60.fejezet: A Lorne család
Újra a Földön voltak, Susan nem is emlékezett, hogy mikor volt itt utoljára, végtére is már semmi sem kötötte ide. Talán csak a barátai, akik a parancsnokságon szolgáltak, de még Ĺ‘k is jelentéktelennek bizonyultak az Atlantiszon folyó dolgokhoz képest.
Az igazság az volt, hogy sokkal jobban örült volna, ha más esetben kellett volna visszalátogatnia. Végtére is a legutolsó eset is azért volt, hogy Malek sírját látogathassa meg. És Johnt sem hagyta szívesen magára.
Még indulás elĹ‘tt mind a ketten részt vettek Teyla temetésén, amit az Athosiak tartottak, ragaszkodtak ahhoz, hogy Ĺ‘k vezessék a szertartást. Hiszen az Ĺ‘ vezetĹ‘jük volt, sĹ‘t még azt is bejelentették, hogy elhagyják Atlantiszt.
Nem volt miért maradniuk tovább, még akkor sem, hogy az Ĺ‘sök hazatértek. Itt sem voltak nagyobb biztonságban, mint máshol. Susan mélységesen sajnálta, hogy itt hagyják Ĺ‘ket, hiszen több barátja is volt az athosiak között.
Újra itt volt a csillagkapu parancsnokságon, ahol felnĹ‘tt. Sajnálatára Landry tábornoktól megtudta, hogy a CSK1 éppen küldetésen van, így majd csak visszafele lesz velük ideje találkozni.
Kint egy kocsi várta Ĺ‘ket. Szótlanul utaztak, Ĺ‘ leginkább az elmúlt félév dolgain elmélkedett. Vajon lesznek olyanok a temetésen, akik miatta vesztettek el valakit? Nagyon remélte, hogy nem.
Nem tudott volna szembenézni velük, annyira közel sem volt elég erĹ‘s. Sajnálta, hogy ilyen körülmények között találkozik majd Evan szüleivel. Még nem találták ki, hogy mit is mondjanak nekik.
EgyenlĹ‘re a szülĹ‘k annyit tudnak, hogy kötelesség teljesítés közben Irakban. De ha tudhatnák az igazat. Nagyon remélte, hogy soha sem fogják megtudni, nem hitte volna, hogy fel tudnák dolgozni.
Végül is odaértek a temetés helyszínére, sok ismerĹ‘s és ismeretlen arcot látott. Többek között felismerte Paul Emersont, az Odüsszeia majdnem teljes legénységét, sok tisztet, Caldwellt, Novakot és Jacket is.
Bementek a ravatalozóba és Susan egy koszorút tett le. EgyelĹ‘re még senki sem ment oda hozzájuk. Furcsállta, hogy a szülĹ‘k még nem mentek oda idĹ‘sebb fiúkhoz. Visszamentek a szabadba.
A nap sütött és nagyon meleg volt, késĹ‘ tavasz lehetett itt Amerikában. Caldwell most vette Ĺ‘ket észre és sétált oda.
- Részvétem Lorne Ĺ‘rnagy! - mondta - Sajnálom, hogy semmit sem tudtunk tenni az öccséért.
- Köszönöm uram! Nem az önök hibája Morgan biztosra ment, senki sem tudta volna megállítani. - vonta meg a vállát Evan.
- Sheppard Ĺ‘rnagy örülök, hogy újra köztünk látom, hogy érzi magát?
- Köszönöm uram, most már jól vagyok, csak azt sajnálom, hogy ilyen körülmények között. - majd odafordult társához - Még nincsenek itt a szüleid?
- Nem látom Ĺ‘ket. Remélem megbocsát uram! - csak biccentett az ezredes felé és Susant Novakhoz és Emersonhoz terelte.
Evan furcsán nézett barátjára úgy tűnt, hogy több van unokatestvére és közte, mint eddig hitte. Körbenézett megint és valóban még nem látta a szüleit és senkit a családjából, csak a katonaság kötelékébĹ‘l.
Hol késlekedhetnek, hiszen a Daedalus már napokkal ezelĹ‘tt visszaért a Földre. Ránézett Novakra, Ĺ‘ is értetlenül forgatta a fejét, a rokonait keresve, de senkit sem vett Ĺ‘ sem észre. Valaminek történnie kellett.
- Evan! - bökött Lindsey a fejével a férfi mögé - Azt hiszem muszáj átesni a kötelezĹ‘n.
Susan megborzongott mellettük.
- Jól vagy? - kérdezte Lorne
- Ki az a nĹ‘ ott a szüleid mellett? Annyira ismerĹ‘s. És miért van Alterran itt a temetésen?
- Soha életemben nem láttam még. - mondta Novak
- Alterrant mondtál? Én nem érzek semmit. Valóban, nekem sem ismerĹ‘s az a nĹ‘.
A nĹ‘ feléjük fordult, a lány csak most ismerte meg. Már látta egyszer korábban így, amikor a rémálmok kezdĹ‘dtek. De nem akarta elhinni, amit lát. Miért lenne gyászruhában, és miért sírna Alexander Lornért Morgan LeFay?
- Morgan az, felismerem! - nyögte
Amióta végrehajtotta az eredeti húsz parancsát, csak a bűntudat gyötörte. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy beleszeretett abba a jelentéktelen halandóba. Hiszen csak egy nevetséges egyszerű kis játékszer volt csupán.
A bátyjának egy szánalmas másolata, még akkor is, ha Laegen még mindig csak halandó. Tudták, hogy ez fog történni, és ezért kapta ezt a feladatot? Már százszor és ezerszer megbánta a tettét. Hogy lehetett ennyire ostoba?
Ha ellent mond, lehet, hogy halott lenne, akárcsak Hoved, de legalább az a kis nyavalyás élne, és még Laegen is megbocsátott volna neki. Vagy ha nem szajkózza ennyire ezt az ügyet, akkor is élne a fiú.
Próbálta visszahozni Oriként, de nem volt rá képes. Alaine varázslatát még Ĺ‘ sem tudta feltörni. Tudta, hogy szándékos óvintézkedés volt, arra, hogy többé nem tehessen vele semmit, de Ĺ‘ nem is akart.
Többé nem ártott volna neki, képtelen lett volna rá. Gammel te átkozott! Tudtad, hogy ez lesz a vége, mégis rávetted Ĺ‘ket, hogy ezt tegyem! Most világosodott meg elĹ‘tte a régens minden terve.
Azt akarta, hogy összecsapjon Laegennel, ahol aztán mind a ketten életüket veszti, így sokkal könnyebben övé lenne az Alterran trón. Csak azt nem értette, hogy az mi a fenének kell a férfinak?
