Prológus:
Camelot i. u. 542.
-Szép, igaz?-kérdezte Ginevra Pendragon a mellette lépdelö Lancelottól. A fiatal férfi nem felelt. Még mindig nem akarta elhinni, hogy beléphetett Camelot várába.
Kisgyerekként csak távolról csodálhatta a napfényben szikrázó tornyokat, de az apja mindig azt mondta, hogy egyszer még ö is a nagy Arthur király lovagja lehet. Az apja. A szó ott visszhangzott a fejében.
Megtorppant a nyitott folyosón, amelyen haladtak. Rákönyökölt a korlátra és a Celyddron erdö fáinak hajladozását figyelte. Barna vállig érö hajába bele-belekapott a tengeri szellö. Az elmúlt óra emlékei valósággal megrohamozták.
Újra ott ült a szülei kunyhójában a szegényes ebédje fölött. Ismét hallotta apja hangját, és ott látta maga elött idös, megtört arcát.
-Sokra fogod vinni fiam-mondta a férfi.
-Ugyan már apám. Miket beszél-egyintett Lancelot.
-Hidd el nekem, a sors nemes célokra rendelt téged.
Amint befejezte a mondatot, kopogtattak.
-Ki lehet az?-dörmögte az öreg. Komótosan felállt az asztal mellöl, és az ajtóhoz döcögött. Csak résnyire nyitotta ki. Amint meglátta az érkezöket sietve ki is tárta.
A kunyhóba nem más, mint Merlin kért bebocsájtást. Botjára támaszkodva bicegett be a szegényes lakba. Hosszú szakálla és haja a derekáig ért. Fehér köpenye a földet súrolta, de még csak egy porszem sem látszott rajta.
-Itt lakik Lancelot du Lac?-kérdezte.
-Én vagyok az-állt fel kifejezéstelen arccal az asztaltól az ifjú.
-Gyere velem-intett Merlin.-Abban a kiváltságban lesz részed, hogy Arthur Pendragonnal találkozhatsz. Bátorságod felkeltette a király figyelmét és nem tagadom az enyémet is.
Lancelot meghajolt a mágus elött, hogy ezzel is megadja a tiszteletet a férfinak.
-Örömmel mennék, uram, de rengeteg dolgom van még. Apámnak kell segítenem a ház körül. Nem bírja már egyedül.
-Menj csak fiam-bíztatta az apja.-Mindig is erre vágytál. Én boldogulok egyedül is.
-De...-kezdte volna Lancelot, azonban Merlin a szavába vágott.
-Akkor induljunk. Arthur nem szereti, ha megvárakoztatják.
Más választása nem lévén búcsút intett az apjának, és a varázsló oldalán elindult Camelot felé.
Hosszú ideje mentek némán a vár felé vezetö úton, amikor Merlin hirtelen megszólalt.
-Miért haboztál?
Lancelot meghökkent, de gyorsan magára talált.
-Azért, uram, mert nem érzem magam különlegesnek.
-Pedig az vagy. Nem is tudod mennyire.
-Ezt nem értem.
Merlin nem nézett rá a fiúra. Úgy tünt, mintha inkább magának mondta volna a következö szavakat:
-Húszonkét évvel ezelött megismerkedtem egy gyönyörü, fiatal lányal. Egymásba szerettünk, pedig azt hittem már sosem ismerem meg ezt az érzést. A szerelmünk gyümölcse egy fiú lett. Ez a fiú vagy te.
Lancelot azt hitte roszul hallotta. Elmosolyodott a képtelenségen.
-Uram, most csak ugratsz.
Merlin megállt és fia szemébe nézett.
-Nem szokásom a tréfálkozás.
Lancelot arca elsötétedett. A döbbenet, és a harag dúlt a lelkében. Merlin tovább indult, a fiú pedig követte.
-Mihelyt megérkezünk, Arthur lovaggá fog ütni. Utána a növéred Ginevra megmutatja a várost, és bemutatja a lovagokat.
A lovaggá ütés gyorsan ment, s Lancelot ezután két barátot is szerzett Percivale le Gallois és fia Lohengrin személyében. Ök is egyszerü emberek voltak, akár csak ö maga. Bár ebben már nem volt olyan biztos.
-Bár közel sem olyan szép, mint Atlantisz-folytatta monológját Ginevra.
-Atlantisz?-kérdezte Lancelot visszakormányozva gondolatait a jelenbe.-Hallottam már a városról. Az apám...pontosabban a nevelöapám mesélt már róla.
