lesz ez a hamarosan? Míg ki nem derül, addig elemezzék ezt az esetet is. Amint ezt kimondta Landry tábornok, minden azonnal helyre állt. A lámpák felkapcsolódtak, a kivetítő leállt. Többé ilyen nem történt. Három hét múlva… „Előre nem tervezett aktiválás.” Mindenki a kapunál volt, a csukott írisz előtt. Fél percig semmi sem történt. Mindenki titkon remélte, hogy talán a követ érkezett meg ennyi idő után. Újabb fél perc. - Egy hangot fogunk, felerősítem. – szólt az egyik ember a számítógépek mögül. Néhány kattintás és a helyiségben egy erőteljes, de kellemes hangzású női hang hallatszott. - Föld, itt a Hoag galaxisból jelentkezik Helios Selené. Kérem, engedélyezzék, hogy átléphessek a kapun. - Uram, ki kell nyitnunk, ez egy óriási lehetőség. - Remélem, nem tévedünk. Íriszt kinyitni! – hangzott habozva az utasítás. Ekkor a kapun át megérkezett a parancsnokságra a küldött, a furling Helios Selené. A tárgyaló hamar a kérdések helyszíne lett. A CSK-1 néhány tagja, Landry tábornok és Helios Selené foglalt helyet a székeken, az asztal körül. Az idegen szinte teljesen úgy nézett ki, mint egy ember, kivéve, hogy elegánsabb volt, és csupa fehérbe öltözött. Haja fekete és hosszú, tökéletes alkatával zavarba hozott mindenkit. Szeme mindig a másikat fürkészte, mintha mindent alaposan meg szeretne nézni és ismerni. Rengeteg kérdéssel bombázták. Leginkább Daniel érdeklődött. - Sok kérdésem lenne Önhöz. Hogy találtak meg, mi ez a gyűlés, és kik maguk, furlingek? - Mindent sorjában. Először mutatkozzunk be. – válaszolta nyugodtan Helios, aki mosolyogva bámult tovább, végignézve mindenkit. - Én Samantha Carter vagyok. Ők itt Hank Landry tábornok és Teal’c – mondta Sam a két férfira mutatva, majd folytatta. – Ő pedig Dr. Daniel Jackson. És ön? - Helios Selené, a Pallas bolygó tanácsának alelnöke, örvendek. Köszönöm, hogy fogadtak. Ugye megkapták a meghívót? - Azt hiszem igen, de minden rendszerünkkel probléma volt miatta. - Nagyon sajnálom. Egy programot küldtünk át a kapun, ami továbbította ide üzenetünket. Ha a rendszerükkel problémák voltak, az azt jelenti, hogy a program nehezen alkalmazkodott az önök gépeihez, ami érthető, mivel az önök technológiája még nem elég fejlett. - mondta Selené. - Megnyugtathatok mindenkit, hogy a kapun való átlépésemkor ez a program törölte magát – tette hozzá. Helios erre felállt és a tárgyaló ablakához lépett, ahonnan a csillagkaput leste, amint azon éppen egy CSK csapat tért vissza a bázisra, valahonnan messziről. Pár pillanat múlva visszafordult, és a kérdő tekintetekre belekezdett. - Most nem mondhatok semmit, csak a legszükségesebb dolgokat. Nem bízhatunk még magukban. De, hogy megadjuk az esélyt az ötödik fajnak, megengedjük, hogy a Föld képviselői részt vehessenek a gyűlésünkön. A gyűlés alatt sok mindent megtudhatnak, erről biztosítom magukat. - És mi az, amit elmondhat most? – kérdezte türelmetlenül a tábornok. Teal’c és Sam helyeslően bólintott. - Talán azt, hogy hogyan találtunk Önökre – válaszolta a furling, majd lassan belekezdett. – Isteni szerencse, hogy a földi kapu egy galaxisátjáró. Ha nem lenne az, sokkal több idő lett volna ide találni. - Mi az a galaxisátjáró? – kérdezte Daniel, miközben a furling visszaült a helyére. - Az ősök nem csak egyszerű kapukat készítettek, mivel azok nem voltak képesek galaxisok közötti távolságot megtenni. Ezért több galaxisban is egy esetleg több galaxisátjárót építettek, amik teljesen ugyanúgy néznek ki, mint a többi csillagkapu, viszont csak ezek voltak alkalmasak nagyon messzire eljuttatni. Itt a Tejútrendszerben, ha jól tudom kettő vagy három lehet, és az egyik itt van – bökött a tárgyaló ablakán át a kapura. Ekkor Samnek eszébe jutott valami: - És valószínűleg tudunk még egyről, de nem itt, hanem a Pegazus-galaxisban. Az Atlantiszon lévő csillagkapu! A Pegazusból csak azzal a kapuval lehet ide jutni – mondta, és többen is bólintottak. Helios folytatta: - Sajnálatos módon az asgardok kipusztultak, valószínűleg – mondta, nyomatékosan hangsúlyozva a „valószínűleg”-et, mintha csak pusztán feltételezés lenne az asgardok kipusztulása. – De mielőtt késő lett volna, megosztották velünk a tudásuk ama részét, mely magukhoz kötődik, hogy mi tovább segítsük önöket. A címüket is így tudtuk meg. - És innen tudta, hogy van egy íriszünk? – vágott közbe Daniel. - Igen. Bár vannak eszközeink, mellyel semlegesíthetnénk ezt a védelmüket, de jó kapcsolat érdekében ezt mellőztük. Kérem, hogy mihamarabb válasszák ki a küldötteiket, szeretnék minél előbb visszatérni a Pallasra. Pár órával később az egyik folyosón. - Nem szívesen engedem el a CSK1-et alezredes – mondta határozottan a tábornok a kapu felé haladva a mellette haladó Mitchellnek. – Lehet, hogy ők nem bíznak bennünk, de mi miért bíznánk meg bennük annyira, hogy elküldjük hozzájuk az embereinket? - Uram, ők a furlingek, a Négy Faj egyike… Nem lesz semmi bajunk. - Remélem is. - Nem lehet valami nagydolog, valami kisebb falu vagy város az a Pallas. Nem is értem, mi ez a sok aggódás. – mondta vidáman Vala, aki hátulról közelített, hátán egy tömött táskával. – Ez a Helios, vagy ki, például elég rendesnek tűnik a maga fura módján. Ekkor a társasághoz csatlakozott Samantha Carter is, aki (Mitchellhez és Valához hasonlóan) már teljes felszerelésben és útra készen állt. Már csak a táskájában piszkált valamit. - Tábornok, mint kiderült, a Pallasra csak nyolc ékzár kódolásával tudunk eljutni, de Helios hozott magával egy ZPM-et, ami elég energiával lát el minket. Már bekötöttem a rendszerbe. – mondta, majd elhallgatott. – Ha szabad megkérdeznem, ha valamiben dönteni kell a gyűlésen, akkor… - Szabad kezet adok maguknak mindenben, amennyiben a javunkra döntenek bármiben. És derítsenek ki mindent a furlingekről, amit csak lehet. Hamar megérkeztek a kapuhoz, ahol már Teal’c, Daniel és Helios vártak. Némi megbeszélés után elkezdték tárcsázni a kaput. Közben mindenki feszülten várakozott. A nyolcadik ékzár kódolása előtt Vala izgatottan felkiáltott: - Ez olyan izgalmas! Új kalandok! Daniel Mitchell felé fordulva kérdezte: - Muszáj, hogy velünk jöjjön? Az alezredes a kaput bámulva válaszolt. - Úgy tűnik… És ekkor megnyílt az út a Hoag galaxisba. A CSK1 és a furling felsétált a rámpára, majd némán átléptek egy másik galaxisba. Spoiler!2. rész
A régi és az új Amint átértek a kapun, egy teljesen idegen és csodálatos világ tárult eléjük. Hasonlót sosem láttak. Egy óriási város központi terén találták magukat. Az épületek tőlük pár száz méterre körben magasodtak, és több száz emeletesek lehettek. Mind mintha valami ezüstös acélból készült volna tele ablakokkal, amiken két Nap fénye meg-megcsillant. Az ég a zöld és a szürke csodás árnyalataiban tündökölt. Keskeny utcácskák vezettek végig mindenhol, és mindegyik erről a központi helyről indultak ki, ahol a csillagkapu volt egy emelkedőn. A kapu körül egy zöld park terült el, mely néhány vékony törzsű fából, csodaszép füvekből és virágokból állt, itt-ott végig szelve fehér szegélyű, vörös téglákból kirakott járdákkal. Bár nem sűrűn, de lehetett látni sétáló, igyekvő furlingeket. - Hát ez nem semmi – mondta Mitchell, amint körülnézett. A CSK-1 szinte szájtátva követte Helios Selenét, aki könnyed nyugodtsággal haladt előre a kapu bal felé eső egyik járdáján. Néhány perc séta és ámulás után a sok ismeretlen közt végre egy ismerős dologra lettek figyelmesek. Sam megtorpant; mindannyian megálltak. Az egyik alacsonyabb fa alatt megláttak egy asgardot. Daniel meglepődve kérdezett: - Helios, tudtommal az asgardok meghaltak, akkor mégis mit keres ott egy? A furling némán odanézett, majd elmosolyodva válaszolt. - Ő nem teljesen asgard, hanem egy gép. Teljes mértékben elektronikus, ő egy kísérleti alany, akinek a testét sok időbe telt megépíteni ilyen élethűre és működőképesre. Az egyetlen dolog, ami még asgard belőle, az a tudata, amit beültettünk a testbe. - Ha létezik olyan lehetőség, amivel ilyet elérhettek volna, akkor miért kellett meghalniuk az asgardoknak? – kérdezte Sam. - Ez a robottest még most is kísérleti fázisban van. Mi, furlingek fejlesztettük ki pár hónapja, de még most is óriási a kockázat. Mire valóban használható lett volna a test, addigra már az asgardoknak végük lett volna. Ezért nem várhattak tovább. Akit láttatok az imént, ő Odin. Ő a három asgard egyike, akik önként jelentkeztek a kísérletre, és ide jöttek a Pallasra. Feltették életüket ezekre a kísérletekre. Odiné az eddigi legjobb robottest, de még mindig olykor kihagy a tudat és a test közötti kapcsolat. Az emlékei nagy részét elvesztette már a fellépő hibák miatt. Ha így folytatódik, egy kevés idő, és arra sem fog emlékezni, ki ő. Újabb percek teltek el. Elérték a magas épületek vonalát, és tovább mentek egy keskeny utcán, amin vagy tucat furling sietett dolgára. A nők és a férfiak ugyanúgy öltöztek és jártak, ha az egyik feje nem látszott volna, nem lehetett volna megállapítani, hogy melyik nem tagja. A csapat befordult egy kanyarba, ahol meglepetésükre egy nagy „fénnyel” ütköztek össze majdnem. - Egy felemelkedett ős? – kérdezte csodálkozva Sam, miközben félre ugrott, nehogy neki menjen a „fénynek”. - Elnézést. – mondta Helios az ős felé, majd miután távolabb kerültek tőle válaszolt: - Ő a gyűlésre jött, később találkozhatnak vele. Mitchell egy időre elgondolkozott, felidézett egy emléket. - Selené, elmondaná nekünk, hogy hogyan tudnák az íriszünket semlegesíteni? - Gondolom tapasztalták, hogy az íriszen át tudnak rádiójeleket küldeni és fogadni is. Mi, ha akarnánk, hasonló típusú jeleket tudnánk küldeni, amik az önök gépeire egy programot töltenének. Ez a program bármilyen biztonsági kódot képes megkerülni, és egyszerűen kinyitná belülről az íriszt. Mindenki elhallgatott. Sokat nézelődtek, még Vala is csendesen kullogott hátul, ami nem vallott rá. Nem sok furlinggel találkoztak az utolsó pár percben, de akiket láttak, alaposan megnézték a jövevényeket, még ha siettek is. Egyikőjük néhány szót is váltott Heliosszal egy idegen, még Daniel számára is túl bonyolult nyelven. Erről eszükbe jutott a CSK-1 tagjainak, hogy Helios hogyan beszélhet az ő nyelvükön. De nem kérdezték meg, hisz már ugyanezt tapasztaltál az asgardoknál és a noxoknál is. Vala halkan odasúgta hátul Teal’cnek: - Mikor érünk már oda? Éhes vagyok… - Még azt sem tudjuk, hogy hova megyünk – hangzott a válasz. Ezt a furling is meghallotta, és azonnal reagált: - Nem a gyűlésre megyünk még. Elviszem önöket a tanácsunk elnökéhez, majd az ideiglenes lakhelyükre. - Mégis mikor lesz ez a gyűlés? – kérdezte Daniel. - Két nap múlva. Fél óra (sétálva eltöltött idő) elteltével… - Megérkeztünk – szólt a csapathoz Helios, mindenki