Hiszen oly könnyű a felemelkedetteket elpusztítani és kitörölni Ĺ‘ket a történelemkönyvek lapjairól, akárcsak a Furlingokkal tették annak idején és megannyi fajjal, akiknek a nevére már senki sem emlékszik.
Mivel hiába próbálják eljátszani a tökéletes népet, amikor még nem voltak felemelkedettek rosszabb dolgokat vittek véghez, mint az Ori most. Vajon ezt a mostani Valorvartok tudják?
A szüleik, nagyszüleik és még korábbi rokonaik nevében az Alterran nép micsoda mészárlásokat vitt véghez, mielĹ‘tt belefutottak a Hármas szövetségbe évmilliókkal ezelĹ‘tt? És hogy az Asgardok, a Nox és a Furlingek változtatták meg Ĺ‘ket.
És nekik köszönhetĹ‘en lettek az Univerzum egyik leghatalmasabb faja? Akik szinte mindenkinek megbocsátanak? Ĺ is csak megbocsátást akart, azért amiért végzett a fiúval. Tudta, hogy annak bátyjától soha sem kapja meg.
És MerlintĹ‘l sem, más meg már nem élt a Velesar családban, hacsak nem az a félig Valorvart félig Velesar vérű Rodney McKay, de Ĺ‘ ember volt és Ĺ‘ sem az a megbocsátó fajta. Hiszen Ĺ‘t csak a saját jóléte érdekelt.
Akkor viszont nem látott más kiutat, mint, hogy az eredeti halandó szülĹ‘ktĹ‘l kérje a megbocsátást. Pár pillanattal késĹ‘bb már a Földön volt, vagyis inkább a temetés helyszíne felett figyelte a gyászolókat.
A gondolatokból kiolvasva már tudta, hogy hol laknak a szülĹ‘k. Mikor emberi alakban bekopogott az ajtón, akkor már egy fekete nadrágkosztüm volt rajta, szépsége a múlté volt, csak megy megtört gyászoló nem túl szép fiatal lány volt.
- Sajnálom, de most nincsen idĹ‘nk ügynököt fogadni. - mondta egy férfihang, amikor egy kicsit kinyílt az ajtó - Miben segíthetek kisasszony?
- Ugye önök Alexander Lorne szülei? - kérdezte Morgan félénken
- Igen, ön kicsoda? - kérdezte
- Elnézést, de goromba voltam Laura Smith vagyok, a fiúk barátnĹ‘je. Fogadják Ĺ‘szinte részvétemet.
- Kérem fáradjon be, megkínálhatom valamivel? Andrew Lorne vagyok, a feleségem Charlotte. Nem is tudtuk, hogy Alexnek volt barátnĹ‘je.
- Nem tudom, hogy mennyit szabad elmondanom, de ott ismerkedtünk össze ahol szolgált. ÁpolónĹ‘ a foglalkozásom és minket is oda osztottak be.
- Gondolom civil, mert az idĹ‘sebbik fiunk már kint van a ravatalozóban, mert a katonáknak már ott kell lenniük. - mondta a nĹ‘
- Elnézésüket kell kérnem azért amit mondani fogok. De én okoztam a fiúk halálát. - felpillantott és meglátta a tévében a bombázást, magában elmosolyodott, majd a drámai hangján folytatta. - Nem vettem észre egy bombát és Ĺ‘ rántott félre, nem kellett volna megtennie, de Ĺ‘ feláldozta értem az életét. - zsebkendĹ‘vel egy könnyet feltörölt az arcáról. - Úgy véltem mindenképp tudniuk kell róla.
- Higgye el Miss Smith nincs miért bocsánatot kérnie, gondolom ön is megtette volna ugyanezt érte. - mondták mind a ketten
- Köszönöm, hogy így látják. Önökkel tarthatok a temetésre?
- Persze, csak hozom a holmimat és indulhatunk. - mondta Charlotte
- Akkor gondolom ismeri az idĹ‘sebbik fiunkat is, úgy tudom, hogy mostanság egy helyen szolgáltak.
- Igen, ismerem Evant. - mondta, jobban is, mint ti hiszitek - Akárcsak a mennyasszonyát, azt a doktor Susan Sheppardot. - magában felnevetett, az álszent kis hercegnĹ‘t
- Úgy hallom nincs túl jó véleménnyel az Ĺ‘rnagyról.
- Már Ĺ‘ is ott van a ravatalozóban uram, majd meglátja, hogy miért nem. Túl fiatal legfĹ‘képpen a fiához. - és mert Ĺ‘ az enyém, egy olyan kis cafka, mint Alaine nem állhat a boldogságom útjába - Fogalmam sincs, hogy mit bír annyira benne, már bocsánat a kifejezésért.
- Szeretem azokat a nĹ‘ket, akik kimondják a véleményüket. - a férfi felnevetett majd elkomorodott megint - Sajnálom, hogy soha sem lesz a menyem, de majd ha gondolja eljöhet látogatóba, amikor csak akar. Charlotte és én is örülnénk neki.
- Nagyon szívesen! - fĹ‘leg, amikor a gyĹ‘ztes seregeink élén fogunk bevonulni a Földre és minden hitetlennel végezni - A közeljövĹ‘ben meg fog történni.
Charlotte lejött az elemeltrĹ‘l és kocsiba ültek. Az útközben senki sem szólt egy szót sem, késĹ‘bb egy másik autó is csatlakozott hozzájuk. Morgan feltételezte, hogy Novak szülei lehetnek azok, együtt lesz a család a leleplezésre.
Már nem érzett bűntudatot, ha így hazugsággal sikerült elérnie, hát nem bánta, legalább megszabadult a kellemetlen érzéstĹ‘l. Hazugság, oda se neki, elferdíteni az igazságot mindig is egyszerűbb volt, mint a valós dolgot megmondani.
Alig negyed óra múlva értek oda a temetĹ‘höz. Amint beértek körbenézett Laegen és Alaine ott álltak két ismerĹ‘s mellett. De sok más embert is felismert. Pillanatokkal késĹ‘bb vette csak észre Sheppard arckifejezését.
Abban a minutumban jött rá, hogy lebukott, hiszen a lány már látta ezt az alakját az egyik álmában. Átkozta magát, hogyan lehetett ilyen ostoba! De remélte, hogy itt nem fognak semmit lépni, ennyi ember elĹ‘tt.
Ha meg lesz egy kis ideje, akkor eltűnik a fenébe. Meghallotta a fejében Gammel nevetését. Tudta, hogy egy ideig nem lesz esélye menekülni, az átkozott régens mégis elérte, amit akart. De itt abban az esetben csak Alaine és Ĺ‘ fog itt veszni.
Mindig is tudta, hogy Morgan ostoba, de hogy ennyire, ezt még legmerészebb álmaiban sem mert volna gondolni. Ennyi hűhó egy halott halandóért, aki pár évtized múlva úgyis meghalt volna valami földi halálos betegségben.