Az Alteran nö csak ekkor vette észre, hogy az ifjú lovag lemaradt. Megfordult, de nem ment vissza a férfihoz.
-Miért sülyesztettétek az óceánba, ha az volt a tökéletes?
-A Lidércek miatt-válaszolta Ginevra csendesen.
-Azok meg kik?
A nö sóhajtott. Tudta, hogy nehéz dolga lesz féltestvérével, de hogy ennyire, azt nem gondolta.
-Inkább úgy kérdezném: mik?
Lancelot értetlen arckifejezését látva elmosolyodott.
-Élösködök, ha úgy tetszik. A legtöbbjük hosszú álmot alszik, csak néhányan vanak ébren. Egy királynö, és pár katona. Bizonyos idönként vadászni indulnak. Akit elfognak, annak az életenergiáját elszívják. ez ránk nézve igen veszélyes.
Lancelot bólintott.
-Tekintve, hogy energialények vagytok.
-Pontosan. Sok évig álltunk háborúban velük, de kevesen voltunk, így fel kellett adnunk. Néhányunk visszatért ide, sokan korábbi bolygónkra, Avalonra mentünk. Csak most tértünk vissza.
-A Lidércek tették ezt veled?-kérdezte a fiú a nö hajára mutatva. Ginevra újra elindult a folyosón. Lancelot egy pillanatig habozott, majd a nö után sietett.
-Nem szeretsz erröl beszélni, igaz?
Ginevra nem válaszolt. Lancelot új kérdést tett fel, hogy másra terelje a témát.
-Az apánkkal mi a helyzet?
-Merlin nem az apám-sziszegte a fogai között Ginevra.-Összevesztünk, mikor megtudtam, hogy létezel. Nem ez bosszantott fel, hanem az, hogy eltitkolta. Ráadásul le kellett tennem a legföbb esküt. E szerint, ha elmonom bárkinek, hogy ki vagy, aláírom a halálos ítéletem. De most beszéljünk inkább a városról.
Lancelot megértette a célzást. A beszélgetés további része kellemesen zajlott. Lancelot megtudta Camelot történetét, és az Alteranok történelmébe is betekintést nyert.
A következö hetekben sok idöt töltött együtt a két testvér. Ez feltünt Arthurnak is, s Morgana le Fay-nek is.
Morgana mindig is vágyott az Alteran trónra, s mániákus szerelme Arthur iránt, csak fokozta irigységét hajdani barátnöje iránt, aki kora ellenére, gyönyörü volt, s mindenki tisztelte tudása és bölcsessége miatt.
-Bárcsak a Lidércek elintézték volna-morogta magának az irányítóterem felé menet.-Most még azt a taknyost is kísérgeti. Röhej.
Veszekedés hangjaira lett figyelmes. A teleport felöl jött. Az egyik hang Merliné, a másik a lányáé volt. Már éppen indult volna tovább, amikor meghallotta Lancelot nevét.
Közelebb osont, és fülelt.
-Letettem az esküt. Mit akarsz még?-kérdezte fojtott hangon Ginevra.
-Hogy ne találkozz vele olyan gyakran.
-Nem tilthatod meg, hogy a testvéremmel találkozzam.
Morgana szájából egy meglepett nyögés szakadt fel. Szerencsére ezt a vitatkozók ezt nem hallották meg.
-Lancelot a te "botlásod", ahogy nevezted. Jobban tennéd, ha mindent bevallanál a tanácsnak, és a férjemnek, mert ha nem, én elmondom.
Merlin tekintete haragosan fellángolt.
-Ha beszélsz magam fogok végezni veled.
Ginevra elsápadt, de elszánt hangon folytatta.
-Tisztában vagyok vele, hogy sosem szerettél, de ezt nem gondoltam volna soha-csapott ingerülten a falra, majd sarkon fordult és elviharzott. Merlin dühösen nézett a lánya után egy darabig. Azután elviharzott.
-Ez még jól jöhet-morfondírozott Morgana. Szája sarkában elégedett mosoly bujkált, s elindult megkeresni Arthurt.
Ginevra mérgesen sietett végig a folyosón a lakórészük felé. Tudta, hogy Arthur még a vezérlöteremben van, így van egy kis ideje lehiggadni. Vesz egy forró fürdöt és elfelejti a vitát. Legalább is azt hitte.