megkönnyebülésére. Egy alacsonyabb, de szélesebb, fehér falakból álló épülethez értek. Szebb volt, mint a többi épület, de kevesebb volt rajta az ablak. A bejáratához széles lépcsősor vezetett, amit két oldalról hat-hat oszlop szegélyezte. Az egész épület stílusa nagyon emlékeztette őket az ókori görög építészetre, de modernebb kivitelben. Amint beléptek a nagy, szürke üvegajtón, egy kellemes illat csapta meg orrukat. Egy tágas terembe jutottak, ahol a falak mentén furcsa, cserepes virágok illatoztak. A helyiség közepén egy fémekből készült íróasztal állt. Az asztal mögött egy vörös ruhás férfi furling gépelt egy billentyűzeten. Amint észrevette a bejárattól közeledőket, abbahagyta a tevékenységet, és kedvesen megkérdezte, tiszteletből emberi nyelven: - Miben segíthetek alelnöknő? - Az elnökhöz jöttünk. Ugye most itt van? - Igen, az irodájában van. Oda kísérhetem önöket? - Köszönjük, nem. Kérem, küldje utánunk az AH-02-est – parancsolta Helios. A terem jobb oldali falán egy virágcserép felemelkedett a plafonig, és helyén egy ajtó tűnt elő. A „recepcióstól” elköszönve léptek át rajta. Négyemeletnyi, hosszú csigalépcső következett, amit gyorsan „megmásztak”, majd a negyediken egy hosszú folyosóra értek. Ott egy távolabbi ajtóhoz mentek. Helios bekopogott, amint a csapat minden tagja mellé állt. Egy férfihang hallatszott: „Szabad”. Az ajtó mögött egy tágas iroda volt, tele polccal, számítógéppel és a bejárattal szemben egy asztallal. Az asztalnál egy sötétkék ruhás, főnöknek kinéző furlinggel, aki öreg volt, ősz hajú, kalapjáról aranyszínű szalagok lógtak. Az elnök udvariasan felállt, és köszöntötte őket. - Üdvözöllek titeket. Már vártam rátok. Azt hiszem, sok megbeszélnivalónk van, és sok a kérdésetek. Kérlek, üljetek le. – mondta kicsit habókosan. Hangján hallatszott az izgatottság, de egyben az öregség is. Az utolsó mondatára az asztal előtt (a csapat meglepetésére) hat szék emelkedett fel a padlóból. – Boreas vagyok. A csapat leült, és sorban bemutatkoztak. Végül az elnök is komótosan helyet foglalt. Helios viszont nem ült le, a széke mellett állt. Mitchell, mint a CSK-1 vezetője, megszólalt: - Kérem… - de közbeszólt Boreas, akinek bólintására közben Helios teáknak kinéző italokat töltött és kínált a CSK-1-nek. - Mielőtt belekezdenénk a beszélgetésbe, és feltennétek a kérdéseiteket, előtte szögezzünk le valamit – mondta határozottan. – Hogy itt vagytok, ezt az asgardoknak köszönhetjük, és kérésükre befogadunk titeket az ötödik fajként. Ilyet nem sűrűn teszünk, ezért kérlek, értsétek meg, nem árulhatunk el mindent rögtön az elején. Ha tudni akartok valamit rólunk, vagy ha a segítségünket szeretnétek kérni, annak ára van. – mondta, s székében hátradőlt. - Ára? Mit adhatnánk mi önöknek? – kérdezte Daniel. - Gondolom, azt gondolják, milyen fejlett nép vagyunk, biztosan ezt az egész Hoag galaxist mi uraljuk. Sajnos nem így van. Rengeteg harc és gond között nem jut időnk, sem erőnk a felfedezésre, az uralomra. Amit szeretnénk, nem nagydolog, csupán arról lenne szó, hogy a csapatotok, a CSK-1 bővülne egy furlinggel. - Mi? – lepődött meg Boreason kívül mindenki, még Helios is. - Miért bíznánk meg ennyire magukban? Lehet, hogy azzal is kockáztattuk, hogy idejöttünk. Szó sem lehet róla, hogy a köreinkbe jussanak. – tört ki Mitchell. Boreas nem szólt, csak figyelt, mintha előre tudta volna: - Landry tábornok szabad kezet adott nekünk, erről dönthetünk, - mondta Sam. – És gondoljunk csak bele, egy fejlett nép tagja a csapatunkban lenne, aki többet tud, mint mi. - Éppen ez a baj. – vitatkozott Mitchell. - Szavazzunk! – mondta előre hajolva és mosolyogva Vala. Teal’c nyugodtan mondta el véleményét: - Én úgy gondolom, hogy még előnyünkre is válhat amellett, hogy sokat tudhatunk meg. Még az ori ellen is léphetnénk. Az elnök mintha egy pillanatra elmosolyodott volna: - Mást is felajánlunk az információkon kívül. Néhány fegyvert és furling technológiát. - És miért jó önöknek, ha fegyvert adnak nekünk? – kérdezte érthetően Mitchell. - Egy szövetségbe tartozunk, ez elég ok. Valamint, hogy az asgardok megkértek minket, hogy segítsünk titeket, ez is elegendő. Szeretném, ha most döntenének. Mi megadjuk az esélyt, a többi csak rajtatok múlik. - Egy perc türelmet. – mondta Mitchell, és csapatát az ajtóhoz „vonszolta”, egy gyors megbeszélésre (hogy más ne hallja). Közben Helios odasúgott valamit Boreasnak. - Ez egy számunkra is kedvező ajánlat, el kell fogadnunk. – súgta oda a többieknek Sam. - Valami nem stimmel, ez gyanús. A fejlett népek nem szokták csak úgy átadni a technológiájukat bárkinek is. – mondta Daniel. - Egy szavazás? – mondta újra csak mosolyogva Vala, megütögetve Teal’c vállát, aki nyugodtan levette válláról a nő kezét, majd ő is szólt: - Akkor hát szavazzunk. Mitchell végül belement, és szavaztak. Ő és Daniel azt mondták, még várni kellene, Sam és Vala bele szerettek volna menni az alkuba. Az utolsó szavazat, Teal’cé döntött. - Én inkább Carter alezredes véleményére voksolnék – mondta magyarázat nékül, és ezzel döntöttek. Visszamentek, leültek és közölték ezt az elnökkel, aki elégedett volt. Daniel megkérdezte: - És ki lenne az a furling, aki csatlakozna hozzánk? - Természetesen Helios. – mondta Boreas, miközben a fulingnő zavarodottan bólintott. – Tehát akkor a CSK-1 mostantól hattagú. Helios mostantól veletek tart. A fegyvereket és az egyéb dolgokat majd később, a távozásotokkor adjuk oda. Valamint… De nem tudta befejezni. Egy furcsa hang, feltehetőleg egy csengő szólt. Az elnök egy kis gombot megnyomva mondta: „Szabad”. Ekkor az ajtó kinyílt. A CSK-1 mozdulni sem tudott a meglepetéstől. Az ajtóban nem más állt, mint az asgard, Thor. - Jó újra látni titeket. Sam felállt, és az asgard elé lépett. Úgy gondolta, ennél jobb dolog nem is történhetett volna. Daniel azonnal rákérdezett a lényegre: - Hogy lehetséges ez? - Thor az egyik asgard a három közül, aki nem halt meg, és aki segít nekünk a robot-test kísérletben – magyarázta Helios. Sam visszaemlékezett: - De hát mikor ránk támadtak az ori hajók, lesugároztátok magatokat a bolygóra, ami utána rögtön fel is robbant. - Ez nem teljesen így volt – mondta megszokott hangján Thor. – A bolygó mögött egy álcázott furling hajó volt, én oda sugároztam. Ezt a hajót nem vették észre az ori hajók, és még a bolygó robbanása előtt sikerült elmenekülnünk. Akkor még nem mondhattam el, hogy idejövök. Sam lehajolt, és megölelte rég nem látott barátját. Boreas egy falon lévő számlálóra (valószínűleg órára) nézett. Meglepetten vette észre, hogy már rég egy tárgyaláson kellene lennie. - Már ennyi az idő? – kérdezte magában. – Nekem fontos találkozóm van. Kélek Helios, kísérd a barátainkat a szobáikba. És Thor, befejezted a kézitárcsázót, amiről az előző gyűlésen beszéltél? – tette hozzá a kérdést pakolás közben az elnök. - Már majdnem kész, még beszélnem kell egy őssel pár fellépett problémáról, de pár napon belül használható lesz – hangzott a válasz, miközben a CSK-1-et Helios már terelte kifele az ajtón. Az asgard csatlakozott hozzájuk, és a folyosón végigkísérte őket. - Az elnökhöz jövet találkoztam egy furlinggel, akinek megígértem, hogy átadom nektek az üzenetet, amely a Földről érkezett nem rég. Idézem őt: „Egy Landry tábornok nevű ember azt kívánja, hogy Daniel Jackson, aki a CSK-1 tagja, térjen vissza a Földre egy fontos ügy miatt”. Daniel csalódva vette ezt tudomásul. A többiek közben halkan diskuráltak, mi ügyben hívhatja el őt a tábornok. A folyosó végén Thor felajánlotta: - Elkísérhetlek a csillagkapuhoz, úgyis arra tartok. Elváltak. A csapat megmaradt tagja csupán néhány percig mentek egyre fel és jobbra. Néha elszáguldott mellettük egy-egy furling, de azok nem törődtek velük. Helios, aki jól ismerte ott a járást, senkinek sem köszönt, még rájuk sem nézett. A többi furling hasonlóan tett. A csapat tagjai ugyanabban az épületben lettek elszállásolva, ahol az elnökkel találkoztak, de jó pár emelettel feljebb. Két épületvégi szobához jutottak. Az egyik Sam és Vala, a másik Mitchell és Teal’c „lakóhelye” lett. Mindkét szobából fürdő és széles erkély nyílt. Semmi sem emlékeztetett fejlett technológiára, de mégis modernül volt berendezve. A padló viszonylag sötétnek, a plafon és a fal fehérnek látszott. Sok bútor és szőnyeg is helyet kapott a helyiségekben. Itt volt a csapat néhány órát. Ebben a néhány órában megbeszélték az addig történteket, hogy ki mit látott a városban, és hogy kinek mi volt a véleménye a furlingekről. Mitchell főleg rosszakat hozott fel, Sam inkább a pártjukat fogta. Az esti órákban egy láthatólag vezetőségi személyiség ment hozzájuk (nő volt), hasonló kék ruhában, mint amiben Boreast látták délután. - Üdvözöllek titeket. Hestia vagyok, az elnök tanácsadója. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy egy sajnálatos esemény miatt a gyűlést nem két nap múlva, hanem holnap reggel fogjuk megtartani, majd közvetlenül utána hazamehetnek. - Mi történt? – kérdezte érdeklődve Mitchell, s közben alaposan végignézett az idegenen, akit ez nem zavart. - Hírek jöttek, hogy a noxot megtámadta az ori, és a noxképviselő minél hamarabb haza szeretne menni, hogy népének segíthessen – válaszolt Hestia. - Az ori megtámadta a noxot? – kérdezte Sam. – Ha jól tudom, ők el tudnak rejteni bármit. - Sajnálom, de nem tudok részleteket – mondta a furling, majd sietősen távozni akart. – Holnap jövök, és odavezetlek titeket a gyűlés helyére. Mielőtt kilépett volna az ajtón, Mitchell kérdezett: - Lehet, ez a kérdés nem jön ide, de régóta fel akarom tenni. A furlingek láthatóan erősek és fejlettek. Akkor miért nem segítenek az ori elleni harcban? Hestia nyugodtan válaszolt, mivel valószínűleg megértette, miért kérdezte ezt az alezredes. - Nem csak a ti galaxisotok van veszélyben. A Hoag-galaxis is tele van veszéllyel, ellenséggel, minden gonosszal, amikről ti nem tudtok, és jobb is így. Minden erőnkre itt van szükség. Csupán olykor-olykor tudunk segíteni. Például az asgardok robottestein dolgozunk, és az ősök is sokat köszönhetnek nekünk. Nem is beszélve a noxról, akiknek hajókat építettünk. Most nektek segítünk azzal, hogy a saját népünk egy tagja veletek tart, így felajánlva rengeteg tudást és információt. Ez minden, amit tehetünk. Teal’c szinte „mellékesen” megkérdezte: - Kik a Hoag-galaxisban az ellenségeitek? - Rosszabbak a goauldnál, a replikátoroknál, és erejük szinte nagyobb az orinál is. Viszont annál jobb, minél kevesebbet tudtok róluk. Még az említésük árnya se érintsen meg titeket. – mondta az utolsó mondatot túlzottan hangsúlyosan. - Nem juthatnak el a mi galaxisunkba? – kérdezett tovább Teal’c. - Soha – mondta a furling, és kiment a szobából. Különkiadás 1.
