No, Platschu javaslatára Nefadarhoz hasonlóan két topicos módon lesz a CsK-13 története is. Itt lesz a sztori, a másikba meg lehet írni a véleményeket (remélem mindnél többen írtok). Bár az első rész még nincsen teljesen kész, azért már fejezetenként elkezdem felrakni, kb heti rendszereséggel. Ez legalább rám is ösztönzőleg hat, hogy befejezzem ![[Kép: icon_smile.gif]](https://r.radu.hu/images/smilies/ipb/icon_smile.gif)
Remélem tetszeni fog. Íme az első fejezet:
Szerk.: Az első trilógia, melynek Hazatérés a címe, itt egyben letölthető:
http://alienfan.uw.hu/hazateres.zip
Érdemes ezt letölteni, mert bár nemrég - 2008. 10. 16-17 - frissítettem a fórumon lévő verziót is, ez a link mindig az aktuális verziót tartalmazza. Gyökeres változás nincs, de a helyesírást és a fogalmazást sokszor változtatom, és néha-néha egy-egy apró toldás is bekerül.
--------------------------------------------------------------------------------
![[Kép: 23273936495.jpeg]](http://media.proxnet.hu/upload/20070210/23273936495.jpeg)
Csillagkapu
CsK-13
1. Rész
Életért életet
1. fejezet
Valahol Hondurasban
Christian Farrell távcsővel figyelte a völgyben megbúvó kis gerillafalut. Pár faépületből állt összesen, meg egy dzsungelrágta C-130-asból. Kicsit meglepte ennek a roncsnak a jelenléte, mert sose hallott arról, hogy ezen a vidéken valaha is zuhant le ilyen típusú repülőgép. Aztán eszébe jutott, hogy arról se tudna senki, ha ő és csapata itt pusztulna. Legalábbis nem túl sokan.
Inkább nem törődött ezzel a gondolattal. A műholdas felderítés szerint tizenöt kormányellenes lázadóval kell szembenézniük, esetleg hússzal. Farrell már rég rájött, hogy a műholdas felderítés egy kalap kutyagumit sem ér. Így hát legalább száz, álig felfegyverzett, vérszomjas gyilkosra számított, akik egyenként felértek két Ramboval. Na persze, ő se látott többet tizenhat lázadónál. Hála a kellemesen hűs és jótékonyan sötét éjszakának, a hőérzékelős távcsővel kiszúrta a falu szélén álló fa lombkoronájában megbúvó mesterlövészt, meg a két, a völgy szélein felállított géppuskát is. Nem lesz könnyű menet, de volt már része keményebb összetűzésben is.
Távcsövét eltéve visszakúszott a domboldalon megbúvó társaihoz. Öten voltak, mind jól képzett, harcedzett srácok. Terepmintás zöld öltözéket viseltek, arcukat sötét festék fedte el, így tökéletesen egyformáknak tűntek. Farrell már számtalan ehhez hasonló mentőakcióban vett részt velük. Mind az ötöt jól ismerte, és az életét is rájuk bízta minden alkalommal.
- Jól van, - mondta a lehető leghalkabban – pillanatnyilag úgy tűnik, a felderítés nem tévedett. Tizenhat célpontot számoltam össze. Délkeleten az egyik fán ül egy mesterlövész, őt kell elsőnek likvidálnunk. Benedetti, ez a te feladatod lesz – az olasz származású, egyáltalán nem jóképű, sebhelyes arcú fickó bólintott. – Mersing, Kellogg, délen van egy géppuskás, ő a tiétek. Riddle, Harker az északi. Csendben dolgozzatok. Öt percetek van, aztán felrobbantom az üzemanyagtartályaikat. Utána behatolunk, megkeressük a pilótákat, aztán spuri. Van kérdés? Nincs kérdés. Hajrá.
Azzal a csapat szétszéledt, hogy elvégezzék a feladatukat. Farrell a lehető leghalkabban közelítette meg a völgyben megbúvó falut. Infraszemüvegén át tökéletesen látott mindent, még a váratlanul felbukkanó két lázadót is. Hasra vetette magát a magas fűben, szinte árnyékká változott. A két fickó megállt, nem kevesebb, mint kétlépésnyire. Farrell lélegzete elállt, ahogy a katonai bakancsokra meredt. Nem látták meg. Csak azért álltak meg, hogy rágyújtsanak egy cigire. A két fickó beszélgetni kezdett, s úgy tűnt, nincs szándékukba tovább menni. Persze, Farrell nem is akarta őket már elengedni, mert később csak gondot okoznának.