Nem értette, hogyan szerethette egyszerre mind a kettĹ‘t. Laegent még értette, hiszen mindenki tudta, hogy mi meg ki, de az egyszerű halandó öccse, aki semmire sem volt jó, csakhogy critter legyen.
Igaz annak tökéletes is volt. Nem tudta, hogy miért, hiszen Ĺ‘ is annyi nĹ‘vel kezdett, de egyikbe sem szeretett bele. Talán, mert kevesebb volt a lelkiismerete, mint a nĹ‘nek. Ez pedig egyszerűen nehezen volt elképzelhetĹ‘.
De most Morgan ott volt a Földön a Lorne szülĹ‘knél, és ez volt a fontos. Hogyan is tovább? Le fog bukni, az alakja miatt, és akkor nem lesz menekvés. El fogják pusztítani egyszer is mindenkorra.
Ah, szóval szökni akarsz Morgan drágám, de abból nem eszel. Elmormolt pár szót és felkacagott a nĹ‘ fejében. Már az is tudta, hogy nincs menekvés. KezdĹ‘djék hát a játék!
Evan elindult a szülei felé, közben gyilkos és undorodó pillantással nézett többször Morganra. Susan ott ment az oldalán, neki kellett visszatartania a férfit, nehogy itt végezzen a nĹ‘vel, már ha meg tudná tenni persze.
- Ez meg mi a francot keres itt? - kérdezte dühösen
- Eljött a temetésre, talán nem szabad neki? - kérdezte vissza Andrew
- Megölte az öcsémet!
- Pontosabban az öcséd feláldozta az életét érte, mert te még erre is képtelen lettél volna! - csattant fel Charlotte
- Feláldozta, mi? - kérdezte gúnyosan - Mit hazudtál nekik Morgan drágám?
- Nem tudom, hogy mirĹ‘l beszélsz Ĺ‘rnagy. Biztosan megzavarodott, a gyász miatt. - felelte Morgan
- Ugyan már LeFay, ennél jobban ismerünk. - mondta Susan Ĺ‘sül
- Úgy hiszed Valorvart? - kérdezte vissza Ĺ‘ is Ĺ‘sül, majd a kezét a szája elé kapta, de addigra a Lorne szülĹ‘k jó pár lépést hátráltak - Ah, akkor már mi értelme van az álcának.
A következĹ‘ pillanatban jég- és földkristályok fúródtak Morgan testébe és öt Ĺ‘s jelent meg a nĹ‘ és Susanék között. Az egyikĹ‘jük Arbejde volt, és a másik négyet is igen gyakran látták már Atlantiszon.
- FĹ‘parancsnok azt hiszem jobban tennéd, ha a szüleidet kivinnéd innen a hercegnĹ‘vel együtt. - mondta hátrafordulás nélkül Arbejde
- Lindsey kérlek! - szólt unokatestvérére
- Mi folyik itt Evan? Válaszokat akarok! - csattant fel az apja
- Majd késĹ‘bb uram, kérem jöjjenek velem. - mondta Susan
- Ennyire félsz még mindig tĹ‘lem Valorvart? - kacagott fel Morgan a sérülései ellenére
- Soha sem féltem tĹ‘led LeFay, csak határtalanul megvetettelek és szánlak téged.
- Szánsz? Ennél jobb kifogást is kitalálhattál volna. Drága Laegened nem mesélte, hogy milyen jól szórakoztunk mi ketten, amíg te Ba´allal és Gammellel enyelegtél?
- Ah, dehogynem, hogy majdnem sikerült elkapniuk téged.
- Átkozott!
A következĹ‘ pillanatban támadott, mindent tűz ölelt körbe; az emberek menekültek, csak a hat Ĺ‘s és Evan maradtak bent. Most már nem vártak tovább Susan és Lorne is egyszerre támadtak, akárcsak a másik négy.
Mindannyian hallották, hogy Morgan Gammelért sikít, majd pont a becsapódás elĹ‘tt a nĹ‘ és a tűz eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Pillanatokkal késĹ‘bb már a négy Ĺ‘s sem volt sehol, és csak ketten álltak a ravatalozóban.
Egymásra néztek, a Lorne szülĹ‘knek ezt soha sem lett volna szabad megtudniuk, a katonák, akik itt voltak, úgyis tudtak róla. Sejtették, hogy ebbĹ‘l még hadbíróság is lehet majd, de most az volt a legkisebb gondjuk.
Hogyan is meséljék el a szülĹ‘knek, hogy kik és mik valójában. És, hogy hogyan fogadnák fĹ‘leg azt, hogy Morgan visszaadhatta volna a fiúkat, de milyen áron, és hogy Susan akadályozta meg egy varázslattal, hogy soha többé ne támaszthassák fel.
Evan most örült volna ha már felemelkedett lett volna, akkor Ĺ‘ is olyan angolosan tudott volna távozni, mint a fĹ‘tanácsos és kísérete. Nem akart beszélni a szüleivel, fĹ‘leg nem az apjával.
Mindig is félt az ex-ezredestĹ‘l. A férfi csak azért hagyta ott a katonaságot, mert Charlotte ezt akarta, Ĺ‘ volt az egyetlen, aki örült, hogy mind a két fia és az unokahúga is a hadseregnél kaptak munkát, de a felesége miatt nem hangoztatta.
- Evan! - csattant a férfi hangja az ajtóból - Mégis mi volt ez?
- Ne aggódjon, majd mindent elmagyarázok uram! - nyelt egy hatalmasat, majd megpróbálta másfelé terelni a szót - Ĺ Susan Sheppard a menyasszonyom, Susan Ĺ‘ az apám Andrew Lorne.
- Örvendek a szerencsének uram! És fogadja Ĺ‘szinte részvétemet Alex miatt.
- Köszönöm, én is örvendek. Nos mi volt ez az elĹ‘bb, úgy láttam, hogy csak anyád és nem tudunk a dologról.
- EbbĹ‘l most már biztosan hadbíróság lesz. - nyögte Susan
- Szóval nem igaz, amit a fiam haláláról mondtak, ugye Evan?
- Nem egészen, a temetés után elmondunk mindent. - felelte a férfi - Itt a pap, azt hiszem elkezdhetné a ceremóniát.
A temetési ceremónia alatt mindenki sokkal feszültebb volt, mint elĹ‘tte. Morgan látogatása mindent tönkre tett. Néma csendben zajlott az egész, majd a vége után Lindsey elnézést kért, hogy nem tud maradni.
A Daedalus ugyanis este 11kor indult vissza Atlantiszhoz, most már az új hajtóművekkel, amikkel két napos az út. Emerson is vele tartott, neki és az Odüsszeia legénységének is vissza kellett térniük a hajójukhoz.