A furling űrhajók (Érdekességként) Képért kattints ide. (LINK ÁTJAVÍTVA) Tartaros (hadihajó) Hossz: kb 100 méter Befogadó képesség: 100 fő Furlingek birtokában van: kb 50 db Altar (sikló) Hossz: kb 10 méter Befogadó képesség: 8-10 fő Furlingek birtokában van: hadihajónként 10 darab + 80 darab Saját kép! Spoiler!3. rész
A "Gyűlés" Még alig sötétedett be. A Nap már alacsonyan járt, halvány fénye sugárként tört át a magas épületek között, s némelyik ablakon fel-felcsillant olykor. A CSK-1 pihent. Legalábbis látszólag. Vala és Sam a szobájukban beszélgettek, s közben valami furcsa sárga gyümölcsöt ettek egy ezüstös tálcáról. Teal’c - a szomszéd szobában – az ablakon, némán leste a nyüzsgő furling-életet, mellette Mitchell nézelődött a helyiségben. Minden sarokba benézett, minden tárgyat megvizsgált. A jaffa érdeklődve kérdezte: - Netán keresel valamit? - Nem, nem – hangzott a válasz, és az alezredes úgy tett, mintha már nem érdekelné a dolog. A másik szobában: Sam felállt az asztal mellől, és kinyitotta az erkély ajtaját. Friss szellő suhant be kintről. Vala is abbahagyta az evést, szórakozottan hátra vetette magát az egyik fehér ágyon: - Mi a véleményed erről? - Miről? –kérdezte odafordulva Sam. - Hát erről az egészről. Először az a furcsa áramkimaradás a bázison, aztán Helios megjelenése, majd a furlingek. Fura egy népség, az biztos – majd elhallgatott egy pillanatra, gondolkozóba esett. – Szerinted van itt valahol egy szórakozóhely? Szívesen megismerkednék pár figurával. Választ nem kapott, mindketten az ajtón belépő Heliosra lettek figyelmesek, aki egy bőröndszerűséget tartott kezében. Belépett, néhány lépést tett előre, éppen Vala mellé jutva. Elbizonytalanodva beszélt: - Reméltem, hogy megengedik, hogy itt alhassak magukkal, hisz ha minden jól megy, magukkal leszek egy ideig. - Természetesen maradj nyugodtan. – mondta Sam. - Egy feltétellel – kötötte ki Vala. – ha tegezel minket - mondta, majd felpattant az ágyról. - Rendben – egyezett bele a furling, és közben a szobában lévő két ágy egyike mellé sétált. Előtte a falon néhány vonal kirajzolódott, majd onnan egy harmadik ágy is „kicsusszant”. Bőröndjét rá tette a szürke ágyneműre. Néhány perc múlva beszélgetni kezdtek az élet dolgairól. Másnap reggel… Mitchell határozottan bedörömbölt az ajtón a szobába, miközben bekiáltott. - Keljen fel mindenki, indulunk. Vala kábultan nyitotta ki félig az ajtót. - Azonnal, azonnal, adj öt percet – mondta, majd becsapta az ajtót, és visszament az ágyához. Az öt perc végül majdnem fél óra lett. A CSK-1, Heliosszal kibővülve, a folyosón várakozott teljes felszerelésben. Hirtelen Hestia tűnt fel, aki mosolyogva köszöntötte őket. - Induljunk, ha nem akarunk késni. Már a legtöbben ott vannak a gyűlés helyszínén. Beszélgetve hagyták el a szállásukat és az épületet. Mitchell többször megemlítette a furlingeknek, hogy nem talált tusfürdőt a fürdőben, de szinte senki sem vett erről tudomást. Pár perce sétáltak, amikor az egyik mellékutcáról egy szakállas, ősz öregember fordult be, barnás öltözetben. - Hát itt van! – kiáltott fel Hestia. – Már kerestük. - Sajnálom, Thorral beszélgettem. Hestia bemutatta őt a többieknek. - CSK-1, ő itt Avrid, egy ős, aki a gyűlésre jött. - Üdvözöllek titeket. Mindenki köszönt neki, majd útjukat tovább folytatták, immár az ős társaságában. Az elnök tanácsadója és Avrid egy másik nyelven kezdtek el beszélgetni. Vala suttogva kérdezte Heliostól: - Mit beszélnek? - Háborús ügyekről és politikáról. - Már azt hittem, valami érdekesről… Még tíz perc, és egy nagy, parkosított térre érkeztek, melyet - a csillagkapunál lévő térhez hasonlóan – vörös járdák szőttek át. Középen egy magas, fehér épület állt, tetején dokkoló űrhajókkal. A társaság megállt az egyik járda szélén, ahonnan jó rálátás nyílt az épületre. - Ez itt a Tanácsépület, a gyűlés helyszíne – mondta Hestia büszkén, majd utasítására tovább mentek. Ám hirtelen Avrid, az ős megállt, mintha valamit látna: - Állj! Vissza! – kiáltotta, s közben a földet leste, folyton mozgó szemmel. Egy furcsa hangra lettek figyelmesek az épület felől, mindenki arra nézett. Egy gomolygó, sötét köd mozgott arra felé, és szinte felkúszott a fehér Tanácsépület falán, mintha élne. Ekkor hirtelen egy óriási robbanás. Az épület egy nagy rengéssel felrobbant, darabjai szétszóródtak. A csapat is a földre rogyott meglepetésében és a lökéshullámtól. Sebesülten, fájó lábbal tápászkodtak fel, nyugtalanul vették észre, hogy az ős eltűnt. Az épület romjai felé néztek. A robbanás okozta füstben újra kiemelkedett a fekete köd, és láthatóan feléjük tartott, nagyon gyorsan. - Futás a kapuhoz! – kiáltotta Hestia, aki egy karján lévő szerkezettel babrált idegesen, valami jelzést küldött. - Merre van a kapu? – kérdezte Mitchell. - Utánam! – mondta Helios nyugtalanul, aki egy utca felé rohant. A CSK-1 követte őt. Pár perc zavarodott futás után végül egy ismerős helyre értek. Az épülethez, ahol el voltak szállásolva. Az épülettel szemben egy széles utca nyílt, magas lámpasorral, melyek most pislákoltak, annak ellenére, hogy nappal volt. Most ide fordultak. Ám ekkor észrevették, hogy annak az utca másik végén is egy fekete köd volt, ami mintha észrevette volna őket. Őrült sebességgel gomolygott feléjük, nem volt menekvés. Mitchell, Teal’ckel, Sammel és Valával egyetemben előkapták fegyvereiket, és egy lövés sorozatot adtak le. Hiába, meg se rezdült a köd, továbbra is közelített. Már túl közel volt, ám ekkor az égből egy furling sikló hasította át a levegőt. A sikló kéken ragyogó lövéseket adott le az ellenségre, mely láthatóan megtántorodott, míg nem menekülőre fogta. - Irány a kapu! – mondta Helios, mintha tudta volna, mi folyik itt. Újra elkezdtek futni, de már mindenhova figyeltek, nem tűnik-e fel újra egy fekete köd. Végül, néhány perc múlva a kapu parkjához értek. Egymást segítve rohantak a kapuhoz, ám odaérve Helios észrevette, hogy a tárcsázó eltűnt. Nem tudták mit tegyenek. Robbanások, kiáltások mindenfele. Az egyik épület nem messze veszélyesen közel dőlt össze. A legtöbb utcáról a feketeségek sokasága tűnt elő. Több furling sikló lövöldözve körözött az égen. Az egyik járdán, a közelben Thor tűnt fel, aki a tőle telhető leggyorsabban közeledett. Mikor odaért, Samre nézve mondta: - Menjetek. Daniel Jackson már tegnap átment a kapun, követnetek kell. Az elnök meghalt egy robbanásban fél órája. - Nincs itt a tárcsázó. – közölte Sam az asgardhoz lépve. - Ezt fogadjátok el – mondta Thor, s a nőnek egy karóraszerű szerkezetet nyújtott át. – Ezen dolgoztam, mióta itt vagyok. Egy kézitárcsázó, mostanra fejeztem be, csupán ez az egy létezik. Kérlek, használjátok, és tekintsetek rá, mint az én utolsó, búcsú ajándékomra. Sam fejét rázva próbált ellentmondani a „búcsú” szóra, értetlenül motyogta: - De hát… - Menjetek! – mondta az asgard, s a kézitárcsázó fölött végighúzta a kezét. A csillagkapu pár másodperc alatt kódolta a 8 ékzárat, így tárcsázva a Földet. Mindenki gyorsan átlépett a kapun, Heliosszal kiegészülve. Utoljára Sam maradt, aki értetlenül állt Thor előtt. - Kérlek, ne feledd, ti vagytok az Ötödik Faj. Nektek kell a másik négyet újra ráébresztenetek, hogy miért is alakult a szövetség. - Gyere velünk – mondta könnyekkel a szemében a nő. – Nem akarok újra búcsúzni, most, hogy megtudtam, mégsem haltál meg. - Nem tehetem. A robottestem nem működik e bolygón kívül… Még valami. A kézitárcsázóba beprogramoztam egy címet, menjetek el oda. Ha ott megtaláljátok, akit kell, kiszabadíthatjátok egy régi ismerősötöket. Most menj! Sam szomorúan lépett át a kapun. Utána lekapcsolódott a kapu. A bolygó, mint az asgardoké nem rég: felrobbant. A kapuval, a furlingekkel, néhány noxszal, pár őssel, asgardokkal, Boreasszal, Hestiával, és Thorral együtt. Spoiler!4. rész
Hazatérve, és ajándékok A CSK-1 váratlanul érkezett vissza a bázisra. Mindegyikőjük ijedt, szomorú volt. A tábornok azonnali tájékoztatást kért a tárgyalóban. - Tulajdonképpen mi történt ott? Azon kívül, hogy megtámadták önöket, és visszajöttek? – kérdezte Landry tábornok, miután beszámoltak neki mindenről, ami távozásuk óta történt. – Helios, maga ismeri ezt az ellenséget? - Igen, - hangzott a válasz. – ők a hoag-galaxisi ellenségeink. Ez a „köd”, ahogyan ti nevezitek, nem az igazi formájuk. Ez egy álca, rejtek, hogy eltűnhessenek a szemeink elől. Sőt, olyan anyagokból áll, melyek minden érzékelőt tönkretesz, így teljesen észrevehetetlenek. A nevük a mi nyelvünkön fúriák. - Veszélyesek ránk nézve? Jobban mondva, eljuthatnak ebbe a galaxisba? – kérdezte Mitchell. - Nem hiszem. A fúriák nagyon alattomos, ravasz és erős egy népség, de kevesen vannak. Ennek oka, hogy ők egy kharon nevű folyadékot fogyasztanak. Ettől az anyagtól erősek maradnak és hosszú életűek, viszont életük végéig olyan fájdalmat éreznek az egész testükben, melyet leírni nem lehet (részben ez az oka annak, hogy ilyen dühösek és elszántak), de ez nem minden. A kharon csupán a Hoag-galaxis néhány bolygóján található meg, s bár szállítható, a fúriák idegen helyeken nem maradnak sokáig, mivel egyszerre csak kevés ilyen anyagot visznek magukkal, hiszen nagyon nagy a tömegük. Egy ember nem képes felemelni belőle egy pohárnyit. Tudtunkkal a Tejútrendszerben nincsenek kharon-források. Néhány percig némán ültek. A tábornok végül magától értetődően tudakozódott: - Akkor végülis mit tegyünk? A gyűlésnek azt hiszem befellegzett, és ön nem tud hazamenni. - Megígértük, hogy mi, furlingek segítünk az embereknek. Itt maradok – mondta, majd hosszabb gondolkozás után egy ötlettel állt elő. – Lenne egy lehetőség, amivel sokan jól járunk. - Halljuk. - A Hoag-galaxisban ismerem egy kapu címét, ami egy kisebb bolygón van. Ott egy elhagyatott furling falu van. Nagyon régen hagyta el a népem, mikor a fúriák megtámadták. Ha esetleg egy expedíciót indítanánk a Hoagba, a falu kitűnő bázis lenne. - Expedíció? – kérdezték egyszerre. - A Föld még mindig remélhet segítséget tőlünk. Nem csak a Pallas volt az otthonunk. Még vagy tucatnyi helyen élünk. Sajnos mindnek a címe titkos, még én sem ismerem, de ha az expedíció megtalálná s bolygókat, biztosan segítenének. Ti megtudtok mindent rólunk és a fúriákról is, ott új technológiához juthattok. - Ha azt a falut elhagyták az ellenség miatt, nem lehet, hogy még ott vannak ezek a fúriák? - Nem, ez a bolygó nagyon messze van bármiféle kharon-forrástól. Az ellenség talán régebben figyeltette, de már valószínűleg nem. Mi pedig már nem foglalkoztunk vele. - Nem értem, nekünk miért kellene embereket küldeni oda, és magunkra haragítani egy új ellenséget? – mondta Landry tábornok. - Uram, lenne más is. – szólt közbe Sam. – Thor a kézitárcsázóba beprogramozott egy kapucímet, és azt mondta, hogy ha eljutunk oda, kiszabadíthatjuk egy régi ismerősünket. A probléma az, hogy ez a cím a Hoag-galaxis egyik helyére vezet. Az expedíció sok feladatot elláthatna. Kapcsolatot létesíthetne új szövetségesekkel, képviselhetjük ott magunkat, szerezhetnénk abból a kharonból kísérletekhez, és talán Thor még mindig él, és megtalálhatjuk… - mondta a végén elhalkulva. - Thor meghalt, az nem lehet, hogy egy újabb bolygórobbanást túléljen. – mondta Mitchell. - Uram, hogy dönt? – kérdezte Sam reménykedve. Ezután a tábornok nagy döntésen gondolkozott. - Rendben. Engedélyezem az expedíciót a Hoag-galaxisba. A csapat tagjait összeállítom egy héten belül. - Van egy probléma – mondta Helios. – A ZPM hamarosan lemerül. Már csak egyetlen tárcsázást tud fedezni az energiája. Tehát az út vagy egyirányú, vagy találunk egy új ZPM-et, és visszajöhetünk majd. A tábornok gondolkozóba esett, de nem változtatott döntésén. Hamarosan meggyőzte feletteseit és összeállította az expedíció tagjait. Az expedícióban résztvevők: CSK-A [elsődleges