Amilyen halkan tudta, előhúzta tokjából 9 mm-es Berettáját, mely csövére már az akció kezdetén ráerősítette a hangtompítót, merő elővigyázatosságból. Utána kését is kézbe vette, majd egyetlen lökéssel térdre szökkent. A lázadók egyszerre reagáltak, AK-47-eseiket célra rántották. Ám pontosan egy pillanattal elkéstek. Ezt az egy pillanatot használta ki Farrell. Keze azonnal lendült és a kés beleállt a zömökebb fickó torkába. Közben pisztolyát is elsütötte, takaros lyukat ütve a másik hondurasi arcán. Mindkettő összecsuklott. A késes még gurgulázott pár másodpercig, majd belefulladt a saját vérébe.
Farrell visszavette a kését, aztán behúzta a bozótosba mindkét jómadarat. Ezután folytatta útját, igyekezvén behozni a késlekedést. Elérte a falu szélén elhelyezett üzemanyaggal teli hordókat. Egyetlen őr ücsörgött mellettük, feltűnően hangosan horkolva. Farrell kaján vigyort vetett és elhelyezte a C4-est a fémhordókon, melynek tartalmát a falu közepén ácsorgó két terepjáró üzemeltetéséhez szokták felhasználni.
Miután végzett, visszahúzódott a bozótba, aztán visszavonult egy magasabb pontra. Az órájára pillantott. Húsz másodperccel túllépte az időhatárt. Az embereinek már végeznie kellett. Leakasztott válláról az M4A1 géppisztolyt, majd előhúzta a C4-es detonátorát. Megnyomta rajta a gombot.
A robbanás nappali világosságba borította az egész falút. Hatalmas tűzgomba emelkedett fel a talajról, lángra gyújtva a közeli épületeket. Jajveszékelések és káromkodások hangzottak fel, a lázadók megvadult bogarak módjára kezdtek rohangálni. Némelyikük leadott néhány lövést, persze fogalmuk sem volt, merről érkezhetett a támadás.
Farrell gondosan becélozta és kilőtte a hozzá legközelebb eső lázadót, aztán előkapott egy gránátot és a rohangálók közé dobta. A robbanás pillanatában megindult előre. Lerohant a dombról és bevetette magát az egyik épület mögé, onnét nyitva tüzet a felkavart lelkiállapotú lázadókra.
A falu déli oldalán is lövések dördültek. Farrell kétség kívül felismerte a HK MP-5N-ek hangját. Ezután csatlakoztak az áriához az AK-47-esek kerepelései, valamint két M16A2-es durrogása. Fülsüketítő ricsaj bontakozott ki, melyeket cifra szavak, sikolyok és halálhörgések színesítettek.
Farrell amint úgy vélte, hogy biztonságos, kitört fedezéke mögül. Végiglépdelt az épület fala mentén, közben leszedett két kórosan közel ólálkodó rosszfiút. Aztán elérve a sarkot leguggolt és átosont az ablak alatt, melyből torkolattűz csapott ki. Megtorpant, felállt, majd berúgta az ajtót. Azonnal mellbe lőtte mindkét bent tartózkodó fegyverest.
A lövöldözés ekkor abbamaradt. Farrell körbe nézett. Emberei módszeresen fésülték át a falu épületeit, a házak közötti területet. Vége, mindenkit elkaptak, akit el lehetett. Nem is törődvén többet a mészárlással, átrohant a túlsó oldalon lévő házhoz és berontott. Egyetlen embert talált benn. Meztelen felsőtesttel, hátrakötözött kézzel, véres arccal feküdt a földön. Farrell érkeztére felült. Elgyötört, reményvesztett tekintetéből félelem sugárzott.
- Christian Farrell ezredes vagyok, tengerészgyalogság – guggolt le a fogoly mellé. – Azért jöttünk, hogy megmentsük.
- Nem hiszem el… istenem, köszönöm – könnyek csordultak végig az arcán. – Köszönöm… köszönöm… köszönöm.
- Még ne köszönje. Hol a társa?
A fickó zavartan nézett az ezredesre, míg az elvágta kötelékeit.
- Meghalt… délután egyszerűen fejbe lőtték.
Farrell elharapott egy szidalmat, majd talpra segítette a pilótát. Sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy az akció csak fél sikerrel zárulhat.
- Ezredes! – Rontott be az épületbe Benedetti. – Erősítés…
Mondandója többi részét fegyverropogás nyomta el. Odakint újra felharsant a fegyverek dobhártyaszaggató koncertje. Benedetti összerezzent, aztán sarkon fordult és kiviharzott. Odakint térdre borult és tüzet nyitott az érkező teherautóra.
- Basszus, ez nem volt benne a programban – Farrell átkarolta a pilótát és kitámogatta az épületből.