Novak szüleinek gépe is indult vissza New Yorkba, így Ĺ‘k sem tudtak maradni. A Lorne szülĹ‘k így csak Evan és Susan társaságában tértek vissza otthonukba. Külvárosi lakás volt Los Angeles egyik fĹ‘leg veterán katonák által lakott negyedben.
Egy emeletes házban laktak, kisebb kerttel a tenger közelében egy domb tetején. Leparkolt mind a két kocsi a ház elĹ‘tt. Evan kisegítette Susant és bekísérte a házba. A férfi némi honvággyal nézett végig, semmi sem változott.
Viszont szomorúság is volt benne, már szinte alig érezte magát ide valónak, az Ĺ‘ otthona a Atlantiszon a népe között van. Az igazi szülei halottak, Andrew és Charlotte mindössze "bábok" voltak az alterranok tervében.
Egy gondosan kiszámított terv részei, miként újra itt lehet. Mintha csak a dűnét olvasná HerberttĹ‘l, ahogyan ott a Bene Gesseritek akarták évezredek alatt létrehozni a Kwisatz Haderach-ot. Belegondolva hátborzongató volt az egész.
FĹ‘leg azért, mert mint kiderült az öccsében nem volt ATA gén, azaz teljesen véletlen volt, ami szinte lehetetlen, vagy valamelyik szülejében van és, akkor az Velesar vér. De azt nem értette, hogyan lenne lehetséges.
Egyke volt, legalábbis amennyire tudta, Hoved bizonyosan mondta volna, ha késĹ‘bb született volna testvére, még akkor is, ha az már nem él. Merlinnek is csak egy fia volt Gammel és neki sem volt még utódja.
És Merlinnek és Hovednek sem volt másik testvére, de hiszen itt vannak Susanék is, és a Valorvart vér tízezer éve tényleg kihalt. Megrázta a fejét, most nem ezen kell töprengenie, hanem valahogy túl kell élnie az apjával való beszélgetést.
- Nos, szeretném, ha elkezdenéd azt, ami a temetés elĹ‘tt volt. - kezdte Andrew
- ErrĹ‘l nem lenne szabad beszélnem, titkos információ...
- Nem kell ezt a maszlagot mondanod, én is katona voltam, pontosan tudom! De nem érdekel, hogy hadbíróság elé kerülsz, tudni akarom, hogy mi történt az öcséddel!
- Ĺ pont oda tartott, parancs megszegésért, ami végül is a halálát okozta. - felelte Evan
- Ezt mi is tudjuk, ennyit mondtak csak. - mondta Charlotte - Egyáltalán hol szolgáltatok az elmúlt idĹ‘ben?
- Nem ebben a galaxisban uram, a Pegazus rendszerben. - mondta Susan halkan
- Tehát a csillagkapu még mindig működik. - mosolyodott el a férfi
- Tudtál a csillagkapuról? - nézett fel döbbenten Evan
- Persze, ott szolgáltam a nyugdíjig. Kisasszony, Sheppard nevet mondott? Ön a lánya Maria és Paul Sheppardnek?
- Igen uram, ismerte a szüleimet?
- Ott voltam azok között, akik visszahozták önt a szülei holttestét arról a bolygóról. Ezen kívül jóban is voltam velük.
Megcsörrent Susan telefonja.
- Bocsássanak meg egy pillanatra!
- Tudtál róla és soha sem említetted?
- Titkos információ volt, honnan tudhattam volna, hogy mind a ketten ott szolgáltok. A lány tiszta anyja, jól jártál vele, bár kicsit fiatal. Mennyi idĹ‘s is?
- Annyi, mint Alex volt.
- Landry tábornok volt az, Emerson és Novak elmondták neki, hogy mi volt. Beszélt az elnökkel, aki megadta a legmagasabb hozzáférést önöknek.
- Lindsey mért nem tudott maradni? - kérdezte Charlotte
- Ha elmondunk mindent úgy sem fogjátok elhinni. A hajója éppen most indul vissza Atlantiszra. - monda Evan
- De azért mondjátok, kíváncsiak vagyunk mindenre.
Mindent elmeséltek, attól kezdve, hogy a naquada bányabolygón találkoztak, egészen a temetésig. Semmit sem hagytak ki, csak Susan kirándulását az Ori oldalán. A halálát egy balesettel tudták le.
A szülĹ‘k igen meglepĹ‘dtek azon, hogy kik is Ĺ‘k. FĹ‘leg, hogy napokkal késĹ‘bb kiderült, hogy egyikkĹ‘jüknek sincsen ATA génjük, pedig az csak öröklĹ‘déssel adódik tovább. Ennek ellenére örültek, hogy a fiatalok egymásra találtak.
Viszont kénytelenek voltak beismerni maguknak, hogy többé szinte semmilyen szerepet nem fognak a fiúk életében játszani, fĹ‘leg az után, hogy ismét felemelkedett alterran lesz belĹ‘le. Így nemsokára a másik "gyermeküket" is elveszítik.
Viszont arra kérték Ĺ‘ket, hogy legalább az esküvĹ‘n hagy vegyenek részt bárhol is tartják majd. És még arra kérték Ĺ‘ket, hogy legalább egy unokájuk hagy lehessen. De azt csak a két fiatal tudta, ha az Ori gyĹ‘z nincs annyi idejük hátra, hogy gyermekük születhessen.
Szinte az egész éjszakát átbeszélgették és csak reggel indultak vissza a Csillagkapu parancsnokságra. Ott már várta Ĺ‘ket a helyi SG1 egy része. Pontosabban Daniel és Cameron. A többiek kivették jogos szabadságukat.
- Hogy fogadták az Ĺ‘sök az egészet? - kérdezte Cam ebéd közben
- Lehetett volna rosszabb is. De legalább kiderült, hogy az apám is itt szolgált.
- Susan olyan más lett. - mondta Daniel
- Mit vártál, egy hercegnĹ‘ végül is. - mosolygott Evan - Most hol van, azt mondta nem éhes.
- Azt hiszem Valával ment valahova. Mikor meghallotta a hercegnĹ‘ rangot azonnal elkezdte érdekelni Susan, talán vagyont remél. - nevetett fel Cameron - Mi nem mondtuk meg, hogy a rang csak a vére miatt van, és vagyon nem párosul hozzá.
- Tulajdon képen miért is tartottatok itt még minket?
- Hát, Cam akar mondani nektek valamit, Landry nem volt túl boldog emiatt, de kénytelen beletörĹ‘dni.
- Mégis mit fiúk?
Mitchell csak elvigyorodott.