csapat] - Samantha Carter alezredes [nem kell őt bemutatni, azt hiszem; az expedíció és a CSK-A vezetője] - Helios Selené, furling [a csapat Hoag-szakértője] - William Marks őrnagy [több részben szerepelt a SGC utolsó évadában és az The Ark of Truthban is, többnyire űrhajókon tevékenykedett] - Jonas Quinn [visszatért] CSK-B [tartalék csapat] - Jennifer Hailey [két részben szerepelt: Őstehetség (4x19), A tettek mezeje (5x13)] - Laara Satterfield [A tettek mezeje (5x13)] - Connor Hawkins [új szereplő, orvos] - John Wood hadnagy [új szereplő, CSK-B vezetője] Egy hét múlva, a folyosón. - Örülök, hogy velünk jössz – Sam a mellette sétáló Jonasnak, aki láthatóan örült, hogy visszatért. - Semmiért nem hagytam volna ki egy új galaxis felfedezését. Kár, hogy csak két napja jöttem, így kevés időm volt készülődni. Kianna nem ujjongott, hogy ilyen hirtelen eljöttem, remélem, hamarosan újra láthatom – célozgatott Jonas a Kiannával való kapcsolatára. Egy nagyobb helyiséghez értek, ahova bementek. Ott volt már mindenki az expedíció tagjai közül. Mind készülődtek, hátukon tömött táska volt, körülöttük dobozok, szerkezetek, melyet mind magukkal viszik majd. Hirtelen feltűnt a „tömegben” Daniel, akit már jó ideje nem láttak. - Ugyanaz a helyzet, mint Atlantisznál volt. Most is szeretnék menni, de nem lehet. Mitchell, Teal’c, Vala és én maradunk, mint CSK-1, továbbra is. Jut eszembe, adok valamit. – mondta, majd elkezdett kutatni a zsebében, végül megtalálta, ami keresett. Átnyújtotta. – Mikor a Pallasról hazajöttem, Thor elkísért, és adott egy furcsa fegyvert. Azt mondta, furling készítésű, és azért adja, hogy tanulmányozhassuk. Mint utóbb megtudtam Heliostól, hatásos a fúriák ellen, így gondoltam, odaadom nektek, még hasznát veszitek. - Köszönjük – mondta Sam. - Most megyek, sürgős ügyekkel vagyok tele, most búcsúzok, mert már nem jövök vissza indulásra. - Hol voltál egyébként? Miért hívtak vissza a Pallasról? - Fogalmazzunk úgy, hogy utaztam egyet a semmiért. A Föld főbb országai üléseztek, témájuk a csillagkapu volt, és természetesen kellett egy szakértő, azaz én… Mindegy, viszlát. – mondta, majd megölte Samet, és kezet fogott Jonasszal. Azután sebes léptekkel elviharzott. A készülődés forgatagában mindenki izgult. Várta már az új felfedezni valókat, de már most honvágyuk volt. Sietve összepakoltak, és a dobozokat, szerkezeteket, ellátmányt és mindent a kapuhoz vittek. A tábornok most mellőzte a beszédeket. Eszébe jutott, hogy jelenleg nincs sok értelme, hisz mindenki, akit választott az expedícióra, megbízható, bátor, és nem fordulnak vissza. Semmi bátorításra nem volt szükségük. De az indulás előtt odament Samhez, hogy átadjon egy ajándékot. - Itt akarta hagyni, de úgy gondolom, maguknak jobban kell – mondta, és odaadta a kézitárcsázót. – Vigyázzanak magukra. A kapu tárcsázása megindult. Teal’c, Mitchell és Vala ekkor jött búcsúzni. (Mitchell megjegyezte halkan, hogy máskor Valát is vigyék magukkal, mikor a nő izgatottan kiabálni kezdett, mintha ő is menne.) Nyolcas ékzár kódolva. Hangzott a mondat. Mindenki a kaput figyelte, mintha más lenne, mint máskor. Egy MALP-ot indítottak előre, ami tiszta képet adott egy sötét teremről, ahol minden megvolt, hogy ember ott tartózkodhasson. Az csapat eleje elindult, élen Jonas Quinnel. Egy perc múlva már csak hárman nem léptek még át a kapun. Sam megjegyezte, hogy „ez olyan, mint mikor Elizabeth Weir Atlantiszra indult”. - Még visszajövünk – mondta Marks őrnagy a nőre nézve, majd együtt elindultak. Már csak Helios maradt, aki fellépett a rámpára. Köszönve meghajolt a tábornok előtt, majd a kapu felé fordult. Nagy levegőt vett, és átlépett ő is a kapun, a Hoag-galaxisba. Spoiler!5. rész
Oma Desala Egy sötét helyre jutottak. A levegő hideg volt, de kellemes. Az első dolog, ami tettek, hogy felkapcsolt zseblámpáikkal világítva nagyobb fényforrásokat helyeztek el több helyen. Ez eltartott pár percig, de megérte, hisz ezután alaposan megfigyelhették a termet. 6-8 méter magasan volt a mennyezet, ablakok voltak, de mind le volt zárva egy-egy fém lappal. A csillagkapu egy alacsony rámpán állt. A tárcsázó (mely teljesen más volt, mint a Tejútrendszerben) egy kisebb, nyitott helyiségben volt, ahonnan széles üvegen át teljesen be lehetett látni a „kapuszobát”. Sam és Jonas azonnal célba vették a tárcsázó-szobát. A helyiségben még volt pár furling számítógép, monitor a falon és pár szék. A bekapcsoló-gombot tíz percig keresték, mikor eszükbe jutott, hogy ott van Helios is. A furling örömmel segített. Egy sötét billentyűzethez ment, és megnyomott néhány gombot rajta. Az terem minden részén kinyíltak az ablakok, meleg levegőt és fényt árasztva be. A tárcsázó-szoba vékony üvegén furcsa írások és szimbólumok világítottak. Mint kiderült, ez az üveg egyben monitor is. A következő gond a kijutás volt. Egyetlen ajtót találtak, csak ott lehetett kijutni, hisz az ablakok nagyon magasan voltak. Sajnos az ajtó zárva volt. Helios azonnal ráállt a probléma megoldására. Egy falon lévő fedőlapot leemelt. Mögötte néhány vezetéken kívül (néhányuk meglepetésére) kristályok voltak [lásd az ősöknél]. A furling egyszerű magyarázatot adott: - Az ősök és az asgardok tőlünk tanulták el ezt a technológiát – mondta, majd elkezdett pár kristályt áthelyezni, miközben Samnek magyarázta, mit miért rak át. Eközben a többiek a csillagkapu melletti idegen vasládákat vizsgálták. Először nem tudták kinyitni, de hála Jennifer Haileynek, észrevették, hogy egy vörös „led” előtt elhúzva kezüket a láda kinyílik. Valószínűleg hátrahagyott felszereléseket és élelmet találtak. Az élelem hiába lehetett nagyon régi, még mindig ehető volt, bár az emberek nem törtek ki örömujjongásba, mikor megkóstolták. Helios eddigre kinyitotta az ajtót. Egy szabályos hatszögű teremben találták magukat. Négy oldalon egy-egy ajtó nyílt, az ötödik oldal üres volt, míg a hatodikon, egy emelkedőn több vezérlő pult és számítógép volt. Ennek a főépületnek a tetején üvegből készült ablakok voltak, még a Napot is látták. A négy ajtó a vezérlő számítógépek bekapcsolására nyithatók lettek, azaz ha az egyik elé mentek, magától kinyíltak. Két kijárat ugyanabba a nagy helyiségbe vezetett, egy raktárszerű, de a kapuszobánál jóval nagyobb terembe, melyből egy lakórészleghez és egy kisebb toronyhoz lehetett jutni. A negyedik ajtó a szabadba vezetett. Egy kitaposott útra, melynek túloldalán egy magas tornyot és mellette egy labort találtak, mindkettőt zárva, még Helios sem tudta ajtóikat kinyitni. A környéken nem volt több épület, csupán a romjaik. Valószínűleg a fúriák robbantották fel őket, mikor a furlingek menekültek. Mikor a toronyépület, és a főépület övezetét Connor Hawkins elhagyta, fájdalmasan tapasztalta, hogy egy kör alakú erőtér veszi körül a két épületet és környékét. Így a közeli erdőt még nem tudták megnézni. [ Itt egy vázlatkép az érthetőség miatt: KLIKK IDE ] Félnapba telt, míg berendezkedtek. A lakóhelyiségben mindenkinek bőven jutott hely. A magukkal hozott dolgokat a nagy raktárban helyezték el. Jennifer Hailey és Laara Satterfield feladata a tárcsázó-szoba működtetése, és a kapuszoba felügyelése lett. Mindketten a tárcsázót próbálták működtetni, de egyenlőre hiába. Sam, Jonas és Marks őrnagy „kedvenc” helye a hatszögű irányító terem lett. Próbálták megfejteni a gépeket, és a szövegeket. Közben Helios a labor ajtajával foglalkozott. Mikor már majdnem feladta, eszébe jutott, hogy az ajtóknak eleve az a baja, hogy nem kapnak energiát, mivel külön forrásuknak kell lennie. Az épület háta mögé ment, ahol kiderítette néhány vezetékről, hogy a laborba futó energia a labor helyett az erőtérgenerátorba jut el. Néhány nehézkes eljárással megoldotta a problémát. Az erőtér nem kapott energiát, lekapcsolt, majd az ajtók kinyíltak. A torony nem volt meglepetés, azon kívül, hogy elég messzire elláttak, de a labor annál inkább. A helyiség nemes egyszerűséggel üres volt. Még egy asztal sem állt sehol. De Sam parancsára berendezték, így ez lett az orvosi és laborszoba. Néhány óra múlva végre Haileyék be tudták indítani a tárcsázót. Ekkor Wood hadnagy megkérdezte Samtől, miért nem használják inkább a kézitárcsázót. - A kézitárcsázó hamarosan lemerül, nem kockáztatok. Ha csak nem tud bele „elemet” szerezni a sarki boltban, akkor a rendes tárcsázót használjuk – hangzott a válasz. Az expedíció nem tétlenkedett. A CSK-B-t hátrahagyva a CSK-A elindult a kapun át a Thor által megadott címre. Egy sivatagba jutottak. Körülöttük nem volt semmi, míg nem, mikor körüljárták a környéket, egy ajtóra lettek figyelmesek, amit félig eltemetett a homok. Marks és Jonas hamar „lesöpörték”. Könnyen bejutottak. Egy meredek lépcső vezetett le. - Zseblámpákat elő… - mondta Jonas, majd megindultak lefelé. Pár perc lépcsőzés után egy szűk, de hosszúkás helyre értek, ahol két oldalt faasztalok voltak. Velük szemben 10-20 méterre egy ajtó volt. Mikor kinyitották volna, hátuk mögött megszólalt valaki. - Én a helyetekben nem mennék oda. Egy homokszínű ruhás öreg, vézna ember volt az. Kinézete azonnal azt sugallta, ő egy ős. - Mi ez a hely? – kérdezte Sam. - Már értem, miét jöttetek ide. Nem tudtátok mi van itt, ezért mertetek erre a bolygóra jönni. Még szerencse, hogy én vagyok ennek a helynek az őrzője, különben bementetek volna oda. - Mi ez a hely? – ismételte Marks őrnagy a kérdést. - Nem értem, miért kellene tudnotok. Forduljatok vissza, és menjetek haza. - A bolygó címét egy asgard adta meg. Azt mondta, keressünk meg egy személyt, aki segít megmenteni egy régi ismerősünket. - Egy asgard? Nem értem, honnan tudhat a Tartaroszról egy asgard. - Ez a hely a Tartarosz? – kérdezte meglepetten Helios, aki már hallott a helyről. - Te tudod, hol vagyunk? – kérdezte Jonas. - Mesélnek egy legendát Tartaroszról. Egy átjáró egy másik dimenzióba, ahova azok a felemelkedett lények kerülnek, akik örökké harcolnak valakivel. Nem hittem, hogy létezik. Ha az asgard Thor idevezetett minket, célja lehetett vele. Mind gondolkodóba estek. Az ős öregember rezzenéstelenül állt karba tett kézzel. Ekkor Samnek bevillant valami. - Oma Desala! - Mi? - Oma örök harcba kezdett Anúbisszal. Tehát ő ide került. - Az átjárót lázadó népek építették millió évekkel ezelőtt, kétségbeesve. De feleslegesen épült, ők meghaltak mind. – nevetett az ős. – Ha felemelkedett lény belép oda, többet nem jön ki, hisz nem jöhet vissza magától. Az emberek és a többi lény pedig nem bírja az ottani körülményeket egy másodpercre sem. - Szeretnétek, ha Oma Desala visszatérne? – kérdezte váratlanul Helios. - Azt hiszem igen, de csak ha Anúbisz ott marad. - Akkor átmegyek érte – mondta nyugodtan a furling. Ezen mindenki meglepődött. Az öregember nevetett. - Ha meg akarsz halni, menj. - Valamit tudnod kell – mondta Helios. – Én furling vagyok, nem élő, se nem holt. Nem vagyok felemelkedett, de hasonló erős. Ekkor kinyitotta az ajtót, és maga után becsapva átlépett rajta. Mindenki értetlenül állt. Jonas kimondta: - Ez mit jelenthet? - Hát úgy látszik, egy furling a társatok, de nem tudjátok, mi az a furling – mondta az öregember. – Ők egy erős nép. Alapjában véve őket egy ismeretlen másik faj teremtett, jobban mondva írt meg. Ők egy megtestesült program. Egy óriási méretű, nagyon okos program, mely, mintha hologram lenne, megtestesült. Értelmük hasonló az ősökéhez. Megtanultak egy más fajta felemelkedést, mint az ősök (állításuk szerint három fajta felemelkedés van). Felemelkedésük azzal járt, hogy valódi, hús-vér testük lett. Onnantól úgy éltek, mint bármely más faj. Ők is esznek, isznak. De ha meghalnak, lelkük nem kerül sehova, egyszerűen örökre megsemmisülnek. Spoiler![right]Üdv! Újra jelentkezek egy újabb résszel, szám szerint a hatodikkal. Most egy rövid, de talán esemény dúsabb részt olvashattok.