Nem tetszett neki, amit látott. Mersing és Harker már elestek, élettelenül feküdtek a földön. Kellogg és Riddle beszorultak egy épületbe, melyet éppen hat lázadó lőtt, azzal a feltett szándékkal, hogy szétforgácsolják az épületet és a bent rekedt két katonát.
- Szentségit, szentségit, szentségit! – Üvöltötte Benedetti torkaszakadtából, M16-osából golyózáporral árasztva el az épületet ostromló terroristákat. Azok és egy újabb teherautónyi gazfickó feléjük indultak, folyamatosan tüzelve. Lövedékek süvítettek mellettük.
- Benedetti, gyerünk – Farrell megragadta az embere vállát és hátra rántotta. Az olasz egyensúlyát vesztve hanyatt esett, de egy pillanattal később újra talpon volt és sebesen hátrált társaival a sűrű felé.
Golyók röpködtek körülöttük, s csak csodával határos módon úszhatták meg ilyen sokáig sérülések nélkül. Benedetti felhördült, amikor eltalálták a combját, majd estében az oldalát.
- Pietro – torpant meg Farrell, és egy golyót kapott a vállába. – Anyád – sziszegve, a fájdalommal nem törődve leszedte a legközelebbi terroristát.
Benedetti a hátára fordult és M16A2-esének csövére illesztett M203-asából kilőtt egy gránátot, szétszórva a feléjük közeledők egy részét, és lassításra késztetve a maradékot. Eztán megeresztett még néhány lövést, eltalálva a túl lassan fedezékbe iszkolókat. Farrell hasonlóan tett.
- Tűnjünk már innen – kérlelte őket a pilóta.
Nem kellett kétszer mondania. Mindkét katona átkarolta, és besiettek a sűrűbe. Lassan haladtak és iszonyú zajt csaptak. Sérüléseik izzottak a fájdalomtól, ráadásul Benedetti az ájulás közelébe került a vérveszteség miatt. Néhány száz méter után összeesett.
- Szent ég – sopánkodott a pilóta.
Farrell elengedte támogatottját, aztán letérdelt félájult társa mellé.
- Gyerünk százados, talpra – ülő helyzetbe rántotta. – Meg ne halj itt nekem.
- Ki… kizárt uram, hogy úgy… hogy úgy haljak meg, hogy a maga képét látom utoljára.
- Ez az… - a pilótához fordult. – Maga, Jerome a neve, igaz?
- Igen – bólogatott a kérdezett.
- Tessék – átnyújtotta M1911-es pisztolyát. – Ha meglát egy rosszarcút, lelövi.
Jerome bólintott. A fegyver kézbevételével kicsit megnyugodott, arcán a kétségbeesés halványulni kezdett, helyét az elszántság vette át.
- Százados, talpra – bár válla szörnyen tiltakozott ellene, talpra rántotta a sérült katonát. – Kitartás. Neked kell kijuttatnod Jerome-ot.
- Nekem? – Hebegte Benedetti falfehéren. – És maga?
- És maga? – Kérdezte a pilóta is.
- Közelednek. Esélyünk sincs eljutni a helikopterig. Feltartom őket.
- Uram… vagy együtt, vagy sehogy – tiltakozott a százados.
- Eszem ágában sincs itt maradni. Éppen csak lelassítom őket. A helikopter várjon húsz percet. Ha addig nem érek oda, halott vagyok.
- Uram…
- Ez parancs, százados – intett Jerome-nak, aki azonnal odalépett és átkarolta az ájuldozó Benedettit. – Észak-kelet felé menjetek – a jelzett irányba mutatott. – Ne térjetek le. És tartsd észnél ezt a fickót.
- Meglesz – ígérte Jerome. – Sok sikert – azzal elindultak.
- Ja, viszont – Farrell megvárta, míg társai eltűnnek a sűrű éjszakában, aztán elindult visszafelé.
Szerencsének vette, hogy csak karon lőtték. Azt is, hogy a golyó nem ért csontot, különben most bajosan használhatná fegyverét. Néhány méter megtétele után meghallotta az ellenség neszezését. Csak remélni tudta, hogy őt nem hallotta meg senki, ám az első lövések dördülése minden reményét szertefoszlatta. Megeresztett néhány kapáslövést a sötétbe, aztán lebukott egy kidőlt farönk mögé. Torkolattűz világította meg a környéket, golyók csapódtak a rönkbe. Farrell előkapta utolsó gránátját és elhajította. A robbanást üvöltés követte, majd újabb lövések. Az ezredes talpra ugrott és a tüzet viszonozva hátrálni kezdett.
Gondosan figyelt arra, hogy ne abba az irányba menjen, amerre a társai. Bármit mondott Benedettinek, nem hitte, hogy ezt élve megússza. Nem is számított, csak az, hogy ők ketten kijussanak. Már lemondott az életéről, mikor visszafordult. Ez benne volt a pakliban. Addig viszont hidegre tesz még pár lázadót.