- Majd vacsoránál elmesélem.
folyt.köv.
kritikát plz
Újra a Földön voltak, Susan nem is emlékezett, hogy mikor volt itt utoljára, végtére is már semmi sem kötötte ide. Talán csak a barátai, akik a parancsnokságon szolgáltak, de még Ĺ‘k is jelentéktelennek bizonyultak az Atlantiszon folyó dolgokhoz képest.
Az igazság az volt, hogy sokkal jobban örült volna, ha más esetben kellett volna visszalátogatnia. Végtére is a legutolsó eset is azért volt, hogy Malek sírját látogathassa meg. És Johnt sem hagyta szívesen magára.
Még indulás elĹ‘tt mind a ketten részt vettek Teyla temetésén, amit az Athosiak tartottak, ragaszkodtak ahhoz, hogy Ĺ‘k vezessék a szertartást. Hiszen az Ĺ‘ vezetĹ‘jük volt, sĹ‘t még azt is bejelentették, hogy elhagyják Atlantiszt.
Nem volt miért maradniuk tovább, még akkor sem, hogy az Ĺ‘sök hazatértek. Itt sem voltak nagyobb biztonságban, mint máshol. Susan mélységesen sajnálta, hogy itt hagyják Ĺ‘ket, hiszen több barátja is volt az athosiak között.
Újra itt volt a csillagkapu parancsnokságon, ahol felnĹ‘tt. Sajnálatára Landry tábornoktól megtudta, hogy a CSK1 éppen küldetésen van, így majd csak visszafele lesz velük ideje találkozni.
Kint egy kocsi várta Ĺ‘ket. Szótlanul utaztak, Ĺ‘ leginkább az elmúlt félév dolgain elmélkedett. Vajon lesznek olyanok a temetésen, akik miatta vesztettek el valakit? Nagyon remélte, hogy nem.
Nem tudott volna szembenézni velük, annyira közel sem volt elég erĹ‘s. Sajnálta, hogy ilyen körülmények között találkozik majd Evan szüleivel. Még nem találták ki, hogy mit is mondjanak nekik.
EgyenlĹ‘re a szülĹ‘k annyit tudnak, hogy kötelesség teljesítés közben Irakban. De ha tudhatnák az igazat. Nagyon remélte, hogy soha sem fogják megtudni, nem hitte volna, hogy fel tudnák dolgozni.
Végül is odaértek a temetés helyszínére, sok ismerĹ‘s és ismeretlen arcot látott. Többek között felismerte Paul Emersont, az Odüsszeia majdnem teljes legénységét, sok tisztet, Caldwellt, Novakot és Jacket is.
Bementek a ravatalozóba és Susan egy koszorút tett le. EgyelĹ‘re még senki sem ment oda hozzájuk. Furcsállta, hogy a szülĹ‘k még nem mentek oda idĹ‘sebb fiúkhoz. Visszamentek a szabadba.
A nap sütött és nagyon meleg volt, késĹ‘ tavasz lehetett itt Amerikában. Caldwell most vette Ĺ‘ket észre és sétált oda.
- Részvétem Lorne Ĺ‘rnagy! - mondta - Sajnálom, hogy semmit sem tudtunk tenni az öccséért.
- Köszönöm uram! Nem az önök hibája Morgan biztosra ment, senki sem tudta volna megállítani. - vonta meg a vállát Evan.
- Sheppard Ĺ‘rnagy örülök, hogy újra köztünk látom, hogy érzi magát?
- Köszönöm uram, most már jól vagyok, csak azt sajnálom, hogy ilyen körülmények között. - majd odafordult társához - Még nincsenek itt a szüleid?
- Nem látom Ĺ‘ket. Remélem megbocsát uram! - csak biccentett az ezredes felé és Susant Novakhoz és Emersonhoz terelte.
Evan furcsán nézett barátjára úgy tűnt, hogy több van unokatestvére és közte, mint eddig hitte. Körbenézett megint és valóban még nem látta a szüleit és senkit a családjából, csak a katonaság kötelékébĹ‘l.
Hol késlekedhetnek, hiszen a Daedalus már napokkal ezelĹ‘tt visszaért a Földre. Ránézett Novakra, Ĺ‘ is értetlenül forgatta a fejét, a rokonait keresve, de senkit sem vett Ĺ‘ sem észre. Valaminek történnie kellett.
- Evan! - bökött Lindsey a fejével a férfi mögé - Azt hiszem muszáj átesni a kötelezĹ‘n.
Susan megborzongott mellettük.
- Jól vagy? - kérdezte Lorne
- Ki az a nĹ‘ ott a szüleid mellett? Annyira ismerĹ‘s. És miért van Alterran itt a temetésen?
- Soha életemben nem láttam még. - mondta Novak
- Alterrant mondtál? Én nem érzek semmit. Valóban, nekem sem ismerĹ‘s az a nĹ‘.
A nĹ‘ feléjük fordult, a lány csak most ismerte meg. Már látta egyszer korábban így, amikor a rémálmok kezdĹ‘dtek. De nem akarta elhinni, amit lát. Miért lenne gyászruhában, és miért sírna Alexander Lornért Morgan LeFay?
- Morgan az, felismerem! - nyögte
Amióta végrehajtotta az eredeti húsz parancsát, csak a bűntudat gyötörte. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy beleszeretett abba a jelentéktelen halandóba. Hiszen csak egy nevetséges egyszerű kis játékszer volt csupán.
A bátyjának egy szánalmas másolata, még akkor is, ha Laegen még mindig csak halandó. Tudták, hogy ez fog történni, és ezért kapta ezt a feladatot? Már százszor és ezerszer megbánta a tettét. Hogy lehetett ennyire ostoba?
Ha ellent mond, lehet, hogy halott lenne, akárcsak Hoved, de legalább az a kis nyavalyás élne, és még Laegen is megbocsátott volna neki. Vagy ha nem szajkózza ennyire ezt az ügyet, akkor is élne a fiú.
Próbálta visszahozni Oriként, de nem volt rá képes. Alaine varázslatát még Ĺ‘ sem tudta feltörni. Tudta, hogy szándékos óvintézkedés volt, arra, hogy többé nem tehessen vele semmit, de Ĺ‘ nem is akart.
Többé nem ártott volna neki, képtelen lett volna rá. Gammel te átkozott! Tudtad, hogy ez lesz a vége, mégis rávetted Ĺ‘ket, hogy ezt tegyem! Most világosodott meg elĹ‘tte a régens minden terve.
Azt akarta, hogy összecsapjon Laegennel, ahol aztán mind a ketten életüket veszti, így sokkal könnyebben övé lenne az Alterran trón. Csak azt nem értette, hogy az mi a fenének kell a férfinak?