Jó szórakozást hozzá![/right] 6. rész – A Kilencedik
Hosszú-hosszú idő telt el Helios eltávozása óta. Sam, Jonas és Marks őrnagy türelmetlenül vártak. A világos, ámbár szűk és kényelmetlen helyiség közel sem felelt meg olyan helynek, ahol az ember szívesen várakozna. Az - ős - öregember már régóta csak ült egyhelyben egy faasztalon, szavai még mindig mintha visszhangoztak volna ott, a föld alatt. Marks őrnagy felszólalt: - Felmegyek a felszínre a csillagkapuhoz, és üzenek a CSK-B -nek, hogy minden rendben eddig, utána pedig maradok ott őrködni. - Rendben – válaszolta Sam, aki az ős szavain töprengett. Miután az őrnagy elment, újra nagy lett a csend. Már senki sem figyelte az időt, eltelhetett akár 20-30 perc is. Végül Sam az öregemberhez szólt: - Miért kell ezt a helyet őrizni? Nem lenne egyszerűbb eltemetni? - Eltemetni? Nem, nem. Hiába is nemes célú lázadók készítették ezt az átjárót, nagyon hatásos fegyver lehet, ha rossz kézbe kerül. És ha valaki használni is tudná a céljaihoz, annak mindegy lesz, hogy el van-e temetve vagy nem. Ekkor lövések halk hangja hallatszott a felszínről, de csak tompán. Jonas és Sam egy emberként pattantak föl, és rohantak fel a lépcsőn. Miközben előkészítették fegyvereiket, meglátták, hogy Marks hátrál a bejáratnál. A férfi lőtt egy sorozatot kifelé, majd: - Egy fekete füst-lény támadott meg, a fegyvereink nem érnek ellene semmit – kiáltotta, majd a bejárat ajtaját becsapta, ami tompa koppanással bezárult a lény előtt. Sam, Jonas és Marks visszalépcsőztek a mélybe, s közben füleltek, nem hallanak-e felülről valamit. De néma csend volt. Szemükkel az öregembert kezdték el keresni odalenn, de az eltűnt. A helyiség üresen állt. Sam várt pár percet, majd bezárta a szűk helyiség ajtaját is, majd a Tartarosz bejáratához ment és bedörömbölt. Semmi válasz. - Valahogy ki kell törnünk, innen nincs más kijárat – mondta Jonas, s közben Sam visszalépett az ajtótól. Marks helyeslően bólintott, és hozzátette: - Talán el tudjuk a lény figyelmét terelni. Még tanakodtak pár percig, míg végre történt valami. Tartarosz bejárata lassan kinyílt. Odabentről halványkék fénysugár világított, de a fényt eltakarta egy sötét alak, aki mintha a hátán cipelt volna valamit… Vagy valakit. Ugyanis nem más, mint Helios lépett ki az ajtón, hátán egy fehérbe burkolózott nővel. Miután az ajtó magától visszazárult, Sam megnézte, ki rejtőzik a fehér köpeny alatt. Viszont csak egy megviselt, öregedőnek látszó, megviselt arcot látott. - Oma Desala? – kérdezte Sam a furlingtől, aki válaszul bólintott, majd „terhét” lerakta az egyik asztalra. - Valami dörömbölést hallottam. A türelmetlenség miatt volt? – kérdezte, de észrevette a három ember kezében a fegyvereket. – Mi történt? - Azt hiszem, egy fúria van a felszínen, és az ős eltűnt. De nem tudom, pontosan, mi történt. Őrnagy? - Többször tárcsáztam a CSK-B-t – kezdte el Marks Samre nézve. – De egyszer sem aktiválódott a kapu. Többszöri próbálkozás után észrevettem, hogy észak felől egy gomolygó feketeség tart felém. Hiába kiabáltam oda, nem volt válasz, és mikor már a közelembe ért, egyszerűen feldöntötte a csillagkaput. Ekkor kezdtem rá lőni, de nem volt hatása. Ezután jöttem lefelé. Hirtelen feltűnt az ős, a Tartarosz bejárata előtt. Komoly arcot vágott, az öregség már nem látszott rajta, mintha erőre kapott volna. Végig nézett mindenkin, majd határozottan beszélni kezdett: - Az a fúria közeleg, és nem hiszem, hogy beszélgetni jön – mondta, s felül, mintha az ajtó kirobbant volna. Mindenki a kijárat irányába nézett. – Talán be tudjuk csalni a Tartaroszba, s mivel ő is felemelkedett, elpusztul. - Ez a fúria felemelkedett? Egy ős? – kérdezte Sam értetlenül, de nem kapott választ. Egy újabb robbanás hangja hallatszott. - Sietnünk kell, mindjárt itt van – mondta Helios, aki Sammel, Jonasszal és Marks-szal a terem két szélső falához húzódtak, a bejárathoz közel, a sarokba. Közben az ős kinyitotta a Tartaroszt, de nem ment be, helyette megfordult, és „farkas szemet nézett” az éppen betörő fúriával. Hideg és fojtogató levegő árasztotta el a helyiséget. A fúria sugárszerűen „beömlött” az ajtóból, de nem foglalkozott az emberekkel, se a furlinggel, egyenesen az ős felé tartott. Ekkor Helios felszólalt: - Futás! Nem kellett kétszer mondani, a három ember szélsebesen a felszín felé vette az irányt. Ám a furling még lent maradt. Samék már nem látták, mi történt ezután. Az ős elugrott a fúria elől, de az gyorsan irányt váltott. Helios odafutott, és belenyúlt a fekete füstbe, szinte megfogta belülről, és tolni kezdte a Tartarosz felé, de hiába próbálkozott. Az öregember a segítségére sietett. Mindketten sebeket szereztek, de végül nagy erőfeszítések árán sikerült a Tartaroszba taszítani a lényt, ami furcsa sikolyt hallatva nyelődött el a fényben. Ekkor váratlan dolog történt. Helios előhúzott egy hosszú tőrt, ami azonnal szikrázni kezdett. A fegyverrel a nő rögtön leszúrta az őst, aki a vállára zuhant. - Megemlékezünk rólad, ha végül eljön a béke – súgta oda a furling, majd belelökte az őst Tartaroszba, és hangos csattanással bezárta utána az ajtót. Helios Selené még megállt egy pillanatra, gondolkozva, majd némán kifutott a felszínre. Ott a várakozó Samékre talált. A kérdő tekintetekre kezdett el beszélni: - Sikerült! A fúria meghalt, de utolsó mozdulatával még magával rántotta az őst, ő is meghalt. Menjünk a Thale Partasra! (Megj.: Thale Partas = A hoagi ember bázis, ahol a furling falu van.) Jonas elkezdett tárcsázni. - Azt hiszem, ennyit még tehetünk – mondta Sam, és pár C4-est rakott a lefelé vezető lépcső bejáratához. A fekve lévő kapu aktiválódott, s a csapat beleugrott a féregjáratba. Utolsónak Sam távozott, aki még a távozás előtt pár pillanattal felrobbantotta a C4-eseket. Spoiler!7. rész
Az ellenség arca John Wood, a CSK-B vezetője egyedül ült a tágas teremben. A helyiség üresebbnek látszott, amióta csapatával áthordták a magukkal hozott ládákat a „raktárnak” elnevezett helyre, ami az épület másik részén volt. Ez a munka - a hordás – röviddel az után véget ért, hogy a CSK-A elment. Még nem tértek vissza… A kaputerem szokatlanul fényes volt ahhoz képest, hogy az ablakok kicsik voltak, és szinte alig pár lámpa világított. A tárcsázó-szoba szinte rejtett, sötét zugnak tűnt ebben a fényes kapuszobában. Az őrnagy fészkelődni kezdett a magányosan álló ládán. Zsebéből cigarettát vett elő, majd egy sajátos mozdulattal meggyújtotta öngyújtójával. A füst felszállt a kintről beáradó hideg, esti levegőben. John W. pókerarccal ránézett a csillagkapura, és a különleges jeleit kezdte el figyelni. A magányos merengésben hirtelen Jennifer Hailey zavarta meg. A lány a hatszög alapú „központi teremből” lépett be a kapuszobába. Kezében egy szerelő ládát tartott, amit lerakott az ajtó mellé, mikor észrevette felettesét a ládán. Szótlanul mellé sétált, és ő is a kaput kezdte el nézni. Az őrnagyot nem érdekelte különösebben, hogy bejött valaki, folytatta füstölést. - Még nem tértek vissza. – mondta Jennifer. - Miből jött rá? – kérdezte kissé gúnyolódva az őrnagy. A lányt nem zavarta a „beszólás”. Kezeit háta mögött összekulcsolta, és nem mozdult. Mindketten némán várakoztak. A kinti fények kezdtek halványodni. A Thale Partas holdja, a Selenos alakja már az egyik ablakban is megjelent. Egyre hidegebb fuvallatok borzolták fel a két ember haját. A szelek a nyitott alsó légnyílásokon áramlottak be. Az őrnagy elnyomta a cigijét, és a csikket a láda szélére dobta, majd ránézett Jenifferre. - Magának nincs jobb dolga, mint itt állni? - Már minden mai munkámat elvégeztem, most szabadidőm van. És mi lenne jobb annál, hogy az evilági csillagkaput tanulmányozom? - Én úgy tudom, a csillagkapu Carter alezredes asztala. Jennifer élesen a felettese szemébe nézett. John ebből értette, hogy nem kíván reagálni, ezért ő folytatta. - Samantha Carter… Értem, szóval versenyezni akar vele. - Nem áll szándékomban. - Mégis ezt teszi. J. Hailey erre már nem tudott mit mondani, mert hirtelen nagy kék fénnyel aktiválódott a kapu. Mindketten a fegyverükhöz kaptak, és a féregjárat felé fordították. Az őrnagy ráeszmélt, hogy ha egy fúria jönne át a kapun, nem tehetnének semmit. Szerencsére nem ez történt. A kapun sorba jöttek át a CSK-A tagjai. Először Marks, majd Jonas és Helios (akik egy furcsa, fehérbe öltözött nőt hoztak), végül Sam lépett ki a kék fényből. Mindegyikükön látszott, hogy valami történt odaát. A kapu lekapcsolt. Egy órával később… - És végül C4-eseket robbantottunk fel a bejáratnál, mielőtt visszajöttünk volna. – fejezte be Sam. Éppen a Partason maradtaknak mesélte el, mi történt a Tartarosznál. A raktárban voltak. Mivel székek nem voltak, ezért mind leültek arra, amit találtak. Láda, csomag, bármi. Mikor a történések megbeszélésének végére értek, elhallgattak. Senki nem tudott hozzátenni vagy hozzászólni, ezért John Wood mást hozott témába. - A kaput védenünk kellene. Bárki át tud jönni, aki csak akar. - Igaz – mondta Sam. - Lenne erre egy megoldás. – szólalt meg hátulról Jennifer Hailey. – Meg tudjuk akadályozni, hogy bárki át jöjjön a kapun, egy egyszerű módszerrel. Valami nagyobb tárgyat kellene rakni oda a csillagkapunál, ahol az eseményhorizont szokott lenni. Így olyan lesz, mintha a kapu el lenne temetve. - Viszont így mi sem tudnánk kintről tárcsázni. – vetette fel Sam. - Ha emberünk lenne kint, akkor nem zárnánk így el a kaput, és őrséget állítanánk fel a teremben. - Jól van. Meg tudja oldani? - Igen – mondta Jennifer, és kiment a raktárból. Ebben a pillanatban belépett Connor Hawkins: - Az ős felébredt. Mindenki felállt, és követni kezdte az orvost, aki elvezette őket a laborba, azaz az „orvosiba”. A szoba már nem volt olyan üres, mint mikor megtalálták. Több ládával, kinyitottal és zárttal egyaránt, orvosi műszerekkel, pár székkel és két összehajtható ággyal volt berendezve a labor. Az egyik, magasabb ágyon feküdt Oma Desala, aki bár jobban nézett ki, mint mikor először látták, még mindig gyengélkedett. Ébren volt, és a belépő sokadalmat figyelte. Nem szólalt meg. Mikor körül állták, felült, és kérdően Samre nézett. - Hol vagyok? - A Thale Partason, a Hoag galaxisban. Mi itt egy expedíció vagyunk a Földről. - A Földről? Mit keresnek az emberek ebben a galaxisban? És mit keresek én itt? A legutóbbi emlékem, hogy... - A Tartaroszról hoztunk ide. – mondta Helios, aki csak most jött meg. - A Tartaroszról? – lepődött meg Oma, aki láthatólag nem tudott a helyről. - Hát odakerültünk Anúbisszal... Ugye ő nem szökött meg? - Nem, legalábbis nem láttuk, hogy kijött volna. – mondta Sam. - Elintéztem őt. Többé nem kell vele foglalkoznunk. – nyugtatta meg az őst Helios. - Viszont van mit megbeszélnünk. Kérlek hagyjatok magunkra – mondta a furling a többiek felé. – Sam, te maradj. Mindenki kiment, csak a három nő maradt ott. Helios és Sam leültek egy-egy székre, majd a furling belekezdett, és az ősnek elmesélte, mi történt, mióta kapcsolatba lépett a népe a földiekkel. Mikor a jelenhez ért, nagyot sóhajtott. - Van valami, amit láttam a Tartaroszon, mikor átléptem az ajtón… Odaát láttam több artemi és demetriai őst, akik a furlingek egy-egy bolygóján halhattak