Hangos kattanás jelezte, hogy a tár kiürült. Gyorsan kicserélte, csőre húzta a fegyvert, majd folytatta a tüzelést. Hirtelen nappali világosság lobbant. Óriási robaj szaggatott végig a dzsungelen s valami fényes, sűrű füstöt húzva végigszáguldott az égen. Farrell először azt hitte, hogy lelőtték a helikopterüket, de aztán rájött, hogy az még fel sem szállhatott. Aztán meteoritra gondolt. Akármi volt, csak pár száz méterre tőle csapódott be. A fülsüketítő robaj után az egész környék némaságba burkolózott.
Farrell kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenséget – mert az nyilvánvalóvá vált a számára, hogy a lázadók figyelme most másra terelődött – sarkon fordult és rohanni kezdett. Pontosan abba az irányba, amerre az a valami lezuhant. Egyrészt a kíváncsiság vitte arra, másrészt arrafelé is akart menni. Talán talál valami hasznosat, de legalábbis fedezéknek valót.
Végigcsörtetett a sűrű dzsungelen. Nem lőttek rá, bár érezte, hogy követik. Halvány fény derengett előtte, és füstöt érzett. Kilépve a növények közül megpillanthatta a lezuhant tárgyat. A szerkezet egyértelműen valamiféle jármű volt, ám az biztos, hogy nem emberek készítették. Becsapódáskor felperzselte maga körül a földet, miközben középtájékon jól láthatóan széthasadt. A roncs két fele mégsem távolodott el egymástól.
Farrell megfeledkezve üldözőiről megközelítette a szikrázó szerkezetet. Ha fogadnia kellett volna, arra tenné a voksát, hogy ez valami titkos repülőgép, esetleg űrhajó, aminek a tesztrepülése balul sült el. Egy kósza gondolatra felmerült benne az UFO lehetősége is, ám ezt hamar elvetette, révén az ilyesmiben nem hitt.
Fegyverét maga elé tartva lépett át a jármű falán keletkezett hasadékon. Belülről még siralmasabb látványt nyújtott. A pilótafülke ablakai betörtek, a műszerfalat szétzúzta egy beszabaduló fatönk. Az egyik fal kiszakadt a helyéről, feltárva a benne elhelyezett két kis kabint. A hátsó tágas rész közepén egy méretes, tégla alakú pult állt. Legalábbis Farrell annak nézte. Látszólag érintetlen volt, amit nehezen hitt el a gép állapota láttán. Megközelítette, M4A1-esét tüzelésre készen tartotta. Belső vészcsengője már sípolt, hatodik érzéke azt üvöltötte: rohanjon innen. Mégsem fordult meg. Végignézett a szikrák által megvilágított pulton. A felületét végig apró minták, domborművek ékesítették. Az egyik végén egy méretes kör alakú lap különült el, amiből két tégla alakú lap nyúlt ki lefedve a pult tetejét. Farrell arra gondolt, hogy ez olyan, mint valami egyiptomi szarkofág.
Ágak reccsentek mögötte. Megperdült és lőtt. Lekaszálta az első belépő terroristát, a második azonban őt találta mellkason. Hátra zuhant, egyenesen neki a pultnak. Estében még meghúzta egyszer a ravaszt, ezzel leterítette a második támadót is. Aztán ő is a földre zuhant.
A szarkofág közben életre kelt. A kör felemelkedett, a kiálló lapok oldalra fordultak. A szerkezet belsejéből fény áradt ki. Farrell arrébb gördült, a hátára fordult és a falnak dőlt. Megpróbálta felemelni a fegyverét, de már túl nehéznek bizonyult, szinte tonnás súlyúnak. Ráadásul úgy érezte, mintha hat vastag párna alól kéne levegőt vennie. Vére kesernyés ízét a szájában érezte. Fájdalmat azonban nem érzékelt. Sőt, egyre kevesebbet fogott fel a világból.
Azt azért még tisztán látta, ahogy a szarkofágból kiemelkedik egy lény. Két keze és két lába volt, ennél többen nem hasonlított az emberre. Szürke bőre keménynek tűnt. Törzséhez képest nagy fején két, méretes, szűk résű éjfekete szem ült. Orra nem volt. Ajaktalan száját középen függőleges hasíték szelte át. Vékony, ember méretű teste törékenynek tűnt, mégis fürgén mozgott. Kilépett a szarkofágból és Farrell mellé állt. Lenézett a haldokló férfira. Földöntúli nyelven mondott valamit, aztán leguggolt a rémülten figyelő, de egyre fátyolosabb tekintetű ezredes mellé. Mindkét kezével megérintette a homlokát, aztán a teste ragyogni kezdett. A fény átterjedt Farrell-re is, majd túl rajta, egyre élesebb lett, végül betöltötte a roncs egész belső terét.