Már elökészítette a vizet és levetközött, amikor kopogtak. Gyorsan magára vette a köpenyét.
-Szabad.
Lancelot lépett be az ajtón. Arca feldúlt volt, és gondterhelt.
-Mi történt?-kérdezte ijedt tekintettel Ginevra.
Lancelot leroskadt az ágy szélére. Teljesen maga alatt volt, ez látszott rajta.
-Morgana-nyögte.
-Mi van vele?
-Tudja. Tudja a titkunkat.
Ginevra is leült a testvére mellé.
-Honnan veszed ezt?
-Elmondta. Kihallgatott téged és apát. Hallgat, ha cserébe segítek neki?
Ginevra maga elé meredt. Újra elöntötte a méreg.
-Mégis mit képzel az a kígyó? Csak kerüljön a kezeim közé. Esküszöm megölöm.
És mégis mit akar?
-Azt, hogy öljelek meg-elövett egy tört az övéböl.
-Tessék?!-háborodott fel Ginevra, majd a fegyverre meredt.
Lancelot átnyújtotta neki, közben könnyek potyogtak a szeméböl.
-Az mondta méreggel van átitatva. Azonnal hat.
Ginevra letette a tört az ágyra, és átölelte a fiút.
-Nincs semmi baj-mondta.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Ginevra szinte ellökte magától Lancelottot.
-Látod? Megmondtam, hogy megcsal-búgta Morgana. Ott állt Arthur mellett. Öket Gawain, Lamorak, Kay és Malory követte.
Arthur melegbarna szemeiben a csalódottság, és a harag egyszere tükrözödött, ahogy hütlen feleségére és lovagjára nézett.
-A..Arthur?-hebegte Ginevra-Meg...Megmagyarázom. Félreérted a helyzetet.
Elinult a férfi felé, de az elfordult töle, és durván ellökte a kezét.
-Vigyétek a szemem elöl. Mindkettöt.
A négy lovag összenézett, de teljesítették a parancsot.
-Hibát követsz el!-kiáltotta Lancelot, miközben Kay és Malory elvonszolták öt.
-Úrnöm?-kezdte Gawain-Induljunk.
Ginevra nem tiltakozott. Hagyta, hogy elvezessék.
-Én nem akartam leleplezni öket-susogta Morgana.-De jobb késön, mint soha.
-Köszönöm-biccentett kimérten Arthur.
-Hidd el sok Alteran ö vágyódik utánad. bárki örömmel a feleséged lenne.
-Akár te is?-kérdezte Arthur. Morgana szája sarkában ismét ott bujkált az elégedett mosoly, de igyekezett elrejteni azt.
-Tudod, hogy szeretlek-válaszolta hamiskásan.
Arthur a szemébe nézett, és megfogta a kezét.
-Ha megvolt a kivégzés, hozzám jönnél feleségül?
-Igen-válaszolta gondolkodás nélkül a nö, és a férfihoz símult.
-Az az ostoba, hogy hihet annak a boszorkánynak? Nem veszi észre, hogy az orránál fogva vezeti?-dühöngött Lancelot, s hogy mérgének nyomatékot adjon, az energiapajzsra csapott.
Ginevra a sarokban állt. Könnyei csendesen hullottak a lába elé.
-Gyülöl. Láttam a szemében.
Lancelot felé fordult.
-Ne sírj. Nem érdemli meg a könnyeidet-lépett növére mellé, majd elmosolyodott.-Most én vígasztallak téged.
Ginevra, mintha meg sem hallotta volna.
-Tízmilló éven keresztül azt mondta szeret. Hinnie kell nekem. Apa sem hagyna meghalni.
-Csak áltatod magad-legyintett Lancelot.-Merlint nem érdekli más csak saját maga. Azt tudtam, hogy én nem számítok, de hogy te sem. Azt nem hittem volna.
Ahogy nem sokkal korábban Ginevra ölelte át, most úgy ölelte meg ö is a növérét.
Éppen abban a pillanatban értek oda letartóztatóik. Gawain szánalommal tekintett a foglyokra.
-Arthur király és a Nagy Tanács ítélethozatalra várja a rabokat.
-Itt az idö-suttogta a királynö.
Lancelot a tárgyalás alatt Arthurt fürkészte, de az kerülte a tekintetét. Ginevra ellenben a padlót bámulta és csak akkor nézett fel, amikor Arthur kihirdette az ítéletet:
-A vádlottak felségárulás vádjában bünösök. Az ítéletük: halál.