meg, mivel az ottaniak ruháját viselték. Ők valami követek lehettek, akiket az ősök küldtek a többi furling bolygóra, hogy képviseljék magukat. Valami harc lehetett, mert mindenki, akit láttam, egy-egy fúriával küzdött „örökre”, mint te, Oma, és Anúbisz. Tehát az Artem és Demetria, két furling bolygó elesett, mint Pallas. – Helios rövid szünetet tartott. – Ez két nagy bajt jelent. Az egyik, hogy a furling bolygók sorra pusztulnak el. A fúriák sosem voltak annyira erősek, hogy idáig eljussanak. Így egy nagy háború kezdetén állunk. A másik baj, hogy azok az ősök alsóbb szinteken voltak, tehát régebben „haltak meg”, a népem vészadója pedig nem jelzett. - Vészadó? – kérdezte Sam. - Igen. A vészadó egy nagyon őrzött helyen, a Gaia-n vann, a galaxis szélén. Ha egy furling bolygóval történik valami, az ottani kapu automatikusan tárcsáz ide és egy vészkódot küld át. Ezt pedig továbbítják a többi bolygóra. Így előre fel tudnánk készülni egy esetleges nagyobb támadássorozatra. De most… két bolygó is elesett, és mi a Pallason nem tudtunk róla semmit. Valami történt a Gaia-n. Oda kell mennünk. - Menjünk oda? És ha a fúriák tették ezt, és ott vannak? - Az lehetetlen. Azt a helyet direkt a lehető legtávolabb építették a kharontól, ami a fúriáknak kell az életben maradáshoz. Így ha ők is tették ezt, nem maradhattak ott. - Nem lehet ezt csak úgy ezzel alátámasztani… Őrjáratozhatnak, vagy valami. - Én megyek. – szólalt meg Oma, aki ilyen sokáig hallgatott. - Miért? - Már nincs erőm, hogy felemelkedetthez méltóan éljek. Olyan vagyok mostmár, mint egy ember... Nincs célom, mert, ha lenne, azt nem tudnám elérni, mint ember. Már csak úgy tudok segíteni az Öt Fajnak, ha kiderítem, mi is történt a Gaia-n. Az sem érdekel, ha belehalok. - Akkor nem tudlak le beszélni semmivel. - Nem – mondta Oma Desala határozottan, majd felkelt az ágyról. - Akkor hárman megyünk, mert szeretnék én is részt venni ebben, ha mindketten mentek. Holnap indulunk. – mondta Sam felállva a székéről, majd kiment az éjszakába. Odakint mindenki kérdezősködni kezdett a lámpafénynél, hogy mit beszéltek odabent. Sam pedig csak annyit mondott, holnap elmegy Heliosszal és Omával egy küldetésre. Csak Jonasnak mondta el, mit beszéltek, hozzá téve, hogyha nem jönne vissza, ő lesz az, aki irányít. Ezután rögtön a hálóterem felé vette az irányt. Halkan lépett be a sötét szobába, mert látta kívülről, hogy Marks és Laara Satterfield már aludtak. Némán ásított egyet, majd lefeküdt a neki kijelölt ágyra. Még néhány percig a másnapi útjára gondolt, de végül elnyomta az álom. Másnap reggel a három nő felkészülten állt a kaputeremben. Mindhármuknál volt két-két fegyver, és egy-egy táska. Még Oma is katonai ruhába öltözött mindenki meglepetésére. Saméket csak Jonas kísérte el a kapuhoz, a többieknek más dolga volt. Satterfield, Marks és Wood a falu körül kutattak használható dolgok után a romok között. Jennifer Hailey a „kapueltemetési” ötletét próbálta megtervezni. Az orvos, Hawkins a bolygón talált ételeket vizsgálta, hogy számukra ehetőek-e (még). Helios a tárcsázó-szobába ment, és beütötte a Gaia címét. A csillagkapu nagy morajjal el kezdett tárcsázni. A hét szimbólum lassan kódolódott, s közben senki sem szólalt meg. Végül Jonas búcsúzott csak: - Visszavárunk titeket. Senki nem felelt, csak felléptek a kapu előtti rámpára, és átléptek a kék fényen. Mikor Sam megérkezett, mindenki a teremben volt. A nő ahogy a rámpára ért, szinte azonnal lecsukta szemét, és összeesett. John Wood épp, hogy elkapta, mielőtt szétterül a földön. Mikor mindenki körül állta az eszméletlen Samet, a kapu lekapcsolt. Se Helios, se Oma Desala nem jött vissza. Mindenki megrettent. - Vigyük az orvosiba! – parancsolt Wood, és Jonas segítségével felemelte Samet. Egy perc alatt eljutottak az orvosi ajtajához, amit Hawkins azonnal kinyitott. Az orvos félretolt pár ládát és széket, és szabaddá tette az utat a legközelebbi ágyhoz. A nőt óvatosan lefektették a fehér lepedőre. Pár perc múlva Sam kinyitotta szemét. A szobában szinte mindenki ott volt, kivéve Jonast és Satterfieldet, akik a kaput őrizték. Wood egy széken ült, közvetlenül Sam mellett, és aggódva kérdezte: - Mi történt? Csak maga jött vissza. A fegyvere és a felszerelése nélkül. A nő felült, de még nem válaszolt. Összeszedte gondolatait, hogy emlékezni tudjon, de hiába, a kérdésre nem tudott felelni. - Nem emlékszem. De hazudott. Valójában egyetlen emléke nyomasztotta, amit még nem mondott el, hátha csak képzelődött: Le volt kötözve valamihez. Homályosan látott. Halvány fény derengett a kis helyiségben. Nem volt ideje körülnézni. A fekete füst előtte gomolygott. De most valami mintha alakot öltött volna a sötétségében. A füstből egy ember bontakozódott ki, aki sötét mosollyal nézett Samre. A nő egy ismerős arcot látott. Mikor agya kitisztult, rájött, kit látott: Boreast, a Pallas elnökét. Következő rész: A három Sam Spoiler!8. rész A három Sam Az Első
augusztus 13. 6:03 Rengeteg megválaszolatlan kérdés. Miért csak ő jött vissza? Mi történt odaát? Miért nem emlékszik szinte semmire? Boreas barát vagy ellenség? Ezek a kérdések bolyongtak Sam elméjében, miközben egy furling ház romjának tetejéről nézte a felkelő napot. A hideg szellő felborzolta a haját. A friss levegő jót tett neki, már nem érezte rosszul magát, mint akkor, mikor megérkezett. Mikor megérkeztem… - gondolta magában Sam, és el kezdett koncentrálni az eltűnt emlékeire, hogy legalább egy kevés dolgot felidézzen. Nem sikerült neki. Mikor már majdnem elkáromkodta magát ezért, meghallotta, hogy valaki a háta mögött megáll. Megfordult, és Jennifer Haileyt találta ott a rom tetejének másik végében. - Még mindig nem emlékszik semmire? – kérdezte Jennifer, aki pókerarccal közeledett. Sam megrázta a fejét, és visszafordult a Nap felé. Pár másodperc, és a léptek hangja már nem hallatszott, innen tudta, hogy a nő megállt a háta mögött nem messze. Egy hosszú percig nem szólalt meg egyikőjük sem. A két nő a távoli mezőket és a távoli hegyeket nézte, ahogy mögöttük az itteni, vöröses Nap felkelt. A levegő kezdett felmelegedni, lassan ellepte a romokat. Mikor egy nagyobb széllökés elérte őket, végül Jennifer megunta, hogy ott álljon. Leült Sam mellé, és lelógatta a lábait a romról. Fegyverét, amit mindig magánál hordott, letette maga mellé, majd kezeit összefonta maga előtt. - El készültem. - Mivel? – kérdezte Sam, aki az emlékezésen kívül másra nem tudott gondolni. – Ó, hát persze. A kapu-eltemetővel. És mikor lesz a kapuhoz szerelve? - Akár most is elkezdhetjük. De… - De? - Helios Selené és Oma Desala… Ők még „kint” vannak. Nem lenne jobb még várni, míg visszajönnek? - Nem. Nem hiszem, hogy visszatérnének. Sam nem tudta miért mondta ezt. Hiszen nem ezt akarta mondani, mert várni akart az ősre és a furlingre. Viszont mintha tudat alatt tudta volna, hogy ők már nem térnek vissza. Talán egy homályos emlék – gondolta magában. De mégis… a furling és az ős vannak olyan helyzetben, hogy haza jöjjenek? Vagy ha nem használják még a kapu-eltemetőt, növelik az ellenséges támadás esélyét? Próbált újra döntést hozni, de nem tudott koncentrálni erre, a feje elkezdett fájni. Egyre erősebben. Jennifer még mondott valamit, de a szavak érthetetlenül visszhangoztak. A világ elhomályosult. A teste oldalra dőlt, és utoljára Jennifer aggódó arcát látta. A Második augusztus 13. 8:20 Sam le volt kötözve valamihez. Alig látott valamit, szemének meg kellett szoknia a homályos sötétséget. Mikor körülnézett, végre tudta, hogy egy kis helyiségben van. A plafonon és a padlón halvány fényforrások voltak. Ezek viszont hiába világítottak, hiszen a falak, és minden fekete színű volt. Így szinte olyan volt, mintha nem is lenne fény. Hirtelen háta mögött valami furcsa hangot adott ki. Sam nem tudott megfordulni, így meg kellett várnia, míg az a valami a látóterébe került. Fekete füst gomolygott mellette, ami lassan haladt előre, míg nem megállt előtte. Valami mintha alakot öltött volna a sötétségben. A füstből egy ember alakja bontakozódott ki. A nő egy ismerős arcot látott: Boreast, a Pallas elnökét. - Üdvözöllek Samantha Carter – mondta a Boreasnak kinéző férfi gonosz mosollyal arcán. – Gondolom magyarázatra vársz. A férfi a mögötte lévő fal felé fordult, és egy ezüstösen csillogó ábrán végigsimítva kezét kinyitott egy elrejtett szekrényt. Sam nem látta, mi van a szekrényben, mert a férfi körül még mindig ott terjengett egy kevés fekete füst. - Az a Boreas vagyok, akit a Pallason ismertél meg – mondta, majd visszafordult Samhez. – Csupán most már nem kell szerepet játszanom. - Te… mi vagy? – kérdezte Sam, de hangja akadozott. - Mi vagyok? Nehéz kérdés, bármennyire is egyszerűnek tűnik – nevetett Boreas, közben egy apró, henger alakú tárgyat forgatva kezében. – Talán furling, talán fúria. Mi a különbség? - Ő nem tudja, „mi a különbség” – szólalt meg hirtelen egy női hang Sam háta mögül. A hang ismerős volt. - Igaz… - mosolyodott el a férfi, majd egy ismeretlen nyelven suttogott valamit, mire a padló sötétségéből felemelkedett valami asztalszerű tárgy. Ezután egy rövid időre gondolkozóba esett. - Azt hiszem, elmondhatom neked. Úgysem mész sehova többé. - Majd én elmondom – mondta a női hang, de már Sam látta a hang tulajdonosát. Helios Selené némán Boreashoz lépett, aki nem lepődött meg. A nő sötét barna köpenyt viselt, és fején csuklya volt. – A furlingek és a fúriák ugyanaz a faj, csupán más az… életszemléletük. Sam meglepett arca egyik furlinget/fúriát sem zavarta. Boreas az asztalon „szerelte” a hengerszerű tárgyat, Helios pedig tovább magyarázott. - Hajdan csak a furlingek voltak a világon, akik békében éltek, miután alkotóik meghaltak. Aztán ahogy telt az idő, egyre több élet jelent meg különböző galaxisokban. Ősök, asgardok, a nox, ti, emberek, és még sok más, egymástól különböző népség. A sok új faj jelenléte fertőzte meg a békénket. Persze képletesen. Fajunk egy része szövetséget kötött három másik fajjal (a Négy faj így alakult ki). A furlingek egy kisebb része azonban elszakadt a többiektől. Ők lettek később a fúriák. Szerintük az idegen fajok csak háborút hoznak ránk, ezért pusztulniuk kell. - Pusztulniuk? Tehát mégsem a többi fajnak, hanem a fúriáknak voltak háborús gondolataik – szólalt meg valaki a sötét szoba másik oldalán. Sam felismerte, hogy Oma volt az. - Hát te is magadhoz tértél? – kérdezte Boreas, oda nem figyelve. - Helios, csak egy kérdésem lenne hozzád – mondta Oma. – Te eredetileg csak furling voltál. Saját akaratodból lettél a fúriák közül való, vagy kényszerítettek? Helios helyett Boreas válaszolt, láthatóan idegesen: - Mégis mi közöd hozzá, ős? Mindig is elkápráztatott az tudatlanságotok, hiába vagytok olyan „nagyok” és „hatalmasok”. Mindeddig azt sem tudtátok, kik is a fúriák, pedig a városainkban járkáltatok. Csak meg kellett volna kérdeznetek… - Nincs közöm, hozzá a többi ős mit csinál vagy csinált. Feltételezem, nem akartak belekeveredni az evilági háborúkba – vágott közbe Oma. - Elég legyen! Nem kellett volna felébresztenem titeket! – kiabálta Boreas, majd Oma vállához érintette a henger alakú tárgyat. Az ős azonnal elvesztette az eszméletét. Pár