Remélem tetszeni fog. Íme az első fejezet:
Szerk.: Az első trilógia, melynek Hazatérés a címe, itt egyben letölthető:
http://alienfan.uw.hu/hazateres.zip
Érdemes ezt letölteni, mert bár nemrég - 2008. 10. 16-17 - frissítettem a fórumon lévő verziót is, ez a link mindig az aktuális verziót tartalmazza. Gyökeres változás nincs, de a helyesírást és a fogalmazást sokszor változtatom, és néha-néha egy-egy apró toldás is bekerül.
--------------------------------------------------------------------------------
![[Kép: 23273936495.jpeg]](http://media.proxnet.hu/upload/20070210/23273936495.jpeg)
Csillagkapu
CsK-13
1. Rész
Életért életet
1. fejezet
Valahol Hondurasban
Christian Farrell távcsővel figyelte a völgyben megbúvó kis gerillafalut. Pár faépületből állt összesen, meg egy dzsungelrágta C-130-asból. Kicsit meglepte ennek a roncsnak a jelenléte, mert sose hallott arról, hogy ezen a vidéken valaha is zuhant le ilyen típusú repülőgép. Aztán eszébe jutott, hogy arról se tudna senki, ha ő és csapata itt pusztulna. Legalábbis nem túl sokan.
Inkább nem törődött ezzel a gondolattal. A műholdas felderítés szerint tizenöt kormányellenes lázadóval kell szembenézniük, esetleg hússzal. Farrell már rég rájött, hogy a műholdas felderítés egy kalap kutyagumit sem ér. Így hát legalább száz, álig felfegyverzett, vérszomjas gyilkosra számított, akik egyenként felértek két Ramboval. Na persze, ő se látott többet tizenhat lázadónál. Hála a kellemesen hűs és jótékonyan sötét éjszakának, a hőérzékelős távcsővel kiszúrta a falu szélén álló fa lombkoronájában megbúvó mesterlövészt, meg a két, a völgy szélein felállított géppuskát is. Nem lesz könnyű menet, de volt már része keményebb összetűzésben is.
Távcsövét eltéve visszakúszott a domboldalon megbúvó társaihoz. Öten voltak, mind jól képzett, harcedzett srácok. Terepmintás zöld öltözéket viseltek, arcukat sötét festék fedte el, így tökéletesen egyformáknak tűntek. Farrell már számtalan ehhez hasonló mentőakcióban vett részt velük. Mind az ötöt jól ismerte, és az életét is rájuk bízta minden alkalommal.
- Jól van, - mondta a lehető leghalkabban – pillanatnyilag úgy tűnik, a felderítés nem tévedett. Tizenhat célpontot számoltam össze. Délkeleten az egyik fán ül egy mesterlövész, őt kell elsőnek likvidálnunk. Benedetti, ez a te feladatod lesz – az olasz származású, egyáltalán nem jóképű, sebhelyes arcú fickó bólintott. – Mersing, Kellogg, délen van egy géppuskás, ő a tiétek. Riddle, Harker az északi. Csendben dolgozzatok. Öt percetek van, aztán felrobbantom az üzemanyagtartályaikat. Utána behatolunk, megkeressük a pilótákat, aztán spuri. Van kérdés? Nincs kérdés. Hajrá.
Azzal a csapat szétszéledt, hogy elvégezzék a feladatukat. Farrell a lehető leghalkabban közelítette meg a völgyben megbúvó falut. Infraszemüvegén át tökéletesen látott mindent, még a váratlanul felbukkanó két lázadót is. Hasra vetette magát a magas fűben, szinte árnyékká változott. A két fickó megállt, nem kevesebb, mint kétlépésnyire. Farrell lélegzete elállt, ahogy a katonai bakancsokra meredt. Nem látták meg. Csak azért álltak meg, hogy rágyújtsanak egy cigire. A két fickó beszélgetni kezdett, s úgy tűnt, nincs szándékukba tovább menni. Persze, Farrell nem is akarta őket már elengedni, mert később csak gondot okoznának.
Amilyen halkan tudta, előhúzta tokjából 9 mm-es Berettáját, mely csövére már az akció kezdetén ráerősítette a hangtompítót, merő elővigyázatosságból. Utána kését is kézbe vette, majd egyetlen lökéssel térdre szökkent. A lázadók egyszerre reagáltak, AK-47-eseiket célra rántották. Ám pontosan egy pillanattal elkéstek. Ezt az egy pillanatot használta ki Farrell. Keze azonnal lendült és a kés beleállt a zömökebb fickó torkába. Közben pisztolyát is elsütötte, takaros lyukat ütve a másik hondurasi arcán. Mindkettő összecsuklott. A késes még gurgulázott pár másodpercig, majd belefulladt a saját vérébe.