Arthur felemelte a kezében tartott fegyvert. Ez volt talán a legfurcsább az összes többi szerkezet között. Csak egy smaragdból és egy egyszerüen faragott botból állt. A Merlin álltal készített fegyver, amit az Alteran nép csak Arthur lepleként emlegetett.
Lancelot a növére elé állt.
-Ezt nem teheted!-kiáltotta.
-Milyen romantikus?-kacagott fel Morgana. Elöre lépett és belekarolt a királyba-Halálotokkal új korszak kezdödik.
Ginevrára nézett, aki szomorúan vette tudomásul, hogy Arthur megtalálta az utódját.
-Fenség-kezdte-,ha valamit el is követtem ön ellen, kérem csak engem büntessen. Lancelot életét kímélje meg.
-Mented a szeretöd?!-dörrent rá Arthur.-Nem érdemlitek meg a kegyelmet!
Felemelte a fegyvert, vörös fény villant, és Lancelot holtan esett össze.
-Ne!-sikoltott fel Ginevra. Letérdelt testvére mellé, és magához ölelte. Könnyei záporozva hullottak a fiatal, szép arcra.
A teremben senki sem mozdult. Mindenki némán meredt a "bünösökre". Ginevra fátyolos tekintettel felnézett. Apja a tanács pulpitusán ült maga elé meredve.
-Ezt akartad?!-kiáltott rá Ginevra. Derékig érö sötét haja,-melyen elöl két vastag tincs már öszbe fordult-kócosan omlott alá. Zöld szemei lángoltak az indulattól.
Felállt és megindult gyilkosai felé.
-Jegyezd meg Pendragon, amit most mondok. Egy szép napon visszatérek és bosszút állok rajtad, a szajhádon és az apámon. Elárultatok és ezért az életetekkel fizettek majd.
-Öld már meg-visította Morgana.
A következö pillanatban újra villant a Lepel, s Ginevra királynö számára véget ért a lét.
Elizabeth Weir a vezérlöteremben tartózkodott, amikor megérkezett a Daedalus rádióüzenete.
-Dr. Weir, itt Caldwell ezredes. Elhárítottuk a problémát, és leszállási engedélyt kérünk.
-Azt hittem nem tudják megoldani, és segítséget kell küldenem-válaszolta a nö.-Zelenka igencsak csalódott lesz.
Az ezredes felnevetett.
-Gondolhatta volna, hogy Rodney megoldja. Elvégre nagy koponya.
Az utolsó mondatnál a teremben tartózkodók többsége kuncogni kezdett, de Weir még csak el sem mosolyodott. Sheppard bevágott egy fitort.
-Akkor szálljanak le nyugottan-mondta Elizabeth.-A város keleti részén. Én is odamegyek az alezredessel.
-Menjünk a teleporttal-javasolta John.
-Rendben-egyezett bele a nö.-Alig várom már, hogy találkozzam Preston professzorral.
-Kicsit korán érkeztek-jegyezte meg Caldwell.
-Ezredes-tisztelgett Sheppard.
-Pihenj!-vigyorgott a másik férfi.-Különben is nekem kellene tisztelegnem maga elött.
Elizabeth türelmetlenül toporgott a két katona mellett. Látszott rajta, hogy nagyon ideges. Végül kinyögte:
-Preston professzor hol van?
-Ne haragudjon, hogy megvárattam-szólat meg egy nöi hang a csomagok között. Hamarosan egy arc is társult hozzá. Preston professzor átverekedte magát a felszerelések között, és megállt a három ember elött.
John és Elizabeth összenéztek. Az elöttük állö nö más volt, mint amilyennek elképzelték. Negyvenkilencéves kora ellenére magas volt, karcsú és elegáns. Barna haját copfba fogva hordta, de látszott, ha kiengedné a derekáig érne. Az elsö két hajfürt hófehéren csillogott a napfényben. Szögletes szemüvege mögött megbújó zöld szeme melegségröl árulkodott.
A professzor a kezét nyújtotta Weirnek.
-Jennifer Preston professzor, a fiatalember pedig az öcsém Albert-mutatott rá az érkezöre. A fiú legalább húsz évvel, ha nem többel lehetett fiatalabb a növérénél. Ö is kezetrázott a fogadóbizottsággal.
A professzor felsóhajtott, és elégedett mosollyal körbenézett.
-Jó végre Atlantiszon lenni.
Folyt.köv.