Hiszen oly könnyű a felemelkedetteket elpusztítani és kitörölni Ĺ‘ket a történelemkönyvek lapjairól, akárcsak a Furlingokkal tették annak idején és megannyi fajjal, akiknek a nevére már senki sem emlékszik.
Mivel hiába próbálják eljátszani a tökéletes népet, amikor még nem voltak felemelkedettek rosszabb dolgokat vittek véghez, mint az Ori most. Vajon ezt a mostani Valorvartok tudják?
A szüleik, nagyszüleik és még korábbi rokonaik nevében az Alterran nép micsoda mészárlásokat vitt véghez, mielĹ‘tt belefutottak a Hármas szövetségbe évmilliókkal ezelĹ‘tt? És hogy az Asgardok, a Nox és a Furlingek változtatták meg Ĺ‘ket.
És nekik köszönhetĹ‘en lettek az Univerzum egyik leghatalmasabb faja? Akik szinte mindenkinek megbocsátanak? Ĺ is csak megbocsátást akart, azért amiért végzett a fiúval. Tudta, hogy annak bátyjától soha sem kapja meg.
És MerlintĹ‘l sem, más meg már nem élt a Velesar családban, hacsak nem az a félig Valorvart félig Velesar vérű Rodney McKay, de Ĺ‘ ember volt és Ĺ‘ sem az a megbocsátó fajta. Hiszen Ĺ‘t csak a saját jóléte érdekelt.
Akkor viszont nem látott más kiutat, mint, hogy az eredeti halandó szülĹ‘ktĹ‘l kérje a megbocsátást. Pár pillanattal késĹ‘bb már a Földön volt, vagyis inkább a temetés helyszíne felett figyelte a gyászolókat.
A gondolatokból kiolvasva már tudta, hogy hol laknak a szülĹ‘k. Mikor emberi alakban bekopogott az ajtón, akkor már egy fekete nadrágkosztüm volt rajta, szépsége a múlté volt, csak megy megtört gyászoló nem túl szép fiatal lány volt.
- Sajnálom, de most nincsen idĹ‘nk ügynököt fogadni. - mondta egy férfihang, amikor egy kicsit kinyílt az ajtó - Miben segíthetek kisasszony?
- Ugye önök Alexander Lorne szülei? - kérdezte Morgan félénken
- Igen, ön kicsoda? - kérdezte
- Elnézést, de goromba voltam Laura Smith vagyok, a fiúk barátnĹ‘je. Fogadják Ĺ‘szinte részvétemet.
- Kérem fáradjon be, megkínálhatom valamivel? Andrew Lorne vagyok, a feleségem Charlotte. Nem is tudtuk, hogy Alexnek volt barátnĹ‘je.
- Nem tudom, hogy mennyit szabad elmondanom, de ott ismerkedtünk össze ahol szolgált. ÁpolónĹ‘ a foglalkozásom és minket is oda osztottak be.
- Gondolom civil, mert az idĹ‘sebbik fiunk már kint van a ravatalozóban, mert a katonáknak már ott kell lenniük. - mondta a nĹ‘
- Elnézésüket kell kérnem azért amit mondani fogok. De én okoztam a fiúk halálát. - felpillantott és meglátta a tévében a bombázást, magában elmosolyodott, majd a drámai hangján folytatta. - Nem vettem észre egy bombát és Ĺ‘ rántott félre, nem kellett volna megtennie, de Ĺ‘ feláldozta értem az életét. - zsebkendĹ‘vel egy könnyet feltörölt az arcáról. - Úgy véltem mindenképp tudniuk kell róla.
- Higgye el Miss Smith nincs miért bocsánatot kérnie, gondolom ön is megtette volna ugyanezt érte. - mondták mind a ketten
- Köszönöm, hogy így látják. Önökkel tarthatok a temetésre?
- Persze, csak hozom a holmimat és indulhatunk. - mondta Charlotte
- Akkor gondolom ismeri az idĹ‘sebbik fiunkat is, úgy tudom, hogy mostanság egy helyen szolgáltak.
- Igen, ismerem Evant. - mondta, jobban is, mint ti hiszitek - Akárcsak a mennyasszonyát, azt a doktor Susan Sheppardot. - magában felnevetett, az álszent kis hercegnĹ‘t
- Úgy hallom nincs túl jó véleménnyel az Ĺ‘rnagyról.
- Már Ĺ‘ is ott van a ravatalozóban uram, majd meglátja, hogy miért nem. Túl fiatal legfĹ‘képpen a fiához. - és mert Ĺ‘ az enyém, egy olyan kis cafka, mint Alaine nem állhat a boldogságom útjába - Fogalmam sincs, hogy mit bír annyira benne, már bocsánat a kifejezésért.
- Szeretem azokat a nĹ‘ket, akik kimondják a véleményüket. - a férfi felnevetett majd elkomorodott megint - Sajnálom, hogy soha sem lesz a menyem, de majd ha gondolja eljöhet látogatóba, amikor csak akar. Charlotte és én is örülnénk neki.
- Nagyon szívesen! - fĹ‘leg, amikor a gyĹ‘ztes seregeink élén fogunk bevonulni a Földre és minden hitetlennel végezni - A közeljövĹ‘ben meg fog történni.
Charlotte lejött az elemeltrĹ‘l és kocsiba ültek. Az útközben senki sem szólt egy szót sem, késĹ‘bb egy másik autó is csatlakozott hozzájuk. Morgan feltételezte, hogy Novak szülei lehetnek azok, együtt lesz a család a leleplezésre.
Már nem érzett bűntudatot, ha így hazugsággal sikerült elérnie, hát nem bánta, legalább megszabadult a kellemetlen érzéstĹ‘l. Hazugság, oda se neki, elferdíteni az igazságot mindig is egyszerűbb volt, mint a valós dolgot megmondani.
Alig negyed óra múlva értek oda a temetĹ‘höz. Amint beértek körbenézett Laegen és Alaine ott álltak két ismerĹ‘s mellett. De sok más embert is felismert. Pillanatokkal késĹ‘bb vette csak észre Sheppard arckifejezését.
Abban a minutumban jött rá, hogy lebukott, hiszen a lány már látta ezt az alakját az egyik álmában. Átkozta magát, hogyan lehetett ilyen ostoba! De remélte, hogy itt nem fognak semmit lépni, ennyi ember elĹ‘tt.
Ha meg lesz egy kis ideje, akkor eltűnik a fenébe. Meghallotta a fejében Gammel nevetését. Tudta, hogy egy ideig nem lesz esélye menekülni, az átkozott régens mégis elérte, amit akart. De itt abban az esetben csak Alaine és Ĺ‘ fog itt veszni.
Mindig is tudta, hogy Morgan ostoba, de hogy ennyire, ezt még legmerészebb álmaiban sem mert volna gondolni. Ennyi hűhó egy halott halandóért, aki pár évtized múlva úgyis meghalt volna valami földi halálos betegségben.