Farrell visszavette a kését, aztán behúzta a bozótosba mindkét jómadarat. Ezután folytatta útját, igyekezvén behozni a késlekedést. Elérte a falu szélén elhelyezett üzemanyaggal teli hordókat. Egyetlen őr ücsörgött mellettük, feltűnően hangosan horkolva. Farrell kaján vigyort vetett és elhelyezte a C4-est a fémhordókon, melynek tartalmát a falu közepén ácsorgó két terepjáró üzemeltetéséhez szokták felhasználni.
Miután végzett, visszahúzódott a bozótba, aztán visszavonult egy magasabb pontra. Az órájára pillantott. Húsz másodperccel túllépte az időhatárt. Az embereinek már végeznie kellett. Leakasztott válláról az M4A1 géppisztolyt, majd előhúzta a C4-es detonátorát. Megnyomta rajta a gombot.
A robbanás nappali világosságba borította az egész falút. Hatalmas tűzgomba emelkedett fel a talajról, lángra gyújtva a közeli épületeket. Jajveszékelések és káromkodások hangzottak fel, a lázadók megvadult bogarak módjára kezdtek rohangálni. Némelyikük leadott néhány lövést, persze fogalmuk sem volt, merről érkezhetett a támadás.
Farrell gondosan becélozta és kilőtte a hozzá legközelebb eső lázadót, aztán előkapott egy gránátot és a rohangálók közé dobta. A robbanás pillanatában megindult előre. Lerohant a dombról és bevetette magát az egyik épület mögé, onnét nyitva tüzet a felkavart lelkiállapotú lázadókra.
A falu déli oldalán is lövések dördültek. Farrell kétség kívül felismerte a HK MP-5N-ek hangját. Ezután csatlakoztak az áriához az AK-47-esek kerepelései, valamint két M16A2-es durrogása. Fülsüketítő ricsaj bontakozott ki, melyeket cifra szavak, sikolyok és halálhörgések színesítettek.
Farrell amint úgy vélte, hogy biztonságos, kitört fedezéke mögül. Végiglépdelt az épület fala mentén, közben leszedett két kórosan közel ólálkodó rosszfiút. Aztán elérve a sarkot leguggolt és átosont az ablak alatt, melyből torkolattűz csapott ki. Megtorpant, felállt, majd berúgta az ajtót. Azonnal mellbe lőtte mindkét bent tartózkodó fegyverest.
A lövöldözés ekkor abbamaradt. Farrell körbe nézett. Emberei módszeresen fésülték át a falu épületeit, a házak közötti területet. Vége, mindenkit elkaptak, akit el lehetett. Nem is törődvén többet a mészárlással, átrohant a túlsó oldalon lévő házhoz és berontott. Egyetlen embert talált benn. Meztelen felsőtesttel, hátrakötözött kézzel, véres arccal feküdt a földön. Farrell érkeztére felült. Elgyötört, reményvesztett tekintetéből félelem sugárzott.
- Christian Farrell ezredes vagyok, tengerészgyalogság – guggolt le a fogoly mellé. – Azért jöttünk, hogy megmentsük.
- Nem hiszem el… istenem, köszönöm – könnyek csordultak végig az arcán. – Köszönöm… köszönöm… köszönöm.
- Még ne köszönje. Hol a társa?
A fickó zavartan nézett az ezredesre, míg az elvágta kötelékeit.
- Meghalt… délután egyszerűen fejbe lőtték.
Farrell elharapott egy szidalmat, majd talpra segítette a pilótát. Sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy az akció csak fél sikerrel zárulhat.
- Ezredes! – Rontott be az épületbe Benedetti. – Erősítés…
Mondandója többi részét fegyverropogás nyomta el. Odakint újra felharsant a fegyverek dobhártyaszaggató koncertje. Benedetti összerezzent, aztán sarkon fordult és kiviharzott. Odakint térdre borult és tüzet nyitott az érkező teherautóra.
- Basszus, ez nem volt benne a programban – Farrell átkarolta a pilótát és kitámogatta az épületből.
Nem tetszett neki, amit látott. Mersing és Harker már elestek, élettelenül feküdtek a földön. Kellogg és Riddle beszorultak egy épületbe, melyet éppen hat lázadó lőtt, azzal a feltett szándékkal, hogy szétforgácsolják az épületet és a bent rekedt két katonát.