Camelot i. u. 542.
-Szép, igaz?-kérdezte Ginevra Pendragon a mellette lépdelö Lancelottól. A fiatal férfi nem felelt. Még mindig nem akarta elhinni, hogy beléphetett Camelot várába.
Kisgyerekként csak távolról csodálhatta a napfényben szikrázó tornyokat, de az apja mindig azt mondta, hogy egyszer még ö is a nagy Arthur király lovagja lehet. Az apja. A szó ott visszhangzott a fejében.
Megtorppant a nyitott folyosón, amelyen haladtak. Rákönyökölt a korlátra és a Celyddron erdö fáinak hajladozását figyelte. Barna vállig érö hajába bele-belekapott a tengeri szellö. Az elmúlt óra emlékei valósággal megrohamozták.
Újra ott ült a szülei kunyhójában a szegényes ebédje fölött. Ismét hallotta apja hangját, és ott látta maga elött idös, megtört arcát.
-Sokra fogod vinni fiam-mondta a férfi.
-Ugyan már apám. Miket beszél-egyintett Lancelot.
-Hidd el nekem, a sors nemes célokra rendelt téged.
Amint befejezte a mondatot, kopogtattak.
-Ki lehet az?-dörmögte az öreg. Komótosan felállt az asztal mellöl, és az ajtóhoz döcögött. Csak résnyire nyitotta ki. Amint meglátta az érkezöket sietve ki is tárta.
A kunyhóba nem más, mint Merlin kért bebocsájtást. Botjára támaszkodva bicegett be a szegényes lakba. Hosszú szakálla és haja a derekáig ért. Fehér köpenye a földet súrolta, de még csak egy porszem sem látszott rajta.
-Itt lakik Lancelot du Lac?-kérdezte.
-Én vagyok az-állt fel kifejezéstelen arccal az asztaltól az ifjú.
-Gyere velem-intett Merlin.-Abban a kiváltságban lesz részed, hogy Arthur Pendragonnal találkozhatsz. Bátorságod felkeltette a király figyelmét és nem tagadom az enyémet is.
Lancelot meghajolt a mágus elött, hogy ezzel is megadja a tiszteletet a férfinak.
-Örömmel mennék, uram, de rengeteg dolgom van még. Apámnak kell segítenem a ház körül. Nem bírja már egyedül.
-Menj csak fiam-bíztatta az apja.-Mindig is erre vágytál. Én boldogulok egyedül is.
-De...-kezdte volna Lancelot, azonban Merlin a szavába vágott.
-Akkor induljunk. Arthur nem szereti, ha megvárakoztatják.
Más választása nem lévén búcsút intett az apjának, és a varázsló oldalán elindult Camelot felé.
Hosszú ideje mentek némán a vár felé vezetö úton, amikor Merlin hirtelen megszólalt.
-Miért haboztál?
Lancelot meghökkent, de gyorsan magára talált.
-Azért, uram, mert nem érzem magam különlegesnek.
-Pedig az vagy. Nem is tudod mennyire.
-Ezt nem értem.
Merlin nem nézett rá a fiúra. Úgy tünt, mintha inkább magának mondta volna a következö szavakat:
-Húszonkét évvel ezelött megismerkedtem egy gyönyörü, fiatal lányal. Egymásba szerettünk, pedig azt hittem már sosem ismerem meg ezt az érzést. A szerelmünk gyümölcse egy fiú lett. Ez a fiú vagy te.
Lancelot azt hitte roszul hallotta. Elmosolyodott a képtelenségen.
-Uram, most csak ugratsz.
Merlin megállt és fia szemébe nézett.
-Nem szokásom a tréfálkozás.
Lancelot arca elsötétedett. A döbbenet, és a harag dúlt a lelkében. Merlin tovább indult, a fiú pedig követte.
-Mihelyt megérkezünk, Arthur lovaggá fog ütni. Utána a növéred Ginevra megmutatja a várost, és bemutatja a lovagokat.
A lovaggá ütés gyorsan ment, s Lancelot ezután két barátot is szerzett Percivale le Gallois és fia Lohengrin személyében. Ök is egyszerü emberek voltak, akár csak ö maga. Bár ebben már nem volt olyan biztos.
-Bár közel sem olyan szép, mint Atlantisz-folytatta monológját Ginevra.
-Atlantisz?-kérdezte Lancelot visszakormányozva gondolatait a jelenbe.-Hallottam már a városról. Az apám...pontosabban a nevelöapám mesélt már róla.