Nem értette, hogyan szerethette egyszerre mind a kettĹ‘t. Laegent még értette, hiszen mindenki tudta, hogy mi meg ki, de az egyszerű halandó öccse, aki semmire sem volt jó, csakhogy critter legyen.
Igaz annak tökéletes is volt. Nem tudta, hogy miért, hiszen Ĺ‘ is annyi nĹ‘vel kezdett, de egyikbe sem szeretett bele. Talán, mert kevesebb volt a lelkiismerete, mint a nĹ‘nek. Ez pedig egyszerűen nehezen volt elképzelhetĹ‘.
De most Morgan ott volt a Földön a Lorne szülĹ‘knél, és ez volt a fontos. Hogyan is tovább? Le fog bukni, az alakja miatt, és akkor nem lesz menekvés. El fogják pusztítani egyszer is mindenkorra.
Ah, szóval szökni akarsz Morgan drágám, de abból nem eszel. Elmormolt pár szót és felkacagott a nĹ‘ fejében. Már az is tudta, hogy nincs menekvés. KezdĹ‘djék hát a játék!
Evan elindult a szülei felé, közben gyilkos és undorodó pillantással nézett többször Morganra. Susan ott ment az oldalán, neki kellett visszatartania a férfit, nehogy itt végezzen a nĹ‘vel, már ha meg tudná tenni persze.
- Ez meg mi a francot keres itt? - kérdezte dühösen
- Eljött a temetésre, talán nem szabad neki? - kérdezte vissza Andrew
- Megölte az öcsémet!
- Pontosabban az öcséd feláldozta az életét érte, mert te még erre is képtelen lettél volna! - csattant fel Charlotte
- Feláldozta, mi? - kérdezte gúnyosan - Mit hazudtál nekik Morgan drágám?
- Nem tudom, hogy mirĹ‘l beszélsz Ĺ‘rnagy. Biztosan megzavarodott, a gyász miatt. - felelte Morgan
- Ugyan már LeFay, ennél jobban ismerünk. - mondta Susan Ĺ‘sül
- Úgy hiszed Valorvart? - kérdezte vissza Ĺ‘ is Ĺ‘sül, majd a kezét a szája elé kapta, de addigra a Lorne szülĹ‘k jó pár lépést hátráltak - Ah, akkor már mi értelme van az álcának.
A következĹ‘ pillanatban jég- és földkristályok fúródtak Morgan testébe és öt Ĺ‘s jelent meg a nĹ‘ és Susanék között. Az egyikĹ‘jük Arbejde volt, és a másik négyet is igen gyakran látták már Atlantiszon.
- FĹ‘parancsnok azt hiszem jobban tennéd, ha a szüleidet kivinnéd innen a hercegnĹ‘vel együtt. - mondta hátrafordulás nélkül Arbejde
- Lindsey kérlek! - szólt unokatestvérére
- Mi folyik itt Evan? Válaszokat akarok! - csattant fel az apja
- Majd késĹ‘bb uram, kérem jöjjenek velem. - mondta Susan
- Ennyire félsz még mindig tĹ‘lem Valorvart? - kacagott fel Morgan a sérülései ellenére
- Soha sem féltem tĹ‘led LeFay, csak határtalanul megvetettelek és szánlak téged.
- Szánsz? Ennél jobb kifogást is kitalálhattál volna. Drága Laegened nem mesélte, hogy milyen jól szórakoztunk mi ketten, amíg te Ba´allal és Gammellel enyelegtél?
- Ah, dehogynem, hogy majdnem sikerült elkapniuk téged.
- Átkozott!
A következĹ‘ pillanatban támadott, mindent tűz ölelt körbe; az emberek menekültek, csak a hat Ĺ‘s és Evan maradtak bent. Most már nem vártak tovább Susan és Lorne is egyszerre támadtak, akárcsak a másik négy.
Mindannyian hallották, hogy Morgan Gammelért sikít, majd pont a becsapódás elĹ‘tt a nĹ‘ és a tűz eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Pillanatokkal késĹ‘bb már a négy Ĺ‘s sem volt sehol, és csak ketten álltak a ravatalozóban.
Egymásra néztek, a Lorne szülĹ‘knek ezt soha sem lett volna szabad megtudniuk, a katonák, akik itt voltak, úgyis tudtak róla. Sejtették, hogy ebbĹ‘l még hadbíróság is lehet majd, de most az volt a legkisebb gondjuk.
Hogyan is meséljék el a szülĹ‘knek, hogy kik és mik valójában. És, hogy hogyan fogadnák fĹ‘leg azt, hogy Morgan visszaadhatta volna a fiúkat, de milyen áron, és hogy Susan akadályozta meg egy varázslattal, hogy soha többé ne támaszthassák fel.
Evan most örült volna ha már felemelkedett lett volna, akkor Ĺ‘ is olyan angolosan tudott volna távozni, mint a fĹ‘tanácsos és kísérete. Nem akart beszélni a szüleivel, fĹ‘leg nem az apjával.
Mindig is félt az ex-ezredestĹ‘l. A férfi csak azért hagyta ott a katonaságot, mert Charlotte ezt akarta, Ĺ‘ volt az egyetlen, aki örült, hogy mind a két fia és az unokahúga is a hadseregnél kaptak munkát, de a felesége miatt nem hangoztatta.
- Evan! - csattant a férfi hangja az ajtóból - Mégis mi volt ez?
- Ne aggódjon, majd mindent elmagyarázok uram! - nyelt egy hatalmasat, majd megpróbálta másfelé terelni a szót - Ĺ Susan Sheppard a menyasszonyom, Susan Ĺ‘ az apám Andrew Lorne.
- Örvendek a szerencsének uram! És fogadja Ĺ‘szinte részvétemet Alex miatt.
- Köszönöm, én is örvendek. Nos mi volt ez az elĹ‘bb, úgy láttam, hogy csak anyád és nem tudunk a dologról.
- EbbĹ‘l most már biztosan hadbíróság lesz. - nyögte Susan
- Szóval nem igaz, amit a fiam haláláról mondtak, ugye Evan?
- Nem egészen, a temetés után elmondunk mindent. - felelte a férfi - Itt a pap, azt hiszem elkezdhetné a ceremóniát.
A temetési ceremónia alatt mindenki sokkal feszültebb volt, mint elĹ‘tte. Morgan látogatása mindent tönkre tett. Néma csendben zajlott az egész, majd a vége után Lindsey elnézést kért, hogy nem tud maradni.
A Daedalus ugyanis este 11kor indult vissza Atlantiszhoz, most már az új hajtóművekkel, amikkel két napos az út. Emerson is vele tartott, neki és az Odüsszeia legénységének is vissza kellett térniük a hajójukhoz.