gyors másodperc múlva Sammel is ez történt. Sam nem tudta, mennyi ideig volt eszméletlen. Mikor újra felébredt, már nem volt lekötözve, és más helyiségben volt. Egy hasonlóan kicsi szobában, ahol viszont a fekete padlón kívül minden más csillogó ezüst volt. Itt is világos minták, szimbólumok futottak végig a falon. A bejárat körvonala nem látszott sehol, valószínűleg el volt valahol rejtve a minták között. Samen kívül senki sem volt ott. A magány és a szoba üressége nyomasztotta a nőt. Felült, és neki támaszkodott a falnak. Azzal, hogy itt ülök, nem kapok válaszokat – gondolta. Nem tudta, meddig ült ott, talán órák hosszat, de egy idő múlva furcsa zajra lett figyelmes. Valahonnan kintről jött, az egyik fal másik oldaláról. Sam a falhoz tette a fülét, hogy jobban hallja a zajt, ami kísértetiesen hasonlított egy fegyver hangjára. Pár másodperc múlva újra csend volt. Újabb hang törte meg a csendet, de ezúttal más, mintha a fal repedezne. Sam távolabb mászott onnan, és figyelt. Valóban repedés jött létre ott, ahol az előbb hallgatózott. A rés pillanatról pillanatra tágult. Valaki belépett a szobába, de mielőtt Sam jobban megnézhette volna, ki az, észrevette, hogy a helyiség plafonjáról szinte ömlik valami szürke gáz. Helios volt az, aki ott állt a résnél. A kezét nyújtotta: - Gyere, siess! Az a gáz mérgező, el kell menned innen. Sam nem értette, mit jelentsen ez. A gázt a fúriák juttathatták be a szobába, és Helios közéjük tartozik, mégis segíteni akarna? Nem volt idő gondolkozni, mit tegyen, a gáz egyre gyorsabban közeledett felé, végig a falon, majd a padlón. Megfogta Helios kezét, aki egy erős rántással kihúzta őt a résen. Egy folyosó volt az, ahol álltak. Ugyanolyan sötét volt, mint a legelső helyiség, amiben volt. Itt is voltak ugyan halvány fények, de így sem volt könnyű a tájékozódás. Helios idegesnek látszott. - Lehet, nem kellene, de segítek elmenekülni. Kövess, sietnünk kell, nehogy ideérjenek a többiek. A furling sebes léptekkel indult el a folyosó egyik vége felé. Most nem a barna köpeny volt rajta, hanem ugyanaz a ruha, amit mindig is viselt, mielőtt Sam megtudta, mi vagy kis is ő valójában. A fehér, lobogó ruha tökéletesen mutatta az utat a sötétségben. Az útjuk össze-vissza vezetett, a sok, oldalra nyíló többi folyosó és helyiségek szinte olyanok voltak, mintha egy labirintus részei lettek volna. Mikor végre megálltak (csak, mert egy fúria jelent meg nem messze, és elrejtőztek előle), Sam halkan suttogott Heliosnak: - Miért segítesz? - Nincs időnk, se lehetőségünk, hogy most ezt megbeszéljük. Legyen elég annyi, hogy kettős ügynök vagyok. Nem csak a fúriáknak vannak titkos ügynökeik a furlingeknél – mondta, majd elindult, a folyosón tovább. Talán három, talán négy perc eltelte után végül úgy látszott, megérkeztek a céljukhoz. Sam az egyik falhoz simult, míg Helios egy szokatlanul nagy terem bejáratánál nézte, ahogy egy fúria megy el egy másik kijáraton át. - Jó figyelj – szólalt meg a furling. – Az őst nem tudom, hova vitték, ha lesz lehetőségem, talán ki tudom juttatni. Most a kaputerem bejáratánál vagyunk. Nincs bent senki. Tárcsázom a furling falut, és így el tudsz menekülni. Odaát ne lepődj meg majd, ha még egy Sam lesz ott. Mindketten igaziak vagytok. Röviden és gyorsan ennyi lenne. - Mi? Egy másik Én? Válasz nem jött, Helios bement a terembe, és ő követte. Egy nagyon nagy kaputerem volt az, valójában. A kapu középen állt, nem volt rámpa, hiszen az alja és a padló egy szinten voltak. Nem messze a kaputól egy szürke, asztalszerű tárgy volt, ami ugyanúgy nézett ki, mint amin nem rég Boreas dolgozott, kivéve, hogy ezen ezüstösen csillogó ábrák voltak. Ez volt a tárcsázó itteni változata. - Tárcsázok – mondta Helios, aki már a tárcsázó mögött volt. Hét ábra, hét lenyomás, és a kapu el kezdett tárcsázni. De végül semmi. Újra megpróbálta a furling, de semmi. - A kapu… Valamit kitalálhattak, hogy ne lehessen tárcsázni – mondta Helios. Ekkor léptek zaja hangzott fel nem messze, azon a folyosón, ahonnan jöttek. – Gyorsan egy új címet! Hova tárcsázzak? Mindketten el kezdtek gondolkodni. Pár másodperc alatt viszont egyikkőjüknek sem jutott eszébe semmi. - 8 ékzárral lehet itt tárcsázni? – kérdezte hirtelen Sam. - Igen, rengeteg energiánk van. Mi jutott eszedbe? - A Föld! Ugyebár nektek megvan a technológiátok, hogy a másik oldalon kinyisd az íriszt, így át tudok menni. És az ottani kapu galaxis-átjáró! A furling azonnal tárcsázni kezdett, hiszen nem volt helye további beszédnek. Az üldözők hangja egyre közelebbről szólt. Rövid időn belül a nyolcadik ékzár is felvilágított kék fényével. Az út megnyílt. - Küldöm a programot, ami kinyitja az íriszt – mondta Helios, és valamit babrált a tárcsázó oldalán lévő, fénylő ábrákkal. – Kész! Mehetsz. Sam már indult volna is, de mikor megfordult a kapu felé, meglátta, hogy közte és a kék eseményhorizont között ott áll Boreas és mellette két, feketébe öltözött, csuklyás fúria, akiknek az arca nem látszott. - Ejnye Helios. Ugye ezt nem gondoltad komolyan – mosolyodott el a férfi. – Mindig is gyanakodtam rád. És végül is igazam volt. Tényleg nem tartozol közénk. Elkapni – utolsó mondata már a két fúriának szólt. A két fekete csuklyás bólintott, majd testük körül a jellegzetes fekete füst kezdett el terjengeni. Sam szeme alig tudta követni a mozgásukat. Szinte azonnal Helios mellett teremtek, és rögtön le is fogták. A két fúria szorításából szinte lehetetlen volt kicsusszanni. - Örülök, hogy nem ellenkezel Helios Selené. Úgy látszik felesleges, hogy a többieket hívjam. Kísérjétek fiúk egy cellába! Boreas most Samre nézett. A nő, miközben mindenki a furlingre koncentrált, hátrálva már majdnem elérte a kaput. De nem volt elég gyors. Most… egyszerűen az eseményhorizontba ugorhatna… De a fúria mintha odaszögezte volna valami láthatatlan erővel. - Nem tudom, hogy mit mondott Helios, de az biztos, hogy hazugság. És most… Nem tudta befejezni. A terem egyik fala hirtelen berobbant. Füst és a levegőben szálló törmelék lepett el mindent. Sam a földre vetődött. Nem sok időbe telt, míg a levegő kitisztult. A robbanás helyén most Oma és egy idegen ős állt. Ahol Heliost fogta le a két fúria, már csak Helios állt. Boreas meglepetten állt ott egyedül, a terem közepén. Most nem nevetett és nem mosolyodott el. - Hogyan? - Azt hitted, hogy, ha már így felfedem magam, nem csinálok „nagyobb” szabotázst? – mondta Helios, miközben leseperte magáról a ruhájára szállt fekete port. - A többiek biztosan meghallották ezt a robbanást. Mindjárt itt lesznek. Túl erőben leszünk. - Tudom – suttogta Helios, majd az éppen feltápászkodó Samhez fordult, és hozzásétált. Úgy beszélt, hogy csak ő hallja. – Indulj! Mi majd tárcsázunk egy másik bolygót ebben a galaxisban, lesz időnk, míg ide nem ér a többi fúria. Mi a Hoagban maradunk, és ha lehetőségünk lesz rá, visszatérünk a faluba. – Rövid szünetet tartott. – Felejts el mindent, ami ideát történt. Soha ne térj vissza. Folytasd a Földön az eddigi életed. Az utolsó mondatok mintha megbabonázták volna Samet. Eltompult az agya, gondolatait alig tudta irányítani. Utolsó gondolata ez volt: Talán valami felemelkedéssel járó erővel kitörli a memóriámat? A furling ezután gyengéden átlökte őt a kapun. A Harmadik
augusztus 13. 11:08 Sam kezei le voltak kötözve, feje fájt. A szoba, amelyben feküdt, szürke volt, és erős fény világított. Nem messze tőle egy feketébe öltözött férfi állt. Boreas volt az… - Te… Boreas vagy? - Újra ez a meglepett arc – mosolygott a férfi, majd arca komoly lett. – Nincs időm, se energiám emberi beszéddel elmagyarázni mindent. Miközben ezeket mondta, kezét a nő homlokára tette. Erős fájdalom, homály. Először ezeket érezte Sam. Fejében csak úgy zsongtak a gondolatok. Idegen gondolatok. Valaki vagy valami saját emlékeit kezdte el felidézni. Minden emlék másodpercek alatt „végigfolyt”. …Boreas valójában fúria… …Helios kettősügynök volt, kiszabadította Omát, néhány rab őst és… …egy másik Sam… …és még egy… …összesen három, mind ugyanolyan volt… …az egyik megszökött, és Oma és Helios is… …a többi fúria majdnem megölte őket, míg tárcsáztak, és elmenekültek… A fájdalom és az emlékáradat véget ért. Újra a szobában volt. Boreas elhátrált tőle. - Nem várom meg, míg kérdéseket teszel fel, inkább elmondom a többi dolgot. Mikor te, Helios és Oma átjöttetek a kapun, éppen egy járőrünk volt ott, a Gaián. Helios ezt tudta, ekkor még azt hittük, hogy hozzánk tartozik, így téged és az őst elkábította a járőr. Ide, egy másik bolygóra hoztak titeket. Éppen jókor jöttetek. Mivel rab vagy, egy kísérletben kaptál szerepet. Mint tudod, mi a kharon nevű anyagtól függünk. És ebből az anyagból egyre kevesebb van a galaxisban. A fúriák száma egyre csak csökken. De talán találtunk egy megoldást. A csillagkaput kezdtük el tanulmányozni. Elég egyszerű volt rájönni, hogyan építették meg az ősök. Az átlépő személy elraktározódik a kapu memóriájában, csupán egy hosszú kód lesz, majd a másik kapun újra alakot ölt. Arra gondoltunk, mi lenne, ha ezt a hosszú kódot másolnánk újra a kapu memóriájába? Végül is sikerült. Módosítottunk egy kaput, átküldtünk rajta, és a kódodat lemásoltuk. Így lett belőled három Sam. Egy ment be, három jött ki. Tökéletes klónozás. Mindegyikőtök „igazi”. Az emlék, a múlt, minden ugyanaz. Ám sajnos úgy látszik, felemelkedett lényt nem ilyen egyszerű sokszorozni, még kutatnunk kell a megoldást. És hogy az esetleges mellékhatásokat megvizsgáljuk, az egyik Samet, „emléktelenítve” visszaküldtük a faluba. Helios nem ment vele, itt kellett maradnia a kutatás miatt. Csak később kellett volna visszatérnie a faluba, megnézni, mi történt az elengedett kísérleti alannyal. Hát… ez meghiúsult, kiderült, hogy mégsem közülünk való. A másik Samet és téged itt tartottunk volna, és továbbra is megfigyeltünk volna titeket. De végül egyikőtök megszökött. De te még itt vagy. És itt is maradsz. Most már csak azért élsz, hogy a kísérletünk sikeres legyen. Boreas a szoba falához lépett, és hirtelen megjelent ott egy ajtó. Kinyitotta, és ki akart lépni, de előtte még Sam kérdezett: - Az hogy, mi emberek a Hoagba jöttünk, azt is nektek fúriáknak köszönhetjük? Boreas arca nem látszott, háttal állt. - Igen. Akkor még Helios a mi tervünket hajtotta végre. Mint az ötödik fajt, érdekesnek találtunk titeket, így néhányotokat „áthoztunk”, megfigyelni. De tévedtünk. Az emberek nem méltók a figyelmünkre. Csillagkapu - A Hoag küldetés 1-7. rész Helló mindenkinek! Nagyon régen írtam új részt, ezért, hogy a készülő új részeket mindenki értse, elkészítettem az eddigi részek egy átdolgozott, javított változatát, amihez egy borítót is csináltam. Az alábbi linken tudjátok letölteni (ide újra feltenni sok lett volna): Letöltés: http://data.hu/get/2863050/SGH.rar.html Segítség a letöltéshez: A linkre kattintás után a megjelenő oldalon kattints az Ingyenes letöltés alatt az Ingyenes gombra, majd utána a Letöltés-re. Az átdolgozott változatban eggyel kevesebb rész van, mert két részt összevontam! Minden jogot fenntartok! Ha elolvastátok a 7 fejezetes, ún. 1. hullámot, kérlek írjátok meg a véleményeteket. Üdvözlettel Enedhil Spoiler!Üdv nektek!