Az Alteran nö csak ekkor vette észre, hogy az ifjú lovag lemaradt. Megfordult, de nem ment vissza a férfihoz.
-Miért sülyesztettétek az óceánba, ha az volt a tökéletes?
-A Lidércek miatt-válaszolta Ginevra csendesen.
-Azok meg kik?
A nö sóhajtott. Tudta, hogy nehéz dolga lesz féltestvérével, de hogy ennyire, azt nem gondolta.
-Inkább úgy kérdezném: mik?
Lancelot értetlen arckifejezését látva elmosolyodott.
-Élösködök, ha úgy tetszik. A legtöbbjük hosszú álmot alszik, csak néhányan vanak ébren. Egy királynö, és pár katona. Bizonyos idönként vadászni indulnak. Akit elfognak, annak az életenergiáját elszívják. ez ránk nézve igen veszélyes.
Lancelot bólintott.
-Tekintve, hogy energialények vagytok.
-Pontosan. Sok évig álltunk háborúban velük, de kevesen voltunk, így fel kellett adnunk. Néhányunk visszatért ide, sokan korábbi bolygónkra, Avalonra mentünk. Csak most tértünk vissza.
-A Lidércek tették ezt veled?-kérdezte a fiú a nö hajára mutatva. Ginevra újra elindult a folyosón. Lancelot egy pillanatig habozott, majd a nö után sietett.
-Nem szeretsz erröl beszélni, igaz?
Ginevra nem válaszolt. Lancelot új kérdést tett fel, hogy másra terelje a témát.
-Az apánkkal mi a helyzet?
-Merlin nem az apám-sziszegte a fogai között Ginevra.-Összevesztünk, mikor megtudtam, hogy létezel. Nem ez bosszantott fel, hanem az, hogy eltitkolta. Ráadásul le kellett tennem a legföbb esküt. E szerint, ha elmonom bárkinek, hogy ki vagy, aláírom a halálos ítéletem. De most beszéljünk inkább a városról.
Lancelot megértette a célzást. A beszélgetés további része kellemesen zajlott. Lancelot megtudta Camelot történetét, és az Alteranok történelmébe is betekintést nyert.
A következö hetekben sok idöt töltött együtt a két testvér. Ez feltünt Arthurnak is, s Morgana le Fay-nek is.
Morgana mindig is vágyott az Alteran trónra, s mániákus szerelme Arthur iránt, csak fokozta irigységét hajdani barátnöje iránt, aki kora ellenére, gyönyörü volt, s mindenki tisztelte tudása és bölcsessége miatt.
-Bárcsak a Lidércek elintézték volna-morogta magának az irányítóterem felé menet.-Most még azt a taknyost is kísérgeti. Röhej.
Veszekedés hangjaira lett figyelmes. A teleport felöl jött. Az egyik hang Merliné, a másik a lányáé volt. Már éppen indult volna tovább, amikor meghallotta Lancelot nevét.
Közelebb osont, és fülelt.
-Letettem az esküt. Mit akarsz még?-kérdezte fojtott hangon Ginevra.
-Hogy ne találkozz vele olyan gyakran.
-Nem tilthatod meg, hogy a testvéremmel találkozzam.
Morgana szájából egy meglepett nyögés szakadt fel. Szerencsére ezt a vitatkozók ezt nem hallották meg.
-Lancelot a te "botlásod", ahogy nevezted. Jobban tennéd, ha mindent bevallanál a tanácsnak, és a férjemnek, mert ha nem, én elmondom.
Merlin tekintete haragosan fellángolt.
-Ha beszélsz magam fogok végezni veled.
Ginevra elsápadt, de elszánt hangon folytatta.
-Tisztában vagyok vele, hogy sosem szerettél, de ezt nem gondoltam volna soha-csapott ingerülten a falra, majd sarkon fordult és elviharzott. Merlin dühösen nézett a lánya után egy darabig. Azután elviharzott.
-Ez még jól jöhet-morfondírozott Morgana. Szája sarkában elégedett mosoly bujkált, s elindult megkeresni Arthurt.
Ginevra mérgesen sietett végig a folyosón a lakórészük felé. Tudta, hogy Arthur még a vezérlöteremben van, így van egy kis ideje lehiggadni. Vesz egy forró fürdöt és elfelejti a vitát. Legalább is azt hitte.