- Szentségit, szentségit, szentségit! – Üvöltötte Benedetti torkaszakadtából, M16-osából golyózáporral árasztva el az épületet ostromló terroristákat. Azok és egy újabb teherautónyi gazfickó feléjük indultak, folyamatosan tüzelve. Lövedékek süvítettek mellettük.
- Benedetti, gyerünk – Farrell megragadta az embere vállát és hátra rántotta. Az olasz egyensúlyát vesztve hanyatt esett, de egy pillanattal később újra talpon volt és sebesen hátrált társaival a sűrű felé.
Golyók röpködtek körülöttük, s csak csodával határos módon úszhatták meg ilyen sokáig sérülések nélkül. Benedetti felhördült, amikor eltalálták a combját, majd estében az oldalát.
- Pietro – torpant meg Farrell, és egy golyót kapott a vállába. – Anyád – sziszegve, a fájdalommal nem törődve leszedte a legközelebbi terroristát.
Benedetti a hátára fordult és M16A2-esének csövére illesztett M203-asából kilőtt egy gránátot, szétszórva a feléjük közeledők egy részét, és lassításra késztetve a maradékot. Eztán megeresztett még néhány lövést, eltalálva a túl lassan fedezékbe iszkolókat. Farrell hasonlóan tett.
- Tűnjünk már innen – kérlelte őket a pilóta.
Nem kellett kétszer mondania. Mindkét katona átkarolta, és besiettek a sűrűbe. Lassan haladtak és iszonyú zajt csaptak. Sérüléseik izzottak a fájdalomtól, ráadásul Benedetti az ájulás közelébe került a vérveszteség miatt. Néhány száz méter után összeesett.
- Szent ég – sopánkodott a pilóta.
Farrell elengedte támogatottját, aztán letérdelt félájult társa mellé.
- Gyerünk százados, talpra – ülő helyzetbe rántotta. – Meg ne halj itt nekem.
- Ki… kizárt uram, hogy úgy… hogy úgy haljak meg, hogy a maga képét látom utoljára.
- Ez az… - a pilótához fordult. – Maga, Jerome a neve, igaz?
- Igen – bólogatott a kérdezett.
- Tessék – átnyújtotta M1911-es pisztolyát. – Ha meglát egy rosszarcút, lelövi.
Jerome bólintott. A fegyver kézbevételével kicsit megnyugodott, arcán a kétségbeesés halványulni kezdett, helyét az elszántság vette át.
- Százados, talpra – bár válla szörnyen tiltakozott ellene, talpra rántotta a sérült katonát. – Kitartás. Neked kell kijuttatnod Jerome-ot.
- Nekem? – Hebegte Benedetti falfehéren. – És maga?
- És maga? – Kérdezte a pilóta is.
- Közelednek. Esélyünk sincs eljutni a helikopterig. Feltartom őket.
- Uram… vagy együtt, vagy sehogy – tiltakozott a százados.
- Eszem ágában sincs itt maradni. Éppen csak lelassítom őket. A helikopter várjon húsz percet. Ha addig nem érek oda, halott vagyok.
- Uram…
- Ez parancs, százados – intett Jerome-nak, aki azonnal odalépett és átkarolta az ájuldozó Benedettit. – Észak-kelet felé menjetek – a jelzett irányba mutatott. – Ne térjetek le. És tartsd észnél ezt a fickót.
- Meglesz – ígérte Jerome. – Sok sikert – azzal elindultak.
- Ja, viszont – Farrell megvárta, míg társai eltűnnek a sűrű éjszakában, aztán elindult visszafelé.
Szerencsének vette, hogy csak karon lőtték. Azt is, hogy a golyó nem ért csontot, különben most bajosan használhatná fegyverét. Néhány méter megtétele után meghallotta az ellenség neszezését. Csak remélni tudta, hogy őt nem hallotta meg senki, ám az első lövések dördülése minden reményét szertefoszlatta. Megeresztett néhány kapáslövést a sötétbe, aztán lebukott egy kidőlt farönk mögé. Torkolattűz világította meg a környéket, golyók csapódtak a rönkbe. Farrell előkapta utolsó gránátját és elhajította. A robbanást üvöltés követte, majd újabb lövések. Az ezredes talpra ugrott és a tüzet viszonozva hátrálni kezdett.
Gondosan figyelt arra, hogy ne abba az irányba menjen, amerre a társai. Bármit mondott Benedettinek, nem hitte, hogy ezt élve megússza. Nem is számított, csak az, hogy ők ketten kijussanak. Már lemondott az életéről, mikor visszafordult. Ez benne volt a pakliban. Addig viszont hidegre tesz még pár lázadót.