Nyitottam a Hoag küldetésnek egy oldalt, ahol van pár infó a történetről, és onnan is letölthetitek a fejezeteket. A részeket oda és ide is fel fogom tenni. Véleményeket ide a fórumra és oda is tudtok írni. Az oldal folyamatosan bővülni fog. [url=]KATTINTS IDE[/url] enedhil
Üdv mindenkinek!
Igen, ilyen sok idő után itt az új rész. Pontosabban a nyolcadik rész, aminek a címe Honvágy. Kicsit rövidke, de a felosztás miatt ilyen lett. Ez az első rész a Második Hullámban. Az Első Hullámot (1-7. rész) letölthetitek itt: http://data.hu/get/2863050/SGH.rar.html Az új részt letölthetitek ITT, vagy elolvashatjátok ebben a bejegyzésben. ![]() SGH - 8. rész
Honvágy Jennifer Hailey - hátát egy kidőlt fa törzsének támasztva – várakozott. Az idő délre járt, a Thale Partas égboltján egy vörös csillag világított. A környéken nem volt senki, kivéve azt a néhány állatot, amik furcsa hangokkal töltötték meg az erdőt. Jennifert nem zavarták ezek a hangok, noha az erdőbe jövet látott pár – számára különösen – torz külsejű, fán élő állatot. Gondolatait nem zavarta meg semmi, hiszen annyira erősen koncentrált az egyetlen dologra, ami egy jó ideje foglalkoztatta őt: jól tette, hogy ide jött? A Földön maradhatott volna, és békében élhetett volna a családjával. Most, egy ember számára elképzelhetetlen távolságra az otthonától, megingott. Mindig magabiztosnak mutatkozik mások előtt, mindig kereste az újat, a változást az unalmas hétköznapokból, de most nem tudta, tudja-e tovább folytatni itt. Végül saját gondolat menetét megunva, Jennifer a környéket kezdte el figyelni. A különös fák, amik az erdőt alkották, távolról hasonlóak voltak a földiekhez, de közelről teljesen mások. A levelek és az ágak alakjai szokatlanok voltak. A lányt természetesen az erdőt nézve nem a szép látvány, sokkal inkább kérdések foglalkoztatták. Például: „Hogyan lehetséges, hogy a Földön és a Thale Partason hasonlóan alakult ki a növényzet, mikor két különböző galaxisról van szó?” Hirtelen hangos zajt hallott a háta mögül, pár méterre a fák között. Megfordult, és fegyverét a zaj felé irányította. A kidőlt törzs mögül jól láthatta, ha valaki kisétál – esetleg kiugrik – onnan. Jennifer már felkészült a lövésre, de megkönnyebbülésére nem volt szükség rá. Az egyik magas növény mögül Jonas Quinn lépett elő. A lányt meglátva elmosolyodott, majd felkapaszkodva a vastag törzsre, leült. Ekkor már Jennifer is visszafordult, hátát újra a fának döntötte és fegyverét maga mellé tette. Néhány percig némán ültek, közben Jonas kibontott és megevett egy szelet csokoládét, amit a zsebéből vett ki. - Hogy van Carter alezredes? - Pár órája magához tért, de nem sok mindent mondott. Most pihen. – hangzott a válasz a férfitól. Újabb percek teltek el csendben. - És… miért van itt? – kérdezte Jennifer a távolba meredve. - Gondoltam leváltom az őrségben. - És csak most szól? Itt ülünk percek óta… - kelt fel a lány hirtelen, kérdően nézve a férfira, aki újra elmosolyodott. - Talán siet valahova? A lány elgondolkozott. Most visszamehetne aludni a többiekhez, de igazából nem is volt álmos, és nem is akart a többiekkel lenni. - Nem igazán. – mondta, majd leült Jonas mellé. Újabb percek teltek el. Furcsa, madárszerű állatok repültek a fejük felett. A szél néha-néha végig suhant a fák között. Jonas érdeklődve pillantott a lányra: - És mi van magával? Mármint, hogy került ide? - Miért érdekli? - Csakúgy… de ülhetünk itt tovább szótlanul. - Azt hiszem… a kalandot kerestem. – válaszolt végül Jennifer, mivel úgy gondolta, beszélgetve gyorsabban telik az idő, és egy időre elfelejthet minden mást. – Hiába kértem a vezetőséget, nem engedtek át a kapun. „Még túl tapasztalatlan vagyok.” – utánozta gúnyosan az egyik felettesét. – Így mikor megtudtam, hogy embereket keresnek egy hosszabb küldetésre, egyből jelentkeztem. És maga? - Az egy hosszabb történet, majd egyszer talán elmesélem. - Ne csinálja ezt… Én elmondtam, most maga jön. Jonas elmosolyodott. A percek lassan teltek. - Már megbánta, hogy eljött? – kérdezte váratlanul a lányt, aki megijedt, hogy ki találta a gondolatát. - Én… nem is tudom… - Az utóbbi időkben nem nagyon érdeklődött semmi után, ha teheti, kint ül, ki tudja min gondolkodva. Tudja, nem baj az, ha valakinek honvágya van. - Erről szó sincs! Én soha… - próbálta bizonygatni Jennifer az ellenkezőjét, mint amit érzett. A szél egyre erősödött, sötét felhők gyülekeztek az égen. - Ha ilyen sokáig itt leszünk, távol a Földtől… Az embereknek szükségük van bizonyos dolgokra… - mondta Jonas, saját magán is meglepődve, miket mond a lánynak. - Mit képzel magáról? – pattant fel Jennifer dühösen. Kezét meglendítve pofon akarta vágni a férfit, aki viszont elkapta a kezét és lefogta a másikat is. Most mindketten ott álltak. Egymással szemben, csukott szemmel. Pár pillanatig így maradtak. Jennifer maga sem tudta, miért nem mozdult. Ott állt egy férfival, akire dühös, mégsem tesz semmit. Ekkor megijedt magától, és elrántva kezeit, elfutott a falu felé a sötétedő erdőben. Jonas értetlenül állt magában. Nem a lányon, hanem magán lepődött meg. Hiszen otthon várja őt a szerelme, nem gondolhat ilyenekre és nem szabad ilyeket mondania. Végül, kevés gondolkodás után, leült a törzsre és a viharos szélben így átvette az őrséget. *** - Kicsit magasabbra! – kiáltotta Laara Satterfield a romok alól a két férfinak, John Woodnak és William Marksnak, akik egy betonszerű faldarabot emeltek meg oldalról, hogy a lány megnézhesse, van-e valami használható a romok alatt. - Itt már nem lesz semmi… - mondta unottan Wood hadnagy, füstölgő cigarettával a szájában. – A falunak ezen a részén már mindent átnéztünk. - Jól van, jól van. Akkor eresszék le óvatosan. A súlyos faldarab nagy csattanással esett vissza a földre, kisebb porfelhőt kavarva a sárgás homokban. Wood letisztította a kezeit, majd kiadta a parancsot: - Akkor menjünk vissza. Éppen elindultak, amikor egy nagy dobbanást hallottak a távolból. Mindhárman megálltak, majd felfutottak a közeli dombtetőre, ahonnan beláthatták egy jó részét a környéknek. Nem messze tőlük, a domb alján egy gomolygó fekete füst tartott feléjük. - Egy fúria a Thale Partason? – kiáltott fel Laara. - Futás vissza a bázisra! – mondta Wood, eldobva az égő cigarettát. Mindhárman a tőlük telhető leggyorsabban rohantak az egy-két kilométerre lévő faluhoz. Nem sok időbe telt, míg odajutottak, a hátuk mögött egyre közelebb került hozzájuk a fúria. Néhány lövést adtak le rá, de láthatóan nem értek vele semmit. A kapunál lévő épülethez jutva berohantak, majd Wood odakiáltott az utolsónak érkező Laarának: - Zárja be az ajtót! - Mintha az megállítaná… - mondta Laara, de közben teljesítette a parancsot. Mindhárman a fegyverükkel a bejárat felé néztek, várva a fúriát. Percek teltek el, de az ellenség nem tört be. - Vajon kint van? – kérdezte idegesen Laara. - Nézzen ki az ablakon. A lány a falnak támasztott, magas létrához futott, majd gyorsan felmászott rajta, hogy kinézhessen a magasban lévő ablakon. Mikor felért, lekiáltott a két férfinek: - Még kint van az épület előtt. De miért nem mozdul? - Carter alezredes és Dr. Hawkins a laborban vannak, a másik épületben. – világosította fel Marks a hadnagyot. – Nem tudom elérni őket rádión. A fúria mintha zavarná az adásokat. - Valami mintha lenne a fekete füst közepén… vagy valaki. – mondta Laara, de mikor jobban szemügyre vehette volna a lényt, az erdő felé pillantott. Rögtön meglátta, hogy a társa, Jennifer az épület felé szalad az erdőből. A lány, mikor meglátta a fúriát, a fegyveréhez kapott, és mikor látta, hogy a füst felé közeledik, több sorozatot lőtt bele, de hatástalan volt. - Uram, Jennifer Hailey odakint van! A fúria elindult felé. - Azonnal menjünk ki oda… - mondta a hadnagy, de ekkor Laara felkiáltott. - Késő! A füst elnyelte és eltűnt vele együtt. Északnak indult el a fúria, túl gyors, már nem érjük utol. Marks azonnal kinyitotta az ajtót, majd miután a lány lemászott a létrán, mindhárman kiszaladtak. Jennifer viszont valóban sehol sem volt már kint. *** Jonas Quinn nyugodtan ült a törzsön. Az eső elkezdett cseperegni, amikor a távolban lövések hallatszottak. Azonnal felpattant. Pár pillanat múlva a rádión megszólalt Wood hadnagy: - Jöjjön vissza gyorsan! Egy fúria volt itt a bázison, valószínűleg elvitte magával Jennifer Haileyt. Véleményeket várok IDE.
|

![[Kép: sgh8_www.kepfeltoltes.hu_.png]](http://kepfeltoltes.hu/100816/sgh8_www.kepfeltoltes.hu_.png)