Már elökészítette a vizet és levetközött, amikor kopogtak. Gyorsan magára vette a köpenyét.
-Szabad.
Lancelot lépett be az ajtón. Arca feldúlt volt, és gondterhelt.
-Mi történt?-kérdezte ijedt tekintettel Ginevra.
Lancelot leroskadt az ágy szélére. Teljesen maga alatt volt, ez látszott rajta.
-Morgana-nyögte.
-Mi van vele?
-Tudja. Tudja a titkunkat.
Ginevra is leült a testvére mellé.
-Honnan veszed ezt?
-Elmondta. Kihallgatott téged és apát. Hallgat, ha cserébe segítek neki?
Ginevra maga elé meredt. Újra elöntötte a méreg.
-Mégis mit képzel az a kígyó? Csak kerüljön a kezeim közé. Esküszöm megölöm.
És mégis mit akar?
-Azt, hogy öljelek meg-elövett egy tört az övéböl.
-Tessék?!-háborodott fel Ginevra, majd a fegyverre meredt.
Lancelot átnyújtotta neki, közben könnyek potyogtak a szeméböl.
-Az mondta méreggel van átitatva. Azonnal hat.
Ginevra letette a tört az ágyra, és átölelte a fiút.
-Nincs semmi baj-mondta.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Ginevra szinte ellökte magától Lancelottot.
-Látod? Megmondtam, hogy megcsal-búgta Morgana. Ott állt Arthur mellett. Öket Gawain, Lamorak, Kay és Malory követte.
Arthur melegbarna szemeiben a csalódottság, és a harag egyszere tükrözödött, ahogy hütlen feleségére és lovagjára nézett.
-A..Arthur?-hebegte Ginevra-Meg...Megmagyarázom. Félreérted a helyzetet.
Elinult a férfi felé, de az elfordult töle, és durván ellökte a kezét.
-Vigyétek a szemem elöl. Mindkettöt.
A négy lovag összenézett, de teljesítették a parancsot.
-Hibát követsz el!-kiáltotta Lancelot, miközben Kay és Malory elvonszolták öt.
-Úrnöm?-kezdte Gawain-Induljunk.
Ginevra nem tiltakozott. Hagyta, hogy elvezessék.
-Én nem akartam leleplezni öket-susogta Morgana.-De jobb késön, mint soha.
-Köszönöm-biccentett kimérten Arthur.
-Hidd el sok Alteran ö vágyódik utánad. bárki örömmel a feleséged lenne.
-Akár te is?-kérdezte Arthur. Morgana szája sarkában ismét ott bujkált az elégedett mosoly, de igyekezett elrejteni azt.
-Tudod, hogy szeretlek-válaszolta hamiskásan.
Arthur a szemébe nézett, és megfogta a kezét.
-Ha megvolt a kivégzés, hozzám jönnél feleségül?
-Igen-válaszolta gondolkodás nélkül a nö, és a férfihoz símult.
-Az az ostoba, hogy hihet annak a boszorkánynak? Nem veszi észre, hogy az orránál fogva vezeti?-dühöngött Lancelot, s hogy mérgének nyomatékot adjon, az energiapajzsra csapott.
Ginevra a sarokban állt. Könnyei csendesen hullottak a lába elé.
-Gyülöl. Láttam a szemében.
Lancelot felé fordult.
-Ne sírj. Nem érdemli meg a könnyeidet-lépett növére mellé, majd elmosolyodott.-Most én vígasztallak téged.
Ginevra, mintha meg sem hallotta volna.
-Tízmilló éven keresztül azt mondta szeret. Hinnie kell nekem. Apa sem hagyna meghalni.
-Csak áltatod magad-legyintett Lancelot.-Merlint nem érdekli más csak saját maga. Azt tudtam, hogy én nem számítok, de hogy te sem. Azt nem hittem volna.
Ahogy nem sokkal korábban Ginevra ölelte át, most úgy ölelte meg ö is a növérét.
Éppen abban a pillanatban értek oda letartóztatóik. Gawain szánalommal tekintett a foglyokra.
-Arthur király és a Nagy Tanács ítélethozatalra várja a rabokat.
-Itt az idö-suttogta a királynö.
Lancelot a tárgyalás alatt Arthurt fürkészte, de az kerülte a tekintetét. Ginevra ellenben a padlót bámulta és csak akkor nézett fel, amikor Arthur kihirdette az ítéletet:
-A vádlottak felségárulás vádjában bünösök. Az ítéletük: halál.