Hangos kattanás jelezte, hogy a tár kiürült. Gyorsan kicserélte, csőre húzta a fegyvert, majd folytatta a tüzelést. Hirtelen nappali világosság lobbant. Óriási robaj szaggatott végig a dzsungelen s valami fényes, sűrű füstöt húzva végigszáguldott az égen. Farrell először azt hitte, hogy lelőtték a helikopterüket, de aztán rájött, hogy az még fel sem szállhatott. Aztán meteoritra gondolt. Akármi volt, csak pár száz méterre tőle csapódott be. A fülsüketítő robaj után az egész környék némaságba burkolózott.
Farrell kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenséget – mert az nyilvánvalóvá vált a számára, hogy a lázadók figyelme most másra terelődött – sarkon fordult és rohanni kezdett. Pontosan abba az irányba, amerre az a valami lezuhant. Egyrészt a kíváncsiság vitte arra, másrészt arrafelé is akart menni. Talán talál valami hasznosat, de legalábbis fedezéknek valót.
Végigcsörtetett a sűrű dzsungelen. Nem lőttek rá, bár érezte, hogy követik. Halvány fény derengett előtte, és füstöt érzett. Kilépve a növények közül megpillanthatta a lezuhant tárgyat. A szerkezet egyértelműen valamiféle jármű volt, ám az biztos, hogy nem emberek készítették. Becsapódáskor felperzselte maga körül a földet, miközben középtájékon jól láthatóan széthasadt. A roncs két fele mégsem távolodott el egymástól.
Farrell megfeledkezve üldözőiről megközelítette a szikrázó szerkezetet. Ha fogadnia kellett volna, arra tenné a voksát, hogy ez valami titkos repülőgép, esetleg űrhajó, aminek a tesztrepülése balul sült el. Egy kósza gondolatra felmerült benne az UFO lehetősége is, ám ezt hamar elvetette, révén az ilyesmiben nem hitt.
Fegyverét maga elé tartva lépett át a jármű falán keletkezett hasadékon. Belülről még siralmasabb látványt nyújtott. A pilótafülke ablakai betörtek, a műszerfalat szétzúzta egy beszabaduló fatönk. Az egyik fal kiszakadt a helyéről, feltárva a benne elhelyezett két kis kabint. A hátsó tágas rész közepén egy méretes, tégla alakú pult állt. Legalábbis Farrell annak nézte. Látszólag érintetlen volt, amit nehezen hitt el a gép állapota láttán. Megközelítette, M4A1-esét tüzelésre készen tartotta. Belső vészcsengője már sípolt, hatodik érzéke azt üvöltötte: rohanjon innen. Mégsem fordult meg. Végignézett a szikrák által megvilágított pulton. A felületét végig apró minták, domborművek ékesítették. Az egyik végén egy méretes kör alakú lap különült el, amiből két tégla alakú lap nyúlt ki lefedve a pult tetejét. Farrell arra gondolt, hogy ez olyan, mint valami egyiptomi szarkofág.
Ágak reccsentek mögötte. Megperdült és lőtt. Lekaszálta az első belépő terroristát, a második azonban őt találta mellkason. Hátra zuhant, egyenesen neki a pultnak. Estében még meghúzta egyszer a ravaszt, ezzel leterítette a második támadót is. Aztán ő is a földre zuhant.
A szarkofág közben életre kelt. A kör felemelkedett, a kiálló lapok oldalra fordultak. A szerkezet belsejéből fény áradt ki. Farrell arrébb gördült, a hátára fordult és a falnak dőlt. Megpróbálta felemelni a fegyverét, de már túl nehéznek bizonyult, szinte tonnás súlyúnak. Ráadásul úgy érezte, mintha hat vastag párna alól kéne levegőt vennie. Vére kesernyés ízét a szájában érezte. Fájdalmat azonban nem érzékelt. Sőt, egyre kevesebbet fogott fel a világból.
Azt azért még tisztán látta, ahogy a szarkofágból kiemelkedik egy lény. Két keze és két lába volt, ennél többen nem hasonlított az emberre. Szürke bőre keménynek tűnt. Törzséhez képest nagy fején két, méretes, szűk résű éjfekete szem ült. Orra nem volt. Ajaktalan száját középen függőleges hasíték szelte át. Vékony, ember méretű teste törékenynek tűnt, mégis fürgén mozgott. Kilépett a szarkofágból és Farrell mellé állt. Lenézett a haldokló férfira. Földöntúli nyelven mondott valamit, aztán leguggolt a rémülten figyelő, de egyre fátyolosabb tekintetű ezredes mellé. Mindkét kezével megérintette a homlokát, aztán a teste ragyogni kezdett. A fény átterjedt Farrell-re is, majd túl rajta, egyre élesebb lett, végül betöltötte a roncs egész belső terét.