Novak szüleinek gépe is indult vissza New Yorkba, így Ĺ‘k sem tudtak maradni. A Lorne szülĹ‘k így csak Evan és Susan társaságában tértek vissza otthonukba. Külvárosi lakás volt Los Angeles egyik fĹ‘leg veterán katonák által lakott negyedben.
Egy emeletes házban laktak, kisebb kerttel a tenger közelében egy domb tetején. Leparkolt mind a két kocsi a ház elĹ‘tt. Evan kisegítette Susant és bekísérte a házba. A férfi némi honvággyal nézett végig, semmi sem változott.
Viszont szomorúság is volt benne, már szinte alig érezte magát ide valónak, az Ĺ‘ otthona a Atlantiszon a népe között van. Az igazi szülei halottak, Andrew és Charlotte mindössze "bábok" voltak az alterranok tervében.
Egy gondosan kiszámított terv részei, miként újra itt lehet. Mintha csak a dűnét olvasná HerberttĹ‘l, ahogyan ott a Bene Gesseritek akarták évezredek alatt létrehozni a Kwisatz Haderach-ot. Belegondolva hátborzongató volt az egész.
FĹ‘leg azért, mert mint kiderült az öccsében nem volt ATA gén, azaz teljesen véletlen volt, ami szinte lehetetlen, vagy valamelyik szülejében van és, akkor az Velesar vér. De azt nem értette, hogyan lenne lehetséges.
Egyke volt, legalábbis amennyire tudta, Hoved bizonyosan mondta volna, ha késĹ‘bb született volna testvére, még akkor is, ha az már nem él. Merlinnek is csak egy fia volt Gammel és neki sem volt még utódja.
És Merlinnek és Hovednek sem volt másik testvére, de hiszen itt vannak Susanék is, és a Valorvart vér tízezer éve tényleg kihalt. Megrázta a fejét, most nem ezen kell töprengenie, hanem valahogy túl kell élnie az apjával való beszélgetést.
- Nos, szeretném, ha elkezdenéd azt, ami a temetés elĹ‘tt volt. - kezdte Andrew
- ErrĹ‘l nem lenne szabad beszélnem, titkos információ...
- Nem kell ezt a maszlagot mondanod, én is katona voltam, pontosan tudom! De nem érdekel, hogy hadbíróság elé kerülsz, tudni akarom, hogy mi történt az öcséddel!
- Ĺ pont oda tartott, parancs megszegésért, ami végül is a halálát okozta. - felelte Evan
- Ezt mi is tudjuk, ennyit mondtak csak. - mondta Charlotte - Egyáltalán hol szolgáltatok az elmúlt idĹ‘ben?
- Nem ebben a galaxisban uram, a Pegazus rendszerben. - mondta Susan halkan
- Tehát a csillagkapu még mindig működik. - mosolyodott el a férfi
- Tudtál a csillagkapuról? - nézett fel döbbenten Evan
- Persze, ott szolgáltam a nyugdíjig. Kisasszony, Sheppard nevet mondott? Ön a lánya Maria és Paul Sheppardnek?
- Igen uram, ismerte a szüleimet?
- Ott voltam azok között, akik visszahozták önt a szülei holttestét arról a bolygóról. Ezen kívül jóban is voltam velük.
Megcsörrent Susan telefonja.
- Bocsássanak meg egy pillanatra!
- Tudtál róla és soha sem említetted?
- Titkos információ volt, honnan tudhattam volna, hogy mind a ketten ott szolgáltok. A lány tiszta anyja, jól jártál vele, bár kicsit fiatal. Mennyi idĹ‘s is?
- Annyi, mint Alex volt.
- Landry tábornok volt az, Emerson és Novak elmondták neki, hogy mi volt. Beszélt az elnökkel, aki megadta a legmagasabb hozzáférést önöknek.
- Lindsey mért nem tudott maradni? - kérdezte Charlotte
- Ha elmondunk mindent úgy sem fogjátok elhinni. A hajója éppen most indul vissza Atlantiszra. - monda Evan
- De azért mondjátok, kíváncsiak vagyunk mindenre.
Mindent elmeséltek, attól kezdve, hogy a naquada bányabolygón találkoztak, egészen a temetésig. Semmit sem hagytak ki, csak Susan kirándulását az Ori oldalán. A halálát egy balesettel tudták le.
A szülĹ‘k igen meglepĹ‘dtek azon, hogy kik is Ĺ‘k. FĹ‘leg, hogy napokkal késĹ‘bb kiderült, hogy egyikkĹ‘jüknek sincsen ATA génjük, pedig az csak öröklĹ‘déssel adódik tovább. Ennek ellenére örültek, hogy a fiatalok egymásra találtak.
Viszont kénytelenek voltak beismerni maguknak, hogy többé szinte semmilyen szerepet nem fognak a fiúk életében játszani, fĹ‘leg az után, hogy ismét felemelkedett alterran lesz belĹ‘le. Így nemsokára a másik "gyermeküket" is elveszítik.
Viszont arra kérték Ĺ‘ket, hogy legalább az esküvĹ‘n hagy vegyenek részt bárhol is tartják majd. És még arra kérték Ĺ‘ket, hogy legalább egy unokájuk hagy lehessen. De azt csak a két fiatal tudta, ha az Ori gyĹ‘z nincs annyi idejük hátra, hogy gyermekük születhessen.
Szinte az egész éjszakát átbeszélgették és csak reggel indultak vissza a Csillagkapu parancsnokságra. Ott már várta Ĺ‘ket a helyi SG1 egy része. Pontosabban Daniel és Cameron. A többiek kivették jogos szabadságukat.
- Hogy fogadták az Ĺ‘sök az egészet? - kérdezte Cam ebéd közben
- Lehetett volna rosszabb is. De legalább kiderült, hogy az apám is itt szolgált.
- Susan olyan más lett. - mondta Daniel
- Mit vártál, egy hercegnĹ‘ végül is. - mosolygott Evan - Most hol van, azt mondta nem éhes.
- Azt hiszem Valával ment valahova. Mikor meghallotta a hercegnĹ‘ rangot azonnal elkezdte érdekelni Susan, talán vagyont remél. - nevetett fel Cameron - Mi nem mondtuk meg, hogy a rang csak a vére miatt van, és vagyon nem párosul hozzá.
- Tulajdon képen miért is tartottatok itt még minket?
- Hát, Cam akar mondani nektek valamit, Landry nem volt túl boldog emiatt, de kénytelen beletörĹ‘dni.
- Mégis mit fiúk?
Mitchell csak elvigyorodott.
- Majd vacsoránál elmesélem.
folyt.köv.
kritikát plz