Arthur felemelte a kezében tartott fegyvert. Ez volt talán a legfurcsább az összes többi szerkezet között. Csak egy smaragdból és egy egyszerüen faragott botból állt. A Merlin álltal készített fegyver, amit az Alteran nép csak Arthur lepleként emlegetett.
Lancelot a növére elé állt.
-Ezt nem teheted!-kiáltotta.
-Milyen romantikus?-kacagott fel Morgana. Elöre lépett és belekarolt a királyba-Halálotokkal új korszak kezdödik.
Ginevrára nézett, aki szomorúan vette tudomásul, hogy Arthur megtalálta az utódját.
-Fenség-kezdte-,ha valamit el is követtem ön ellen, kérem csak engem büntessen. Lancelot életét kímélje meg.
-Mented a szeretöd?!-dörrent rá Arthur.-Nem érdemlitek meg a kegyelmet!
Felemelte a fegyvert, vörös fény villant, és Lancelot holtan esett össze.
-Ne!-sikoltott fel Ginevra. Letérdelt testvére mellé, és magához ölelte. Könnyei záporozva hullottak a fiatal, szép arcra.
A teremben senki sem mozdult. Mindenki némán meredt a "bünösökre". Ginevra fátyolos tekintettel felnézett. Apja a tanács pulpitusán ült maga elé meredve.
-Ezt akartad?!-kiáltott rá Ginevra. Derékig érö sötét haja,-melyen elöl két vastag tincs már öszbe fordult-kócosan omlott alá. Zöld szemei lángoltak az indulattól.
Felállt és megindult gyilkosai felé.
-Jegyezd meg Pendragon, amit most mondok. Egy szép napon visszatérek és bosszút állok rajtad, a szajhádon és az apámon. Elárultatok és ezért az életetekkel fizettek majd.
-Öld már meg-visította Morgana.
A következö pillanatban újra villant a Lepel, s Ginevra királynö számára véget ért a lét.
Elizabeth Weir a vezérlöteremben tartózkodott, amikor megérkezett a Daedalus rádióüzenete.
-Dr. Weir, itt Caldwell ezredes. Elhárítottuk a problémát, és leszállási engedélyt kérünk.
-Azt hittem nem tudják megoldani, és segítséget kell küldenem-válaszolta a nö.-Zelenka igencsak csalódott lesz.
Az ezredes felnevetett.
-Gondolhatta volna, hogy Rodney megoldja. Elvégre nagy koponya.
Az utolsó mondatnál a teremben tartózkodók többsége kuncogni kezdett, de Weir még csak el sem mosolyodott. Sheppard bevágott egy fitort.
-Akkor szálljanak le nyugottan-mondta Elizabeth.-A város keleti részén. Én is odamegyek az alezredessel.
-Menjünk a teleporttal-javasolta John.
-Rendben-egyezett bele a nö.-Alig várom már, hogy találkozzam Preston professzorral.
-Kicsit korán érkeztek-jegyezte meg Caldwell.
-Ezredes-tisztelgett Sheppard.
-Pihenj!-vigyorgott a másik férfi.-Különben is nekem kellene tisztelegnem maga elött.
Elizabeth türelmetlenül toporgott a két katona mellett. Látszott rajta, hogy nagyon ideges. Végül kinyögte:
-Preston professzor hol van?
-Ne haragudjon, hogy megvárattam-szólat meg egy nöi hang a csomagok között. Hamarosan egy arc is társult hozzá. Preston professzor átverekedte magát a felszerelések között, és megállt a három ember elött.
John és Elizabeth összenéztek. Az elöttük állö nö más volt, mint amilyennek elképzelték. Negyvenkilencéves kora ellenére magas volt, karcsú és elegáns. Barna haját copfba fogva hordta, de látszott, ha kiengedné a derekáig érne. Az elsö két hajfürt hófehéren csillogott a napfényben. Szögletes szemüvege mögött megbújó zöld szeme melegségröl árulkodott.
A professzor a kezét nyújtotta Weirnek.
-Jennifer Preston professzor, a fiatalember pedig az öcsém Albert-mutatott rá az érkezöre. A fiú legalább húsz évvel, ha nem többel lehetett fiatalabb a növérénél. Ö is kezetrázott a fogadóbizottsággal.
A professzor felsóhajtott, és elégedett mosollyal körbenézett.
-Jó végre Atlantiszon lenni.
Folyt.köv.
